Idősb Szinnyei József, harmincezer írói életrajza

2010. 12. 11.

Id. Szinnyei József

1830 – 1913

Vasárnapi Újság

Tartalom

Bevezetés

Szinnyeiről

Váczy János, 1894, 1914, 1902

Rövid életrajza

Gyurcsó Júlia, 2008

Gazda István, 2006 / Sz. képe/

Tokaji Nagy Erzsébet, 2006

Kondor Viktória, 1968

Kozocsa, 1964

Nyugat, Schöpflin, 1913, Elek A. 1914

Szinnyeiről „ a Szinnyei”

Vasárnapi Újság, 1879

Emlékezete, 1930

Szinnyei írásai

A I.- XIV. életrajz-kötet főbb adatai

Tervezete, 1877. Magyar Könyvszemle

Felhívása, 1879. Vas. Újság

Egyetemi könyvtár, 1876

Hírlapok keletkezése, 1880

Nemzeti Múzeum hírlaptár, 1902

MEK tanulmány-jegyzék

Komáromi históriái / a könyv címlapja/

Sándor István, 1880

Rát Mátyás, 1880

Bevezetés

Kazinczy - akiről több fejezet olvasható ezen a honlapon – elvezetett Váczyhoz. Ő pedig Szinnyeihez. Váczy több méltatást, kritikát írt róla. Szinnyei bibliogáfiájába Váczy írásait is felvette. Váczy hatezer levelet gyűjtött, olvasott, szerkesztett, jegyzetelt. Szinnyei ötször annyi életrajzzal tette ugyanezt. Csaknem egyidőben dolgoztak, hasonló métékű eredménnyel. 1887 – 1893 között, Váczy tanári kinevezéséig, könyvtári munkatársak voltak.

Váczy 1890 – 1911 között 21 levelzés-kötetet,

Szinnyei 1891 – 1914 között 14 életrajz-kötetet tett közzé.

Egyikük sem volt a szakma kedvence. Szinnyei 60 éves korára érte meg, hogy az akadémia végre döntsön életrajz-gyűjteményéről. Váczyt nagy munkája után elfelejtették. KazLev maradt belőle. A Wikipedia Szinnyeiről tartalmas méltatást közöl. Váczy üres volt, ezt bátorkodtam némiképpen pótólni.

Az eddigiekhez hasonlóan írások következnek Szinnyeiről, Szinnyeitől, a hálóról vett betétekkel kiegészítve. A róla szóló írásokban elkerülhetetlenek az ismétlődések.

Szinnyeiről

Motto

Fél századig keresgélt gyöngybe, lomba,
Százezer írót hordott egy halomba.
Tőle tanultuk, hogy e drága honba
Legbővebben terem az író s a gomba.      /1897/

SZAKIRODALOM. Magyar Könyvszemle Új folyam 1894, 2. kötet 4. füzet

Vácy János: Magyar írók élete és munkái. A M. Tud. Akadémia megbízásából írta Szinnyei József. Budapest, 1889—1894. I—IIl kötet. (1—28. füzet.) 8r.

E munkáról már volt alkalmunk szólni az I. kötet megjelenése alkalmával. / a Budapesti Szemle 1892. évfolyamában, sőt, az Itk. 1914. 4. számában is írt Váczy a munkáról. G./

A várakozások, melyeket Szinnyei Józsefnek e nagy gyűjteményes munkájához fűztünk, mindamaz apró tévedések mellett is, amelyeket szinte lehetetlen egészen kikerülnie bármely gondos, körültekintő írónak is, teljesen kielégíthetik a magyar szellemi élet történetével foglalkozókat. Oly bámulatosan sokoldalú kutatásnak eredménye van előttünk e három kötetben, amilyenről az eddigi hiányos hasonnemű gyűjtemények után fogalmunk is alig volt. Szinnyei évtizedek fáradságos munkájának eredményével számol be előttünk oly feldolgozásban, mely egészen a mai tudományos színvonal magaslatán van. Nemcsak abban különbözik elődeitől, hogy hasonlíthatatlanul több kútfőt felhasznál, mi által a magyar írók számát megsokszorozza; hogy a legmegbízhatóbb adatokat használja, s ennél fogva majd minden eddigi lexikális munkát mintegy fölöslegessé tesz; hanem abban is, hogy megnevez minden forrást, amelyből adatait meríti…

olyan írók műveinek felsorolása, akiknek életéről Szinnyei semmiféle adattal nem rendelkezik, talán nem egészen helyes. …Fiala József, Freytag Antal, stb. életéről semmit sem tud, csupán műveiket említi s hivatkozik az illető könyvészeti munkákra, ahonnan a címeket veszi…az eddigi magyar nyelvű gyűjteményeink (a Ferenczy- és Danielik-féle, a Vutkoviché és Toldyé), különösen pedig a Wurzbach-féle vállalat némely részben megkönnyítették Szinnyei munkáját…Szinnyei, mondhatni, egyforma gonddal használja föl forrásait s egyforma gonddal adja elő összegyűjtött adatait. Hogy műve mégsem lehet minden tekintetből teljes, az nemcsak a dolog sajátos természetéből foly, hanem abból is, hogy útja nem volt kellőleg előkészítve sem bibliográfiai, sem irodalomtörténeti tekintetben. Annál nagyobb érdeme, hogy így is lehetőleg teljes gyűjteményt ad… az 1711-től korunkig megjelent munkák könyvészete is sok kívánni valót hagy fenn, s emellett az irodalomtörténet köréből számos, az újabb korra nézve éppen a legfontosabb emlék kéziratban hever. Ily körülmények között nem ismerünk Szinnyei Józsefen kívül írót, aki a magyar írók élete és munkáinak összeállítására vállalkozott volna, vagy azt csak valamennyire is tűrhetően végezhette volna. Őt szorgalma, eddigi kutatásai, hivatalos teendői s nagy ismeretsége az írással foglalkozók között, úgy szólván, egymagát képesítették e nagy feladat megoldására. Ha tehát gyűjteménye egyben-másban kiegészítést vár is, ha itt-ott hézagokat volt is kénytelen hagyni: ez nem az író felületességéből vagy gondos kutatása hiányából, hanem irodalmi állapotainkból ered… Lapozgatás közben a mi szemünk elé is akadt egy pár író, akiről néhány főbb adatot el lehetett volna mondani. Nem az adatok bővítéséről van itt szó, hanem olyan adatokról, amelyeket, ha ismer az író, mindig megemlít, meg kell említenie, mert kardinális adatok. Például a II. k. 194. hasábján föl van hozva Császár József, akiről csak ennyit találunk följegyezve Szinnyeinél: „1804-ben valószínűleg debreceni tanár volt, de rövid ideig, és nyelvészettel foglalkozott. Szerkesztette a Magyar Hírmondót 1802. január 1-től 1803. május 27-ig”. Hivatkozik Kazinczynak egy levelére s Dessweffy irodalmi hagyományaira… megjegyezzük, hogy a század elején élt írók életére és műveire sokszor több útbaigazítást találunk a bécsi és jenai irodalmi értesítőkben, mint az akkori száraz magyar lapokban. Sajnos, hogy e folyóiratokat irodalomtörténetíróink is jó részben figyelmen kívül hagyták, pedig mondhatni, hogy a század első két évtizedére vonatkozólag sokkal több adatot tartalmaznak, mint a Magyar Kurir és Kulcsár lapja. Úgy látszik, hogy ezek Szinnyei figyelmét is nem egyszer kikerülték, mert kevésszer vettük észre, hogy hivatkozik reájuk. Például Fejes Jánosnak a »De linguae adminiculis et perfectione eius in genere« stb. (Pest, 1807.) című, korában sokat emlegetett munkájáról egy birálat jelent meg az idézett folyóirat 1807. évf. márciusi füzetében (120. h.)…pl Cserey Farkasra (11. k. 288. hasáb) vonatkozólag megemlíti, hogy a kolozsvári füvészkertnek felállítását is ő tervezte… Csokonai emlékkövére vonatkozólag ő adta az eszmét Kazinczynak s ebből származott az úgy nevezett »árkádiai pör«… Fazekas nem névtelenül, hanem F. M. jegyek alatt szállt síkra a »megrágalmazott város« ügyében, s mindenki tudta, hogy a két betű Fazekas Mihály nevének kezdőbetűje.

Még két életrajz adatai iránt van némi kétségünk…a III. k. 161. hasábján Farkas Ferencz ev. ref. lelkésznek van tulajdonítva két mű, a Pyrker egri érsek tiszteletére írt óda (Eger, 1842.) és a »Gyászemlék üdv. Radics Ferencz egri kanonok boldog árnyának szentelve« (Eger, 1844.) című költemény. Nem tudjuk, e művek címén rajta van-e, hogy csakugyan ez az ev. ref. lelkész írta azokat, s nem az a Farkas Ferencz-e, akiről a 159. és 160. hasábon írt Szinnyei?...

Ilyen csekély hibák, amelyek közül egy párat föntebb érintettünk, sehogy sem csökkentik a jeles gyűjtemény valódi becsét. Óhatatlan bármilyen hasonló gyűjteményben is, hogy kisebb-nagyobb tévedések bele ne csússzanak. Szinnyei munkájában pedig vajmi kevés az, ami az adatok megbízhatósága tekintetében tévedésül hozható fel. A Magyar írók élete és munkái című gyűjtemény leghasznosabb s legértékesebb munka, amely nélkül senki sem lehet el, aki a magyar szellemi élet történetével bármily irányban foglalkozik.

Csak a könnyebb használhatóság szempontjából szerettük volna, ha a kötetek végéhez az írókról betűrendes tárgymutatót csatolt volna a szerző, mint más hasonló életrajz-gyűjteményeknél látjuk; hogy aki valamely írót keres a műben, ne volna kénytelen az egész kötetet végigforgatni, hanem csak pár levelet megtekinteni, amiből azonnal útbaigazítást szerezhetne. Ez sem valami nagy hiány ugyan, de technikai szempontból figyelmet érdemelt volna. Végül a legnagyobb mértékben kívánatosnak tartjuk, hogy a mű hátralevő része mennél előbb befejeztessék.

Dr. Váczy János.

Magyar írók élete és munkái. A M. Tudománys Akadémia megbízásából írta

Szinnyei József. Hornyánszky Viktor. I—XIV. kötet. Budapest, 1891 —1914. Váczy János könyvismertetője. Itk. 1914. 4. /Az ismertetőt bővebben l. az 54. fejezetben. G./

Idősb Szinnyei József félszázadnál tovább terjedő hasznos munkásságának leghasznosabb eredménye a Magyar írók Névtára, amely pár hónappal ezelőtt készült el. Az általános irodalomtörténet tudománya rendkívüli haladást tett a múlt század második felétől kezdve, de egyetlen ágában sem múlja fölül azt a fokot, amelyet Szinnyei József nagy műve mutat előzményeihez képest. Ha a kutató türelme s fáradhatatlan hangyaszorgalma sokszor méltatlanokra is pazarolt szokás-mondás nem volna, ezzel jellemezhetnők legtalálóbban azt a szinte példátlanul kitartó, szünetet nem ismerő tevékenységet, amely újabb irodalmunk művelői között alig néhány enciklopédikus irányú tudósunkban látható oly mértékben, mint nála…ami nálunk e téren előzménynek vehető, igen-igen messze van az ő tervétől. Czvíttínger Dávid, Bod Péter, Wallaszky Pál, Weszprémi István, Horányí Elek és Sándor István, később meg Ferenczy Jakab és Danielik József, mindenekfelett pedig Horvát István és Toldy Ferencz kutatásai a maguk korában nem csekély eredményeket mutathattak…Szinnyei minden régibb és ritkább folyóirat- és hírlappéldányt, amely munkájában támogathatja, gondosan összeszed és felhasznál. Gyűjti a gyászjelentéseket, amelyeknek a történelmi kutatást illető fontosságát ő ismeri fel s értékesíti először…Munkáját fia, Szinnyei Ferenc fejezi be, s így a gyűjteményes nagy munka tizennégy kötete teljes egész. Értékéről annál könnyebb ítéletet mondani, minél többször forgatjuk… Harmincezer életrajzot összeállítani olyan előzmények után, amelyekből a legterjedelmesebb sem ismer többet másfélezernél, csak kivételes emberi szorgalom, példátlanul szívós türelem lehetett képes…Szinnyei József műve nem szorul arra, hogy az igazságos bírálattól is óvjuk, hogy helytálló kifogásainkat egyáltalán elhallgassuk. Annyi és oly nagy érdeme van, hogy hibái azt nem kisebbíthetik. Hogy ily huzamos ideig tartó műben aránytalanságok vannak… természetesnek mondható. Kezdetben csak nyolc kötetet tervezett s később győződött meg, hogy két, sőt hat kötettel is bővülni fog. Némely író belső, lelki életének fejlődését is vázolja…másoknál meg csak a száraz életrajzi, mondhatnók, külső adatokat közli…

Váczy János: IDŐSB SZINNYEI JÓZSEF. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 28. SZAM. 1902. 49. ÉVFOLYAM.

SZINNYEI JÓZSEF, mint könyvtárnok, mint gyűjtő és író egyaránt hasznos munkát végez immár teljes félszázad óta. Élő adattárnak szoktuk őt nevezni, mert senki sincs a magyar írók között, akihez többször és sikeresebben fordulnának ifjabb és idősb tudósaink, ha akár egy-egy irodalomtörténeti kérdésről, akár egy-egy nevesebb íróról, tudósról, vagy általában szerepet játszó emberről akarnak adatokat szerezni. Nemcsak fővárosunk minden valamire való tollforgató embere, hanem a vidéki hírlapírók és tudománnyal foglalkozók is állandó összeköttetésben vannak vele, s alig múlik el egyetlen nap is, hogy valaki írásban vagy élőszóval egy vagy más tudományos kérdésben, ha régi adatokra van szüksége, fölvilágosításért ne folyamodnék hozzá. Szinnyei a «Magyar írók élete és munkái»-val, tudományosan szerkesztett és szinte nélkülözhetetlen repertóriumaival, továbbá hírlapirodalmunk régi és újabb történetének összeállításával nagy szolgálatokat tett és tesz a magyar irodalomtörténetnek. A «Vasárnapi Újság» közel negyven éven át az ő gondos összeállításában ismertette hírlapirodalmunkat a múlt század utolsó két évtizedétől kezdve, mikor Ráth Mátyás «Magyar Hírmondóija megindult, egészen napjainkig. Hasznos munkásságának ez egyik főiránya vezette Szinnyeit annak az eszmének megtestesítésére, hogy hírlapirodalmunk termékeit lehetőleg összegyűjtsük, megőrizzük, s szakszerűen rendezve hozzáférhetővé tegyük a kutatókra, búvárokra nézve. Az újabb alkotmányos korszak óta folyvást buzdított hírlapokban és folyóiratokban az eszme érdekében. Végre Trefort Ágoston fölkarolta az eszmét, elhatározta a hírlapgyűjtemény létesítését, amely nyilvános könyvtáraink módjára kezeltessék és szakszerűen gyarapíttassék. Így létesült a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában, nagyrészt annak meglevő gyűjteményéből, hozzájárulván az egyetemi, akadémiai és Ráday-féle könyvtár kiegészítő példányai, — a hírlapkönyvtár, amelynek Szinnyei József 1888-tól őre, (1902-ben lett igazgató-őre) és buzgó gyarapítója. A gyűjtés, olvasás, jegyzetek készítése, adatok kutatása valóságos szenvedélye Szinnyeinek. Az volt már ifjú kora óta, mikor minden irodalmi terméket, vagy adatot, röpiratot, gyászjelentést, szülészeti zsebkönyvet, almanachot, ritkább hírlappéldányt, régibb írók és színészek arcképét, önéletrajzi jegyzetet, amely irodalmunk történetének kisebb-nagyobb hézagát pótolhatja, gyűjteni és felhasználni törekedett. Adatait szívesen közölte mindazokkal, akik a magyar irodalom és tudomány történetének földerítésével foglalkoztak….Több, mint negyven éve gyűjtögette a «Magyar írók élete és munkái »-hoz felhasznált adatait…

Több, mint 70 éves (született 1830 március 18-án Rév-Komáromban), ott kezdte iskoláit, aztán Nyitrára ment, majd ismét szülőföldjén folytatta tanulmányait. A pesti egyetemen Horvát Istvánnak volt tanítványa, a győri akadémián pedig Paulernek… rokonai, akik nevelték (mert szülei korán elhaltak), mindenképp ügyvéddé szerették volna képeztetni. Nem tudott megbarátkozni az ügyvédi foglalkozással. Olyan pálya után nézett, mely kutató észt és szorgalmat kivan, de nyugodt, izgalmaktól ment életet. Az 1848-iki mozgalmak őt is magukkal ragadták. Felcsapott nemzetőrnek Komáromban, de az egy hónapi tanfolyam végeztével sógorához, Beöthy Zsigmondhoz költözött Budára s itt élt októberig, a midőn visszament Komáromba, hogy jelentkezzék az ottani hadparancsnokságnál… bejutott a térparancsnoki irodába s onnan még azon év decemberében áttették a 37-ik zászlóaljhoz, mint őrmestert. Fölvitte lassanként főhadnagyságig, s mint ilyen tette le a fegyvert, 1849 október 5-én. Jegyzetei, amelyeket azon hevenyében papírra vetett, vaskos könyvben kiadott. Egyik legmegbízhatóbb forrás Komárom védelmére nézve. Azóta is folytatja naplóírását úgy, hogy minden évről egy-egy vaskos kötet naplója számol be. A vihar csillapultával sógoránál, Beöthy Zsigmondnál húzódott meg. Ügyvédi irodájában dolgozgatott, részint külföldi nyelvek tanulásával s francia beszélyek fordításával töltötte idejét. Ezek 1852-ben meg is jelentek a «Budapesti Visszhang»-ban és a «Hölgyfutár»-ban. 1853-ban megnősült, nőül vévén Gancsházi Gáncs Klementinát, Gáncs Pálnak, gróf Ráday Gedeon titkárának, rokonát, s apósához, Gancsházára költözött…1872 óta az egyetemi könyvtárnak tisztviselője. Munkássága a hatvanas évek elején vett biztos és állandó irányt, midőn a XVIII. Század magyar hírlapirodalmáról először tett közzé nagyobb közleményt a «Vasárnapi Újság»-ban. Pákh Albert, az akkori szerkesztő, jóakaratúan buzdította tanulmányainak és kutatásának folytatására…a legújabb időkig az ő közleményei voltak az egyedüli forrásai mindannak, amit hírlapirodalmunk kezdetleges koráról tudunk. Mikor a fővárosban telepedett meg, a hírlapoknak nemcsak történetével, de azon számos és nagy értékű adat szakszerű összejegyzésével is foglalkozhatott, amelyek a magyarországi hírlapokban és folyóiratokban elszórtan jelentek meg. Így gyűjtötte össze négy kötet repertóriumának becses anyagát, amelyek az Akadémia és a természettudományi társulat kiadásában jelentek meg s egyszersmind a «Magyar írók élete és munkái tervével foglalkozott. E hasznos munkái között is az utolsó a leghasznosabb. E nagy gyűjteményes munkából eddig nyolc kötet jelent meg. Oly gazdag anyagot ölel föl, amely egyaránt dicséri Szinnyeinek nemcsak körültekintő gondosságát s páratlan szorgalmát, hanem rendszeres kutatási tehetségét s bő ismereteit is. Rendkívüli munkásságát méltányolta a Magyar Tudományos Akadémia is, midőn 1899-ben tagjai közé sorozta. Ő Felsége is kitűntette őt a királyi tanácsosi címmel. A «Magyar írók élete és munkái» a maga nemében páratlan munka irodalmunkban, az eddig megjelent 74 füzetben 15,638 magyar író életrajzát és munkáik jegyzékét közli, pedig még csak az M. betűnél jár. Nemcsak minden másoktól származó adatot felölel, hanem a saját gazdag adattárát is értékesíti. Megbízható adatgyűjteményét kivált a XIX. század íróiról nem is pótolhatná senki. Irodalmunk és tudományunk történetének érdekében őszintén kívánhatjuk, hogy e legbecsesebb munkáját háborítatlanul, eddigi szívósságával és sikerével folytathassa s befejezhesse! V-y J.

Szinnyei József rövid életrajza

(Komárom, 1830. márc. 18. - Bp., 1913. aug. 9.)
bibliográfus, könyvtáros, irodalomtörténész

www.jamk.hu/old/evfordulo.htm

Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában és Pesten, felsőfokú tanulmányait Pesten és Győrben végezte. Komáromi emlékei, élményeit Tímár-ház című munkájában is megírta. 1848-49-ben részt vett Komárom védelmében, amiről részletesen írt naplójában. 1849-55 között ügyvédsegéd Komáromban és Pozsonyban. 1869-ig Pesten tisztviselő lett. Ekkoriban kezdte meg könyvészeti gyűjtőmunkáját.
Ő teremtette meg a modern tudományos magyar bibliográfiát. 1872-től a pesti Egyetemi Könyvtár tisztviselője volt. Felismerte a hírlapok és folyóiratok rendkívüli jelentőségét a tudományos élet számára. 1884-től az Országos Hírlapkönyvtár megteremtésével foglalkozott, 1888-tól a Nemzeti Múzeum hírlaptárának őreként folytatta ebbéli munkásságát. Folyóirat repertóriumokat, könyvbibliográfiát készített. Évenként összeállította a Magyarországon megjelenő hírlapok címjegyzékét, amely munka megjelent a Vasárnapi Újságban (1873-94), majd a Magyar Könyvszemlében (1895-1913). Fő műve a Magyar írók élete és munkái (1-14. kötet. Bp., 1891-1914.), CD-ROM-on is megjelent. (Bp., 2000.) E munkája közel 30 000 író életrajzi adatait és műveinek bibliográfiáját tartalmazza, - ma is fontos kutatási segédlet, forrásmű.

(Megyénkben nevét emlékszoba és emléktábla őrzi a komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárban. (www.jamk.hu/jmvk)
A tatabányai József Attila Megyei Könyvtárban 1974. óta működő önművelő kör viseli nevét.)

Műveiből :
Hazai és külföldi folyóiratok ...repertóriuma 1-3. Bp., 1874, 1885.
Magyarország természettud. és matematikai könyvészete, 1472- 1875. Bp., 1878.
Komárom 1848-49-ban. Naplójegyzetek. Bp., 1887. (Komárom, 1999.)
Tímár-ház. Naplójegyzetek. Komárom, 1889-1907.
A komáromi magyar színészet története. Komárom, 1881.

Irodalom:
Sz. J. komáromi históriái. Tatabánya, 1997.
Abafi Lajos : id. Sz. J. Bp., 1881.
Hegedűs István : Nekrológ. Bp., 1913.
Pintér Jenő : Sz. J. emlékezete. Bp., 1927.
Pastinszky Miklós : Sz. J. életútja, munkásságának tükrében. Bp., 1974. (Kézirat. József Attila Megyei Könyvtár)

Gyurcsó Júlia: Id. Szinnyei József szakmai pályaképe, ELTE, 2008.

„Gutta cavat lapidem!”

(Id. Szinnyei József)

Id. Szinnyei József jelmondata volt. Jelentése: „A csepp kivájja a követ.” (De „cseppenként telik meg a tenger” fordítással is találkoztam.)

A legnagyobb magyar bibliográfusként emlegetett id. Szinnyei Józsefnek monumentális az életműve. Számos kitüntetése és címe:

királyi tanácsos,

a Magyar Nemzeti Múzeum osztályigazgatója,

nyugalmazott 1848/49-iki honvédfőhadnagy, az 1848/49-iki honvédegyletek igazgató választmányi tagja,

a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja,

a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának tagja,

a Petőfi-Társaság, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a komáromi Jókai-Egyesület tiszteletbeli tagja, a Magyar Történelmi Társulat alapító és választmányi tagja, a Kisfaludy-Társaság alapító tagja,

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság igazgató-választmányi tagja, a Komárom vármegyei és városi Múzeum-Egyesület tiszteletbeli tagja, Komárom szabad királyi város díszpolgára.

