Szinnyei
után. Irodalmi lexikonok, irodalomtörténetek
2010. 12. 31
Tartalom
Bevezetés
Szinnyei közvetlen folytatói
Gulyás
– Viczián
Irodalmi lexikonok
Ványi
1926
Benedek
1927 és 1963
Hungária
1947
Péter,
1994 és 2000
Irodalomtörténetek
Szegedi
Maszák 2007
Gintli
2010
Határon túli irodalom
Nagy
Csaba 1990
Borbándi
1992
Romániai,
jugoszláviai, csehszlovákiai
/Világ-/ Irodalmi mamut. 1.- 19. kötet,
1986 - 1995
Wikipédia
Függelék
Magyar
irodalomtörténetek a XX. században
Bevezetés
Az életrajz-gyűjtemény,
irodalomtörténet, általában az irodalmi összegező művek elkészítési módja
szerint, a következő szakaszok különböztethetők meg.
1. Czvittinger, Wallaszky, Bod Péter,
Szinnyei, Váczy – de még Szerb Antal és Babits is – egyedül dolgoztak. Viszonylag rövid idő alatt egységes szerkezetű
műveket alkottak.
2. A 19., 20. század fordulóján a
munkára párosok alakultak. Danielik-Ferenczy:
Magyar Írók, Czuczor – Fogarasi: Értelmező szótár, Hóman – Szekfű Magyar történet c. művek páros szerzők
alkotásai.
3. A múlt század második felében a csapat /team/ munka vált gyakorlattá. Egységes szerkezetről a szerkesztő gondoskodott. Ilyen a négy
irodalmi lexikon /Ványi, két Benedek és Péter/ és a spenót.
4. Egyre nehezebbnek bizonyult a csapatot
összehozni, munkájukat összehangolni. Időben és tartalomban valaki mindig kilóg
a csapatból: nem készül el. Más szöveget ad le, mint, amit vártak tőle.
Feladják az egységes szerkezetet. A szerkesztő válogatja és némiképpen
összehangolja a csapatot, de mindenki saját
elképzelése szerint írja meg fejezetét. Az irodalomtörténetből az irodalom
történetei lesz. Szegedi Maszák
próbálta ki ezt a módszert.
5. Most ott tartunk, hogy se csapat, se
szerkesztő. A csapat az Internet olvasótábora, akik egyben szerkesztők is
lehetnek. Az enciklopédiát az olvasók
szerkesztik. Van természetesen formai összhang és szakmai, helyesírási
minimum. Ez a Wikipédia. Kézbe nem
vehető, de olvasható, szerkeszthető, bővíthető.
Szinnyei mindenkit felvett gyűjteményébe, aki írt valamit. Most terjedelem-korlát, esztétikai, ideológiai megfontolások alapján vesznek fel vagy
hagynak ki valakit. Esetenként gondot okoz az irodalomtörténeti munka érthetősége, az átlagos értelmiségi
számára.
Előbb Szinnyei
életrajz-gyűjteményének befejezésére irányuló munkát /Gulyás, Viczián/, majd az
ezt követő és a jelenlegi lexikonokat, irodalomtörténeteket mutatjuk be.
Irodalomtörténetet, íróportrék
gyűjteménye – a Függelék tanúsága szerint – átlag négyévente született
Magyarországon. A10-es években egyet, a 30-asban viszont hetet találtam.
Szinnyei közvetlen folytatói
Gulyás Pál - Viczián
János
Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái
Gulyás Pál (1881-1963) jeles irodalom- és
könyvtörténész, bibliográfus, akadémikus vállalkozott arra, hogy folytassa
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái című művét. A ma is
nélkülözhetetlen lexikonból 1939–44 között A-Dz betűig hat kötet jelent meg. A
lexikon alapjául szolgáló gyakran kézirásos, rossz alapanyagú, másodlagosan
felhasznált papírdarabokra írt cédula-anyag az MTA Könyvtára Kézirattárába
került.
1990-2002 között Viczián János sajtó alá rendezte E-tõl Ö betűig a
cédulákat. Állandó az igény a Gulyás-féle anyag iránt, a cédulák azonban
nehezen kezelhetők és rossz állapotban vannak. Restauráltatása óriási összeget
emésztene föl, kezelését viszont nem könnyítené meg. Az IHM „24. óra –
Kulturális kincseink digitalizálása” címen kiírt nyertes pályázata segítségével
állagvédelmi okból digitalizáltuk, s az internetre feltéve a széles
nagyközönség számára hozzáférhetővé tettük a hiányzó P-Zs betűk céduláit.
Adatbank — kamatok nélkül? (Gulyás
Pál: Magyar írók élete és munkái c. művének kézirata az MTA Könyvtárában.)
A magyar bibliográfiai irodalom elsőrendű kézikönyve a Magyar írók élete
és munkái. E mindmáig forrásértékű adattár elkészítésének ötlete, egységes
szerkezetű cikkeinek megírása, közreadása Szinnyei József érdeme. A XII —XIX.
században élt és alkotott 29 553 magyarországi író nevét és műveit — köztük kb.
25 — 26 000 író életrajzát, munkásságát — s a rájuk vonatkozó irodalmat
gyűjtötte össze…
Szinnyei halála után, a sorozat
utolsó kötetét sajtó alá rendező fia, Szinnyei Ferenc javaslatára s Heinrich
Gusztáv indítványára, az anyaggyűjtés folytatásával az MTA 1915-ben Gulyás Pált
bízta meg. A műveikkel Szinnyei első kötetének 1891. évi kiadását követően
először jelentkező írók adatainak összegyűjtése és földolgozása mellett Gulyás
nem hanyagolhatta el
— az I —XIV. kötetből valamilyen ok miatt hiányzó életrajzok
közzétételét,
— az abban hiányosan — az álnevek
vagy névváltoztatások miatt esetenként két-három név alatt — közölt életrajzok,
ifi. könyvészeti adatok helyesbítését,
— az időközben elhunyt személyek életrajzának s munkásságának
lezárását,
— a tizennégy kötetben található írók
utóéletére vonatkozó irodalmi hivatkozások közreadását.