…Fő művéhez, a „Magyar írók élete és munkái” című monumentális vállalkozásához hatvanévesen látott hozzá…fia előbb lett az Akadémia tagja, mint ő. Szinnyei nem címekért, rangokért dolgozott; egyetlen vágy fűtötte: a nemzet számára hasznosat, maradandót létrehozni…Id. Szinnyei József tudós-könyvtáros 1830. március 18-án - Ferber József néven -, Rév-Komáromban (ma: Komárno / Szlovákiában), nemesi címmel is rendelkező, jómódú polgárcsalád fiaként született. Korán (hatévesen) árvaságra jutott, tizenöt éves koráig apai nagynénje nevelte. Gimnáziumi tanulmányait 1839 őszén kezdte meg a komáromi Szent Benedek-rendiek iskolájában. A második és harmadik osztályt Nyitrán végezte a piaristák főgimnáziumában…1845-ben a pesti egyetem elsőéves bölcsészhallgatója. A második évfolyamot Győrben végezte, majd 1848 őszétől a győri akadémia jogi karán is megkezdte tanulmányait. Ám ezt nemzeti forradalmunk és szabadságharcunk derékba törte. A tizennyolc éves ifjút az események teljesen magukkal ragadták: eljárt a Pilvaxba, hallgatta a márciusi ifjak tüzes beszédeit, Kossuth parlamenti felszólalásait. Nemzeti hovatartozása, hazafias érzelmei nyomatékosítása céljából, egy 1848. július 29-én kelt miniszteri engedéllyel, nevét Ferberről „Szinnyei”-re változtatta.

Komáromba ment, ahol beállt közhonvédnek, 1849. október 3-án viszont már főhadnagyként kényszerült kapitulálni… foglalkozott az emigrálás gondolatával, végül mégis maradt, és sógora (Beöthy Zsigmond) ügyvédi irodájában dolgozott, mint gyakornok. Angolul, franciául és olaszul tanult. 1853-ban házasságot kötött Gancs Klementinával, egy Pozsony megyei földbirtokos lányával…1854-ben családjával Pozsonyba költözött, ahol tíz éven át egy ügyvédi irodában, majd 1869 tavaszáig a Hungária Biztosító Társaságnál állt alkalmazásban. Kenyérkeresési tevékenység mellett –Nagy Iván kérésére - családtörténeti/genealógiai kutatásokat folytatott a pozsonyi könyvtárak és a vármegyei levéltár gazdag anyagára támaszkodva. Itt kötelezte el magát a kutatómunka mellett és ekkor (1859/60.) kezdett körvonalazódni benne egy olyan életrajzi lexikon létrehozásának gondolata, mely minden magyar író adatait és főbb munkáit tartalmazná…Pákh Albert, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője felkérésére megkezdte a magyarországi hírlapirodalom ismertetését, ami egy, az összes magyar hírlapot és folyóiratot tartalmazó rendszerezett jegyzék volt. Ez a könyvészeti jellegű publikáció tekinthető Szinnyei bibliográfus-szerepköre első szárnypróbálgatásának.

Id. Szinnyei József 1862-től állandó munkatársa lett a Vasárnapi Újságnak. Folyamatosan jelentek meg hírlaptörténeti és helytörténeti jellegű (elsősorban komáromi vonatkozású) cikkei a hetilapban…. , felvette a kapcsolatot és csereviszonyba lépett számos bel- és külföldi gyűjtővel. 1869-ben a Hungária Biztosító fuzionált a pesti Nemzeti Biztosító Társasággal, Szinnyei – tisztviselőként, családjával együtt,- a fővárosba költözött. 1872-ben a szervezet tönkrement. Ekkor id. Szinnyei József az Egyetemi Könyvtárba került (másod-könyvtártisztként), és kezdetét vette a könyvtáros-szerepkör kibontakozása. Az álláshoz Toldy Ferenc juttatta, aki felfigyelt a lelkes magánkutatónak a Vasárnapi Újságban megjelent könyvészeti összeállításaira és hírlaptörténeti cikkeire…. kezdetben nehéz körülmények között dolgozott: A „farkasordítóban”, ahonnan ki kellett hoznia a kért könyveket, még télen is hidegebb volt, mint az utcán. A fő gondot mégis a száznyolcvan-ezer kötetnyi számozatlan dokumentum jelentette...Az Egyetemi Könyvtár állományának rendezése során és a főváros más gyűjteményeinek anyagából Szinnyei újabb adatokkal egészítette ki korábbi kutatásait…szorgalmazta cikkbibliográfiák létrehozását is. Ennek eredményeként kapott megbízást 1873-ban a MTA-tól a „Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriuma” anyagának összegyűjtésére és a cikkbibliográfia megszerkesztésére. Szinnyei nyolckötetes cikkbibliográfiát tervezett. Ebből csak három kötet valósult meg. 1874. novemberben jelent meg az első magyarországi cikkbibliográfia, a történelmet és segédtudományait feldolgozó magyar tudományos repertórium első osztályának I. kötete, az 1778-1873 között megjelent magyarországi folyóiratok, évkönyvek, naptárak és iskolai értesítők írásainak címével és lelőhelyével. Ezt a munkát két év múlva, 1876-ban a második osztály I. kötete követte „Természettudomány és matematika” alcímmel… az Egyetemi Könyvtárban is folyt a munka: 1876. január 28-án mind a 200 000 kötet az új helyén sorakozott! Minden egyes dokumentumot megszámoztak, katalogizáltak, a legkeresettebb és legértékesebb könyveket különválogatták. Az új olvasóteremben több, mint kilencezer kötetes kézikönyvtárat hoztak létre, melynek cédulázását, majd nyomtatott katalógusának elkészítését is Szinnyei végezte…

Az állomány többi részének rendezése, a raktározási rendszer kidolgozása szintén a tudós könyvtárosra várt, segítsége pedig Fraknói Vilmos volt. Szinnyei katalógusokat is épített, példás odaadással tette használhatóvá a monumentális gyűjteményt. A könyvtár igazgatója, Horvát Árpád alkalmatlannak bizonyult munkaköre betöltésére, ezért Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter felmentette állásából. A gyűjtemény igazgatói teendőnek ellátásával (1876. december 24-től) ideiglenesen id. Szinnyei Józsefet bízták meg. A Természettudományi Társulat – Toldy Ferenc emlékére - száz arany pályadíjas pályázatot hirdetett, a természettudományi és matematikai szakirodalom bibliográfiájának elkészítésére. A benyújtott tervdokumentációk közül id. és ifj. Szinnyei József közös pályaművét fogadták el, melynek célja a matematika, fizika, kémia, leíró természetrajz, orvostudomány, gazdaságtan és a műszaki tudományok bibliográfiájának összeállítása volt. Ebben az évben indult Szinnyei irodalomtörténeti repertóriumának közlése is a Figyelőben, melyet 14 éven át, 1889-ig számos publikáció követett.

1877-ben, amikor félmillió életrajzi- és könyvészeti adatokat tartalmazó cédulája volt már „Magyar írók névtárának terve” címmel, a Magyar Könyvszemlében közzétette a bibliográfia tervét is. Tanulmányát bibliográfiatörténeti áttekintéssel indította. Szólt Czvittinger Dávid úttörő tevékenységéről, kinek 1711-ben megjelent Specimenje még latin nyelven vette számba a magyar írók műveit és elérte célját. Bizonyította, hogy „egy nemzetnél sem vagyunk alávalóbbak”, továbbá megteremtette a magyar bibliográfia műfaját. Az írás érintette Horányi Elek, Bod Péter, Sándor István, Toldy Ferenc, Aigner Lajos, Márki Sándor, Ferenczy Jakab, Danielik József…könyvészeti tevékenységét is… részletesen közölte elképzelését „egy lehető teljes, írók rövid életrajzával egybekötött, magyarországi könyvészetről, mely minden magyar írótól Magyarországon megjelent könyvek címét magában foglalná…”

Szinnyei József, id.: Egy Magyar írók névtárának terve. – In: Magyar Könyvszemle, 1877. 357.p.

„…eredeti vagy első forrásul tekintem az önéletrajzokat, arcképek köriratát vagy aláírását, a gyászleveleket és az egykorú hírlapok nekrológjait s életrajzait… igen ajánlható a szerzők által írt előszó, mely igen gyakran életadataik egy részét foglalja magában, úgyszintén, ha életrajzuk van a műhöz csatolva.” Hangsúlyozta, hogy „A könyvek lecímezése magáról a könyvről történjék; amennyiben könyvtáraink hiányossága miatt ez nem lehetséges, a gonddal szerkesztett részletes könyvészeti művek is segítségül veendők. Egyáltalán nem, vagy csak utolsó esetben használandók a könyvárusi katalógusok, miután ezeknél a könyvek címei igen gyakran helytelenül rövidíttetnek és … az irási- és sajtóhibák igen gyakoriak.”

„Bibliotheca Hungarica Historiae Naturalis et Matheseos = Magyarország természettudományi és mathematikai könyvészete 1472-1875” címmel elkészült és a Természettudományi Társaság támogatásával meg is jelent (1878.). Apa és fia – száz aranyat érő - közös pályaműve. E könyvészet egyedülálló, de mégsem annyira értékes, amint azt címe sugallja. Hiányos adatai több helyen kiegészítésre szorultak. Pótlásokat közölt hozzá később: Szabó Károly, Hellebrant Árpád és Apponyi Sándor. 1878 októberében a miniszter nem őt, a megbízott (ideiglenes) igazgatót nevezte ki a könyvtár élére, hanem Szilágyi Sándort… 1880. december 8-án kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémiánál is az életrajzi lexikon megjelentetését. Az illetékes bizottság – bővítést javasolva - elutasította kérelmét: „ne csak az önálló kiadásban megjelent művek szerzői, hanem … a folyóiratokban található értekezések írói is fölvétessenek a névtárba”… 1884. június 30-án Trefort miniszter megszavaztatta a szükséges összeget és megállapodtak az országos hírlapkönyvtár –külön gyűjteményként való- felállításának részleteiről. Helyét a Magyar Nemzeti Múzeumban jelölték ki, mert annak Országos Széchényi Könyvtára rendelkezett a legnagyobb és egyben legrendezettebb hírlapanyaggal. Ezt egészítették ki a budapesti Egyetemi-, az Akadémiai Könyvtár és a Nemzeti Casino anyagával, továbbá a Református Egyetem Ráday Könyvtárának duplumaival. Az új hírlaptár vezetésével és felállításával id. Szinnyei Józsefet bízták meg… beutazta az ország minden nevezetesebb városát és személyesen beszélte rá a könyvnyomtatókat és kiadókat a példányok pontos beküldésére… 1885-ben megjelent a „Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriumának „3.” kötete…A z Akadémia nem tudta tovább felvállalni a repertóriumok kiadásának költségeit, így a cikkbibliográfia csonkán maradt. Még ebben az évben, majd az újabb elutasítás után 1886-ban ismételten, indítvánnyal fordult az Akadémiához, ami ezúttal az életrajzok terjedelmessége miatt, továbbá forráshiányra hivatkozva mondott „nem”-et…

A nyolcvanas évek közepétől, naponta elkészítette 2 író életrajzát. Persze akadtak kivételes esetek is, amikor hetekig dolgozott egyetlen életúton. Általa nagyra becsült személyek (pl.: Jókai), továbbá közéleti szerepet betöltő akadémikusok adatainak megszerkesztésére különös gondot fordított. Nekik el is küldte kéziratát, vagy az első kefelenyomatot lektorálásra. A hírlaptárban 2 napidíjas és egy szolga segítette munkáját, de a lapok korszerű feldolgozásához, a repertóriumok és a katalógusok szerkesztéséhez, valamint az olvasók kiszolgálásához ez a személyzet kevésnek bizonyult. 1888. november 9-én Szinnyeit áthelyezték –immár teljes munkaidőben a Magyar Nemzeti Múzeum hírlapkönyvtárához….

Szinnyei elérte célját: a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának Hírlaptára nagy gonddal összegyűjtött anyagának rendszerezését és feldolgozását európai színvonalú, szilárd alapokra fektette!

Az 1889-es év a „bibliográfus Szinnyei” számára is kivételes jelentőségű volt. Elszántságát, kitartását végre siker koronázta az életrajzi lexikon ügyében! Október 21-én beterjesztett sokadik kérelmét az Akadémia elfogadta, és –azzal a feltétellel, hogy a munka kinyomtatásáról Szinnyei gondoskodik,- hozzájárult a több, mint 30 éven át tartó gyűjtőmunka eredményeként létrejövő bibliográfia kiadásához…Hatvanéves volt ekkor …A kilencvenes évek második felétől a szakmai elismerések is megtalálták…1899. május 5-én a magyar bibliográfia terén kifejtett munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta. 1901. október 7-i székfoglaló beszédében Sándor István bibliográfusnak állított emléket…„mindenki remélte, hogy a nyolcvannegyedik évébe lépett aggastyán befejezheti nagyművét, hiszen már csak az utolsó füzet volt hátra. Hozzá is fogott… és elkészítette egy részét, mely Zichy Antal életrajzáig terjed. 1913. augusztus 1-én még befejezte ezt az életrajzot, de betegsége azután ágyba döntötte, s … augusztus hó 9-én d. e. 10 órakor elhunyt…A mű befejezésével a MTA a tudós-könyvtáros fiát, dr. Szinnyei Ferencz egyetemi magántanárt bízta meg…

Gulyás Pál 1915-ben az Akadémia megbízására felvállalta a folytatást, de sajnos a II. világháború, majd forráshiány miatt, csupán 6 kötet (A-D) megjelenését érhette meg. Ezután évekig porosodott a részben megszerkesztett anyag a MTA Könyvtárában. 1981-ben Viczián Jánost bízták meg rendezésével. 1990-ben megjelent a VII. kötet, amit 1995-ig további 10 követett, így ebben az évben Gulyás Pál munkáival együtt már a XVII. készült el. Ekkor azonban újból leállt a kiadás*, és az eredetileg XX. kötetesre tervezett munka máig befejezetlen…

* A Magyar írók élete és munkái folytatásának szerződését 1997-re az OKTK nem hosszabbította meg. – Szerk. /G. kiegészítése/

epa.oszk.hu/00000/00021/

B.G.: Id. Szinnyeit halála megakadályozta abban, hogy a munkát befejezze. Fia folytatta, de a pótkötetek anyagát nem dolgozta fel. Erre Gulyás Pál vállalkozott. Őt a háború gátolta a befejezésben. A negyedik Viczián, aki a munkát folytatta, de szerződését nem hosszabbították meg. Így a nagy mű befejezetlen. Szükségszerűen az, hiszen a legújabbak már nem lehetnek benne.

A tudósok biobibliográfusa. Id. Szinnyei József (1830–1913) könyvtártudós akadémikus életműve. A kutatást vezette: A. Szála Erzsébet. Az anyaggyűjtést végezte: Perjámosi Sándor. Sajtó alá rendezte: Gazda István. Sopron–Piliscsaba–Bp.–Révkomárom, 2006. Nyugat-magyarországi Egyetem–Magyar Tudománytörténeti Intézet–Országos Széchényi Könyvtár–Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma, 216 l. /Akadémiatörténeti kutatások. Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára 56./

A 2006. évi monográfia címlapja

2006-ban második „emlékmű” jelent meg id. Szinnyei Józsefről: – bibliográfia a biobibliográfusról – évszámok, évfolyamok, keltezések, címek, utalók, katonás rendben felépítve. A több intézmény közös összefogásával készült reprezentatív kiállítású munka A tudósok biobibliográfusa id. Szinnyei József (1830–1913) könyvtártudós akadémikus életműve.

A munka létrejöttében részt vett a NyugatMagyarországi Egyetem (Sopron), a Magyar Tudománytörténeti Intézet (Piliscsaba), az Országos Széchényi Könyvtár (Bp.), a Magyar Kultúra és Duna mente Múzeum (Révkomárom). 2002-ben már megjelent Szinynyeiről egy mű, igaz, e gyűjtemény alapjában véve az ünnepelt szövegeiből adott Id. Szinnyei József emlékezete művelődéstörténeti és sajtótörténeti iratai címmel egy 323 oldalas összeállítást a Nemzeti Könyvtár alapításának 200. évfordulója tiszteletére. (Mindkét kiadvány a Magyar Tudománytörténeti Intézet kiadása.)

Az előttünk álló kötet elé Fehér Csaba, a Magyar Kultúra és Duna mente Múzeum igazgatója írt „Ajánlás”-t, amely találóan állapítja meg, hogy „Szinnyei emlékét munkája tartja ma is életben…”, ami úgy is értelmezhető, hogy nemcsak Szinnyei végzett hatalmas munkát, hanem a 21. század munkatársait is „megdolgoztatta”.

A. Szála Erzsébet, a Nyugat-Magyarországi Egyetem dékánja, a kötet „Bevezető”-jében már közelebbről határozza meg a közös vállalkozás feladatát „Kiadványunk célja, hogy hosszú kutatómunkánk eredményét összegezve adjuk közre az eddigi legteljesebb Szinnyei-bibliográfiát”.

„Az eddigi legteljesebb” – meghatározást külön is kiemelnénk: a kötet gerincét alkotó gyűjtést – Perjámosi Sándor (Országos Széchényi Könyvtár) munkája valóban példamutató. Szinynyeihez hasonlóan ő is „gőzhangya”-ként nézte át a korabeli sajtót. Adatai pontosak, s időrendben, évről évre sorakoznak a bibliográfiai tételek: művelődéstörténet, helytörténet, könyvtárak, publicisztika, könyvészet stb., 1852–1914 között. Egy másik bibliográfus, Szentmihányi János kedvenc szavát kölcsönvéve: „akribiájá”-nak jellemzésére elmondjuk, hogy – a napilapok pár soros híradásai nyomán – Perjámosi Sándor kiderítette, hogy a ma már csak tizennégy kötetben „kézbevehető” „nagy Szinnyei” – eredetileg vékonyka füzetek formájában jutott csak a közönség kezébe. Perjámosi „megszállott” régészként kutatta, kereste a „fáradt-zöld” borítójú korabeli füzetekről szóló híradásokat, és a Magyar íróknak azokat a példányait, elsősorban a MTA Könyvtára Kézirattárában, vagy a Ráday-könyvtárban, amelyek megőrizték eredeti formájukat. Így tudta rekonstruálni, hogy a Magyar írók füzetes formában 1890. jan. 13-án jelent meg először 1. köt. 1. füzet. Aasch–Andrád címszavaktól – az utolsó darabja pedig 14. köt. 12. füzet Zboray–Zsutai pedig 1914. júniusban, (összességében 130 „fáradt-zöld” borítójú részletközlést) hordott szét a posta az előfizetőknek – huszonöt éven át…

Az új Szinnyei kötet igényes kivitelű, borítólapján Balogh Zoltán 1856-ban készült festménye: csinos, csokornyakkendős fiatalember tekint ránk. A kötet ellenkező felén pedig fekete–fehér fénykép: könyvekkel, dobozokkal zsúfolt dolgozószoba, előtérben csokornyakkendős, szemüveges úr az íróasztalánál. A nagy életút két állomása. Utóbbit szemlélve, a könyv forgatói között voltak, akik kétségbe vonták, hogy a szakállas öregúr valóban Szinnyei lenne. Egy filológiailag egyértelmű adalék: a fényképet eredetileg az Új Idők, Herczeg Ferenc hetilapja közölte 1901. ápr. 28-i számában. „A magyar írók Plutarchusa” címmel mutatja be Szinnyeit az olvasóknak. Ugyanitt „Tisztelt Szerkesztő Úr!” megszólítással Szinynyei köszönetét fejezi ki, hogy dolgozószobájának „photographiáját elkészítette becses lapja számára” s röviden beszámol munkásságáról és hatvanötezer gyászjelentés-gyűjteményéről, amely az ismeretlenebb írók életrajzának megírásához nélkülözhetetlen volt.

A beszámoló utolsó sorai sem érdektelenek: „A képen látható íróasztal nevezetes emlék, mert első tulajdonosa Fáncsy Lajos volt, attól ifj. Lendvay Márton örökölte, ennek halálával Sámi Lajos birtokába jutott; míg végre 1878-ban ő is meghalt és az íróasztalt én vettem meg. A nagy polcon (mely a képen nem látható) dobozokban gyászjelentéseim vannak.

Ezek után pedig már csak az Istenben bízom, hogy még elég erőt ad munkám folytatásához és befejezéséhez. Szinnyei József.”

Balogh Zoltán portréja és e nevezetes fotó arra csábítja az ismertetőt, hogy a kötet adattengerének részletező és egyhangú feltérképezése helyett igyekezzen alkotójuk lassan már szoborrá merevülő alakját is megeleveníteni, elsősorban a kortársak, s a korabeli sajtó segítségével.

Kossa Albert, az ifjúkori barát 1883-ban a Komáromi Lapokban így jellemezte: „… nemcsak gyűjtési tevékenysége, gondolkozása, munkás keze gyors, hanem felettébb, közmondásosan, gyorsak öntovábbításának közvetítői: lábai is! A főváros sürgő-forgó sokasága között úgy halad az utczán, mintha örökké express táviratsürgönyöket hordana ki. – Sokszor panaszkodtam neki, hogy – dacára, hogy már 32 év óta ismerem – mindig csak „futólagosan” ismerem; mert még a kávéházban is oly sebesen fut, hogy akárhány viczinális vasút mozdonya ép oly megszégyenülve szuszogna utána, mint én”….

A tudósok biobibliográfusa – kiváló munka, alapmű, megkerülhetetlen id. Szinnyei József hatalmas életművének megismerésében. Segítségével új területek társulnak munkásságában és további anyagot kínálnak egy harmadik „emlékmű” kialakításához.

És a végső ajánlás: ott a helye minden, igényesen összegyűjtött kézikönyvtár állományában.

Lakatos Éva

Dr. Tokaji Nagy Erzsébet: SZINNYEI JÓZSEF (1893-1894)
Szinnyei (Ferber 1848-ig és 1850–1868.) József (Komárom, 1830. március 18., †Budapest, 1913. augusztus 9.) ügyvéd, bibliográfus, akadémikus, mb. könyvtárigazgató, a Hírlap-könyvtár megalapítója 2006.

A pesti egyetem első filozófiai osztályába 1845-ben iratkozott be, majd 1846–1848 között a Győri Királyi Tudomány-akadémián folytatta tanulmányait: egy évig bölcsész, ezt követően joghallgatóként. 1848 őszétől a komáromi erődvárban szolgált, kezdetben, mint nemzetőr honvéd, 1849 júniusától hadnagyként, majd 1849 októberében, mint főhadnagy tette le a fegyvert. 1849–1853 között Beöthy Zsigmond komáromi ügyvéd, 1854-től Samarjay Károly pozsonyi ügyvéd irodájában dolgozott. 1864-ben megvált az ügyvédi pályától, és a több szabadidőt adó pozsonyi Hungária Biztosítóbank, 1869-től a pesti Nemzeti Biztosítótársaság tisztviselője lett. 1872 decemberétől Toldy Ferenc, az Egyetemi Könyvtár igazgatója a buzgó magánkutatót a könyvtár másod-könyvtártisztjeként alkalmazta. 1875 áprilisától első őr, 1876 szeptemberétől 1878 októberéig a könyvtár megbízott igazgatója volt. 1879 júliusában az Egyetemi Könyvtár első őri állásában véglegesen megerősítették. 1884–1888 között délelőttönként a Magyar Nemzeti Múzeum Hírlapkönyvtárában, délutánonként az Egyetemi Könyvtárban tevékenykedett. 1888 novemberétől a vallás- és közoktatási miniszter a Magyar Nemzeti Múzeum Hírlapkönyvtár őrének, 1901 októberétől igazgató őrének, majd 1910-től a király osztályigazgatónak nevezte ki. 1893 januárjától 1894 januárjáig – Fejérpataky László hivatalba lépéséig – őt bízták meg helyettes könyvtárőrként a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának vezetésével. Ebben az intézményben ünnepelte 80. születésnapját, mely alkalomból a miniszter és az államtitkár is felkereste elismerő soraival.