Az Irodalomtörténet 1919.
január—februári számában bejelentette az anyaggyűjtés újbóli megkezdését,
fölhívta az érdekelteket önéletrajzuk, az írók családtagjait, ismerőseit a
hibák helyesbítésének, a hiányosságok kiegészítésének beküldésére.
Gulyás — Szinnyei fölfogását követve
— írónak tekintett, s művébe fölvett minden magyart, akinek bármilyen írása
megjelent, kéziratát közgyűjtemény őrzi, szerkesztésében, fordításában,
átdolgozásában művet kiadtak, előadtak vagy megfilmesítettek; minden, a
történelmi Magyarországon született vagy itt élt személyt, ha munkáját akár
itthon, akár külföldön közreadták. E gyűjtés jelentőségének tudatában idővel
önkéntes csapat alakult ki körülötte...
1925-ben Klebelsberg Kunó gróf révén
elérte, hogy a belügy-, a vallás- és közoktatásügyi, a kereskedelmi, valamint a
pénzügyminisztérium hivatalos közlönyeiben tették közzé adatkérő fölhívását, s
az állami hivatalok vezetőit miniszteri rendelet kötelezte írogató
beosztottjaik életrajzainak beküldésére — 1. Belügyi Közlöny BM. ein.
650/ /1925. sz. rendeletet stb. Ezen adatszolgáltatás eredménye lett szakírói
életrajzainak döntő többsége.
1925-ben, Magyar életrajzi lexikon
címmel megkísérelte műve közzétételét, a kiadást végző Lantos rt. azonban
nem biztosította az eredeti megállapodás szerint a három -havonkónti négy füzet
elkészítését. 1925-ben az I —III. füzetet (Aasch —Adorján, Adorján—
Aistleitner, Aixinger—Altmann), 1926-ban a IV. (Altmann —Anker), 1927-ben az V.
(Anclé — Aranyossy), 1929-ben csak a VI. (Arató —Bacher) füzetet nyomtatták ki.
A VII. füzet másfél ívének kiszedése után, készítője a Kunosy nyomda,
félretette majd elveszítette a kézirat további céduláit, ezért a Baintne
Jánostól a Balikó Lajosig terjedő részt Gulyásnak újból össze kellett
gyűjtenie.
Közben a hazai könyvpiacon
1927-től újságírók helyismereti-életrajzi sorozatokat jelentettek meg, amelyek
egy-egy város, városkörnyék vagy vármegye és községeinek történetén, gazdasági
életén, földrajzán kívül bemutatták a helyi közélet szereplőit is. Ezekben a
fényképeket is tartalmazó kötetekben közzétették mindazok életrajzát, akik
megfizették azt, vagy megrendelték a kiadványt. A Magyar városok és
vármegyék emlékalbuma, Vármegyék Trianon után, Magyar városok és vármegyék
monográfiája, címmel kiadott sorozatok — a Borovszky Samu szerkesztette
Magyarország városai és vármegyéi mintájára és részben kivonatolt szövegével
készültek. Egy-egy kötetük 250— 1200 életrajzot is tartalmazott….
Életrajzi gyűjtésének töredéke halála
után, hagyatékával végrendeletileg az OSZK Kézirattárába került. Ebben
található a Magyar Írók . . . megjelent teljes A —D betűs kézirata —
összesen 19 250 cédula — ezen kívül kb. 3180, adataiban földolgozott 1916 —
1952 között kelt önéletrajz, melyből kb. 1660 E —Zs betűs, Szinnyei 63 cikkének
kiegészítése, az adatközlők, valamint a földolgozásra váró források jegyzékének
töredéke.
A Magyar írók ... új sorozatának befejező, kb.
450 ívnyi, terjedelmében is tekintélyes kézirata, bár pótolhatatlan értékű
szellemi kincs, ma mégis csak porosodó, rongálódó holt anyag. Értékeit az tudja
igazán becsülni, aki rá volt szorulva, hogy munkája közben
életrajzi-könyvészeti adatokat szerezzen a közélet második-harmadik vonalában
tevékenykedett, azonos nevű személyekről is. …
Gulyás a Szinnyeinél említett forrásokkal
dolgozott, gyűjtését a filmírókra is kiterjesztette. Az irodalmi hivatkozások
között föltüntette az életrajzok beszerzésének forrását, közvetítőit vagy
akadályait: pl. „saját gyűjtés", „gyermeke vagy X. Y. közlése",
„önéletrajz", „gyászjelentés", „Z útján"…Egy-két kivételtől eltekintve
az 1945 előtt kiadott életrajzgyűjtemények, összefoglaló könyvészeti munkák
név- és címtárak teljességét földolgozta az I betűig. Elhagyta az egy-két
kötetes általános kislexikonok ide vonatkozó cikkeinek említését, melyek csak
az irodalmi hivatkozásainak számát növelték volna, új adatokat nem
tartalmaztak. A szerzőkhöz gyűjtött életrajzokat, s egyes gyűjtemények
földolgozását egy idő után — talán önhibáján kívül — abbahagyta, s
forrásjelöléseiben eléggé következetlen. Erénye, hogy földolgozta a kortárs
lexikonok ide vonatkozó életrajzait. Céduláin
jelölte a Szinnyei s a lexikonok adathibáit, forrásemlítésekkel bizonyítva
azokkal szemben adatai helyességét.
A Magyar irók élete és munkái kéziratának
állagmegóvása Gulyás ajándékának elfogadásából s annak jelenlegi állapotából
következően az MTA Könyvtárának feladata. A mai sokszorosítási eszközökkel ez
viszonylag gyorsan, s a kézirat értékét tekintve olcsón elvégezhető…A
megszerkesztett anyag, hasonló formában letisztázva bővíthető, nyomdakész
kézirat, mely xeroxozásra is, szedésre is alkalmas…
VICZIÁN JÁNOS
Gulyás cédulái a hálón olvashatók. G.
Pl.: „Vidor Ármin… könyvkötészete és
reklámcikkek gyára volt Bp-en
Cikkei a Könyvkötőmesterek
Lapjában…
Könyvkötő és
rokonszakmák évkönyve…” A cédula képe itt látható. Másik:
Zichy Szonja, Zichy Mihály festőművész lánya…írt cikket a Kertészeti
Lapok 1904. sz.-ba…Megnézni a Zichy Mihályról szóló könyveket – írja még Gulyás
Zichy Szonja (Oroszo., 1858 – Siófok, 1915. szept.