A magyar tudományos bibliográfia és biográfia megteremtője, a hazai kurrens sajtóbibliográfia meghatározó alakja.
A németül, franciául, angolul, olaszul, spanyolul és szlovákul beszélő Szinnyei kezdetben történelemmel, azon belül a magyar családok genealógiájával és helytörténettel foglalkozott. Az 1850-es évek második felétől a határozott irányú hírlapgyűjtésével párhuzamosan hírlapirodalmi kutatásokat is végzett. Pestre költözésekor gazdag hírlapgyűjteménye és naplói sokasága mellett körülbelül félmillió, adatokkal teleírt cédulát vitt magával. Ő irányította az Egyetemi Könyvtár új épületbe költözését, a dokumentumok raktározási elvének elkészítését, s – Fraknóival közösen – ő dolgozta ki a könyvek szakozási rendszerét. Szorgalmazta a modern cédulakatalógus megépítését és a könyvek raktári jelzetekkel való ellátását. Könyvtárosi tevékenysége mellett 1873-tól a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából a Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriumán dolgozott. 1881-ben az MTA Irodalomtörténeti Bizottsága határozatot hozott a Magyar írók névtára című munkájának kiadásáról. 1890-ben jelent meg az életrajzi kutatások alapvető forrásműveként használatos magyar írók életrajzát és munkásságát feldolgozó művének első füzete, utolsó darabja pedig 1914-ben. Emellett állandó munkatársa volt Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című monográfia-sorozatnak, és ő írta a Pallas nagy lexikona sajtótörténeti cikkeit.
A hírlapok tudatos gyűjtését szorgalmazó cikkei nem maradtak hatástalanok: 1884 júniusában Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter elnöklete alatt tartott értekezleten elhatározták, hogy a három nagy budapesti könyvtár (múzeumi, akadémiai, egyetemi) állományából az ő vezetésével a Magyar Nemzeti Múzeumban megindítják az Országos Hírlapkönyvtár felállításának és a nagyközönség részére történő megnyitásának munkálatait. Szinnyei e tevékenysége során a hazai hírlapok és folyóiratok teljes körű gyűjtésén túl a feldolgozás és a rendszerezés alapjait is megvetette. Az Országos Hírlapkönyvtár eleinte a Nemzeti Múzeum önálló osztályaként, 1889-től – miután a Hírlapkönyvtár 1888 novemberében egyesült a Széchényi Könyvtárral – mint a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtárának egyik részlege működött.

Könyvtárigazgatói tevékenysége során történt meg a Széchényi Könyvtár szervezeti átalakítása, egy új kötelespéldány rendelet létrehozásának támogatása és a Magyar Könyvszemle, a Magyar Nemzeti Múzeum hivatalos közlönyének újjászervezése. Ekkor fogtak hozzá a könyvtár évtizedes lemaradásainak behozásához: újra számbavették az 1711 előtt megjelent magyar irodalmat, elvégezték a kézirattár szigorú revízióját, elkezdték Horváth Mihály irodalomtörténész hagyatékának feldolgozását, és ekkor vásárolta meg a könyvtár Wenzel Gusztáv jogtörténész több ezer darabból álló oklevél- és levélgyűjteményét.
Könyvtára vétel útján az Országos Széchényi Könyvtárba, 1848-tól vezetett több mint 60 kötet naplója és kb. 22 ezer darabból álló levelezése a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárába került. A hagyaték másik jelentős része az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában található.

Intézményi tagsága:

• 1867-től részt vett a Magyar Történelmi Társulatnak alapításában, melynek 1878-tól igazgató választmányi tagja volt.

• 1883-tól a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság választmányi tagja.

• 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

• 1902-től az 1848–49 Honvéd Egyletek Országos Központi Bizottsága rendes tagja…

• 1908-tól Petőfi Társaság tiszteletbeli tagja.

• tagja volt a Kisfaludy Társaságnak, az MTA Irodalomtörténeti Bizottságának…

Kitüntetései:

• 1897 áprilisában az uralkodó királyi tanácsosi címet adományozott Szinnyeinek az ezredéves országos kiállítás II. (közművelődési) csoport zsűrijében való kiváló munkájának elismeréseként.

• 1910-ben Komárom díszpolgárává választották.

Tudományos munkássága
Főbb művei:

• A komáromi magyar színészet története. Komárom, 1884, Ziegler. 246 p.
  Komárom 1848–49-ben. (Napló-jegyzetek.) Bp. 1887 [1886], Aigner. VIII, 518 p.

• Magyar írók élete és munkái. 1–14. köt. Bp. 1890-1914, Hornyánszky. 14 db.

• Az első magyar bibliographus. [Sándor István.] Bp. 1901, MTA. 29, [3] p. (Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, XVII.10.) (Akadémiai székfoglaló.) [Ua. = Akadémiai Értesítő, 1901. 11. sz. 529–535. p.]

• Hírlapirodalmunk a 18-ik században. = Vasárnapi Újság, 1862. 33–34. sz. [Ua. = Id. Szinnyei József emlékezete. Művelődéstörténeti és sajtótörténeti írásai. Piliscsaba, 2002, M. Tudtört. Int. 79–86. p.]

• Hírlapirodalmunk a 19-ik században. [1801–1853.] = Vasárnapi Újság, 1863–1866. [Ua. = Id. Szinnyei József emlékezete. Művelődéstörténeti és sajtótörténeti írásai. Piliscsaba, 2002, M. Tudtört. Int. 87–173., 231–258. p.]

• A magyar hírlapirodalom , Vasárnapi Újság, 1869–1894.

• Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriuma. Történelem és annak segédtudományai. Első kötet. Hazai folyóiratok, évkönyvek, naptárak és iskolai értesítvények repertóriuma. 1778–1873. Bp. 1874, Athenaeum. XXVI p., 1486 has.

• Természettudományi és mathematikai irodalom 1778-tól 1873-ig. = Természettudományi Közlöny, 1874. 192–198. p. [Ua. = Id. Szinnyei József emlékezete. Művelődéstörténeti és sajtótörténeti írásai. Piliscsaba, 2002, M. Tudtört. Int. 259–267. p. Természettudományi és matematikai írások a hazai folyóiratokban. 1778–1873. A Magyarországon és Erdélyben 1778-tól 1873-ig folyóiratokban és évkönyvekben megjelent reáltudományi értekezések és kisebb cikkek számszerű kimutatása

• A budapesti királyi magyar tudományegyetem könyvtárának cím-jegyzéke. I. Kézi könyvtár. 9381 köt. Bp. 1876, Egyetemi ny. IV, 192 p.

• Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriuma. Természettudomány és mathematika. Első kötet. Hazai szaklapok, folyóiratok, évkönyvek, naptárak és iskolai értesítvények repertóriuma. 1778–1874. Bp. 1876, Athenaeum. XVI p., 1680 has.

• Irodalomtörténeti repertórium. 1876–1889. = Figyelő, 1876–1889.

• Hírlapirodalmunk 1848-49-ben. = Magyar Könyvszemle, 1877. 1–2. sz. [Ua. = Id. Szinnyei József emlékezete. Művelődéstörténeti és sajtótörténeti írásai. Piliscsaba, 2002, M. Tudtört. Int. 175–230. p.]

• A legelső, Magyarországot illető hírlap. = A Hon, 1877. 118. sz. 1. p. [Ua. = Id. Szinnyei József emlékezete. Művelődéstörténeti és sajtótörténeti írásai. Piliscsaba, 2002, M. Tudtört. Int. 52–53. p.]

• Egy „Magyar írók névtárá”-nak terve. = Magyar Könyvszemle, 1877. 6. sz. 353–371. p.

• A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-egyetem könyvtárának czím-jegyzéke. II. 1877-dik évi gyarapodás. Bp. 1878, Egyetemi ny. V, 127 p.

• Magyarország természettudományi és mathematikai könyvészete. 1472–1875. Bp. 1878, Athenaeum. VIII p., 1008 has. Társszerző: Ifj. Szinnyei József [Száz arannyal jutalmazott pályamű.]

• A hírlapok keletkezéséről. = Vasárnapi Újság, 1880. 3. sz. 35–39. p. [Ua. = Id. Szinnyei József emlékezete. Művelődéstörténeti és sajtótörténeti írásai. Piliscsaba, 2002, M. Tudtört. Int. 47–51. p.]

• Rát Mátyás. (1749–1810). = Figyelő, 1880. 161–174., 286–296. p. [Ua. = Id. Szinnyei József emlékezete. Művelődéstörténeti és sajtótörténeti írásai. Piliscsaba, 2002, M. Tudtört. Int. 54–78. p.]

• Szilágyi-könyvészet. = Album Szilágyi Sándor városmajori birtokfoglalása emlékére. [Bp.] 1881, [Franklin ny.] 33 p.

• Történeti repertórium. = Századok, 1884–1890.

• Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriuma. Történelem és annak segédtudományai. Második kötet. Hírlapok. 1730–1880. I. Bp. 1885, Athenaeum. XV p., 1648 has.

• Magyar nemzetiségi zsebkönyv. 1. r. Főrangú családok. Bp. 1888, Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság. XIV, 558 p. Társszerző: Fejérpataky László

• Báró Jósika Miklós a magyar irodalomban. Bp. 1894, Franklin. 31 p., 4 t.

• A magyar hírlapirodalom 1895–1909. = Magyar Könyvszemle, 1895–1913.

• Jókai Mór. Jókai arczképével. Bp. 1898, Hornyánszky. 212 p.

• Petőfi Sándor. Bp. 1905, Hornyánszky. 4, 230 p., 1 mell.

• Hogyan készülnek a „Magyar írók”? = Budapesti Újságírók almanachja 1908-ra. Bp. 1907, Budapesti Újságírók Egyesülete. 222–238. p. [Ua. = Id. Szinnyei József emlékezete.

• Művelődéstörténeti és sajtótörténeti írásai. Piliscsaba, 2002, M. Tudtört. Int. 37–46. p.]

A magyar könyvtárügyre vonatkozó művei:

• Az egyetemi könyvtár rendezéséről. = Magyar Könyvszemle, 1876. 1. füz. 21–25. p.

• Alapítsunk hírlap-könyvtárakat! = Hon, 1880. 271. sz. Mell. 6. p. [Ua. = Figyelő, 1880. 5. sz. 345–350. p.; Könyvtári Figyelő, 2006. 2. sz. 288–291. p.]…

Szinnyei József – Bibliográfia:

• Szinnyei József szakirodalmi munkásságát legteljesebben feltáró bibliográfia: A tudósok biobibliográfusa. Id. Szinnyei József (1830–1913) könyvtártudós akadémikus életműve. Sajtó alá rend. Gazda István…

• Róla szóló válogatott irodalom:

• Abafi Lajos: Idősb Szinnyei József. = Figyelő, 1881. 10. köt. 43–53. p. [Szinnyei József arcképével.]

• Magyar amateurok. = A Hét, 1890. 27. sz. 7–8. p. [Szinnyeiről, mint a gyászjelentések gyűjtőjéről.]

• Szinnyei József őr. = Magyar Könyvszemle, 1898. 1. füz. 13. p.

• [Váczy János]: Id. Szinnyei József. = Vasárnapi Újság, 1902. 28. sz. 445–446. p. [Túry Gyula Szinnyeit ábrázoló festményének fotójával.]

• Id. Szinnyei József ünneplése. = Magyar Könyvszemle, 1910. 2. füz. 187. p….

• Id. Szinnyei József halálához. = Magyar Könyvszemle, 1913. 3. füz. 284–285. p.

• Kéki Lajos: Szinnyei József. = Budapesti Szemle, 1913. 468–470. p.

• Lukinich Imre: Szinnyei József. = Történelmi Szemle, 1913. 4. sz. 633. p.

• Schöpflin Aladár: Szinnyei bácsi halálára. = Nyugat, 1913. 16. sz. 284–285. p.

• Vértesi Jenő: Id. Szinnyei József. = Századok, 1913. 7. sz. 557–558. p.

• Pintér Jenő: Id. Szinnyei József emlékezete. = Irodalomtörténet, 1914. 4. sz. 238–247. p….

• Kozocsa Sándor: Adatok id. Szinnyei József életéhez (1830–1913). = Magyar Könyvszemle, 1964. 1. sz. 66–70. p.

• Kondor Viktória, M.: Szinnyei József hagyatéka az Akadémiai Könyvtár kézirattárában. = Magyar Tudomány, 1964. 12. sz. 781–793. p. [Néhány levél közlésével.]

• Kondor Viktória, M.: Hogyan készült id. Szinnyei József "Magyar írók élete és munkái" c. műve? = Magyar Könyvszemle, 1968. 2. sz. 171–187. p….

• Szénássy Zoltán: Szinnyei Józsefre emlékezünk. = Honismeret, 1980. 3. sz. 26–29. p…

• Bukó Mariann: „Gutta cavat lapidem” . Szinnyei József bibliográfus. Szakdolgozat. Bp. 1999, Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultáns. 33 p. ill.

• Id. Szinnyei József emlékezete. Művelődéstörténeti és sajtótörténeti írásai. Piliscsaba, 2002, M. Tudtört. Int. 323 p.

• Sonnevend Péter: Szinnyei József alapítása, a hírlapkönyvtár. = Könyvtári Figyelő, 2006. 2. sz. 285–288. p.

• Perjámosi Sándor: Id. Szinnyei József a Nemzeti Könyvtár élén. (1893–1894.) = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2007. 5. sz. 39–44. p.

Arcképei:

• Olajfestés Balogh Zoltántól (1856) és Tury Gyulától (1901)

Felhasznált források:

• Alapi Gyula: Komárom vármegye kultúrtörténetéből. Tatabánya, 2000, Komárom

• Esztergom Megyei Önkormányzat és a Kernstok Károly Művészeti Alapítvány. 237–238. p.

• Berényi Zsuzsanna Ágnes: Budapest és a szabadkőművesség. Bp. 2005, Szerző. 262. p.

• Berlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár története. 1802–1867. Bp. 1981, Országos Széchényi Könyvtár. 555 p…

• Gerő Gyula: Magyar könyvtártörténeti kronológia. 996–2000. [Munkaadatbázis. Jelenleg nem kutatható.]

• Rácz Ágnes: Az Országos Széchényi Könyvtár történetének kronológiája az alapítástól 2006-ig. [Munkaadatbázis. Jelenleg nem kutatható.]

Készítette: dr. Tokaji Nagy Erzsébet

M. KONDOR VIKTORIA: Hogyan készült id. Szinnyei József „Magyar írók élete és munkái" című műve?

Magyar Könyvszemle 84. évf. 2. szám 1968. Ápr.-Jún.

SZINNYEI József mindmáig legteljesebb, szinte egyedülálló müvét 60 éves korában „kezdte" el és 83 éves korában „fejezte" be, amikor is halálával a toll kiesett kezéből. Az 1890-es év az első füzetek nyomdakész példányait jelzi. A mű fogantatása sokkal korábbra datálható. SZINNYEI maga az 1860-as évben jelöli meg a kezdetet. 1908-ban a Budapesti Újságírók Almanachjában rövid kis tanulmányt írt főműve munkálatairól,^{1 ….}SZINNYEI nagy művét megelőző bibliográfiai műveket figyelmen kívül hagyhatjuk, mert azt ő részben 1877-ben a Könyvszemlében, közreadott Egy magyar írók névtárának terve című tanulmányában részletesen felsorolta, s azóta megtalálhatók csaknem minden róla szóló munkában is… SZINNYEI naplói és levelezése műve születéséről a későbbi visszaemlékezéseinél hitelesebb, egykorú képet nyújt. 1848 október 15-től 1913-ban bekövetkezett haláláig naponta rendszeresen írta naplói köteteit. Levelezése pedig a hozzáírt levelekkel és általa írt levélfogalmazványokkal együtt közel 10 ezerre tehető…/Életrajza. G./ saját tehetsége határainak világos felismerése megóvta attól, hogy alkalmi cikkírásokon túl egyéb, a szépirodalom körébe eső irodalmi alkotásra is vállalkozzék… szabad idejében gyüjtő-szenvedélyének hódolt. Egyik „Mint 10—12 éves fiú a magyar színlapokat gyűjtöttem, természetesen komáromiakat. . . Azon könyvek címeit, melyeket olvastam már 10 éves koromban felírtam s azóta folytatom… nincs az a rossz haszontalan könyv, melyből valamit ne tanulhatnánk…

1863-ban PÁKH Albert biztatására cikket írt a XVIII. század hírlapirodalmáról a Vasárnapi Újság számára, s később évtizedeken át rendszeresen itt közölte hírlapstatisztikáit…Mikor született meg a nagy mű terve? Óhajként, ötletként már korán felbukkan. 1859. nov. 1-én írta naplójába:

„Megkezdtem írni a Magyar könyvészet első részének a regény és novella (mely önálló kötetben jelentek meg) leírását"⁴

s azután naponta, vagy majdnem naponta ott áll naplójában ez a sztereotip mondat ,,. . . magyar könyvészetet írtam. . . " 1861. január 20-án bejegyzi naplójába ,,. . . óhajtanám, ha a magyar irodalomban egy jeles és bő irodalomtörténet jelenne meg (Toldy az övét, ha kiegészítené?) hozzá egy nagyszerű könyvészet (Bibliographia) legalább a XIX századhoz kimerítő ! ..."

Az ötlet felbukkan és újra eltűnik, sok más ötlettel együtt, melyek naplóiban egy-egy nap végén óhajként szerepelnek. SZINNYEI legtöbb megjelent munkája ilyen ,,ötlet"-ből születik. Egyik nap azt írja, szeretné, ha Komárom város történetét megírná valaki [1861. febr. 13.], s aztán néhány hét múlva hozzálát ő maga…Az általános könyvészet vagy bibliográfia egyelőre nem kapott külső ösztönzést. Amit AIGNER Lajos szerkesztett, ahhoz nem volt kedve. Amikor AIGNER társulási szándékkal jelentkezik a könyvészet terén, SZINNYEI kitér előle… /A Szinnyei-Aigner kapcsolat alakulásának hosszadalmas részletezése. G./ Szinnyeinek jólesett AIGNER bizalma, mindamellett nem fogadja lelkesen a tervet (tehát még ekkor 1864-ben sem!)…

1877 – 1886 között, a Figyelő Irodalomtörténeti repertóriumát Szinnyei írja. Nekem az 1877, 1878 és1886. Figyelő-kötetek vannak meg. G.

Ezektől az évektől kezdve vált Szinnyei rendszeres szokásává, hogy a hírlapokból kijegyezze a könyvekre vonatkozó bibliográfiai adatokat. Egy 1867 márciusából származó adat ad hírt, hogy 964 féle hírlap van birtokában. S hír lapstatisztikai közleményei már a nevét is ismertté tették…Könyvészeti jegyzeteinek szaporodását, a szeretettel űzött passzió öncélú öröme mellett az is serkenti, hogy OETTINGER számára készít életrajzi jegyzeteket, csupán azon szerény céllal, hogy méltányosabb áron kapja meg tőle a Moniteur des Dates köteteit…

1869-ban Pestre költözik. A Nemzeti Biztosító Társaság expeditoraként 800 forinttal foglalja el új állását. Augusztus elején családja is utána jön. A pesti lakossá válás azért jelentett számára kedvező fordulatot, mert végre a rég áhított nagykönyvtárak elérhetők lettek számára, s ismeretsége is erősen bővült. Rendszeresen kezdett kávéházba járni, ahol valamennyi pesti folyóiratot áttekinthette. 1872-ben az Egyetemi Könyvtárhoz került. Még mielőtt könyvtárosi állását (42 éves korában) elfoglalta volna, a Magyar Tudományos Akadémia elfogadta a tudományos repertórium kiadásának tervét. Éveken át ezen dolgozik. A Magyar irók névtára még mindig várat magára. A Könyvszemle 1877-es évfolyamában jelentette meg Egy magyar Irók névtárának terve című cikkét /olasható itt írásai között. G./…

a hangsúlyt ekkor még az írói művekre akarta helyezni, és csupán szűkszavú életrajzi adatokat kíván adni…FRAKNÓI Vilmos még ugyanabban a számban megjegyzéseket fűzött SZINNYEI tanulmányához. Mindenekelőtt melegen üdvözölte azt, de a konkrét tervnek nem minden részletével értett egyet…

A sajtó felfigyel SZINNYEI tervére…. Pesti Napló 1880. december 8-i számában újra foglalkozik a tervvel. Ez felbátorította SZINNYEIT arra, hogy most már közvetlenül az Akadémiához forduljon…

„Tekintetes Akadémia! Ezelőtt három évvel a „Magyar Könyvszemlédben közöltem egy „Magyar irók névtárának" tervét (melyet ide mellékelek) és abban kifejtettem egy ily munka szükségességét. Évtizedek óta gyűjtött jegyzeteim segélyével azon helyzetben vagyok, hogy tervemet kellő anyagi támogatás mellett kibővitve megvalósithatnám. A munka nem annyira irói lexikon, mint inkább az írók legfőbb életrajzi adataival ellátott bibliographia lett volna; jelenleg azonban — tekintetbe véve ngs és főtiszt. Fraknói Vilmos úrnak cikkemre tett megjegyzését — tervemet úgy módosítottam, hogy a bibliographia helyett egy lehetőleg teljes életrajz-gyűjteményt adnék. Nevezetesen:

1. A munka magában foglalná minden oly írónak teljes életrajzát, kinek önálló műve jelent;

2. Könyvészetet adnék az egyes irók önálló műveiről;

3. Repertóriumot a folyóiratokban megjelent cikkekről, úgy azonban, hogy ez inkább utalás lenne a már megjelent repertóriumokra…

4. A „Kútfők" című rovat alatt fölemlíteném életrajzait, utalva mindazokra, melyek könyvekben és hírlapokban elszórtan megjelentek…

Mutatványképpen ide mellékelek néhány kisebb irói életrajzot….

Válasz: „Az Irodalomtörténeti bizottság az 1-ső osztálynak 1880 december 15-én tartott értekezletéből… benyújtott tervét helyesli, s némi bővítéssel elfogadandónak tartja. Egy ily munka szüksége annál inkább érezhető, mivel naponként arról kell meggyőződni, hogy azon ilynemű munkák, melyekkel ez idő szerint rendelkezünk, sem nem elég teljesek, sem nem eléggé megbizhatók. Szinnyei úr évtizedek óta folytatott gyűjtése, lelkiismeretes szorgalma s eddig közrebocsátott müvei egyaránt azzal biztatnak, hogy kezéből lehető teljes anyagot, pontos és hiteles adatokat fog nyerni az irodalom…újabb kutatásokra nincs szükség, csupán a felveendő anyag s a szerkesztési munka szaporodik. A 6 — 8 kötetre tervezett mü talán egy kötettel több, de egyszersmind teljesebb is lesz…A szerkesztett ivek átvizsgálása bízassák egy — minden tudomány szakra való tekintettel összeállított — akadémiai felügyelő bizottságra. A mű általános érdekénél fogva kiadási költségei ne egyes osztály költségvetését, hanem az összes Akadémiát terheljék. Végül, mivel a nagy közönséget is érdeklő mű kelendőségére biztosan lehet számítani, a kiadás 1000 példányban nyomassék.

Az Irodalomtörténeti Bizottságnak 1881 évi május hó 28-án tartott üléséből Szász Károly bizotts. Elnök."

Évek telnek el az Akadémia határozata óta, és semmivel sem mozdul előre az ügy… 1885 elején kérdőíveket nyomat az adatgyűjtés meggyorsítására…megindult Magyar írók Névtárának szerkesztése cédulákkal… följegyzem, kinek adtam, hogy tudjam visszareklamálni…1885. május 26-án másodszor javasolják akadémiai tagságra, 21 szavazatból 10-et kapott, 11-en ellene voltak, így ajánlását elutasították. A hír nagyon leverte…

1885. november 23-án az Akadémia… GYULAI Pál osztálytitkári minőségében javasolta, hogy az 1886-os költségvetésébe iktasson be 600 forint összeget…

„Trefort Ágoston akad. elnök úr elnöklete alatt. Jelen voltak: Sztoczek József másodelnök, Szász Károly r. t. Hunfalvy Pál, Szabó József, Ballagi Mór, Szilágyi Sándor, Gyulai Pál, Budenz József, Hunfalvy János, Vámbéry Ármin, Than Károly, Wenzel Gusztáv, Budenz József, Henszlmann Imre r. tagok, Vadnai Károly, Arany László, Majláth. Béla, Fejérpataky László 1. tag, Fraknói Vilmos főtitkár… a bizottság kívánatosnak tartja, hogy az Akadémia a Magyar írók Névtárának kiadására vállalkozzék…A bizottság ajánlja továbbá, hogy a szerkesztés id. Szinnyei Józsefre bizassék, egyúttal azonban Heinrich Gusztáv lev. tag a szerkesztésben való közreműködésre és a felügyelet gyakorlására kéressék föl… a szerkesztés költségeit az 1887 évi előirányzatba vegye föl és a kiadás iránt a vállalkoz könyvkiadókkal tárgyalásokat indítson."…

az Akadémia megtalálta a megfelelő kiadót és kiadási módszert, és 1889 végén a Hornyánszky-féle könyvnyomda megkezdte a mű szedését. 1890. január 13-án, hétfőn elkészült az első füzet…

*

Hogyan szervezte meg, és milyen módszerrel végezte a munkát id. SZINNYEI József? …hozzálátott a gyűjtés szélesebb körű megszervezéséhez. Levélben megkereste gyűjtőtársait (színlap, folyóirat stb. gyűjtőket), s megkérte őket megyéjükben, városukban élő írók életrajzi adatainak számára való megküldésére. E tipusú levelekből álljon itt egy dokumentum mintául… „eddig az A betűvel körülbelül készen vagyok, közel 1000 hazai író működéséről van tudomásom. Kinek neve A-val kezdődik, nagyon lekötelezne ön, ha a biharmegyei írók körül az A betűseket rövid jegyzetekkel nekem megküldené, hogy abból megítélhessem mennyire lesz teljes a gyűjteményem…” 1881-ben kezdte meg SZINNYEI a gyászlevelek gyűjtését is…1886. május 15-én PRAY Valérhoz írott levelében arról számol be, hogy már 40 000 partecédulája van. 1885 februárban 1000 kérdőívet nyomat…sorozatban jelentek meg a Magyar írók füzetei, esetenként, folyamatosan szólította fel állandó levelezőpartnereit, rendszeres segítőtársait az éppen soron levő betűs és szótagos írók gyűjtésére…ha ahhoz a betűhöz ért…A-betűs (később más betűs) írók céduláival zsebeiben járt. Nemcsak a könyvtárakban, hanem a kávéházakban is, módszeresen és rendszeresen jegyezgette az újabb és újabb adatokat…1887-ben körlevelet intézett minden megye alispánjához, és főispánjához, hogy tőlük a megyéjük területén élő írók adatait bekérje…

Milyen forrásokat használt? Mindenfélét, a gyűjteményes munkáktól egészen az egyedi egyszerű művekig. Lehetetlen valamennyi forrástípust felsorolni. Ehhez a 13 kötetes mű valamennyi névcím alatt meghúzódó forrásmegjelölésről kellene kimutatást készíteni.L egfőbb, s kiapadhatatlan forrásul a hírlapok, napi- és hetilapok, folyóiratok kínálkoztak, azután a nagy könyvtárak katalógusai. (Különösen a Széchényi könyvtár katalógusát emlegeti igen használhatóként.) Valamennyi, — saját munkája megjelenése előtt, vagy közben megjelent — írói életrajzgyűjteményt átnézte. Használta SZABÓ Károly Régi Magyar Könyvtárát és PETRIK könyvészeteit is /1888 / Lexikonok, tájmonográfiák, minden rendű és rangú életrajzgyűjtemények (pl. katolikus és protestáns papok életrajzgyújetménye, kollégiumi évkönyvek, értesítők stb.) szintén feldolgozásra kerültek. SZINNYEI monumentális műve létrehozását sokansegítették, bizonyítja ezt óriási, 10 000-re rúgó levelezése…

SZINNYEI a 80-as évek közepétől rendszeresen, naponta két-két író életrajzát írta meg végleges formában. Nyomdába adás előtt mindig kiegészítette életrajzukat legújabban megjelent műveik adataival. Később, amint az első füzetek elhagyták a nyomdát, már naponta 5 — 10 életrajzot is megírt. Olyan esetről is tudunk azonban, amikor hetekig dolgozott egy-egy író életrajzán. Az akadémikusoknak megküldte az életrajz kéziratát vagy nyomdai levonatát lektorálásra…A lektorálásra és a korrektúrák kijavítására egyébként is rendkívül kényes volt. Az Akadémia által kijelölt mindenkori ellenőr, HEINRICH Gusztáv mellett, műve kéziratát és első kefelenyomatát rendszeresen átnézette fiával, ifj. SZINNYEI Józseffel, a kolozsvári egyetem finn-ugor nyelvész professzorával is.

Milyen szempontok alapján válogatott SZINNYEI? Azaz milyen alapon kerültek be, vagy maradtak ki müvéből írók, akiknek volt nyomtatásban megjelent műve. Bevette a nemzetiségi írókat is, legalább is a „tótokat" igen. Naplójában és néhány levelében lelkendezik afelett, hogy a ,,tót" írókra nézve rendkívül jó forrást fedezett fel a Slovenska Pochladi című lapban. Már a munka kezdetén írja viszont CONCILIA Emil nagyszombati érseki helynöknek — aki rendszeres segítői sorába tartozott —, hogy „nagyon gazdálkodom a térrel és idővel. Ezért a horvát és dalmát írókat elhagyom". Olyan adatok is szerepelnek szórványosan leveleiben, hogy a „jelentéktelenebbeknek" ítélt írókat kihagyta, vagy azokat, akik kevés művet alkottak, és adataikat nem sikerült kideríteni. Egyik levelében arra hivatkozik, hogy külön jegyzékbe foglalta azokat az írókat, akiket kihagyott művéből, s azokat is, akik adatai későn érkeztek és pótkötetbe szánta…

Reggel fél héttől este 10 — 11-ig dolgozott, akkor rendszerint nyugovóra tért. Elalvás előtt, egész családja számára felolvasott egy-egy szépirodalmi műből. Napról-napra az adatgyűjtés, írás, a rendszeres tevékenység töltötte be életét. Az Egyetemi Könyvtár, később a Széchényi Könyvtár, a kávéház, az otthon egyaránt munkahelye volt…munkáját alig néhány órás pihenés szakította csak meg s nyári utazásai. Kéziratait, jegyzeteit s kiadott műveit tekintve közel annyi sort vetett papírra, mint nagy földije és kedvenc írója: JÓKAI Mór. Csupán a mennyiség oldaláról nézve, másokkal is összevethető, pl. SZATHMÁRY Károllyal, aki mint publicista, szintén nem lebecsülendő ólombetű kiszedésére késztette a nyomdászokat…/menti Szinnyeit, mint polgárt…G./

Amikor megnyílt előtte a „tudósi" pályához vezető út — úgy gondolta, azt szerette volna, ha megnyílik —, a vágyai és a valóság között még mindig óriási szakadék tátongott. A könyvtárőr mindenki szolgája, tanácsadója, élő lexikona lehetett, de a tudósok körében elismert, megbecsült, egyenrangú fél — semmiképpen sem. A hőn óhajtott könyvtárosság, sőt önálló alkotó tevékenység, a könyvészet művelése, a repertóriumok megjelenése, hírlapcikkeinek megjelenése oly közel vitte a tudósvilághoz, hogy már-már egyenrangú embernek érezhette magát velük. A társadalmi megbecsülés azonban sohasem érte el. Halála előtt másfél évtizeddel, többszöri kibukás után, 1899-ben lett akadémiai levelező tag… 1881-ben jelölték először…A bukást ő zsidó s protestáns ,,ellenségei"-nek tulajdonította. Ezekkel az „ellenségekkel" azonban a mindennapi érintkezésben úgyszólván „puszipajtásságig" jutott…

Eljár az írói körbe, a szerkesztőségekben mindenki kedves „SZINNYEI papá"-ja, s a naplóiból egy zsarnoki, igazságtalan, antidemokratikus, türelmetlen, sértett ember néz ránk, a precíz, szorgalmas, nyájas, családját, gyermekeit nagyon szerető és szépen nevelő SZINNYEI mellől…

Valami azonban bizonyos: gutta cavat lapidem — a csepp kivájja a követ: SZINNYEI jelmondatának igaza van. A polgári erény és szorgalom a szívós, következetes, rendszeres, szinte automata pontossággal beosztott napirendként visszatérő kitartó tevékenység, életében rangot, sikert, s halála után is megbecsülést hozott számára. A Magyar írók élete és munkái mindig hasznos lesz, s hasznosságát, pozitív segédkönyv szerepét nem csökkenti az sem, ha felvillantjuk alkotója egyéniségének kevésbé rokonszenves vonásait.

A lábjegyzetekből csak néhányat hagytam meg. G.

¹ ID. SZINNYEI József: Hogyan készülnek a ,,Magyar írók" Budapesti Újságírók Almanachja 1908-ra Bp. 222 — 238.

⁴ Id. SZINNYEI József Naplói. MTA. K. kézirattár

²⁰ SZINNYEI naplójában e találkozásról a következőt jegyezte fel: „Gyulai nem igen vígasztalt, szept.-ben kellett volna beadnom, mert bizottságnak adják ki, sat. Talán lehet valamit csinálni! Én csak Fraknóiban bízom, mert ha ő akar valamit, kiviszi." (Napló, 1880. dec. 9.).

³² A kérdőívekre már az első évben 804 önéletrajz érkezett. 1886. jan. 9-én jegyzi naplójába:… a múlt évben beérkezett kérdőlapjaimat összeszámláltam, 804 önéletrajz élő íróktól írva, tehát autograph is."

KOZOCSA SÁNDOR: Adatok id. Szinnyei József életéhez (1830—1913).

Magyar könyvszemle 80. évf. 1. sz. / 1964

Születése óta majdnem másfél, halála óta kerek félszázad múlt el. A magyar bibliográfia kiváló képviselője kéziratban levő önéletrajzi leveleinek és naplójának bizonysága szerint már kora ifjúságában vonzalmat érzett a könyv és a könyvvel kapcsolatos tudományok iránt. A róla szóló baráti megemlékezések vagy a későbbi kortárs-visszaemlékezések egyöntetűen kiemelik az irodalom iránti vonzalmát, sőt odáig mennek, hogy a róla szóló akadémiai emlékbeszéd szerzője alakját mintegy a könyv-ember szerepében mintázta meg.

Fiatalon részt vett a szabadságharcban, s emlékeit a hősi küzdelemről írt egyik sikerült memoárjában örökítette meg. Megírta szülővárosa, Komárom magyar színészettörténetének monográfiáját. Kortörténeti jelentőségűek naplójegyzetei, amelyeket a Timár ház és a Bach korszak címen állított össze. Munkásságának azonban a legfontosabb területe a bibliográfia. Évtizedekig gyűjtötte és rendszerezte a magyar szellemi élet munkásainak életére és működésére vonatkozó adatokat. Megalapítja a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának Hírlaptárát, amelyet nemcsak nagy gonddal gyűjtött össze, de egyúttal a feldolgozás és a rendszerezés alapjait is megvetette. E páratlanul gazdag hírlap- és folyóirat-állomány nélkül SZINNYEI bibliográfiai munkássága elképzelhetetlen lett volna. Könyvészeti gyűjtésének ez volt a kútfője, amelyet már egész fiatalon kezdett, s ez a gyűjtési hajlam volt hatalmas bibliográfiai anyagának s egyszersmind apparátusának alapja. Kezdetben színlapokat halmozott fel, majd a gyászjelentésekre specializálta magát, később olvasási szenvedély fejlődött ki benne, úgyannyira, hogy még a szabadságharcban, 1849. szept. 29-én a komáromi táborban is feljegyzi: „Reggel, midőn felkeltem, egy keveset olvastam Stifter Studien-jét. Novellák, de oly szép, szelíd és egyszerű leírások, hogy örömmel olvashatni."

Olvasmányait 1846-tól kis füzetekbe jegyezte, s ezek a korai címrögzítések váltak bibliográfiai érdeklődésének alapjává. „Ebből is megítélhető — írja naplójában — milyen korán kezdtem az adatok gyűjtését (bár kezdetben rendszertelenül és mily sokat írtam céltalanul is); úgy hogy méltán nevezhetnek majd el sokat írónak, de legyek bár szerénytelen, annak is, aki mindig dolgozott!"

Kiadatlan levelezése és naplója alapján végigkísérhetjük szellemi fejlődését annak kibontakozásától élete végéig…

1862. június 1-én számot ad a sajtótörténet iránt feléledő érdeklődéséről: „'Hír--lapirodalmunk a 18. században' cikket írni kezdtem", majd nagyobb örömmel ad hírt-naplójában arról, hogy „'Hírlapirodalmunk a 18ik században” megjelent a mai Vasárnapi Újságban". 1864. március 17: a nagy repertórium gondolata felmerült benne, sőt már a Magyar írók terve is megfogant agyában…1865. november 18-án: „repertóriumot (Posner 'Leltár' könyve szerint) tervezek", majd: „Megkezdtem az írók munkálatait külön 8 lapokon irkálni."…1867-ben ismerkedik meg — levelezés útján — Eötvös Lajossal, akivel hamarosan intenzív irodalmi kapcsolatokat épít ki. Hozzá írt egyik levele szerint „minden értekezést, mely irodalmunk múltja, s jelene felől tüzetes felvilágosítást nyújt, kitűnő figyelemmel olvasok…Aigner Lajos barátom Pesten fog legközelebb Demjén cége alatt egy hasonló irodalmi folyóiratot megindítani, melyből később egy tökéletes hírlapi repertórium nőhet ki” …rávilágít arra, hogy miként kezdte el a hazai írók életére és munkásságára való adatgyűjtést, melyből a későbbi Magyar írók hatalmas palotáját építette…

A hatvanas évek vége felé már mind többször és többször fordul meg a fővárosban, s tervszerű bibliográfiai kutatások foglalják le itteni tartózkodásainak nagy részét. Látogatja a könyvtárakat, ismeretségeket köt vagy levélbeli kapcsolatokat személyesen megerősít. 1867. jún. 23-án kelt levele: „Pesten létem alatt…több érdemes notabilitásokkal való találkozás örvendeztetett meg: nevezetesen Aigner Lajossal többször időztem, s mind annyiszor buzdítottam, hogy küldje meg az ígért adatokat…”AIGNER Lajos tervezett bibliográfiájára nézve igen érdekes tanácsokat adott: „1830-ig terjedő összesen 30 ezer könyvcímet, Toldy őrzi, mint sárkány a kincset…”Gyűjtési szenvedélye a nyolcvanas években még fokozódik…

Egyik nyilatkozata, hogy „nem olvasok kritikát, vagy igen ritkán, mert nekem a saját ízlésem elég kritika. A gáncsoskodás, kenyéririgység és több efféle kicsinyeskedés nálunk már megszokott dolog"… 10—15 év előtt alig volt szándékomban nyilvánosság elé lépni, sőt azóta is csak irodalmi napszámos munkát űzök, mégis vannak irigyeim. Talán azért, mert néhányszor dicsérően emlékeztek meg az emberek működésemről.…„egy hírlapkönyvtár szükségét már akkor hoztam nyilvánosságra… végre 1884-ben célt értem, mert a miniszter engem bízott meg a hírlapkönyvtár fölállításával…Mikor Barna Ferdinánd akadémikusnak ajánlott, én még Beöthy Zsolt unokaöcsémnek sem szóltam. Az a svihák fiákeren járta be az akadémikusokat, hogy az ellenem való szavazásra bírja őket. Megbuktam. Ez nem nagy baj, miután én ezen megtiszteltetésre soha se számítottam, hanem baj annyiból, mert a Magyar írók Névtárát, melyet az Akadémia még 1881-ben elfogadott, és csak én halasztottam továbbra az anyaggyűjtés végett, most elodázta s újabb tervrajzot kért…”

Küzdelmekben és eredményes munkában eltöltött gazdag élet zárult le félszázaddal ezelőtt id. SZINNYEI József halálával. Fő művei: a 14 kötetes Magyar írók élete és munkái (1890—1914), amelyben több mint 30 ezer magyar író életrajzát és bibliográfiai adatait gyűjtötte össze, és másik hatalmas opusa: a 3 kötetes, csonkán maradt Hazai és külföldi folyóiratok tudományos repertóriuma (1874—1885) még késő századokig fogja nevét megőrizni a halhatatlanság számára. A Magyar Könyvszemlének első évfolyamától haláláig egyik legbuzgóbb munkatársa: a folyóiratban többek között összeállította a hazai hírlapirodalom helyzetéről 1876-tól 1904-ig készített jelentéseit, valamint a magyar nyelvű hírlapirodalom statisztikáját 1780-tól 1912-ig. Valóban beváltotta azt, amit egyik kortársa némi költői túlzással, de közvetlen egyszerűséggel fejezett ki róla:

„Félszázadig keresgélt gyöngybe, lomba, Százezer írót hordott egy halomba.

Tőle tanultuk, hogy e drága honba,

Legbővebben terem az író s gomba . . ."

Nyugat ·1913. 16. szám · / · Figyelő

Schöpflin Aladár: Szinnyei bácsi halálára

Szikár, hajlott derekú, ritkás szakállú, szívós öregember volt, abból a fajtából, amely sohasem emészti magát nagy gondolatokkal, nyugtalan kereséssel, belső izgalmakkal. Folyton dolgozott, több mint hatvan évig: adatokat rakott adatok mellé, cédulát cédulára, neki minden adat egyforma fontos és egyforma kedves volt, nem ismert köztük különbséget. Mennél jobban öregedett, annál jobban halmozódott a cédulák roppant tömege, az embereknek, kik mindvégig kedveskedő humorral néztek rá, mindjobban imponálni kezdett ez a munka, pedáns aprólékosságával, nyugodt következetességével, semmi mással nem törődő magáért-valóságával. Igazi téglahordója volt a tudománynak: nem csinálta a téglát, nem vett részt az épület tervezésében, nem is törődött mindezzel, ő csak a maga tégláit látta, amelyeket halomba rakott, és amelyeket még ezután halomba akart rakni. Az irodalomhoz nem kötötte kielégülést kereső művészi szükségérzet, a lelki gyönyöröknek szomjúhozása, hanem csak az a romantikus felfogás, amely a könyvben valami áhítatot keltő, szent dolgot lát, az íróban valami magasabbrendű lényt. Nyilván fiatalkorából hozta magával ezt a talán nem is egészen tudatos felfogást, abból a komáromi környezetből, mely az ő fiatalsága idejében sűrűn termette az írókat, s amelynek Jókait is köszönhetjük. Ez tette őt könyvek emberévé, aki egész életét nyomtatott papiros között tölti, és a nyomdafesték szaga pótolja neki az élet minden örömét és szépségét. Az az aprólékos adatgyűjtő munka, amely másnak száraz, lélek nélkül való, neki az egész élete volt. Repertóriumokat összeállítani, könyvekből, újságcikkekből, kézírásokból adatokat kijegyezni kis cédulákra, ezeket a cédulákat pedáns rendben tartani, hogy bármelyiket bármikor meg lehessen találni - ez is be tud tölteni egy életet. Szinnyei bácsi ezt szépnek találta, és ezért szép volt neki az élet is.

Derék ember volt, és önmaga iránt is nagyon becsületes. Soha nem akart több lenni, mint ami, soha nem akart kiemelkedni abból a körből, melyet képességei megjelöltek a számára: becsületes, pontos hivatalnoka maradt a tudománynak, aki nem akar mást, mint beiktatni azt, amit mások, az írók: csinálnak. Nálunk, ahol egy számtiszt világnézetével akárhányan irodalmi essayk íróinak, kritikai szellemeknek és stílus-művészeknek akarnak látszani, szinte magában álló jelenség volt Szinnyei önmérséklete. Hasznosabb dolgot is végzett vele, mint a nagyhangúak akárhányan: ha íróról, könyvről könnyen és hamarjában valami adatot akarunk megtudni, még sokáig az ő sokszor kitréfált, de sokszor is forgatott lexikális nagy munkájához és repertóriumaihoz fogunk fordulni.

Nyugat · 1914. 12. szám · / · Figyelő

Elek Artúr: A Szinnyei-lexikon utolsó füzete

Gyászkeretes borítékban jelent meg Szinnyei apó nagy művének, a magyar írók lexikonának utolsó füzete. Ha későn is, de elkészült végre a magyar irodalom Pantheonja, tizennégy vaskos kötet, melyekben mindenki, vagy csaknem mindenki, aki valaha nyomtató gép alá írt magyarul, vagy ha idegen nyelven is, de Magyarországon, vagy magyar létére a külföldön - glédába állítva néz a jövendőbe. 29 553 író és tollforgató. Köztük talán csak tizenöt az olyan férfiú, kinek neve lexikon nélkül sem törlődnék ki soha az emberek tudatából. A többi közül hánynak neve fog megélni és meddig és kinek a számára? Kár, hogy egy kis statisztika meg nem mondja, hányszor tízezer kötetet képvisel a csaknem harmincezer író. Mert akkor fölvethetné az ember a kérdést, hogy a tenger kötetből hánynak van olvasója ma és leszen majd holnap?

Kegyeletes dolog lett volna ehhez az utolsó füzethez az öreg Szinnyei Józsefnek azt a kis írását hozzáfűzni, melyben a repertóriumok hasznát magyarázta. (A néhai való Szerda folyóirat negyedik számában jelent meg.) Abban az agg tudós a gyermeki lélek őszinteségével és igaz tudósi szerénységgel beszélte el úgyszólva életének történetét, amely lényegében nem egyéb, mint nagy lexikonának története. Örök életében címeket gyűjtött Szinnyei József, hogy végül összerakja belőlük a címek nagy enciklopédiáját. Vajon hány címének nézett mögéje hosszú életének folytán? Hány cím jelentett számára a puszta címnél többet: embert, emberi alkotást, érzést, gondolatot? Erről ő sohasem beszélt, csak arról, amit mások számára jelenthetnek majd az ő címei. "Munkálkodásomat lélekölőnek tartják - írta 1906-ban -, és "élő repertórium"-nak, majd "gőzhangyának" neveztek el, én pedig gyönyörködöm abban, hogy még életemben látom munkáim fölhasználását, és ez ád lelkesedést a folytatáshoz". Munkáit valóban sokan fölhasználták, és fölhasználják majd még többen. Ez az aszkéta tudós a jövő számára dolgozott. Műve egyik fundamentoma az irodalomtörténet tudományának és mint minden igazi fundamentom, örök életű lesz. Miután annyi név számára biztosította a hosszú életet, a maga nevének elmúlásától sem kellett tartania jó Szinnyei Józsefnek.