17.): virágkötő művész. Mihály leánya. Mo.-on nevelkedett és 1881-ben a bp.-i
Zeneak.-ra iratkozott be. ...
mek.niif.hu/00300/00355/html
Gulyás
Pál: Magyar írók élete és munkái. Cédulatár
Készült az Informatikai és Hírközlési
Minisztérium támogatásával
Gulyás Pál (1881-1963) jeles irodalom- és
könyvtörténész, bibliográfus, ... Állandó az igény a Gulyás-féle anyag
iránt, a cédulák azonban nehezen kezelhetők ...
gulyaspal.mtak.hu/ - Tárolt változat - Hasonló
Magyar Katolikus Lexikon > M > Magyar
írók élete és munkái
Magyar írók élete és munkái: nemzeti életrajzi alaplexikon, a
legteljesebb írói életrajz-gyűjteményünk. - Elindítója id. →Szinnyei
József. 1-14. köt-e (Bp., 1891-1914; utánnyomás 1980-81) 29.553 életr-ot
tartalmaz. Minden magyar állampolgár életrajzát és írásainak kiadási adatait
tartalmazza, bárhol, bármikor, bármilyen nyelven és formában jelent meg, ill.
kéziratát (hazai) közgyűjteményben őrzik. - Folytatója, →Gulyás Pál
(1881-1963) a II. sorozattal (1-6. köt. [15-20. köt] Bp., 1939-44., A-Dz, benne
a fölfedezett régi v. újonnan jelentkezett 17.813 író életrajzával)
korlátlanul bővíthető lexikonfolyammá tette úgy, hogy az 1-14. köt-ben már
megjelent író cikkéhez, a II. sor. köteteiben, az addig közöltek
megismétlése nélkül, a korábbi köt. hasábszámára hivatkozva csak azok
kiegészítéseit adta…, hagyatékként az MTA Kvtára Kézirattárába került. - 1981.
IV. óta →Viczián János (1940-) rendezi sajtó alá és teszi
közzé (megj. 1990-2002: az Argumentum Kiadónál 7-19. [össz. 33 köt.] köt., E-Pa
[kb. 58 ezer életr.]) - A ~ (mindhárom részében egyszemélyi vállalkozásként)
minden cikkében azonos szerkezetű és adatközlésű (a hatalmas anyag
kiadhatóságát rövídítésekkel próbálván elősegíteni…
Szinnyei I: Előszó.
- Gulyás I: Előszó, VII: Előszó. - KönyvHét 2002. V. 15. (Nyerges
András: Személyes vallomás egy lex. ügyében) - Czigány Lóránt:
Talpalattnyi senkiföldjén. Bp. 2002:254. (Szinnyei-Gulyás-Viczián) - M. Tud.
2002: 10. sz. (Nyárády Gábor: Gulyás Pál-Viczián János: M. írók élete és
munkái)
Dávid Gyula Magyar Tudomány 2002/10.
Újraindult
Gulyás Pál monumentális sorozata, a Magyar írók élete és munkái
Magyar
írók élete és munkái. Megindította id. Szinnyei József. Új sorozat. Írta és
összeállította
Gulyás
Pál. Sajtó alá rendezte Viczián János. VII. kötet Ebeczky Béla—Ézsöl Mihály. Budapest
1990.
…Gulyás Pál munkája, a Szinnyei
József-féle Magyar írók élete és munkái kiegészítésére indított lexikon.
A kutatónak sokáig ott állt a keze ügyében „a Gulyás” 1944-ig megjelent I-VI.
kötete. Csak most tudjuk meg, hogy a VI. kötet mindössze 100 példányban került forgalomba,
a többi elpusztult egy raktárban az 1944 nyárvégi nagy bombázáskor Budapesten…..
Az MTA Irodalomtörténeti Intézete, az MTA Könyvtára és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös kiadásában, Viczián János
gondozásában sajtó alá került az E betűt tartalmazó VII. kötet…A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1980-ban
megjelent I. és 1991-ben megjelent II. kötete előkészületeinek során munkatársaink igen nagy haszonnal
meríthettek az anyagból… Az anyagot sajtó alá rendező Viczián János néhány változtatással adta ki, amelyekről előszavában pontosan számot ad. Hogy ez „a gazdaságosabb
közlés érdekében” alkalmazott néhány módosítás mit jelent, arra
maga
idéz egyetlen adatot: „egy 40 000-szer előforduló pont elhagyása 16 oldal papírt és nyomdaköltséget takarít meg”…
Megkezdődött a Magyar írók élete és munkái adatgyűjtésének folytatása, egy harmadik sorozat előkészítése. Oly sok akadályon át is folyó lexikoni munkánk tehát, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon III. és következő köteteinek anyaggyűjtése és sajtó alá rendezése egy újabb nagy adatgyűjtő vállalkozás része lehet.
Könyvszemle 2002
Gulyás Pál - Viczián János: Magyar írók élete és munkái
Nagy - ez az egyik vagy tán a leggyakoribb családnevünk. Viszonylag kevés azonban a Nagy nevű írónk. A Ványi Ferenc szerkesztette Magyar irodalmi lexikonban (1926) csak 35, Benedek Marcell Irodalmi lexikonában (1927) 23 Nagy szerepel. Az ugyancsak Benedek Marcell szerkesztésében megjelent Magyar irodalmi lexikonban (1965) 61 Nagy kapott helyet. Péter László Új magyar irodalmi lexikonában (1994) s ennek újabb, CD változatában 86 Naggyal ismerkedhetünk meg. A Gulyás Pál - Viczián János-féle Magyar írók élete és munkái című sorozat (Argumentum Kiadó) ez év áprilisában forgalomba került XIX. kötete (N - Ö) 135 oldalon, 270 hasábon több mint ezer Nagy címszót tartalmaz. Ez a hallatlan bőség jelzi a különbséget az említett lexikonok és a szóban forgó sorozat, vagyis az író fogalmának szűk és tág értelmezése között. Ebben a páratlanul gazdag életrajzgyűjteményben ugyanis nemcsak a jeles szépírók sorakoznak betűrendben, rövidebb-hosszabb ismertetőkkel, hanem a publikáló tudósok, szakírók, szerkesztők, fordítók, újságírók, alkalmi szerzők is, mindazok, akik - a hangyaszorgalmú gyűjtők látókörében - körülbelül az ötvenes évek végéig valahol, valamely sajtótermékben akárcsak egyszer is megjelentek. Kincsesbánya, nélkülözhetetlen kalauz a közelmúlt időkben búvárkodó kutatóknak.