A félszáz híján harmincezer írónak legalább nyolctizede nem él már. Közülök hány gondolt vajon arra, hogy neve valaha megéled? Hisz nagyobbik felük igazi író sem volt, csak afféle alkalmi pennaforgató. Maradt utánok néhány nyomtatott lap, és annyi elég volt Szinnyei bácsinak ahhoz, hogy beiktassa nevüket a nagy lajstromba. A tudománynak, úgy gondolta, valamikor ezekre is szüksége lehet. Így kerültek a halhatatlanok indexére rég meghalt, nyomban el is feledett valakik. Hát az élő valakik hadja? Mennyire emberi az eleveneknek arra vágyódása, hogy haláluk után se múljon el mindenük. Hogy amit megalkottak, az megéljen utánok is, hogy a sírkövük el ne porladjon, és nevök, ha mint üres név is, megörökítődjék valahol. Kőben, fában, könyvben. Ennyiből a halhatatlanság vásárának is mondhatnók a Szinnyei-lexikon tizennégy kötetét, és a reménykedés vásárának, egészen mélyére nézve a dolgoknak pedig: a hiúság vásárának. Nem egy név tulajdonosa világéletében óvatos és bölcs ember volt, soha belsejét senki fiának meg nem mutatta. Itt, ebben a nagy könyvben úgy elárulja magát, hogy egész belső valóját meglátjuk. Milyen aggodalmas pontossággal sorolja el minden csip-csup és semmitmondó írását - a tudomány számára! A rengeteg mű száraz anyagában mozgolódás és megilletődés érzik ott, hol önéletrajzi adatok bukkannak föl. A kívülállóknak, kik nevükkel nem szerepelnek a lexikonban, s ezért bizonyos elfogulatlansággal lapozgathatnak benne, lehetetlen egy érzést lebirkózniok: lehet, hogy a magyar irodalom Pantheonja ez a tizennégy kötet, de akkor mindenképpen a szürke emberek, a közepesek és jelentéktelenek Pantheonja. Végtelenségig demokrata szempontú névlajstrom, amely azzal, hogy jelentőségükre való tekintet nélkül sorol el írókat, bizonyos fokig egyenlősíti őket. S ebben a nagy egyenlőségben természetesen a nagyok és kiválók járnak rosszul. Az ő tehetségükről és jelentőségükről puszta életrajzi és bibliográfiai adatok segítségével megközelítő fogalmat sem lehet adni. Viszont a névtelen valakik azzal is nevet, múltat és jövőt kapnak, hogy a lexikonban szerepelnek. Ennyiben az emberi indulatok vására is Szinnyei apó lexikonja. Vágyak, remények küzdőhelye, nemcsak temető.

Szinnyei József (idősb) Szinnyeiről „ a Szinnyei” /rövidítve/

kir. tanácsos, a m. tudom. Akadémia levelező tagja és a M. N. Múzeum hírlapkönyvtárának igazgató-őre, Ferber Alajos szitásmester, kocsmáros, borkereskedő, majd a révkomáromi dunai röpülő-híd-, a vágdunai állóhíd- és piaci-vám bérlőjének és Hikker Juliánnának fia, szül. 1830. márc. 18. Rév-Komáromban… A gimnázium I-VI. osztályát szülővárosában a szent Benedek-rendieknél 1839-1845-ig járta.. Nyitrán a piaristáknál végezte); a bölcseleti I. osztályt a pesti egyetemen 1845-46-ban hallgatta, midőn Horvát István, Ránolder, későbbi veszprémi püspök és Verner voltak tanárai…Pozsonyban tartózkodása alatt nagyobbrészt történelemmel foglalkozott és különösen a magyar családok genealógiájával… 1862-ben Pákh Albert buzdítására a magyarországi hírlapirodalom ismertetésére tért át és azon időtől fogva a Vasárnapi Újság munkatársa…1908. jan. 6. a Petőfi-társaság szintén tiszteleti tagjának választotta.

Utazásai: Részt vett a történeti társulat kirándulásaiban (1876. Gömör, 1877. Pozsony, 1879. Erdély, 1881. Eperjes, Kassa, 1883. Sopron, 1887. Déva, Vajda-Hunyad); Olaszországban (1881. Velencze, Firenze, Róma, Nápoly, Capri, Castellamare, Pompeji, Pisa); az írók és művészekkel (1882. az Aldunán: Belgrád, Orsova, Turn-Severin, Sinaia, Ada-Kale, 1884. Munkács, Máramaros-Sziget, Debreczen, Hortobágy); mint a keleti Kárpát-egyesület tagja 1886-88. a Kárpátokat és környékét nagyobbrészt gyalog járta be), volt Velenczében (1892. egy hónapig), Bécsben (többször, különösen az 1873. kiállításon), Stájerországban stb.

Cikkei a következő hírlapokban és folyóiratokban: Budapesti Visszhang 1852. (franciából ford.), Hölgyfutár (1853-54. francia és angol beszélyek)…, A révkomáromi földrengésekről, 1886. Az írás történetéből, A hírlaphirdetésekről, 1868. Az írás és eszközei, 1870…Virág Benedek halála, temetése és életrajzához. 201. Fraknói Vilmos apáttá avatása…Színészetünk történetéhez, 1887. Utazás gőzmozdonyon, 1888. 300. Fazekas Mihály és a Ludas Matyija, 307. sz. A Ludas Matyi költőjéről)… Petőfi Sándor a magyar irodalomban… A városliget és a «Fuit» története, 210. sz. Visszaemlékezések 1846-ra, 1893. 188. sz. Rózsafy Mátyás, 1907. 127. sz. A régi Pest, 1909. 44. sz. Íróink és az olvasók…Beöthy Zsolt szerk. Képes Irodalomtörténetben (1899. Hírlapirodalmunk fejlődése)…

Munkái: /Válogatás. G./

7. Két verses krónika a XVII. századból. U. ott, 1879. (Különny. a Történelmi Tárból).

8. A komáromi magyar színészet története 1811-1835. Komárom, 1881-84. (Különny. a

11. A jó Gisztl bácsi. (Naplójegyzetek). Komárom, 1884. (Különny. a Komáromi Lapokból).

12. Egy polgártemetés 1835-ben. (Naplójegyzetek). U. ott, 1886. (Különny. a Komáromi Lapokból).

15. Fazekas Mihály és Ludas Matyija. U. ott, 1888. (Különny. a Fővárosi Lapok 30. sz.).

16. Irodalmi viszonyaink, 1845. és 1888-ban U. ott, 1888. (Különny. a Nemzetből).

17. Komárom 1848-49-ben. (Naplójegyzetek). U. ott, 1887. Klapka arczk., a komáromi parancsnokok névaláírásával 1848-49-ből és Komárom hadi térképével 1849-ben. (Különny. a Hazánkból, részletes tartalom- és névmutatóval).

18. Kossuth legújabb levele. Fogságában írt leveleiről. U. ott, 1888. (Különny. a Budapesti Hírlap 214. sz. magyarázó bevezetéssel).

19. Magyar Nemzetségi Zsebkönyv. Főrangú családok. Kiadja a M. Heraldikai és Genealogiai Társaság. U. ott, 1888. (Fejérpataky Lászlóval. A genealogiai részt írta. Sz.).

20. Timár-ház. (Naplójegyzetek) 1835-1848. Komárom, 1889-1907. (Különny. a Komáromi Lapokból).

22. Báró Jósika Miklós a magyar irodalomban. U. ott, 1894. Két arczk., szülőháza, lakása és sírja rajzával. (A Kisfaludy-Társaság Jósika ünnepélye 1894. máj. 5.).

24. Jókai Mór. U. ott, 1898. Jókai arczképével és levele hasonmásával.

25. Az első magyar bibliographus (Sándor István). U. ott, 1901. (Akadémiai székfoglaló értekezés. Értekezések a nyelv- és széptud. köréből XVII. 10.).

29. Irók a Radvánszky-családban. U. ott, 1906.

30. A Rákosi-család írói. U. ott, 1906. (Különny. a M. Irókból).

32. Bach-korszak 1849-1851. (Naplójegyzetek). Komárom, 1808-1809. (Különny. a Komáromi Lapokból).

Kéziratai: Napló 1848. okt. 18-tól máig, hatvanegy 8 rétű kötet; saját levélmásolatok 1842-től máig 10,589 levél; ezekhez mások levelei, válaszok, körülbelül ugyanannyi; a Komárom város történetére vonatkozó jegyzetek tíz kötet és egyéb jegyzetek 50 kötet vagy füzet.

Arczképei: olajfestés Balogh Zoltántól 1856; Túry Gyulától 1901.

Wurzbach. Biogr. Lexikon XLII. 190. l.

Figyelő IX. 1881. fényny. arczk.

Magyarországi Lapok. Temesvár 1882. 166. sz.

Komáromi Lapok 1883. 1. sz. (A "gőz-hangya" Kóssa Alberttől).

Bihar 1883. febr. 15. és 20. sz.

1884: A hirlap könyvtár: Nemzet 658., 721., 724.

Pesti Napló júl. 1. esti k., Pester Lloyd 150. Abendblatt, Budapesti Hirlap 181., 246., Pesti Hirlap 200., 212., 246., Nemzet 1885. jan. 10., 148., 150. sz.

Arad és Vidéke 1885. 24. sz. (M. Könyvészet és Sz.).

stb. (több száz kisebb nagyobb hírlapi czikk Sz. munkálatairól, 4 rét könyvbe felragasztva). Petrik, Könyvészet és M. Könyvészet 1886-1900.

Pallas Nagy Lexikona XV. 721., XVIII. 648., II. Pótkötet 677. l.

VASÁRNAPI ÚJSÁG 1879. 11.

A lap 25. éves jubileumán, Jókaival és Gyulaival egy sorban, portré látható róla is és az alábbi méltatás:

Idősb Szinnyei József, az egyetemi könyvtár első őre, a fáradhatatlan könyvész és repertórium-készítő, 1861 óta a lap állandó dolgozótársa. A hírlapirodalom történetének valóságos hangyaszorgalmú adatgyűjtője, kinek föllépése előtt irodalmunknak ez az ága műveletlen volt. Úttörő munkássága országszerte, de kivált magában az irodalomban elismerésre talál. Az akadémia és a természettudományi társulat is tudományos irodalmi nagy repertóriumai elkészítésével bízott meg. Lapunkban régi könyvészeti adatok s múlt századbeli hírlapirodalom ismertetésével kezdte meg munkásságát, 1862 óta az e századi hírlapirodalomról adott évenként nagyobb közleményeket, könyvészeti összeállításban, melyek biztos vezérfonalul szolgálhatnak a hírlapirodalom pragmatikus történetírójának. Végre 1870 óta minden évben adta az azon évi hírlapirodalom teljes és összehasonlító statisztikáját s könyvészetet. Ezeken kívül egyéb érdekes, részint könyvészeti, részint irodalmi s emlékirat közleményei is jelentek meg a lapban, melyek között megemlítjük itt 1848—49-iki naplóját Komárom ostromáról, s ama 13 kisebb-nagyobb csatáról, melyeknek a 19 éves ifjú, mint honvéd főhadnagy részese volt.

Magyar Könyvszemle Új folyam XXXVII.kötet, 1-2. füzet 1930. Jan.-Jún.

Vegyes közlemények. /Aláírás nélkül. G./

Id. Szinnyei József emlékezete. A Magyar Nemzeti Múzeum egykori osztályigazgatójának és Hírlaposztálya megszervezőjének, id. SZINNYEI Józsefnek századik születésenapján, ez év márc. 18-án kegyeletes emlékünnep folyt le az elhunyt sírjánál. Az ünnepen HÓMAN Bálint főigazgatón s a könyvtár jelenlegi és volt tisztviselőin kívül megjelentek a nagy magyar bibliográfus leszármazói : dr. SZINNYEI József ny. egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia főkönyv tárnoka feleségével és leányával, dr. SZINNYEI Ferenc egyetemi tanár feleségével, dr. SZINNYEI József egészségügyi főtanácsos, közkórházi főorvos leányával, valamint a PAPP-család tagjai. A Nemzeti Múzeum babérkoszorúját dr. RÉDEY Tivadar, a Hírlaposztálv igazgatója helyezte el a síron a következő emlékbeszéd kíséretében :

«A mulandóság birodalmában, ebben a temetőkertben, hol valahányszor megfordulunk, talán mindnyájunk lelkébe beleköltözik valami a Shakespeare Prosperójának melancholiájából, kinek minden második gondolata a sír' volt» : ma, ezen a márciusi délelőttön valahogy nem a földi enyészet gondolata foglalkoztat, inkább a nevére érdemes, hatásában áldásos életnek képe. Nem is halálnak, hanem születésnek emlékezete hozott ma ide minket, századik születésenapja SZINNYEI Józsefnek, a M. N. Múzeum osztályigazgatójának, ki már életében szinte legendás alakjává lett a magyar könyvtári munkának és könyvészeti tudománynak.

Ezen a száz esztendeje elindult életen gondolkozva tekintetünk innen, e nekropoliszból önkéntelenül ama bibliopolisz felé fordul, melynek a megboldogultnál alázatosabb, hívebb, odaadóbb szolgája s egyben szuverénebb ura magyar földön mindmáig nem termett.

Ebből a gigantikus munkabírásnak és szinte szerzetesi önzetlenségnek kettős fényében ragyogó pályafutásból a mi intézetünk annaleseit egy negyedszázad díszíti s nagy büszkeségünk, hogy SZINNYEI életében épen ez a Gondviselés különös kegyelméből páratlan termékenységű pályavég lett az eredmények és alkotások virágkorává.

Két nagy alkotását csak épen nevén kell neveznem s azután ismertetésükre, értékelésükre —: itt, a mi körünkben — tovább akár csak egy igét is vesztegetni bizonyára felesleges volna.

Az egyik : a Magyar írók tizennégy kötete, ez a harmincezer címszavas lexikális épületcsoda, mely a magyar irodalomtudománynak valóságos bibliájává, a kutatómunkának mindennapi kenyerévé vált, méltóvá arra, hogy •megalkotójának a legnagyobb magyar bibliográfus nevét biztosítsa.

Másik nagy alkotása nem könyv, hanem intézmény: Múzeumunk Hirlap-osztálya. Ennek jelentőségét már fiatal fővel felismerte, évtizedek hírlaptörténeti és hírlapkönyvészeti munkássága közben megvalósításáért fáradhatatlanul agitált, míg végre negyven évvel ezelőtt a mi falaink közt megadatott a főváros s a vidék idevágó anyagát — szinte a tizenkettedik órában — egybe gyűjtenie, belőle egy országos hírlapkönyvtár szilárd alapját megvetnie. Ez az elsőrangú forrásértékű gyűjtemény ma hazánk egyik legnagyobb kincse s most, hogy legutóbb adminisztrativ önállóságot is nyert, fejlődése elé — talán egy magyar Sajtótudományi Intézet irányában — újabb biztató távlat tárul. De várjon rá bármi jövő: honalapítóját mindenkor SZINNYEI Józsefben fogja tisztelni.

Ez örökre élő alkotások helyett inkább elköltözött alkotójuk eleven emlékezetéről szeretnék most, ez ünnepi órán, bizonyságot tenni. Hányan vagyunk még, azok között is, kiket hivatásuk más térre szólított, de közöttünk, a könyvtár régibb tisztviselői között is olyanok, akik pályánkra az ő bátorító, jóságos tekintetétől kísérve léptünk! Magam is, ki meg nem érdemelt s meg nem szolgálható tisztességnek tartom, hogy felőle most itt utódjaként szólhatok, valameddig élek: legdrágább emlékeim közé számítom azt a pillanatot, melyben húsz esztendeje először kerültem színe elé, atyai kézszorítását és tréfálkozó szavát: «Itt sok port fog nyelni, fiatal barátom...» Az ő könyvtárosi fanatizmusából legalább valamit mindnyájan lelkünkbe fogadtunk s a múló idővel egyre jobban meggyőződésünkké válik, hogy még az a por is, amit a sárguló kötetek forgatása közben nyelünk, különb és nemesebb a hangos fórumok mocskos poránál : hamuréteg az, mely alatt parázs izzik, az emberi szellem zsarátnoka.

Ahhoz, hogy könyvtári munkánk és hivatásunk mellett szívvel-lélekkel hűségfogadalmat tegyünk, tisztább oltárt elhunyt atyamesterünk sírhalmánál keresve sem lehetne találni.

A Magyar Nemzeti Múzeum nevében el nem múló hálával, Hírlaposztályunk részéről pedig érthető lokálpatriotizmusból is táplálkozó meleg kegyelettel helyezem el SZINNYEI József áldott hamvai fölött Intézetünk szerény koszorúját.»

Ezután VARJÚ Elemér udvari tanácsos, a Nemzeti Múzeum Történeti Osztályának igazgatója tette le néhány kegyeletes szóval a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság koszorúját.

Szinnyei írásai

Magyar írók élete és munkái I-XIV. Főbb adatok

Alcím:

I: Aachs-Bzenszki/II: Caban-Exner/III: Fa-Gwóth/IV: Gyalai-Hyrtl/V: Iczés-Kempner/VI: Kende-Kozocsa/VII: Köberich-Loysch/VIII: Löbl-Minnich/IX: Mircse-Oszvaldt/X: Ótócska-Popea/XI: Popeszku-Rybay/XII: Saád-Steinensis/XIII: Steiner-Télfy/XIV: Telgárti-Zsutai

A könyvhöz kapcsolódó név/nevek:

Kollin Ferenc  (Szerkesztő)

Szinnyei József  (Szerző)

Kiadó: Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése A kiadás helye: Veszprém A kiadás éve: 1981 Sorozatcím: Magyar Írók élete és munkái ISBN-szám: 963-7002-34-0 Kötéstípus: Vászon Oldalszám: 10477

39 000.- Ft.

14 kötet

29 553 életrajz

54 000 gyászjelentés

28 000 színlap

3 220 adatkérő lap

Magyar Könyvszemle   2. évf. 1877. 6. szám   

EGY „MAGYAR IRÓK NÉVTÁRÁ”-NAK TERVE.
Közli: Id. Szinnyei József.

Egy nagy mű megjelenésének a kálváriája.

Az irodalomtörténet alapját a teljes könyvészet és az írók életrajzai teszik. Ezek összeállítására törekedtek nemcsak a kiterjedt és világra szóló irodalommal dicsekvő nemzetek, mint az angol, francia, német és olasz, hanem a kisebb irodalommal bíró népek is. Ezek közt mi sem akartunk hátra maradni… a németeknél, kik nem hanyagolták el saját irodalmuk ismertetését már 1742-ben jelent meg könyvjegyzék…Szükségessé vált az egyes írók, habár rövid életrajzi adatai felsorolása; így jelentek meg a Quérard híres francia bibliográfus és ennek folytatója Lorenz párisi könyvárus katalógusai…nem hiányoztak az írók életrajzára vonatkozó művek sem…

Mielőtt tervemet előadnám, szükségesnek tartom fölemlíteni és ismertetni azon főbb munkáinkat, melyeket e terv létesítésénél, részint az életrajzokhoz, részint a bibliográfiához alapul lehet venni. Hazánk irodalmát a múlt században ismertették Czvittinger, Horányi, Wallaszky, Bod sat., kik megközelítették ugyan a kitűzött célt, de teljes művet nem nyújthattak, részint mert a könyvtárak akkor még nem voltak úgy központosítva, mint jelenleg, részint mert a kezdők nehézségeivel is kellett küzdeniük.

A magyar könyvészet kezdeményezője Sándor István volt… Szabó Károlynak sajtó alatt levő korszakot alkotó könyvészete követi. Sándor István 1800-ig 3625 művet említ… egy félszázadig a magyar könyvészet csak egyes folyóiratok és lapok közleményeire szorítkozott. Ezek összeállításánál irodalomtörténetünk főbajnokáé Toldy Ferenczé volt az oroszlánrész. Könyvárusaink is felkarolták könyvészetünk irodalmát könyvjegyzékeikkel és könyvészeti közlönyeikkel, noha ezeket csak üzleti célból adták ki. Ezek közt a Heckenast-féle, megérdemli a figyelmet; az Eggenberger-féle folytatás…Aigner Lajos és Márki Sándor folyóiratai.., s a Magyar Könyv-Szemle, első könyvészeti szakfolyóiratunk…

Az írók életrajzaira vonatkozólag csak két nagyobb mű jelent meg a jelen század folytán: az egyik Ferenczy-Danieliké a másik Moenich-Vutkoviché. Az első, mely csupán magyar nyelven írt írókra szorítkozott s felvette a könyvészetet is, összesen 1525 íróról emlékezik meg. Ezen műben szembetűnő az életrajzok közti nagy aránytalanság. A főpapokról, kik keveset írtak, több lapon ír, több nevezetes íróról röviden emlékezik meg. Adatait ritkán meríti az első forrásból… a második pót-kötet, csak a mű hiányosságát leplezte fel, anélkül, hogy azt teljessé tette volna. Ezen művet hiányossága dacára is, mivel az írók rövid életrajzát és műveik jegyzékét tartalmazza, általános segédkönyvül használják… ez idén egy vidéki napi lap tárcájában három jeles élő tudósunk életrajzát olvassuk Danielik művéből kiírva, mintha azok működése éppen csak addig terjedt volna.

A másik Moenich és Vutkovich könyve, eredetileg az írók születési és halálozási napjaira emlékeztető könyv lett volna, azért jelent meg naptár alakban. A munka íratása közben kiszélesedett, kibővült eredeti közlemények által, és lett belőle oly írói névtár, mely írók működésére is kiterjedt, s ez okozta a mű kettős beosztását is. Csak sajnálni lehet, hogy az írók a nagy fáradsággal gyűjtött anyagot nem arányosították, nem tűztek maguk elé egységes célt. Ilyen pl. az írók születése és halálozása napjának megvitatása. Akkor sem kellett volna elhanyagolni az eredeti kútforrásokat, ha önéletrajzzal nem rendelkeztek, át kellett volna például kutatni a hírlapok tudósításait. E helyett azonban csak gyűjteményes munkákat használtak s így másod és harmad kézből vették adataikat. A munka azonban hiányai mellett mindaddig hasznos kézikönyv marad, míg a célnak megfelelően szerkesztett művel rendelkezünk. A szerzők szorgalmáról tanúskodik az, hogy 176 kútfőt használtak és 1428 írót gyűjtöttek össze.

Magyar írók névtára: életrajzi és könyvészeti adatok gyűjteménye

Szerzők: Károly Moenich, Sándor Vutkovich

Kiadó: Nirschy Ferenc könyvnyomdája Pozsonyban, 1876

Eredeti forrása: Columbia Egyetem

Digitalizálva: 2009. jan. 22. Terjedelem 577 oldal

Oly irodalomtörténeti segédkönyvvel, mely az írók életrajzát és szellemi termékeiket hiánytalanul magába foglalná, mai napig nem rendelkezünk. A munka szükségét ugyan már régtől fogva érezzük…Tertina Mihály, miskolci, majd nagyváradi tanár elméjében szülemlett meg az eszme, ki magyar költők életrajz-gyűjteményét és ahhoz kapcsolt antológiát tervezett… Czvittinger, Bod, Seivert és mások hiányait is ki akarta pótolni. Tehát ha nem is általános írói névtár és könyvészet lett volna, minthogy a latin és magyar írókról egyaránt szólni akart, mindenesetre többet ölelt volna fel, mint megelőzői. Azonban a jó szándék, talán épen azért, mert nagyon is az egyesek segélyére támaszkodott, terv maradt, s az anyag, ha ugyan volt némi sikere felhívásának, elveszett.

Kovachich Márton György és fia Kovachich József Miklós Kolozsvártt febr. 10-én 1814-ben egy terjedelmes tervrajzot tettek közzé…Döbrentei Gábor jún. 17-én kelt előszóval mutatta be ezen előrajzot…Maga a terv igen életre való; közreműködésre hí az minden tanult lelkes hazafit, papot, tanárt, tisztviselőt; tüzetesen megmagyarázza, mit kíván az tőlük t. i. egy általános magyar bibliográfiához anyagot. Igen érdekes utasítást ad a tervrajz a közreműködőknek s még azt is megmondja, hogy jegyezzék föl a könyvnek vagy kéziratnak teljes címét…A terv második részének taglalásába, mely egy általános magyar szótárról szól, nem bocsátkozunk. Az elsőről sajnálatunkat fejezzük ki, hogy ez is puszta szándék maradt. Egyedül a magyar irodalmat vette volna fel keretébe… közönség közömbösségén vagy pénzbeli nehézségeken szenvedett hajótörést, mert mind a tudós történetbúvár Kovachich Márton György, ki 10 évig a pesti egyetem könyvtár-őre, majd a kir. kincstári levéltár hivatalnoka, mind fia az országos levéltár levéltárnoka még sok évig élték túl a tervet.

Jankovich Miklós a magyar irodalomban rendkívüli ismeretekkel bíró tudós, ki csaknem egész életét és vagyonának nagy részét a hazánk történetét és irodalmát érdeklő ritkább nyomtatványok és oklevelek összegyűjtésére szentelte. 1832. augusztus 1-jén előfizetési felhívást bocsátott közre a »Magyar Kurir« sept. 25-ki számában; melyben tudatja a közönséggel, hogy »Közönséges magyar könyvtár 1533–1830« címmel két vaskos kötetben, kötetét 2 frt 30 krért szándékozik kiadni az általa 40 év óta gyűjtött minden önálló magyar nyomtatványt, egyházi beszédeket, üdvözlő verseket, könyveket és iskolakönyveket is ide számítva, az Ebert bibliográfiai lexikon mintájára betűrendben. Jankovich már kész anyaggal lépett fel s az általa összegyűjtött magyar művek számát 30 ezerre teszi. Felhívja a tudósokat, irodalomkedvelőket, hogy az általuk kiadott vagy általuk ismert ritkább magyar művek címeit küldjék be hozzá a munka teljessé tétele végett…Az akadémia ismeretlen okból visszavette a szerző kéziratát, mely halála után elárvereztetvén, egy ismeretlen tudós kezébe került…

Horvát István, a Nemzeti Múzeum könyvtárnoka, az összes magyarországi tudósokat…életrajzi, könyvészeti adatokkal szándékozott megismertetni… a kéziratot 248 csomagban őrzik a Nemzeti Múzeum könyvtárában s körülbelül 49 600 cédulát foglal magában…művének oly kiterjedést akart adni, melynek már kezdetben kivihetetlennek kellett előtte feltűnnie… a tudós gyűjtő ezen jegyzeteit haláláig vitte. Korabeli írókra és irodalmi termékekre alig volt figyelemmel. Jelen századra vonatkozó feljegyzést alig találunk nála…többször fordul elő az az eset, hogy az idézett könyvcím háromszor-négyszer annyi, mint a kiírt adat. A disszertációknál a teljes cím mellett leírta az ajánlásnál előforduló hosszú címezést… Növelte ezzel a mű terjedelmét… fölvette minden oly író irodalmi munkásságát, ki legcsekélyebb összeköttetésben volt Magyarországgal … a tudós búvár kevés figyelmet fordított nevezetesebb hazai íróinkra, így Csokonaira vonatkozólag gyűjteményében csak két cédulát találunk…A gazdag gyűjteményt tekintve, a jeles tudóst nem a hiányzóért kell megrónunk, hanem inkább dicsérnünk kell…./Latin könyvek jegyzéke. G./

Vass Horvát-monográfiájában / 1895/ írja az 511. oldalon: Az irodalomtörténetiek közt legbecsesebb a Lexicon Eruditorum Regni Hungariae c. műve két részben. Az első 21 kötetből áll s a legrégibb időktől a 16. sz. élt írók…adatait, műveit öleli fel…A második rész 113 kötetet foglal magában…a 17. sz. elejétől 1840-ig…van benne elég, ami akár az értékesítést, akár a bővítést megérdemli…G.

Aigner Lajos könyvészete, melyet 1860-ban az Akadémiának benyújtott, minden nyelvű munkákra kiterjed, de csak a jelen századot foglalja magában. Legnagyobbrészt könyvárusi katalógusokból lett összeállítva… a kiadás előtt teljesen át volna dolgozandó.

Ezen százados törekvéseknek még nem volt sikerük, mert mindeddig nem bírunk felmutatni sem egy teljes hazai könyvészetet, sem íróink teljes életrajz-gyűjteményét… Egy időben készült el három részletes könyvészet: Szabó Károlyé, Kertbenyé és a két Szinnyeié.

Szabó Károly még 1869-ben közölte az erdélyi múzeumi könyvtár régi magyar könyveinek jegyzékét (1536–1711) az »Erdélyi Múzeum-Egylet évkönyvei« V. kötetében. Már akkor figyelmet keltett a tudományos jegyzetekkel kísért pontos könyvészet… nyelvünkön nyomtatásban 1484–1711-ig megjelent könyveink lehető legteljesebb könyvészete a Magyar Tudományos Akadémia áldozatkészségével pár hónap múlva napvilágot lát… Míg Sándor István 1058 művet ismert azon korból, Szabó Károly műve 1750-et sorol elő. A mű mintegy 55–60 ív, előbeszéddel és a legrészletesebb indexszel.

A második mű Kertbeny Károlyé, ki fiatal korától itthon és a haza határain kívül nemzeti irodalmunknak a külfölddel való megismertetésével könyvészetünknek nagy mérvben, a külföld mintájára való összeállításával foglalkozott. .. 30 év múlva sikerült terveit legalább részben valósulva látni…a mű összesen 32 ívre terjed…

A kir. m. Természettudományi Társulat 1876. jan. 19. közülésén elhatározta, hogy Toldy emlékét nem tisztelhetvén méltóbban, mintha régi vágyát, irodalmunk termékeit könyvészetileg megismertetni, legalább részben teljesíti, a természettudomány és matematikára vonatkozó hazai és hazánkat érdeklő könyvek és külföldi folyóiratokban megjelent cikkek könyvészetére nyílt pályázatot hirdetett, melyet a két Szinnyei nyervén el, munkájukkal ez ideig elkészültek és az rövid időn sajtó alá kerül. Ezen könyvészetbe fölvétetett szerzők nevei alatt időrendbe sorozva mindazon mű, mely Magyarországon hazai írótól, vagy Magyarországra vonatkozólag külföldön bármely nyelven megjelent… A szerzőknél, a hol kitudható volt, rövid életrajzi vázlat adatott. Felvétetett minden természeti és matematikai cikk, mely külföldi folyóiratokban hazai írótól vagy hazánkra vonatkozólag külfölditől íratott; végül az egyes írók életrajzaira utalás is van, a hol azok feltalálhatók. A munka terjedelme 308 írott ívet tesz. 4687 iró (ezek közt 4007 magyar, 680 külföldi) 8744 művel (ezek közt 3957 magyar, 4787 idegen nyelven) és 2198 cikkel van benne képviselve.

Az utóbbi három évtized alatt irodalmunk oly kiterjedést nyert, hogy méltán aggódhatunk, hogy azon könyvek egybegyűjtése és teljes könyvészetünk megírása mindinkább a lehetetlenséggel lesz határos…A munka írók szerint betűrendben lenne szerkesztve… Az író neve után jönne születési éve, napja, helye és polgári vagy tudományos állása és kitüntetései, év szerint leírva, valamint halálozásának éve, napja és helye. Ezt követné az önállóan megjelent műveinek sorozata időrendben a könyv címének pontos, lehető rövid leírásával…majd a cikkeire való utalás… Az életrajzi adatok kutatásánál nem lehet eléggé ajánlani az eredeti kútforrásokat, melyeket életrajz-gyűjtemény-íróink úgy látszik kényelem-szeretetből szorgalmasan kerültek, másod, harmad kézből vették az adatokat, pedig jól tudjuk, hogy a sok leírás következtében mennyi hiba csúszik be…

A könyvek lecímezése magáról a könyvről történjék; amennyiben könyvtáraink hiányossága miatt ez nem lehetséges, a gonddal szerkesztett részletes könyvészeti művek is segítségül veendők. Egyáltalában nem, vagy csak utolsó esetben használandók a könyvárusi katalógusok, miután ezeknél a könyvek címei igen gyakran helytelenül rövidíttetnek és a gyors munka miatt az írási- és sajtóhibák igen gyakoriak. Álljon itt mutatványul, a mennyiben jegyzeteimből összeállíthattam egy példa:

Fáy (Fáji) András, szül. 1786. máj. 30. Kohányon Zemplén m. Tanult Sárospatakon 1793–1798, Pozsonyban 1799–1800, ismét Patakon bölcseletet és jogot 1803–1804-ben. Ekkor gyakorlatra, Pestre jött és ügyvédi vizsgálatot is tett, de sohasem ügyvédkedett. 1811. Pest megyében alszolgabíróvá lett, de már 1817-ben végkép lelépett a hivatalos pályáról s ugyanazon megye táblabírájává lett Ezentúl Pesten és gombai jószágán élt. 1831. febr. 15. a m tud. Akadémia tiszt. tagja lett…/ a folytatás a hálóról levehető. G./

Taglaljuk a felhozott példát. Az életrajzi adatokra nézve legteljesebbek a Szemere Pál, Toldy Ferencz, Tóth Lőrincz és Zichy Antal által írt életrajzok. Az összes idézett életrajzokat átnézve sem találtam azokban megemlítve a Fáy életének egyik fontos momentumát a Kisfaludy-társaság első közülését; e helyett azt tapasztaltam, hogy életrajz-íróink a már rendelkezésükre állott életrajzokat aligha használták, vagy ha igen, többnyire hibásan…/A források részletes kritikája. G./

A szerző nevének első betűi alatt megjelent műveket rendesen a szerző neve alá sorozzák könyvészeink anélkül, hogy azon jegyeket megmagyaráznák, vagy róluk, valamint a névtelenül megjelent művekről és álnevekről külön mutatót csatolnának a munkához. Pedig ez igen fontos; e nélkül íróink teljes működési körét aligha meg fogjuk ismerhetni; a könyvek így könnyebben elpusztulnak, sok könyvtárban ismeretlenek maradnak és lappanganak…

Az idézett minta szerint szerkesztve, a »Magyar irók névtára« nyolc 50 íves kétszer hasábozott nagy 8-rét kötetet tenne. Ha Jankovich 1830-ig a magyar könyvek számát 30 ezerre tette, ez a jelenkorig még egyszer annyira teendő. Hozzá véve az idegen nyelven megjelent művekét… a tudori disszertációkat is, bátran tehető az 40 ezerre; tehát a fölveendő könyvcímek száma megközelítőleg százezer. Tekintve az általam eddig gyűjtött életrajzi és könyvészeti fél millió följegyzést és hogy még annyinak gyűjtése szükségeltetnék, ezt és az egy lapra szánt 16 könyvcímet véve, nem is túlságos számítás.

Vasárnapi Újság, 1879. 1. Felhívás. A „Vasárnapi Újság" hasábjain közzé teendő „A magyar hírlapirodalom 1879-ben" című közleményem teljesbe tétele végett fölkérem a hírlapok és folyóiratok kiadóit és szerkesztőit, szíveskedjenek 1879-ben megjelent lapjaik vagy folyóirataik egy-egy számát, illetőleg füzetét hozzám (egyetemi könyvtár-épület) vagy e lapok szerkesztőségébe mielőbb beküldeni. — Budapest, 1878.deczember 24.

Szinnyei József.

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RENDEZÉSÉRŐL. Magyar Könyvszemle, 1876. 1.

Az egyetemi könyvtár nemcsak a monumentális épület elkészültével, de egyúttal a korszerű rendezéssel új korszakába lép. 1786-ban a ferenciek zárdájának előrészét könyvtárrá alakították át. Lebontották a folyosó- és cellafalakat s az így alakult termet körül karzattal látták el. A falak mellett mind földszint, mind a karzaton nyílt szekrényeket helyeztek el. Ezek tölgyfából készültek és nemcsak alakjuk volt díszes, de beosztásuk is igen célszerűnek bizonyult, mert készítéseknél főfigyelmet a könyvek alakjára fordítottak. A könyvtár a klastromoktól elkobzott könyvgyűjteményekből alakult, s így igen gazdag fóliánsokban. A szekrények tartósság tekintetében is kiállták a próbát, úgy hogy a szebbeket sokáig lehet használni. Ami a terem megvilágítását illeti, arról is volt gondoskodva, mert a nagy teremnek fölül és alul összesen 20 ablaka volt. A könyvterem hossza 37 méter és 48 centiméter, szélessége 13 méter és 86 centiméter volt és a belépőnek impozáns tekintetet nyújtott, míg később a biztonsági oszlopok és a gyarapodást magokban foglaló újabb, festetlen és különféle alakú szekrények valóságos raktárrá nem silányították. A falakat földszint 30, a karzaton 28 téka vette körűi, melyek ismét polcokra (gradus) oszlottak, a tékák római számmal, a polcok a—h betűkkel voltak megjelölve. A könyvek beosztásánál is ezek a jegyek használtattak (a könyv táblájának belső részén, vagy a füzet külső borítékán, előbb tintával, később ónnal jegyezve). A munkák tudományszakok szerint helyeztettek el; ezeken belül polconként szerzők szerint betűrendbe voltak szedve. A jelen század elején míg a könyvek egyes sorban álltak és a szaporodás jelentéktelen volt, az olvasók száma pedig csekély, a berendezés megfelelt a célnak. A 23 fóliáns kötetű betűrendes katalógus jól kalauzolta az illető tudósokat. De már az ötvenes években, midőn a Frank-könyvtár 14 ezer kötetét szintén a nagy teremben helyezték el, és a gyarapodás miatt a könyveket a polcokon három sorba kellett rakni. A rend felbomlott, még pedig legelsőben a betűrendes elhelyezés vált lehetetlenné. Ekkor Reguly könyvtárőrnek azon jó gondolata támadt, hogy a magyar könyveket külön válogatta és szakok szerint külön szekrényekben betűsorban állította fel, s noha itt is az örökös rend-felbomlással kellett küzdeni, mégis könnyebb volt az áttekintés. A kezelést még inkább megnehezítette az 50 ezer kötetre terjedő Balogh-könyvtár, mely külön tékákban betűrendben helyeztetett el. A múlt évi május hóban az átköltöztetést készítettük elő, oly módon, hogy az egyes tékákban a könyveket betűrendbe raktuk… különválogattuk a legkeresettebb és legbecsesebb munkákat az új olvasó-teremben felállítandó kézi-könyvtár számára. Célszerű lett volna a könyvnyomdai zsengéket (incunabula, short-title catalogue ) is külön választani. Ez nem történt, pedig a könyvtár ilyenekben igen gazdag, sőt ezeknek külön katalógusok is van. Múlt október hóban és november hó elején átköltöztünk az új épületbe, mely művelet csak 33 napot vett igénybe…

A termeket a négy egyetemi kar szerint osztottuk be; úgy hogy az első emeleti három terembe a bölcsészeti, természettudományi s jog- és államtudományi, a földszinti egyik nagy terembe a teológiai tudományszak jutott, a másikba pedig a hírlapok ós folyóiratok összes mennyisége, mert az időszaki sajtó termékeinek külön kezelése nálunk is elkerülhetetlenné vált, nemcsak a tömegnek óriási mérvben lett felszaporodása miatt, de a biztos és könnyebb áttekintés végett is.

A könyveket, a tékák modern szerkezete miatt, nem helyezhettük el úgy, mint a régi helyen voltak, hanem ki kellett terjeszkednünk, de a célszerűséget és a kezelés folytonosságát nem téveszthettük szem elől s így még mindig meg kellett tartanunk a régi tékák szerint való beosztást. A magyar könyveket az ablakok közt levő különálló vasszekrényekben, ismét tudományszakok szerint állítottuk fel s így mindenkor áttekinthetjük és figyelemmel kísérhetjük a mi kis nemzeti irodalmunkat, hogy a netalán felmerülő hiányokat azonnal pótolhassuk. A Frank-féle könyvtárt, melynek tulajdoni jogáról az egyetemi könyvtár javára a fővárosi képviselőtestület egészen lemondott, a végleges beosztásig a folyosón helyeztük el; az 50 ezer kötetből álló Balogh-féle könyvtárt (mely szintén beosztandó) a termek üres helyein elhelyezett szekrényekben és a mellékszobákban állítottuk fel.

…Az egyes tudományszakok következőleg osztattak be. Idegen nyelvűek: bölcsészet 1, természettudomány és matematika 2, műrégészet 2, földrajz, utazás 1, történelem 4, jog- és államtudomány 7, teológia 1, angol, olasz irodalom 1, német irodalom 2, francia irodalom 1, ókori klasszikus irodalom 2, nyelvészet 1, orvostudomány 3 ; magyar nyelvűek : M. tudom. Akadémiai kiadványok 2, magyar írók 1, nyelvészet 1, orvostudomány 1, történelem 1, földrajz és matematika 1, jog-és államtudomány 1; végre a tiszti személyzethez közel az ablakok alatt 2 tékában a szótárak és más kettőbe, az ismerettárak helyeztettek el.

Itt végre hajótörést szenvedett a régi rendszer, miután egy fényes palotában a közönség igényei a szoros betűrendes rendszernél kissé többet kivannak. Felsőbb rendeletnél fogva febr. l-jén hozzáfogtunk a kézi-könyvtár cédulázásához és a 9000 kötetből álló gyűjteményt pár hét alatt címeztük és a számok felragasztását is megkezdhettük… „a könyvtárnál pedig minden oly rendszer célirányos, mely szerint a könyvet gyorsan meg lehet találni," mint boldogemlékű Toldy Ferenc, a könyvtár volt igazgatója, szokta volt mondani.

A könyveknek jelekkel és számokkal való ellátásánál, nem utolsó dolog, a jegyek célszerű megválasztása. A kezelés gyorsítása végett nem szabad azokat elrejteni, sem felirataikat igen kicsire készíteni; de dísztelen a nagy jegy is, különösen, ha két részből áll és a könyvnek sarkát egy harmadrésznyire betakarja, vagy a könyv sarkának különböző részére ragasztják. Mindezt tekintetbe véve, nálunk a jegyek 2'/₂ centiméternyi négyszög átmérőjűek s ezen a tudományszak (téka) kezdőbetűvel és a könyv folyó számmal jelöltetett… a polcokon mint szalag húzódik végig és megfelel a szép kötésű könyveknek s az aranyozással díszített teremnek is.

Az olvasóterem nyomtatott betűrendes katalógusa rövid idő alatt elkészül, s minden egyes munka címe mellé az illető jegy lesz téve, a közönség nagy kényelmére, miután csak a jegyet és, ha a könyv nem 8-rétű, az alakot kell a kérőlapra felírnia. Később gondoskodva lesz arról is, hogy a beérkezett újabb munkák gyorsán köttessenek és osztassanak be, ha kell, a kevésbé használt könyvek helyére; s így a számozás fenntartásával ezek is sokkal hamarább lesznek megtalálhatók, mintha számozás nélkül szoros betűrendbe volnának rakva.

A könyvtár ellenőrzése és átvizsgálása, mely utóbbi a régi rendszer szerint közel egy század óta nem történhetett meg, az újabb beosztás és számozás által rendkívül megkönnyíttetett…Miután kormányunk a tudományok és ismeretek fejlesztésére mindenkor fő figyelmét fordította és az eszközök megválasztásában a legliberálisabb tényező volt, bizton hisszük, hogy az egyetemi könyvtár, mely egyúttal országos, néhány évtized múlva méltán versenyezhet a külföld nevezetesebb könyvtáraival.

IDŐSB SZINNYEI JÓZSEF, a Mr. m. egyetemi könyvtár első őre

ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830–1913): A HÍRLAPOK KELETKEZÉSÉRŐL 1880.

A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István vezetésével.

A hírlapokat a felvilágosultság szüleményének és eszközeinek tekinthetjük úgy a rómaiak idejében, a köztársaság és cézárok korában, mint a népvándorlást és középkori barbarizmust követő reformáció idejében. A nagyközönségnek elméleti részvétele a történet iránt, kíváncsisága az állami titkok kifürkészése körül, érdeklődése minden politikai állapotok és események iránt, hozták létre a hírlapokat, s hírlapok teremtették ismét azt, mit ma közvéleménynek nevezünk. Miként a naplók, levelezések egyes kor és egyéniség hű tükréül tekinthetők, ugyanúgy tükrözik vissza a hírlapok a modern állapotokat egész összességükben. Hogy a hírlapok jelen elterjedtségüket és befolyásukat csak lassan és fokonként érték el, aminek fő tényezője a nyomtatás föltalálása és a posta intézmény, mely nélkül a mai hírlapirodalom soha lábra nem kapott volna. A politikai befolyások mélyen behatnak a népek közéletére, műveltségére; harcias nemzet, mely minden anyagi és szellemi tehetségét a hadviselésre fordítja, csak lassan haladhat a közművelődés terén, még a béke idején is elég gondot ad neki az elvesztett anyagi jólét visszaszerzése, annál inkább a tudomány és irodalom fejlesztése. Innen van az, hogy nemzetünk gyakori hosszas hadviselések után mély letargiába esett, melyet ránézve károsan használtak fel az idegen kormányok és idegen nemzetiségek.

Hogy bár elmaradt a sokkal szerencsésebb viszonyok közt élő hatalmas nemzetektől, de tör előre, szerényen bár, de lépést tartva a nyugati civilizációval.

Vázoljuk röviden a mi százados hírlapirodalmunkat megelőző külföldi zsurnalisztika keletkezését. Már a régi korban akadunk a hírlapirodalom nyomára. Ilyenek voltak az Acta Diurna. A római nép naplója, mely a legfőbb politikai eseményeket szárazon összevonva, s a nagygyűlésekről való rövid tudósításokat szokta volt tartalmazni; de közölt a polgári életből is apró híreket (…) mostani pletykalapok módjára. Egy példánya se jutott eddig napvilágra, de tartalmáról, a klasszikus írók hivatkozásaiból, hű képet nyerünk. A nyomtatás föltalálása előtt is voltak már írott hírlapok, melyeket többnyire nagy kereskedőházak magáncélból alapítottak, azért nem is terjedtek el; ezek még a nyomtatás föltalálása után is irattak. Ilyenek a Neue Nürnberger Zeitung (1587–1591, két folio kötet). A Fuggerek által Augsburgban naponként szétküldözött Ordinari Zeitungen, melyek a bécsi udvari könyvtárban 1568–1604-ig szakadatlan sorozatban megvannak. A nagyközönség számára is írtak ily hírlapokat, leginkább a háború izgalma által támasztott álhírek ellensúlyozására; ilyenek voltak a Velencében nyilvános helyeken kifüggesztett Notizie Scirette (Írott Tudósítások) 1536-ból, melyek olvasásáért egy kis pénzt (gazeta) kellett fizetni; innen a legtöbb olasz és francia hírlapok elnevezése.

Voltak azonban Kínában is a kormány által kiadott hivatalos írott lapok. (…)

A nyomtatott hírlapok bölcsőjét 1440–1520 évek közt kell keresnünk; természetesen nem a mai értelemben vett hírlapok voltak ezek, hanem különféle címek alatt megjelent egyes lapok, vagy kis negyedrét alakú röpívek, melyek felső részét többnyire fametszet, a 16. század végén rézmetszet foglalta el, ezután következett a magyarázó szöveg, sokszor versbe foglalva. E röpívek az akkori egyes nevezetesebb politikai és történeti eseményekkel, mint Amerika fölfedezésével, a reformációval, melyet gyakran durva élccel fűszereztek, és leginkább az akkori török háborúval foglalkoztak; de nemritkán közöltek leírást a természeti tüneményekről, üstökösökről, torzszülöttekről stb., hogy mily csekély hitelt érdemelnek, azért óvatosan használandók, az igen természetes, ha a mai viszonyokat és műveltséget az akkoriakkal összehasonlítjuk. (…) /Gazda rövidítései. G./ Terjesztésükre különösen befolytak a könyvárusok, kik boltjaikban a könyvek mellett árulták és vásárokra is elvitték. (…) 1575-ben a boroszlói könyvárusok panaszt emeltek azon szemtelen fiúk ellen, kik nem csak úton-útfélen árulják a friss magyarországi és erdélyi újdonságokat, de még annak tartalmát el is énekelik. (…) E röpíveket csakhamar felhasználták a fejedelmek saját céljaikra, ellenségeskedéseiket nyilvánosságra hozva, hogy magoknak pártot szerezzenek; így tettek a magánosok is, kik jogaikban sértve érezték magokat, azért fajultak el a röpívek gyakran pasquillá.