A pályakép felrajzolása után a szellemi munkásság bemutatása következik mind a
napilapokban és folyóiratokban, gyűjteményes kiadványokban (antológiákban,
kalendáriumokban, tanulmánykötetekben) közölt kisebb írások, mind pedig az
önálló kötetként napvilágot látott művek felsorolásával, megjelölve a
lelőhelyet és a megjelenés időpontját. Egy-egy mű után a könyvismertetések,
bírálatok adatai szerepelnek. Az álnevek és betűjegyek zárják a címszavakat,
utalással arra, melyiket hol és mikor használta a szerző. S minden adatot a
forrás közlése hitelesít. Gulyás Pál (1881-1963) az Országos Széchenyi Könyvtár
főkönyvtárosa volt, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. Nagyszabású művét,
amelynek első hat kötete 1939 és 1944 között került ki a nyomdából, a magyar
bibliográfia egyik legnagyobb alakjának, id. Szinnyei Józsefnek hasonló című, a
19-20. század fordulóján publikált tizennégy kötetes sorozata alapozta meg (ezt
a jelentős művet 1980-1981-ben a Magyar Könyvkereskedők és Könyvterjesztők
Egyesülete reprint kiadásban jelentette meg). Gulyás a második világháború után
folytatni akarta munkáját, de lépten-nyomon akadályozták, s mondvacsinált
okokra hivatkozva lehetetlenné tették újabb kötetek kiadását. Végrendeletében a
hatalmas adatgyűjteményt az MTA Könyvtárára hagyományozta.
1981-ben Viczián János, az MTA Könyvtárának munkatársa - a fatartalmú papiros öregedésére, porladására, a ceruzás feljegyzések fakulására hivatkozva - javaslatot tett a pótolhatatlan értékű anyag megmentésére és kiadására. Kedvező légkörben vetette fel a gondolatot. A könyvtár - az Irodalomtudományi Intézettel és a Petőfi Irodalmi Múzeummal összefogva - programjába vette a kiadást, s a sajtó alá rendezéssel megbízta a javaslattevőt. 1990-től évente egy-három kötet kiadását tervezték, az I-VI. kötet utánnyomásával párhuzamosan. Így is történt, 1995-ig évente átlag két kötet jelent meg, s a sorozat eljutott a XVII. kötetig.
Itt a folyamat sajnos megtorpant (nyilvánvalóan az ekkor bevezetett megszorító intézkedések következtében). Négy meddő év következett, majd 1999-ben mégis csak elkészült a XVIII. kötet. Megint három évnek kellett eltelnie, mire a fentiekben bemutatott XIX. kötet napjainkban a könyvesboltokba kerülhetett. Örvendetes tény, mindazonáltal képtelen helyzet, hogy egy ilyen fontos sorozat folytatása minduntalan kérdésessé váljék, az a veszély fenyegesse örökösen, hogy torzóban marad, ha nem akad mecénás, aki alkalomadtán könyöradományként rászán némi pénzt. A nemzeti kulturális programok keretében külön fejezetet kellene szentelni a sorozatoknak, hogy az elkezdett munkákat ésszerű időhatáron belül tető alá lehessen hozni.
A Magyar írók... mindenesetre megérdemelné a folyamatos támogatást, hogy két-három éven belül befejeződjék. Még hét kötet vár kiadásra. Jelentősége rendkívüli. Kiegészíti és továbbfejleszti Szinnyei művét. Rengeteg olyan szerzőről ad tájékoztatást, akikről sehol másutt nem lehet még adatmorzsákat sem találni. Korrigálja a felhasznált irodalomban talált hibákat, eligazít az azonos nevű szerzők megkülönböztetésében. Művelődéstörténeti forrás, sajtótörténeti adattár, bízvást mondhatjuk - Viczián Jánost idézve - a nemzeti önismeret egyik alapműve. (Argumentum, Budapest, 2002. 492 o.)
Nyárády Gábor
Irodalmi lexikonok
Ványi
Ferenc 1926 Magyar irodalmi lexikon. Szerk. Ványi Ferenc. Budapest: Studium. 1926. 880.
old, (reprintje 1993)
Nyugat · / · 1927 · / ·
1927. 6. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ SCHÖPFLIN ALADÁR: MAGYAR IRODALMI LEXIKON
|
||||||
|
Péter László, I. – III. 1994 Erdélyi Múzeum 1995. 1 – 2. Új
magyar irodalmi kézikönyv Új magyar
irodalmi lexikon. Fõszerkesztõ Péter László. Akadémiai Kiadó.
Budapest [1994]. 1-3. kötet, 2332 lap Úgy tűnik,
századunk utolsó évtizede megismétli az elsõ évtized
lexikonszerkesztési lázát. Akkor egy állandósultnak tűnõ világ adatait
igyekeztek számba venni a szerkesztõk és kiadók. Aztán eltelt a
világháborúkkal tarkított, ideológiáktól és rendszerváltásoktól befolyásolt
nyolc évtized. S most újra ott tartunk, hogy egy szellemi stabilizáció
reményében ismét felzárkózhatunk az európai lexikon-irodalomhoz. Most már úgy
lehet írni és szerkeszteni a lexikon-szócikkeket, hogy nem kell ideológiai
szempontokra figyelemmel lenni, tehát a tudományosság mai állása az egyetlen
mértékadó. Ugyanakkor üzleti szempontból is nagy az igény a lexikonok iránt:
a szakembereknél jóval szélesebb olvasókör vásárolja õket. Így a még a
rendszerváltás határán jelentkezõ kétkötetes Akadémiai Kislexikon után
1993-ban megindult a Magyar Nagylexikon, s már a III. kötete is elhagyta a
nyomdát. A Larousse Enciklopédiának és a német Universallexikonnak (Officina)
magyar átdolgozása jelent meg. Forgalomba került új színházművészeti
lexikonunk - hogy csak a hozzánk eljutottakra utaljunk. Ebbe a sorozatba
illeszkedik be a legújabb magyar irodalmi lexikon. Szükségét már legalább egy
évtizede minden irodalommal foglalkozó érezte, hisz elődje, a harminc
évvel ezelõtti szintén háromkötetes lexikon már megjelenésekor
felemásra sikeredett. Ezért a kutató nagyobb bizalommal fordult a Magyar
Életrajzi Lexikonhoz vagy a régebbi enciklopédiákhoz. A most megjelent
lexikon fõszerkesztõje, Péter László hatlapnyi elõszóval
indítja az elsõ kötetet, s ebben egyrészt felvázolja az előzményeket,
másrészt a lexikon szerkesztési elveit magyarázza, igyekezve kivédni a
felhozható vádakat. Az elõzmények közé sorolja Czwittinger Dávidtól
Bod Péteren át Szinnyei József tizennégy kötetes munkájáig az
életrajzgyűjteményeket. Három irodalmi lexikonunkat jellemzi behatóbban, a
Ványi Ferencét (1926), a Benedek Marcellét (1927) és a Hungária jelzõt
viselõt (Révai József és Kõhalmi Béla szerkesztésében, 1947).