A legrégibb röpív Augsburgban 1474-ben jelent meg. (…) a mohácsi csatáról szóló egykorú újságlapok is, melyeket Fraknói tüzetesen ismertetett. Mind az öt megvan a Nemzeti Könyvtárban. Angolország legrégibb újságlevele a New Tidings, melynek nyomtatási évét Watts, a British Museum volt igazgatója 1527-re teszi, és csaknem egészen hazánk 1526-i történetével foglalkozik. Leírja nevezetesen a gyászos mohácsi vészt, a török követséget a háború előtt, a magyarok siralmas levelét a lengyel királyhoz a csata után, végre némi hírek vannak benne Rómából és a pápáról 1526. szeptember 27-ről keltezve. Olaszországban, Luccában a Marescandoli cég adott ki hírlapot 1684-től kezdve, mely kizárólag a magyar–török háborúról szól, és az itteni császári táborban szerkesztették 1686. szeptember 2-ig Buda bevételéig. Tizenkét-rét kis íven jelent meg Giornale címmel. E kis lapocska nem volt időhöz kötve, azért nem számíthatjuk a mai rendes hírlapok sorába. (…)

*

A megjelenési idő fokozatos rövidülése lassankint a rendes hírlapok életbeléptét eredményezte. Már 1609-ben Johannes Carolus – nyomdász és könyvárus – Strassburgban, folyó számmal ellátott rendes Zeitung-ot adott ki hetenként, melynek 52 számból álló teljes példányát 1876-ban fedezték föl a heidelbergi könyvtárban. Ez tehát elvitázhatatlanul az összes hírlapok ősapja, és nem az eddig annak tartott Frankfurter Zeitung, mely mint hetilap 1615-ben keletkezett. Angolországban 1622-ben jelent meg az első rendes hírlap. (…)Amerikában 1704-ben jelent meg a Boston News-Letter, első rendes lap, melyet John Campbell alapított. Oroszországban 1703-ban jelent meg a Gazette de Moscou…

Ausztriában 1615-ben Matthias Fornica bécsi nyomdász az egyetemtől engedélyt nyert, hogy a beérkezett külföldi lapokat (valószínűleg az azon évben keletkezett Frankfurter Zeitungot értette) újra lenyomathassa. Az első eredeti bécsi lap a Wiener Blättl 1671-ben jelent meg… A török ostrom idejében Bécsnek már három rendes lapja volt, német, latin és olasz. Végre 1703-ban augusztus 8-án megjelent a Wiennerisches Diarium, kis negyedrét alakban hetenként kétszer, és tartott 1779 végéig. 1780. január 1-jén Wiener Zeitung nevet vett föl; az osztrák főváros azonban nem vette figyelembe, hogy a császári hivatalos lapnak most van százados évfordulója, mégpedig egy ugyanazon időben a mi nemzeti hírlapirodalmunkkal.

A lapok szaporodásával különösen a reformáció után új cenzúrai rendszabályokat léptettek életbe, hogy a sajtó túlkapásait fékezzék (…). Minden szerző és költő tartozzék vezeték- és keresztnevét, úgyszintén a nyomtatvány megjelenési helyét és idejét kinyomatni. Hogy mennyire nem követték a rendeletet, kitűnik abból, hogy nemcsak a röpívek, de még a legtöbb rendes lap is igyekezett megjelenési helyüket titokban tartani, a szerkesztő vagy író pedig vajmi ritkán tudható ki. A 17. század elején a katolikus államokban nagyobb szigort követtek a sajtó ellenőrzésében, minden nyomtatandó művet elővizsgálat alá vettek, a cenzorok egyházi személyekből állottak, többnyire jezsuitákból. Ezek, utasításaik szerint, fő tekintettel voltak az uralkodóház, azután az egyházi rend és közerkölcsiség ellen netán elkövetendő vétségekre, többire nézve elnézőbbek voltak. Magyarországon az első rendes hírlap, a Mercurius Veridicus ex Hungaria volt, melyet a kuruc világ teremtett, és II. Rákóczi Ferenc fejedelem főemberei szerkesztettek és különböző helyeken nyomattak 1705-1710-ig; először, mint hetilap, utóbb, mint havi közlöny jelent meg.

Eddig összesen két száma fedeztetett föl a berlini királyi titkos levéltárban, mindkettő 1705-ből való. (…) A háborúk lezajlása után a jelenlegi testvér főváros még mindig elpusztultan, elnéptelenedve csak lassan nyert városi alakot, hova többnyire külföldi, németajkú kereskedők és iparosok települtek, ezek pedig saját anyagi küzdelmeikkel levén elfoglalva, nemigen óhajtottak tudomással bírni a külvilág eseményei felől. Nem csoda tehát, ha az ország akkori fővárosában, Pozsonyban jelent meg a Nova Posoniensia, melyet Bél Mátyás alapított 1721-ben és Royer Johann Paul nyomtatta; kis negyedrét fél íven jelent meg hetenként egyszer; már a következő évben a jezsuiták vették kezükbe, hogy csakhamar megszűnjék. (…) E kis lapocska jól volt szerkesztve. Háromnegyed részben külföldi híreket közölt, de a hazai eseményeknek is volt mindig néhány hasáb szentelve. Budán 1724-ben fölállíttatván a nyomda, valószínű, hogy ezután nem sok időre keletkezett a Mercurius, azonban eddig csak az 1731. és 1735–1738. évfolyamok fedeztethettek föl, melyek az Egyetemi Könyvtárban vannak meg. E hírlap is az akkori bécsi és németországi lapok mintájára kis negyedrétben Nottenstein János György kiadásában kétszer hetenként egy-egy íven jelent meg. Ha összehasonlítjuk őket az egykorú külföldi lapokkal, éppen nem feleltek meg a hazai és helyi érdekeknek, mert míg a külföldi híreket bizonyosan a szomszéd osztrák lapokból írták ki, a hazaiak csak igen gyéren és azok is röviden, szárazon fordulnak elő benne. Miután azokban többször olvasunk katolikus ünnepi hírek és prédikációk leírását, kétséget sem szenved, hogy ezt is a budai jezsuiták szerkesztették. Ismét Pozsonyban támadt egy német hírlap, a Pressburger Zeitung. (…)Mária Terézia uralkodása alatt, a 20 éves háborúk és szabadságharcok lezajlása után, feltámadt ismét a népeknél a törekvés, hogy szellemiekben is teremtsen valamit, igyekezett legalább odahatni, hogy a szellemi termékekre vetett béklyón valamit könnyítsen, és így lehetővé tegye az e téren való haladást. Bécsben a 40 éves uralkodás alatt sűrűn követték egymást a sajtó termékei. (…) 1771-ben alapította Tersztyánszky, az udvari kamara levéltáránál titkár, a Allergnädigst privilegierten Anzeigen című tudományos folyóiratot (…) Ilyenek voltak a viszonyok az időszaki sajtó terén, midőn Rát Mátyás A Magyar Hírmondó című első magyar hírlapot Pozsonyban 1780. január 1-jén megindította. (…)

Forrás: Szinnyei József, id.: A hírlapok keletkezéséről. = Vasárnapi Újság, 1880. 3. sz. pp. 35–39.

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM HÍRLAP-KÖNYVTÁRA. ID. SZINNYEI JÓZSEFTŐL. Magyar Könyvszemle, 1902. 3-4.

Mielőtt a hírlap-könyvtár az 1889. év elején megnyílt, a hírlapok a Magyar Nemzeti Múzeumban a levéltár melletti belső folyosóban, a falak mellett és közepett rozzant, részben festetlen állványokon voltak elhelyezve. A könyvtár nyomtatványi anyaga közé ugyan fölvétettek a régibb hírlapok közül azok, melyek 8-rét könyv alakban jelentek meg és eredeti félbőr kötésben, némelyik címlappal és tartalomjegyzékkel ellátva, mintegy kínálkoztak a könyvek közé való beosztásra, mint a pozsonyi és bécsi Magyar Hírmondó, a Magyar Kurír, a Hazai és Külföldi Tudósítások. A hírlapok nagyobbrészt kötetlenül maradtak. Mint nem fontos és nem sürgős dolgot, éppen úgy, mint az apróbb nyomtatványokat, a könyvtárrendezők nem vették figyelembe rendezésüket, vagy azok fölvételét a későbbi jobb időkre hagyták. Így kerültek a hírlapok a folyosó polcaira, természetesen az ide-oda helyezés következtében festői rendetlenségben. Spárgával összekötött hírlapszámok mellett, fűzött, vagy papírkötésben lévő példányok, de voltak ezek közt összevissza hányt-vetett egyes hírlapszámok is.

A hírlapok elhanyagolását már évtizedekkel ezelőtt volt alkalmam figyelembe venni. Ez indított arra, hogy irodalmunk fontos ágát megóvjam az enyészettől. A külországok hírlapirodalmát figyelemmel kísértem, sőt egyes példányszámokban összegyűjtve, 348.…. »Hírlapirodalmunk” cikksorozatomban a hazai hírlapok ismertetését közöltem a Vasárnapi Újságban 1862-től és a Magyar Könyv-Szemlében közlöm 1895. óta…A hírlapok mellőzése és pusztítása okozta, hogy már-már a legújabb és legnevezetesebb hírlapok sem voltak többé találhatók nyilvános könyvtárainkban. A b. Eötvös József által 1865—66-ban kiadott Politikai Hetilapot, megjelenése után tíz évvel már hasztalan keresték Budapesten; és az illető kénytelen volt azt a hírlapokban közzétett felszólítással megszerezni.

A könyvekkel és egyéb nyomtatványokkal azonban a régi helytartótanács rendeletéből és az 1848. törvény alapján, a hírlapokat is beküldték a hazai nyomdák a M. Nemz. Múzeumba, az egyetemi könyvtárba és a M. Tudom. Akadémia könyvtárába; de csak önszántukból és szórványosan, mert azok beküldését senki sem ellenőrizte, nem reklamálta. Lassanként a hírlapok annyira fölszaporodtak, hogy azok elhelyezése, már nagy alakjuknál fogva is, mindinkább több nehézségbe ütközött. Kiselejtezésüket azonban már azon elvnél fogva sem tehették, mert a nyilvános könyvtárainkba beküldött anyagot meg kellett őrizniük. Tehát végre is gondoskodni kellett arról, hogy miként lehessen azokat értékesíteni s a közforgalomnak átadni.

Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter ankétot hívott össze 1884. jún. 30., mely elhatározta a hírlapoknak gondozását, azok rendezését és a hírlapkönyvtárnak B. nagy közönség használatára való megnyitását. Engem bíztak meg a művelet kivitelével és mellém adva egy díjnokot, megkezdtük a M. Nemz. Múzeum könyvtárában levő hírlapok rendbe szedését és cédulázását. A hírlapok rendezése, cédulázása, az anyag természeténél fogva is sokban különbözik egyéb nyomtatványokétól. Miután a könyvek befűzve kerülnek a könyvtárba, ezek fölvétele igen egyszerű; nem így a hírlapoké…

A hírlapok cédulázásánál előbb a hírlapszámok revideálása történik és minden évfolyam teljessége megjelöltetik a cédulán az illető évfolyam utolsó számával; ha hiányzik egy vagy több szám, ez is följegyeztetik. A hírlap rendezéséhez és cédu-lázásához két díjnokot neveztek ki. Én pedig az 1888. nov. 9-iki miniszteri rendelettel az egyetemi könyvtártól véglegesen áthelyeztettem a M. Nemz. Múzeumhoz, mint a hírlap-könyvtár őre, 1901. okt. 30-án pedig igazgató-őrré neveztettem ki.

Dr. Váczy János 1887. nov. 8. gyakornok, 1889. máj. 2. segédőr lett; 1893. júl. 12. főgimnáziumi tanárrá neveztetvén ki, elhagyta a könyvtárt;

Kereszty István pedig 1888. márc. 7. gyakornokká, 1893. márc. 31. segéddé, 1894. júl. 13. segédőrré léptettetett elő. Meg kell még emlékeznem a »Tiszteljétek a közkatonákat!« elvnél fogva Rubin Antal szolgáról is, ki segítségünkre van mai napig. Elhatározták, hogy a főváros nyilvános könyvtárainak anyaga egyesíttessék a múzeumival…a fölösleges példányokat, melyeket papiros gyanánt akartak eladni, hogy megmentsem, a szegedi Somogyi-könyvtárnak ajánlottam fel. Szívesen fogadták a részben megcsonkított hírlapokat. Később a M. Tudom. Akadémia könyvtárából, a gróf Ráday-féle s a kolozsvári erdélyi múzeumi könyvtárakból nyert duplumokkal is jelentékenyen növekedett a múzeumi hírlapkönyvtár….

Hogy a hírlapoknak a nyomdák által történő rendes beküldését is elérjük, 1885—87 években csaknem az összes hazai nyomdákat meglátogattam kieszközöltem, hogy a hírlapok címszalagokkal ellátva, lehetőleg teljesen érkeztek be a M. Nemz. Múzeumba. A hírlapoknak (kivévén a hetilapokat és a szaklapok egy részét) nem lévén tartalommutatójuk, ezek használatát nagyban elősegítik az általam írt és a M. Tudom. Akadémia által kiadott három kötet »Repertórium« és a »Magyar írók élete és munkái« c. nagy művem, mely utóbbi szerzők szerint a hírlapokban levő temérdek cikk anyagát is nagyrészt magában foglalja.

A hírlap-könyvtár használatát eléggé feltünteti a havonként kiadatni szokott statisztika, mely szerint, míg 1889-ben 1249 egyén látogatta a hírlap-könyvtárt és 3130 kötet hírlapot használt, addig 1901-ben már 2967 volt a látogatók száma, a kik 6878 kötetet használtak.

A hírlap-könyvtár anyaga szintén számokban mutatható ki legjobban; a mostani állomány 3910 hazai hírlap (20 540 évfolyam vagy kötet, azaz 1.520,342 szám; (ezek közül 3045 a magyar, a többi idegen nyelvű hírlap). A külföldi idegen nyelvű hírlapok csekély számmal vannak könyvtárunkban képviselve, azért ebbe a számításba nem vétettek fel. A havi és évnegyedes folyóiratok pedig a nyomtatványi osztályban kezeltetnek.

Az 1897. XLI. törvénycikk az összes nyomtatvány, így a hírlapok pontos beküldését a Magyar Nemzeti Múzeumba elrendelte. A napilapok hónaponként, a többiek évnegyedenként küldetnek be, két kimutatással; ezek egyikén, az általunk átvett hírlapszámok, valamint a többi nyomtatványok átvétele igazoltatik és visszaküldetik; az esetleges hiány azonban megjelöltetik azon és külön is reklamáltatik. A beérkezett csomagok, illetve hírlapok számai föliratnak a nyilvántartási cédulákra s a teljes példányok évnegyedenként, esetleg félévenként könyvkötés alá rendeztetnek; így évenként körülbelül 600 kötet kerül vissza a hírlapkönyvtárba. Ezzel a hazai hírlap-könyvtárunk teljessége biztosítva lévén, büszkén mutathatunk gyűjteményünkre. Több ily szakkönyvtár sem a hazában, sem a külföldön nem létezik.

Id. Szinnyei József tanulmányaiból
MEK

[PDF formátumú dokumentumok]



TARTALOM

• Hírlapirodalmunk a 18. században

• Természettudományi és matematikai írások a hazai folyóiratokban (1778-1873)

• Az első magyar bibliográfus, Sándor István

• Rát Mátyás

• Hogyan készülnek a "Magyar írók"? (Id. Szinnyei József visszaemlékezéseiből)

• A hírlapok keletkezéséről

• Hírlapirodalmunk 1850-1853

• Hírlapirodalmunk 1848/49-ben

• Hírlapirodalmunk 1841-1847

• Hírlapirodalmunk 1831-1840

• Hírlapirodalmunk 1801-1830

• A legelső, Magyarországot illető hírlap

Szinnyei József: Komárom 1848-1849- ben. (Napló jegyzetek)
Bp. Aigner K. 1887. 518 p.

Szinnyei József komáromi históriái. (Sajtó alá rend. Hídvégi Violetta, szerk. Virág Jenő.) Tatabánya 1997, Komárom-Esztergom M. Önkormányzat, 239 p. (Castrum könyvek.)

ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830–1913):

AZ ELSŐ MAGYAR BIBLIOGRÁFUS, SÁNDOR ISTVÁN

A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István vezetésével.

mati.tudomanytortenet.hu/mekk.htm

Egykori tanáromtól, a tudós Horvát Istvántól hallottam azt a mondást, hogy a történelemnek két szeme van: a geográfia és a kronológia. Ezen jeles mondást az irodalomtörténetre is alkalmazhatom oly formán, hogy ennek is két szeme a bibliográfia és a biográfia. Ezek nélkül valóban csak homályban tapogatódzunk. A bibliográfusok idejekorán belátták annak szükségét, hogy a könyvcímeket lehetőleg teljesen adják. A szerzők neve mellett levő állás, vagy foglalkozás kitétele által is elősegíteni igyekeztek az irodalomtörténet-író munkálkodását. Czwittinger Dávid volt nálunk az első, ki a 18. század elején irodalomtörténetünket megírta latinul. Külföldön élve és honfitársaitól segítve, felbuzdult a külföld példáján, és elég sanyarú körülmények közt megírta ezen úttörő munkáját. Elég sok hibával és hiánnyal, még több aránytalansággal írta meg, de nekünk hálás utódoknak nem ezt kell most tekintenünk …egy századdal később jelent meg az első magyar bibliográfia, melyet a szerzője nevével kapcsolatosan még most is elég sokat emlegetnek íróink mint Sándor István Könyvesházát…Ezen családból származott a Sándor grófi család, mely azonban Sándor Móric gróffal, az európai hírű lovaglóval férfiágon kihalt. Ily előkelő rokonságnál fogva Sándor István családja nagy tekintélyű volt az országban…

Sándor István, anyjának nyolcadik gyermeke 1750-ben született Lukán és augusztus 11. kereszteltetett meg… Sándor István családjában a társalgási nyelv tót volt… birtokán Lukán tót jobbágyai és cselédei körében mezei gazdasággal foglalkozván, kénytelen volt a tót nyelvet használni…Tizenegy éves koráig házi nevelésben részesülhetett… a magyar és német nyelv elemeire is tanították a fiút. Ami testi nevelését illeti, bő alkalma volt azt fejleszthetni, különösen a nyári időszakban, a kastély körüli gyümölcsösben, a hegyet borító erdőben és réten. A vízi sportban se volt hiánya, miután a kastély közelében folyt a Vág. 1761 őszén atyja a rendes szokás szerint fiát a gimnáziumba adta, mégpedig a nyitrai piaristákhoz. A kegyesrendiek mindenkor híresek voltak hazafias gondolkodásukról, azért el is tértek a hazánkban általánosan uralkodott jezsuita rendszertől. Mind a hazai történetre, mind a magyar nyelvre már akkor több súlyt fektettek, de azért a latin nyelvet sem hanyagolták el…

Sándor István Nagyszombatban a jezsuitáknál folytatta tanulmányait, és ugyanott volt egyetemi hallgató is. Ezt bizonyítja egy 1768. január 2. ott kelt okirata. Édesanyját korán elvesztvén, atyja 1761-ben harmadszor nősült; 1767. december 23-án azonban atyja is meghalt, és így ő idősb testvéreinek gyámsága alá került…A gyámság alatt levő évek nagy részét hihetőleg Nagyszombatban és Pesten töltötte. Nagykorúságának idején, 1774-ben átvette örökségét és Lukán gazdálkodott. A mezei gazdasághoz azonban, mint már Mednyánszky Alajos báró is megjegyezte s élete későbbi körülményeiből is kitetszik, sohasem volt kedve. Rokonaival meghasonlott, a gazdaságtól való idegenkedése s embergyűlölő hajlama igen korán az irodalomhoz vonzotta. Megismerkedett a hazai irodalommal, majd a német remekírókat tanulmányozta; de hazafias érzése mindenkor nemzeti irodalmunk szeretetére buzdította…sokat szenvedett rokonaitól és különösen gyűlölte a nőket, elsősorban családtagjait, kik úgy látszik uralkodtak férjeik fölött. Ez magyarázza meg azt is, miért tartották őt a környékben is nőgyűlölőnek és miért nem nősült. Fiatalabb korában még állandóan Lukán lakott és gazdálkodott; ezt látszik bizonyítani a Magyar Hírmondónak címszalagja is 1780-ból, mely hírlapot Lukára irányította…szakított a falusi élettel és Bécsbe költözött; ez 1784 körül történhetett. Egyik fő élvezete volt az utazás, melyről naplót írt. Nagyobb utazást tett 1786-ban Felső-Olaszországba, 1787-ben Németországon át Londonba s onnét Párizsba, 1788-ban Prágát, Drezdát, Berlint látogatta meg s 1791-ben Svájcba utazott. Mindenkor társat vitt magával, ki szórakoztatta és nyelvismereteivel segítette.

Sándor Istvánnak irodalmunkra s közművelődésünkre tett nagyobb hatását a Révai Miklóssal kötött szorosabb barátság szülte. Révai Győrből 1786. január 26-án kelt „Hírré adását” Magyar költeményes gyűjteménye kiadására Sándornak is megküldte, ki ezt örömmel fogadta…köztük a barátságos levelezés kezdődött, mely két évtizedig tartott szakadatlanul. Sándor Révainak megírta irodalmi terveit, kikérte tanácsát, különösen a magyar nyelv sajátságait illetőleg. Révai pedig elpanaszolta sanyarú helyzetét; erre Sándor pénzzel segítette őt…Révai segítette őt munkáinak kiadása körül; azt sajtó alá rendezve, nyelvileg is javítgatta. Így jelent meg 1791-ben Győrött: Jelki András történetei. Révainak nemes törekvése volt ezen, habár nem fényes tehetségű, de buzgó és áldozatkész magyar nemest irodalmunknak megnyerni…

A 37 levélből, melyeket Révai 1786-tól 1802-ig írt Sándor Istvánnak, rövid kivonatok maradtak fenn Horvát István kéziratában a Nemzeti Könyvtárban…az Anakreont fordítgatja…1790. május 3-án, a korona üdvözlésekor az országban jelentkezett lelkesedésre. „Jámbor szándékát” ki akarja adni…Bécsbe ment, ott három hetet töltött, járta ott az architektúrát és folytatta a rajzolás mesterségét. Az 1794. április 16-i levél szerint Sándor ki akarta nyomatni a maga költségén Révai munkáját. Ezután Révai levelezése szünetelt és csak 1797-ben eredt meg ismét… a Sándor István levelei ez időből még nem kerültek elő. Sándor István 1791-ben indította meg Sokféle c. nagy vállalatát, melyet közönségesen folyóiratként emlegetünk irodalmunkban…. enciklopédikus cikkekből áll. Az I. kötetet a magyarokról írt cikkel kezdi, azután hazánk többi népeit írja le. Attilával kezdve, végigmegy a magyar történelmen…Vannak itt adomával fűszerezett cikkek is… a III. kötetben tünteti fel bibliográfiai ismereteit. A 16. századbeli 105 magyar könyvnek címét közli, amint azokat följegyezte, leginkább könyvtárakban nyert tapasztalatai után. Ezzel már szigorúan a régi irodalom, a régi kéziratok és könyvek megismerésére fordította figyelmét, és ezt tette tanulmányainak tárgyává. A Sokfélének pártolása, s az irodalmi körökben nyert figyelem, mindinkább ösztönözte szerzőnket a további munkásságra…A Sokféle V. és VI. darabja 1798. és 99-ben jelent meg, az előbeszéd jelenti, hogy az V. darab „sok olyanokat fog előhozni a természettörténetből, melyek nemcsak a magyar könyvekben nem olvastattak, de az idegen nyelvekben is ritkábbak”. Ismét néhány magyar könyvet ismertet, a 16. század írói közül Komjáti, Pesti, Sylvester, Tinódi, Draskovics György és Károlyi Gáspár műveit bő kivonatokkal; a VI-ban pedig több enciklopédikus cikket közöl…

A gyűjtemény pártolásban részesült, s ez a szerzőt 1801-ben újabb két kötetnek (a VII. és VIII.) közrebocsátására buzdította…Tartalmát most is enciklopédikus, azonban túlnyomóan a hazai irodalomból és történelemből vett cikkek képezik. Ez emelte különösen a munka becsét akkor, és még most is haszonnal olvasható. Álljanak itt a hazai tárgyú cikkek címei:

Országunknak hajdani lakosi, Nyelvünknek egyéb nyelvekkel való rokonságáról, Magyar játékmesékről és játékszínről, A régi és mostani magyar tánc, Kun és magyar fejedelmek udvarhelyeik, Hunnusoktól való származásunkról és a kun és magyar nevezetről, Magyar parasztság, Kun és magyar hajviselet, Lóhúsevés, IV. Béla réz pénze, Mátyás király aranyai, Mostani kellő pénznek nevei, Szavaink eredete, Szótalálás és elnevezés, Magyar kicsinyítők, Némely felében új betűkről, Székelyek, Oláhok, Óbuda…

1808-ban a Sokféle IV–XII. köteteit is közrebocsátotta; de ezeket már nem Győrben, hanem Bécsben nyomatta. A munka hiányait pedig a következő szavakkal mentegeti: „Meglehet azonban, hogy régiségeinknek vizsgálatában s az elmúltaknak előadásában olykor kedvem ellen is megbotlottam. De ki tehet róla, hogy ez csaknem mindnyájunknak sorsa, kik a voltakról írunk. Ha tehát fog valaki találtatni, ki a megeshetett botlásimban segíteni akar, azt nem gyűlölni, hanem becsülni fogom.”