Külön fejezetben tér ki az 1963-1965-ös három kötetet kitevõ akadémiai
Magyar Irodalmi Lexikonra, melynek összeállításában Benedek Marcellnek már csak
reprezentatív szerep jutott, a tényleges munkát Kicsi Sándor vezette. Ez a
lexikon a maga 6555 címszavával kétségtelenül átfogta az egész irodalmi
életet, az újabb fejleményeket; azonban nagyon szűken értelmezte az irodalom
fogalmát, a nem szépírók kiválasztásánál döntései vitathatók.
Meghatározásaira nem egyszer az ideológia is rányomta bélyegét. Az Új magyar
irodalmi lexikon tervét Klaniczay Tibor vetette fel 1985-ben, s a
kivitelezésével Péter Lászlót bízta meg. 1986. október 6-án alakult meg a
szerkesztõség, 1988-ra elkészült az Útmutató a szócikkek
megírására. A szerkesztõbizottság Klaniczay Tibor elnökletével
egyetlen ülést tartott 1988 áprilisában, melyen megvitatta az
alapcímjegyzéket; ezután a szerkesztõi munka teljes súlyával Péter
Lászlóra nehezedett, aki 316 szerzõ közreműködésével készítette el a
több mint tizenegyezer címszó szövegét. Ez az elõzõ lexikonhoz
képest közel megduplázódott címszómennyiség a terjedelemben nem jelentett
növekedést: ezt rövidítéssel, tömörítéssel érték el. A főszerkesztő már előre
jelzi, hogy bizonyára sok vitára ad okot a személyek kiválasztása. A
határterületek művelõi esetén legalább egy önálló szépirodalmi,
irodalomtörténeti, kritikai kötet megjelentetését tartották kritériumnak. A
fordítókat ritkábban vették fel, az idegen nyelven tolmácsolókat „igyekeztek”
szerepeltetni. Az elõzõ lexikontól eltérõen nem közölnek
fényképeket - ami sok helymegtakarítást eredményez -, mellõzik az
irodalomelméleti-műfaji címszavakat (ezek lényegében nem változtak), és
terjengős összefoglaló címszavakat sem állítanak össze. A szerkesztő eleve
tagadja, hogy a szócikk hosszúsága arányba hozható a szerzõ
jelentõségével. Az egyes szócikkek a családneveket verzál betűvel
adják, a címeket kurzívval. Az életrajzot rövid utalás követi a tevékenységre,
a fontosabb művek s néhol a szakirodalom apróbetűs felsorolása zárja a
cikket. A fõszerkesztő leszögezi, hogy nem tudják felvállalni az
irodalomtörténeti bibliográfia szerepét. A szócikkek után - igen helyesen -
feltüntetik a szerzõ betűjegyét. Az Új magyar
irodalmi lexikon három kötetének megjelentetése, méghozzá egyszerre,
kétségtelenül rendkívüli teljesítmény. Így az egész mű egységes szempontokat
érvényesíthet, és utalásaiban, összefüggéseiben is megítélhetõ.
Legnagyobb erénye a gyors tájékozódási igény kielégítése. Rengeteg személy,
folyóiratcím, társaság-csoportosulás, irodalmi pör, kötet- és műcím, nyomda
került bele. Mindegyikről megkapjuk a fontosabb adatokat, s az utalást, ahol
folytathatjuk a kutatást. Meglátásunk szerint két fõ szócikktípus
különül el. Az egyik a rövid típus: négy-öt sortól egy hasábig. Ezek
terjedelmét a rendelkezésre álló adatok és a bibliográfia mennyisége szabja
meg. Az életrajz után legföljebb jellemzés következik pár sorban. A hosszú
szócikk a legnagyobb alkotóknak jár ki, de ez sem haladja túl az öt-hat
hasábot. Itt már esztétikai szempontból minõsítéseket, értékítéleteket
is találunk. Különösen hasznosak a dátumokhoz kötött életrajzok, hiszen
ezekért ütik fel leggyakrabban a lexikont. A művek felsorolása teljességre
törekszik, s ez szintén hasznos, bár néhol elnyújtja, terjedelemben
megduplázza a szócikket. Lexikonunk
nemcsak a XX. századi, az utóbbi évtizedben befutott vagy ismertté vált
szerzõk beiktatásával lett teljesebb a megelõzõnél, de a
XIX. századot megelõzõ tollforgatók gyakran hiányos adatainak
közlésével is. Kollégiumi tanárok, lelkészek, főurak egész sora található
benne, többségük egy-két latin vagy magyar mű miatt érdemelte ki a figyelmet. Az erdélyi
lexikon-forgató nyilván mindig a saját tájának szellemi nyomait kéri számon
egy lexikontól… Felmerül az
olvasóban a kérdés, miként is viszonyul e lexikon a Romániai Magyar
Irodalmi Lexikonhoz. Az Előszó az elõzmények között még a
címét sem említi, Balogh Edgár és Dávid Gyula nevénél történik utalás rá. A
szócikkek írói azonban használták az elsõ két kötetet. Az ott
szereplõknél kevesebb a hiányos adat. Néha, mint Kara
Gyõzõnél, csak átfogalmazták a romániai lexikon adatait. Az Új
magyar irodalmi lexikon kétségtelenül aláhúzza a RMIL
folytatásának szükségességét. Ez lehet az az eszköz, amellyel a romániai
magyar irodalom- és művelõdéstörténeti kutatás eredményeit bevihetjük
az összmagyar tudományosság nyilvántartásaiba. Tökéletes
lexikon nincs. Ezt tudja Péter László is. Ez a lexikon sem az, de
tökéletesebb valamivel elõdjénél. Így ezután minden
irodalomtörténésznek kézikönyvévé válik. Erdélyi viszonylatban jóval nagyobb
pozitívum az a sok régebbi múltunkból beemelt név, adat, mint amilyen
negatívum az a hiányzó - többnyire bibliográfiai - vonatkozás, amit szóvá
tettünk. Gaal
György Második,
javított kiadás, Akadémiai kiadó, 2000. Kijavítottuk az első kiadás hibáit, pótoltuk a hiányokat, és a szócikkeket kiegészítettük a legfontosabb újabb életrajzi és bibliográfiai adatokkal. A magyar irodalom régi és ma élő írói, költői, műfordítói, irodalomtörténészek és kritikusok mellett a rokon területek (nyelvészet, néprajz, történelem, klasszika-filológia stb.) számos képviselője szerepel. A könyv mintegy 10.000 címszót tartalmaz, melyből 338 új. Új magyar irodalmi lexikon tájékoztatóAz adatbázis tartalma: Az Akadémiai Kiadó gondozásában 2000-ben megjelent Új magyar irodalmi lexikon elektronikus változata. Keresési tanácsok: ... B.
G.: Két nagyhibája: az ábrák hiánya és a szócikkek aránytalansága. Két szélső
példa az utóbbira: Váczy János semmitmondó szövege bántó. A lexikonszerkesztő
hosszas méltatása túlzás. Magyar irodalmi lexikon:
A legrégibb irodalmi emlékektől kezdve. Szerk. Csiffáry Tamás. Budapest: Könyvműves. 2006. 23. o.
ISBN 963-9497-86-X Irodalmunk történetében három nagy fejlődési
korszakot szoktak megjelölni. Első a legrégibb irodalmi emlékektől a mohácsi
vészig, 1526-ig terjed: az irodalmi művek ekkor nagyrészt latin nyelvű
vallásos művek fordításai: imádságok, énekek, prédikációk, legendák,
elmélkedések. A második korszak a XVIII. század végéig számítódik: az
irodalom a reneszánsz és a reformáció hatása alatt, a könyvnyomtatás
terjedésével világi irányban is kiteljesedik. Végül a XVIII. század végétől
irodalmunk nemzeti közüggyé lett, művelődésünk meghatározó tényezőjévé vált
(1772, Bessenyei fellépése). Online ár: B.G.:
Alapfokú, legfeljebb középiskolás igényeket elégít ki. Debreceni Irodalmi Lexikon
www.alfoldfolyoirat.hu/node/221
Több évtizede annak, hogy felvetődött a kérdés: van-e szükség debreceni irodalmi lexikonra, s ha igen, milyen formában. Mint ahogy az sem evidens, hogy kell-e (teszem azt) katolikus lexikon, hiszen ha valaki katolikus voltán túl íróként, festőként, feltalálóként stb. nem jelentős, akkor „minek a papírt pazarolni?”, ha meg említésre érdemes, akkor meg úgyis megtalálható az irodalmi, mûvészeti, mûszaki stb. lexikonokban. Mondhatni erre: ha ilyesfajta lexikont egyvégtében elolvasnánk (ami – valljuk meg – elég ritka dolog), akkor valóban kialakulhat bennünk egy összefüggő kép arról: mit adott Debrecen a magyar irodalomnak? mit adott a katolicizmus a magyarságnak? Ezt azonban már nem tartalmazzák ezek a lexikonok, ezt már az olvasónak kell kitalálnia, az olvasó kell, hogy rábukkanjon valós, vagy ideerőltetett összefüggésekre. Vegyünk egy példát: a Bényei József által írt Debreceni Irodalmi Lexikonban (a Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. jelentette meg 2009-ben) szerepel Újhelyi Szilárd és Vásárhelyi Miklós, akik 1956 decemberében Nagy Imrével kerültek Sznagovba, de szerepel Kállai Gyula is, aki 57–58-ban a másik oldalon, Kádár János mellett állt, de mégiscsak markáns antisztálinista pozícióban, hisz Rákosi alatt börtönben ült, akárcsak Kádár. Vajon lehet-e arra gondolni, hogy az elvi lehetősége megvolt egy, a vidéki Magyarországhoz kötődő, antirákosista, bizonyos szálakkal akár a református egyházhoz kötődő kötődő kommunista vezetői kör kialakulásának (vegyük számításba még a papfiú Losonczy Gézát, aztán Nagy Imre református pap vejét), s lehetett-e ennek valami köze Debrecen szellemiségéhez? A Debreceni Irodalmi Lexikon tehát nemcsak arra jó, hogy ki lehet belőle keresni adatokat, olykor nem is lényegeseket (hol lakott Debrecenben Vörösmarty?), hanem arra is, hogy eltöprengjünk a kultúra időbeli és térbeli koordinátáin. Időben (nyilvánvalóan) a reformáció óta van kiemelt jelentősége Debrecennek, a térbeli behatárolás már bizonytalanabb. Bényei József talán az indokoltnál tágabban vonta meg a debreceniség körét, amikor a születést, illetve egy-két iskolai tanévet már elégségesnek ítélt ahhoz, hogy valaki bekerüljön a lexikonba. Külön kérdés, hogy még ahol valóságos, kimutatható kapcsolódásról is van szó, ott sem mindegy, hogy melyik „debreceniség”-et tekintjük értékesnek, netán értékesebbnek. Bényei József megbízható kalauznak bizonyul ebben az esetben is: látja a Tóth Árpád, esetleg Kardos Lászlóban folytatódó debreceniség értékét éppúgy, mint a Németh László–Karácsony Sándor-féle gondolatkör roppant, bár időleges súlyát. Pedig nincs könnyû dolga. Ma például még nyilvánvalóan kinyomozhatatlan: az 1960–70-es évek két jelentős prózaírója, Sánta Ferenc és Konrád György számára jelentett-e valamit (s ha igen, mit?) az 1940-es évek második felében az az 1-2 iskolaév a debreceni Kollégiumban. Bényei József munkájának figyelemfelkeltő és újabb kutatásokat generáló fontosságát annál inkább méltányolni kell, mert az elmúlt félszázad Debrecen-kutatásának szembeötlőek bizonyos egyoldalúságai. A XVI–XVII. századi (zömmel a reformációhoz kötődő) stúdiumok Révész Imre óta folyamatosan elevenek, s a Csokonai Kritikai Kiadás mellett is igen nagyértékû tudományos teljesítmények vehetők számba a felvilágosodás korára vonatkozóan. Igaz, Csokonai után tagadhatatlan hanyatlás következik be, de mintha a XX. század utolsó harmadában felnövekvő irodalomtörténészek, kritikusok érdeklődése is megcsappant volna a lokálos témák iránt. Akár önkritikusan is mondhatjuk: nemzedékünk tagjai közül kevesen mutattak kedvet