A IX. és X. kötetben is vegyes cikkek foglaltatnak, de az eredeti jóval több a fordításnál…A jénai Allg. Literatur Zeitungban megjelent bírálatra, mely általában dicsérte ezen munkát, szintén felel a szerző… a X. kötet csak két cikket foglal magában, úm. a magyar nyelvet és szókat illető jegyzetei (a szóknak bő magyarázata történeti és összehasonlító nyelvészeti alapon), és a magyar történeteket illető jegyzetei; végül néhány újabb költeményét közli. A XI. és XII. kötetben is a régi történeti kútfőinkben és nyelvemlékeinkben előforduló magyar szavaknak és az idegen nyelvekkel egyező szavainknak magyarázatát közli…

Már ismert író volt Sándor István, midőn barátainak buzdítására kiadta utazási jegyzeteit névtelenül: Egy külföldön utazó magyarnak jó barátjához küldetett levelei. Győr, 1793. Ezen leveleivel, melyeknek nyelvezetét szintén Révai Miklós javította, s a munkát ő rendezte sajtó alá, nagy szolgálatot tett irodalmunknak. Ezen a téren úttörő munka volt és „mivel kevés magyar utazik” írja, hasznos szolgálatot vélt vele tenni magyarjainknak….

Sándor István hazafisága, s a magyar irodalom iránti kiváló szeretete már évek előtti munkáiból és összes levelezéseiből kitűnt. Mint irodalompártoló s könyvgyűjtő is igyekezett a magyar irodalmat minden részletében megismerni, s annak ismeretét hazánkban minél inkább terjeszteni. Irodalomtörténetünket addig latinul írták; bibliográfiánk, mely annak alapjául szolgálhatott volna, nem volt, kivévén néhány könyvárusi jegyzéket, mely korántsem volt alkalmas irodalmunk megismertetésére. Sándort ez indíthatta azon eléggé nem dicsérhető gondolatra, hogy magyar bibliográfiát állítson össze. Már a Sokfélében, midőn a régi könyvek címeit felsorolta, azon óhajtását fejezte ki, vajha a 18. századbeli magyar könyvek címeit is valaki összeállítaná; de miután ez mindaddig nem történt meg, maga fogott hozzá. Ezen szándékában Révai, ki az 1801–1802. éveket Bécsben az ő körében töltötte, bizonyosan megerősítette. Még inkább felbuzdult, és tervének kivitelében bátorságot merített a nagy hazafi, Széchényi Ferenc gróf nemes tettéből, ki miután gazdag könyvtára katalógusát elkészíttette, s ebből Sándornak is megküldött egy példányt…

Sok utánjárásba és levelezésbe került a magyar könyvek összeírása, melyek azon időben az idegen nyelvűek közt bizonyosan a legcsekélyebb számban voltak meg bárhol is. Sándor igyekezett munkájához oly buzgó segédeket megnyerni, mint Révai Miklós, Horvát István, Virág Benedek, Schedius Lajos, Kultsár István és másokat, kik a magyar könyvek címeinek összeírásában segédkeztek neki. Buzgó emberekre talált a debreceni és nagyenyedi könyvtárnál is. Megküldték neki a magyar könyvek címjegyzékét. A Magyar Könyvesház kéziratát 1802 tavaszán már Győrbe küldte Streibighez nyomtatás végett…

Sándor István már a múlt század első éveiben fölfedezte a helyes irányt, melyen haladnunk kell: ti. a könyvcímek évenkénti sorozatát, és ezen belül azoknak városok szerint való elhelyezését. Csak így nyerhetünk helyes képet irodalmunk haladásáról, fejlődéséről és így az egyes városok, megyék monográfusainak is megkönnyíti az illető munkák gyors áttekintését. Ezen irány helyességét elismerte s követte újabban jeles bibliográfusunk, Szabó Károly is. De arról is meg volt győződve első bibliográfusunk, hogy a szerzők polgári s papi állásáról is kell némi csekély felvilágosítást adnunk, legalább annyit, amennyit maga a szerző helyez neve után a címlapra. Ezt egy betűrendes névjegyzék a munkában előforduló 1035 íróról némileg megoldja a függelékben, hol egyszersmind a tisztségek és hivatalok magyar elnevezését is adja. Sándor István Magyar Könyvesházában a 16. századból 198 magyar munkát sorol fel, a 17-ből 778-at, a 18-ból 1711-ig 78-at, összesen 1054-et; Szabó Károly már a Régi Magyar Könyvtár I. kötetében ugyanezen időtől 2452 magyar könyv címét adja, mely szám az újabban felfedezett pótlásokkal körülbelül 500-zal szaporodott…

A Magyar Könyvesház megjelenésének híre elterjedt az országban, és nevezetesebb íróink magasztalóan írnak róla; így Szombathy János Kazinczyhoz 1805. június 4-én Sárospatakról intézett levelében fölemlíti, hogy Szenci Molnár Albert a Magyar Grammatikájának (Hannover, 1610.) előszavában azt írja maga felől, hogy „a Székely István Krónikájánál, mely 1558-ban jött, régibb magyar könyvre nem találhatott. Elbámulna, ha láthatná a Sándor István Magyar Könyvesházából, hogy már Székely István Krónikája előtt legalább 27 magyar könyvek kijöttek volt nyomtatásban”. Kazinczy pedig így ír Nagy Gábornak 1806. április 12-én: „Tegnap estve érkezett meg inasom Patakról… Prof. Szombati úrtól elhozá a kollégiumnak következő című könyvét is: Magyar Könyvesház…

Sándor Kazinczyval nem volt szorosabb baráti viszonyban, leveleik közül sem maradt fenn egy sem; azonban Kazinczynak másokhoz írt leveleiből tudtuk azt, hogy ismerték egymást. Ferenczy János Bécsben tartózkodván többször érintkezett vele; Vitkovich pedig azt írja Kazinczynak 1811. augusztus 6-án Pestről, hogy Sándor Istvánt meglátogatta: „szép öregember”. Miután arcképe nem maradt, ez az összes személyleírás, amit róla tudunk. Miután a Révaival való levelezés, ennek még halála előtt félbe szakadt, Horvát Istvánnal kötött rövid barátságot és vele folytatott levélváltást: 1812. február 26-án írja Sándor, hogy igen örült az ismeretségnek, és azon 300 frtnyi összeget, mellyel Eggenberger neki a Sokféle száz példányáért tartozik, szívesen átengedi Horvátnak munkáinak kinyomatására…

Sándor Istvánnak kiváló érdeme a nemzeti irodalom és tudományosság iránt való azon hazafiúi szeretete, mellyel azt még holta után is anyagilag igyekezett támogatni. Ezt bizonyítja a még 1793. augusztus 12-én Bécsben kelt végrendeletének következő pontja: „Az egész ország és minden jó hazafiak kívánsága szerént a hazánk nyelvének kimívelésére erigálandó Akadémiának vagyis Társaságnak, melynek Pesten a széke lenne mentől elébb való felállítására s felsegélésére legálok tízezer forintot azaz 10.000 frtot… Bibliotékámat s nummotékámat vagyis a könyveimet és ritka pénzeimet nem különben minden képeimet és mappáimat az említett felállítandó magyar Társaságnak legálom.”…

Utolsó nagy betegségéről és haláláról Kazinczy így emlékezik meg Pantheonában „elunta vizikórság és hipochondria alkalmatlanságait, s magát fejbe lőtte Bécsben 1815. március 29.” Az egykorú Hazai s Külföldi Tudósítások pedig Pesten április 12-én a következő nekrológot írja róla:

„Hazánknak egy tudós és munkás fia tekintetes Lukai Sándor István úr Bécsben, ahol a magános életét a tudományoknak szentelte, március 29. életének 62. esztendejében hosszas betegeskedése után a boldogok országába csendesen által költözött.” …

Az öngyilkos írónak rokonai nem voltak, a lakást lepecsételték és a holttestet törvényes közszemlére a közkórházba szállították. Így halt meg Sándor István, barátaitól elfelejtve, rokonaitól nem szeretve, elhagyottan. Még azon utolsó óhajtása sem teljesült, melyet végrendeletében kifejezett, hogy az általa készített lukai temetőben, hazai földbe temessék. Ott alussza örök álmát Bécsben, egy jeltelen sírban. Az írónak azonban legnagyobb érdeme s jutalma, ha munkáit használják és azzal együtt említik nevét is. A mi első magyar bibliográfusunk emléke egy század múltán is él; élni fog sokáig, és gyakran fogják még emlegetni a Sándor István Könyvesházát!

Lábjegyzeteket elhagytam. G.

ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830–1913): RÁT MÁTYÁS (1749–1810) 1880

A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai,

Gazda István vezetésével.

mati.tudomanytortenet.hu/mekk.htm

A magyar irodalom újraébredésének, a nemzeti érzület újabb nyilvánulásának kezdetéül általában az 1771. évet, Bessenyei föllépésének korát tartjuk…Társulások voltak már a múlt század utolsó tizedeiben: a Windisch Károly által alapított pozsonyi tudóstársaság, a Mária Terézia gazdasági egyesülete, a bécsi testőrök irodalmi egyesülete, a soproni, pesti és nagyszebeni irodalmi társulat, a kassai múzeum- és a komáromi tudóstársaság…A hírlapirodalom gyámola az a társulási intézményeknek. Elősegíti a nyelv csinosodását, terjeszti az irodalmat és olvasóközönséget teremt…eszközül szolgáltak oly íróknak, kik terjesztették az irodalmat, a nyelvet pedig azon fénypontra emelték, melyen a mai nap áll, a szomszéd, művelt nagy nemzetek irodalmával, ha nem is versenyezve, de lépést tartva. Mária Terézia negyvenéves uralkodása alatt az összes hazai zsurnalisztika az egy Pressburger Zeitungra szorítkozott. Nem csoda, mert akkor minden Bécs felé gravitált, ott összpontosult tudomány, művészet és az élvezetek százféle neme. A népszerű fejedelemasszony meg tudta nyerni a magyarok szeretetét…Ki gondolt volna a magyar hírlap alapítására…Ilyenek voltak Bessenyei György és Rát Mátyás.

Rát Mátyás 1749. április 13-án Győrött született polgári szülőktől: atyja Rát János, anyja Raits Zsuzsanna volt. Szülővárosában, azután Modorban, Pozsonyban és Sopronban tanult…beutazta Magyarországot és Erdélyt, Debrecenben több ideig tartózkodott; így ismerkedett meg hazánk akkori viszonyaival, megtanulta ezenkívül különösen a nép nyelvét. Ezután tanulmányainak kiegészítése végett külföldre utazott….1773. szeptember 10-én már Göttingában találjuk Rátot…itt közel négy évet töltött el Rát, hol a teológiai tudományokon kívül, különösen a régi klasszikai literaturát és matézist szerette, meg és alapos ismeretekkel gazdagodva érkezett hazájába. Gyakran visszakívánkozott az előtte mindig kedves emlékű városba; ezen érzelmének egyik művében, következő sorokban adott kifejezést:

„Göttinga! oh dicső tudomány kormányja,

Melytől elválását szívem most is bánja.”

Pozsonyban Rátnak első terve volt egy magyar nyelvű újság szerkesztése, mely által hitte, hogy nemzetének szunnyadó lelkületét fölrázhatja, és fogékonnyá teszi nyelvének művelésére, és egyúttal messzebb terjedő terveinek kivitelére. Patzkó Ferenc Ágoston, pozsonyi nyomdásszal kiadták az Előre való tudakozást 1780. július 1-én. Időközben folyamodtak a helytartótanácshoz hírlap-kiadhatási engedélyért…

16 pontban, részletesen ismerteti a lap programját ”…Költ Pozsonyban, Szt. András havának 17. napján, 1780. Patzkó Ferenc Ágoston könyvnyomtató műhelyében.” A föntebbi évszám sajtóhibából nyomatott 1779 helyett; a program különben is az eredetinek csak utánnyomata, de így is elég nagy ritkaság. A lap tartalma tökéletesen megfelelt a programban kitűzött iránynak, mert a politikai hírek nemcsak feldolgozva lettek, gyakran magyarázattal is ellátta azokat a szerkesztő. Itt-ott rövid megjegyzések, okoskodások, sőt humoros célzások is olvashatók. A rovatok címei nemritkán változtak is, pl.: „Különféle történetek”, „Elegyes hiteles hírek”, „Bizonytalan dolgok”, „Külföldi történetek”…

Képviselve van benne a hazai minden nyelvű irodalom, mégpedig lehető teljesen. A nevezetesebb művekről rövid kritikát mond a szerkesztő „Tudománybeli dolgok” rovat alatt; ugyanitt megemlékezik az egyetemről, a fő- és elemi iskolákról, kivételesen rég megjelent könyvekről is…nagy ritkán közöl adomákat is és verseket. Rátot elözönlötték verssekkel, melyek többször nem ütötték meg a mértéket; nemcsak terjedelmesek, de rosszak is voltak…

Előfordul, hogy a kör négyszögesítésének képtelenségét magyarázza…Az uralkodó iránt mindenkor lojális érzelmeket fejez ki a szerkesztő…A magyarok által kegyelt és szeretett fejedelemasszony halálát, temetését és az országszerte megült gyászszertartásokat nemcsak több számban leírta Rát, de gyászverseket is közöl … Cook kapitány utazását is bőven leírja, megemlékezvén így az ötödik világrészről is. Rát hírlapjának nyelvezetét illetőleg megjegyzi, hogy ő sem követi az ország bizonyos részének nyelvét, „Mert a Duna vidéke-béli Magyarország már régen kiszorult a könyvekből, s hanemha valaki magát csúffá akarja tenni, azon többet közönséges helyen nem beszélhet, annyival is inkább könyveket nem írhat; nevezetesen pedig verseket tűrhetően nem szerezhet. Ezt legfőképpen a Dunántúl való Magyarországról kell érteni…”

Kik voltak Rátnak barátai és munkatársai. Ezek közt elsősorban Révait kell fölemlítenünk, kivel folytonos összeköttetésben és levelezésben állott; egypár versét is közli lapjában…Mikor Kazinczynak Magyar Múzsák Almanachja című, hason irányú vállalatát fölemlítette, „nyakaszakadt igyekezetnek” nevezi azt, csakhogy a közfigyelmet Révai gyűjteményére fordítsa. – Benkő József Nagyszebenből és Erdély több részéből küldött tudósításokat, sőt ő készítette a Magyar Hírmondó rendes évi mutató tábláját (tárgy- és névmutatóját), mely ha nem is lehet kimerítő másfél íven, de mindenkor hasznos útmutató, és emeli a hírlap becsét. Baróti Szabó Dávidtól is közölt pár verset, melyeket „elmés verseknek” mond a szerkesztő. „Gyöngyösi János uram verseiben” úgymond „különös tulajdonságot tapasztalhatni, mely azokat hamar megesmérteti.” Több versét közli… A könyvekről szóló tudósításokat sem szerette mindenki: „De e részben senkinek sem engedhetek. Nem volt szándékom, hogy egyedül az országlásokban előforduló változásokat megírnám. Mindenekfelett szükséges, a tudományoknak folyamatát és gyarapodását hirdetni. A magyarnak nincsenek hónapos írásaik, mint más nemzeteknek, tehát ezt a hiányt kell pótolnia.”…Rát Mátyás hírlapjának 1781. évi 68. levelében Rájnis Józsefnek ’A magyar Helikonra vezérlő Kalauzát ismertette….A Magyar Hírmondót Rát Mátyás nemcsak szerkesztette, de ő maga írta egészen, sőt javította is; amint ez már a 6. számban kitűnik. Ennek végén ugyanis, valamely panaszos felszólítás folytán, előbb kijavítván az első öt számnak sajtóhibáit, a következő szavakra fakadt:

„Több hiba is vagyon, lesz ezután is, akármint vigyázzak, annyival is inkább, mivel magamnak kell a nyomtatásbéli hibákat nyesnem. Aki minden hiba nélkül tud írni vagy betűt szedni, álljon helyembe és a betűszedő helyébe. Ha pedig nem bízik magához, tisztességesen jobbítsa meg a hibákat.” Később így menti magát: „Nem csuda, ha ilyen siető munkában amilyen az újságírás és nyomtatás hiba esik. Némelyeket most vettem csak észbe.” Sok baja volt a postaexpedíció, reklamáció, késedelmes fizetés miatt, mely panaszok és felszólalások most már naivul hangzanak, de akkor igen komolyan vétettek. A hírlap a cenzúrán megvizsgáltatván, kinyomatott; a postán szokták azután a nyomtatott borítékokba tenni; a vidéki előfizetők ezért évenként 2 frt-tal fizettek többet, mint a helybeliek; ebből egy forint a kincstárnak jutott postadíj fejében, és egy a hírlapok expediálásáért a postahivatalnak….

Rát Mátyás 1782. június 11-én már tudta, hogy a laptól megválik; részint a szerkesztéssel járó kellemetlenségek, de még inkább a nyugodtabb élet utáni vágy, és hogy nyelvészkedési hajlamait egy országra szóló munkában kifejthesse, érlelik meg ezen elhatározását. Lapjában ekkor felhívást tett közzé, melyben figyelmezteti az előfizetőket, nehogy a pénzt idejekorán beküldjék, elég ha azt a kiadónak az év utolsó hónapjában szokásos felszólítására cselekszik, mert ő a pénzt el nem fogadhatja, miután a lapot csak az év végéig fogja írni, s így a beküldött pénzről nem is fog senkinek számot adni….A Magyar Hírmondó 1782. évi utolsó (101.) Levelében Rát Mátyás búcsút vesz a közönségtől…

Rátnak pozsonyi életéből fennmaradt még némi emlékezet az ottani evangélikus jegyzőkönyvben. Ugyanis az 1782. május 9. tanügyi gyűlésen, melyen br. Prónay Gábor elnökölt, és több helybeli s vidéki (református is) nevezetes tanférfiú vett részt, ő is jelen volt. Valamint a többi jelenlévőkre, így reá is bíztak 5 darab könyvet, melyeket a kormány ajánlott az iskolákban való használatra, hogy augusztus 20-ig véleményt mondjon felőlük. A reá bízott öt könyv közül 4 matematikai (2 német, 2 latin) s egy történelmi tartalmú (latin) volt.

A Magyar Hírmondó további történetét csak rövid körvonalakban adhatjuk itten, mintegy jelezve, hogy a legjelesebb vállalat, ha nem eléggé buzgó kezekbe jut, végtére is nem kerülheti el a feledés és pusztulás sorsát. Patzkó cserben hagyatván, talán a legelső ajánlkozónak engedte át a szerkesztés gondjait. Ilyen volt az akkor Pozsonyban tartózkodó alistáli és padányi Máttyus Péter, ki az irodalomban alig ismeretes, csak két ponyvairodalomszerű versét tudtam felfedezni, az egyik: Vándorló levél (Pozsony, 1781.,nyolcadrét lap); a másik Fontos mondások, falragasz alakú íven (szintén Pozsonyban 1785-ben, nyomatott 22 strófából álló verses mű); mindkettő megvan a Nemzeti Könyvtárban. Ezen Máttyust eddig az életrajzírók összezavarták kibédi Mátyus Istvánnal, a híres marosszéki orvossal és a ’Diaetetika’ szerzőjével. A hírlap 1783-ban csak az előbbi évfolyamok rossz utánzása volt; a külföldi hírek német lapokból voltak kiírva, ellenben a hazaiak teljesen el lettek hanyagolva. A kiadó tehát méltán örült, midőn Révait megnyerte, ki már az 1783. év utolsó havában átvette ugyan a lapot…. A Magyar Hírmondó Révai kezében új életre ébredt volna, de négyhavi működését eléggé megkeserítették a hozzá írt levelek; ezekben azt is szemére vetették, hogy nem katolikus paphoz illő foglalkozás a szerkesztés; tehát innen is tovaűzték őt az elkeseredés és lángelméjének fel-fellobbanó tervei. – Barczafalvi Szabó Dávid, ki akkor éppen Pozsonyban nevelősködött, átvette ugyan ideiglenesen a szerkesztést, de azt csak néhány számon keresztül vitte, a 34-től a 49-ig, május és június hóban. A következő ismeretlen szerkesztő csak negyedévig írta a lapot, mígnem az végre ismét egy ügyes kézbe került. 1784. szeptember 25-én esztelneki Szacsvay Sándor vette át a szerkesztést, a lapot régi értékére emelte, és közkedvességűvé tette ismét; mígnem 1786. május 10-én, a 36. számmal, Patzkóval, a kiadóval történt összezördülése folytán megvált a laptól. A 37–47. számokat aztán „egyszer egy, másszor más, néha kettő-három is írta”, mint ez az új szerkesztőnek, Barczafalvi Szabó Dávidnak beköszöntőjéből kitűnik június 21-én kelt 48. levél vagy számból. Ő sem vitte tovább a szerkesztést, mint azon év végéig. 1787-ben Tállyai Dániel, pozsonyi evangélikus líceumi tanár szerkesztette a lapot, mígnem Ungi Pál, a Magyar Kurír segédszerkesztője és a Trenck históriájának fordítója, lejövén az év közepén Bécsből, a lapot átvette és szerkesztette azon év végéig…A lap pedig 1788. október 8-án a 80. levéllel jelent meg utolszor. Patzkó Ágoston Ferenc Pesten is nyomdát állítván fel, azt fiára, Ferencre bízta. Ugyanazon napon, melyen a Magyar Hírmondó megszűnt, október 8-án Pesten a Magyar Merkurius című hetenként kétszer megjelenő politikai lapot adott ki…ez a lap is, a következő 1789. év közepén megszűnt…./A továbbiakban Rát sorsának alakulását ismerteti, Kazinczyra is hivatkozva…G/

Visszavonultan élt ezután Győrött, és idejét egészen a tudományoknak szenteli. Vágya volt régi tervét valósítani, és egy háromnyelvű nagy szótárt kiadni: német–magyar–latin, magyar–latin–német és latin–német–magyar nyelven, nagy nyolcad rétű vagy negyedrétű kétszer hasábozott három kötetben…. Tervének bukásával végképp meghasonlott embertársaival. Kerülte a társaságot, és komorságát halála napjáig megtartotta….Rát, bár erős testalkattal bírt, a hivatalos munka utóbb megtörte őt, nyugalomra vágyott, de híveinek kérése rábírta, hogy lelkészi hivatalát a győri ev. egyházban buzgón és híven viselte halála napjáig. 1810. január 17-én keresztelt, és másnap esketett utoljára. Február 5-én halott volt, és 8-án eltemették a sokat csalódott nagyérdemű férfiút, ki 61 évet élt. Nemcsak a közéletben voltak bajai s küzdelmei, de többször keserves bánat sújtotta őt a későn alapított házaséletben is; nejét korán elvesztvén, kedves Zenóbia lánya is csakhamar követé anyját, kit édesatyja, Zénó ezen tanítványa zokogva siratott meg. Két gyermeket hagyott hátra, Szókratész nevű fiát, kit a papi pályára nevelt és Júlia lányát…

Forrás: id. Szinnyei József: Rát Mátyás. (1749–1810). = Figyelő 8 (1880) pp. 161–174, 286–296.