helyi értékek feltárásához. Az igazi nagy érték is kevés volt, s ami volt, abban is volt bizonyos kontúrtalanság, például Németh László Hódmezővásárhelyben, de még Kecskemétben is a magyar vidéknek azt a tehetségtermő felelősségérzetét hansúlyozta, amit Debrecenben. Már Barta Jánosban és Bán Imrében sem lángolt nagyobb mértékben a lokálpatrióta szenvedély, talán mert viszonylag távoli helyekről származtak ide, s ez utódaikra is áll. Persze az is lehet, hogy nem debreceni, hanem általános korjelenségről van szó. (Mintha Szegeden sem nagyon támadna sok utóda Bálint Sándornak, Péter Lászlónak, Ilia Mihálynak.) Bár az utóbbi félszázad debreceni irodalma sem nélkülözte a jelentékeny szellemi erőket, inkább csak az egyetem irodalmi tanszékeinek volt olyan híre a 60-as, 70-es években (Bán Imre, Julow Viktor, Barta János, Kovács Kálmán, Szabolcsi Miklós, Fülöp László, ideszámítva a sokáig ide kötődő Kiss Ferencet, Bata Imrét is), hogy a főváros mellett, sőt helyett pótolhatatlan funkciót töltenek be. (Volt ennek bizonyos folytatása is, de ennek megítéléséhez – alighanem – szükségeltetne nagyobb időbeli távlat.) Nemcsak bizonytalan és tudománytalan, de talán ízléstelen is lenne az utóbbi két-három évtizedre vonatkozóan a véglegesség igényével beszélni értékekről. Tény azonban, hogy a közelmúltban a prózista Tar Sándor és a költő Borbély Szilárd volt az, akit az országos élmezőnybe soroltak, amely akár „időleges” rangot sem sikerült elérnie Kiss Tamásnak sem soha. Ez itt és most pusztán azért kerülhet szóba, mert Csokonai óta visszatérő panasz, sőt magyarázat az igazán nagyszabású géniuszok hiánya, mint a „bágyadt” szellemi élet okozója… Bényei József (nagyon helyénvaló módon) tartózkodik a minősítéstől, legalábbis ennek vulgárisabb változataitól. Hogy nem akar aranyéremmel, ezüstéremmel stb. díjazni, az igen dicséretes, a jellemzés azonban olykor lehetne nagyobb mértékben eligazító…kényes kérdések, mint Wass Albert vagy Szabó Magda értékelése. Ez utóbbi különösen bonyolult ügy: jó darabig a legnagyobb jóindulattal sem volt nemzedéke prózaíró nagyságai közé sorolható, s leányregényes sztereotípiák, hatásvadász beállítások megmaradnak nála a későbbiekben is. Kétségbevonhatatlan ugyanakkor hihetetlen érzéke aziránt, hogy mit is fogadna szívesen az olvasó. Felesleges és lehetetlen is lenne most az ő írói rangját végleges minősítéssel illetni, annyi viszont tagadhatatlan, hogy ezer szál fûzi Debrecenhez, s még az unásig ismételt képletekbe (pl. a lumpoló dzsentri és a kemény, takarékos, szigorú erkölcsû polgár ellentéte) is tud életet lehelni. Hogy igazi nagyság volt, vagy egy színvonalas bestseller író, a jövő dönti el. Egy bizonyos: nem illik a debreceni kismester (Baja Mihály), de az elkallódó zseni (Gulyás Pál, Pákozdy Ferenc) kategóriájába sem. (Ez utóbbi megsokszorozott alakmásai Németh László Égető Eszterében jelképezik majd – elefánttemető gyanánt – a magyar vidék értékpusztulását.) A Debreceni Irodalmi Lexikonban elég sok géphiba, elütés, tévedés van, ezeket újabb kiadás esetén nem lesz nehéz kijavítani. Szóba hozhatók viszont olyan „kimondatlanságok”, amelyek a koncepcióval függenek össze, és sürgősen módosítandók volnának. Bényei József kitûnő érzékkel idézi például Jókai mondását: „Pest központja az országnak, de Debrecen központja a magyar népnek.” Viszont elmarad a magyarázat, ami elkelne a ma, de főleg a holnap olvasói számára, hogy ti. a nemzetiségi vidékektől távoleső, magyarlakta és református Debrecen Jókai és a XIX. századi magyar eszmélkedők számára a magyar megmaradás reményének jelképe, mivel a Dunántúl fele németül beszélt, Pest még a kiegyezéskor is nagy többségében németajkú, nem is beszélve a délvidék, a felvidék és Erdély idegenajkú millióiról. Ebben a helyzetben tényleg lehetett (volt is!) a magyar kultúra és nyelv központja Debrecen. Ezt azonban nem könnyû sem vállalni, sem bizonyítani a Kazinczy óta Debrecent elmarasztaló vélemények miatt. S végül még egy hiányérzet. Szenci Molnár Alberttől Adyig sokmindenkiről írtak és fognak még írni rengeteget. Az ő esetükben (és a legtöbb esetben) Bényei József munkája kivonatolás, összefoglalás volt. Van viszont egy olyan terület, amelyről Bényei József többet tud, mint bárki húsz vagy kétszáz esztendő múlva. Ez pedig a XX. század második felének irodalma…Bényei József sokmindent megtesz azért, hogy hitelesen adja vissza az 50-es évek végének, a 60-as évek elejének tényeit. Kétségtelen, hogy sokat enyhül ekkor a sztálinista barbárság, a börtönviselt írók, irodalmárok olykor egészen jó munkahelyekre kerülnek. (Molnár Zoltán az Élet és Irodalom szerkesztőségébe, Kiss Ferenc az akadémiai kutatóintézetbe.) Sok emberileg hiteles képet kapunk, például Bihari Sándorról, akit 56 után elítéltek, s aki „a fordulat éve után kibontakozó debreceni irodalmi élet egyik meghatározó – bár kissé balos – személyisége volt.” Az Alföld történetét érintő megjegyzések, ráutalások azt az igényt erősítik fel, hogy meg kellene végre írni a főszerkesztő cserék, válságok, bojkottok és ellenbojkottok történetét… Minden első kísérlet nehéz, de mindegyik (így Bényei József Debreceni Irodalmi Lexikona is) múlhatatlan érdemû. Kimér, behatárol, megnevez és munkára serkent. Aki ebből a könyvből értesül arról, hogy a XX. század második felének két nagyon népszerû magyar írója, Fekete István és Wass Albert is a debreceni-pallagi mezőgazdasági akadémián tanult, kutató munkába is kezdhet, de koncipiálhat is, ha akar. Közelebb-közelebb az igazsághoz – mondták eleink. Ismerjük meg mindazt, amiből magunkat is megismerhetjük – íme, egy másik régi mondás. A Debreceni Irodalmi Lexikon is önismerethez és feladatválalláshoz segít hozzá. (Tóth Könyvkereskedés) IMRE LÁSZLÓ |
Irodalomtörténetek
Szegedy-Maszák, 2007
A magyar
irodalom történetei. 1., A kezdetektől 1800-ig / [főszerk.
Szegedy-Maszák Mihály] ; a köt. szerkesztői Jankovits László, Orlovszky
Géza ; a szerk. mtársai Jeney Éva, Józan Ildikó. Budapest, Gondolat, 2007. -
703 p. ; 25 cm
ISBN
978-963-693-006-6 (ö) ; ISBN 978-963-693-007-3 (1. köt.)
Míg a korábbi
irodalomtörténetek általában egyféle célelvű folyamatot igyekeztek figyelemmel
kísérni, ez a munka olyan célelvűségeknek a kölcsönhatásával számol, amelyek
között olykor feszültség, sőt akár még ellentmondás is érzékelhető. A későbbi
nem okvetlenül magasabb rendű; Ady költészetét nehéz volna fejlettebbnek
minősíteni Arany Jánoséhoz képest. Mi több, ugyanaz a jelenség egyik távlatból
előzménynek, más vonatkozásban inkább visszatérésnek mutatkozhat. Az egyetlen
kulturális örökségbe vetett hit arra ösztönözhet, hagy az irodalom múltjának
áttekintése üdvtörténetnek rendelődjék alá. Ezzel a felfogással szemben azt a
szemléletet próbáltuk érvényre juttatni, mely különböző hagyományok létét
tételezi föl, annak a lehetőségét, hogy ugyanaz a jelenség egyaránt
értelmezhető folytonosságként és megszakítottságként
Aranykártya: |
48 pont |
Szerző: |
|
Kiadó: |
|
Kiadás éve: |
2007 |
KRITIKA - 2008.
szeptember
Tóth-Czifra Júlia
Kánonképző kalauz
A magyar irodalom története
(Főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály)
Örömmel töltenek el a kritikák, recenziók és viták,
amelyek a közelmúltban napvilágot látott, Szegedy-Maszák Mihály által
főszerkesztett háromkötetes irodalomtörténet, A magyar irodalom történetei körül
föltűntek. Magam sem tartom hibátlannak e nagyszabású munkát, ugyanakkor
figyelemre méltó, hogy fogyatékosságait minden kritikusa másban és másban véli
fölfedezni. Ezzel a vállalkozás tulajdonképpen eléri célját: a többgócú, egyedi
módon történő, és valamiféle transzcendens rendszer felügyelete nélkül
formálódó irodalomértést. Alábbi kérdéseimet ebből kiindulva próbálom
megfogalmazni.
Már a cím is sejteti, hogy A magyar irodalom
történetei szakít a célelvű irodalomtörténet-írással (amely maga is
töredezett hagyomány), s önmegnevezésében is elismeri: nincs kizárólagos
történet, csak történetek vannak. Nem az ún. grands récitsnek, azaz
nagytörténeteknek haláláról van szó, hanem a kizárólagosságuk megrendüléséről.
Annak megkérdőjelezése ez, hogy a poétikai értelemben vett nagytörténet
meglehet ideológiai történetalkotás nélkül, tehát anélkül, hogy valamely
transzcendens rendszer (legyen az akár maga a szubjektum) szavatolná és
felügyelné. S bár ez a magatartás nem újdonság a történetírás nemzetközi
diskurzusában (lásd pl. Thomas Postlewait; Marvin Carlson munkái), és
Szegedy-Maszák Mihály bevezetőjében két hasonló nemzetközi irodalmi
vállalkozást is mintaként említ, a magyar irodalomtörténet-írásnak, úgy tűnik,
most kell szembenéznie és válaszokat adnia azokra a kérdésekre, amelyeket ez az
új helyzet fölvet.
A legégetőbb a koncepció kérdése. Beszélhetünk-e
egyáltalán konceptusról, és ha igen, milyen keretek között? Úgy vélem, nagyon
fontos, hogy különbséget tegyünk koncepció és kánon között, amennyiben a
konceptus megléte (tehát egy adott elvi-módszertani rendszerhez való
alkalmazkodás) nem jelent egyúttal kánonképzést is, azaz a teljes irodalmi
korpuszból egy kisebb rendszer kijelölését, kiválasztását, meghatározását. A
magyar irodalom történetei úgy hoz új, sokféle, de hatásukban egynemű
elemekből felálló elvi rendszert a magyar irodalomtörténet-írásba, hogy nem
jelöl ki kánont. Milyen elvi kerettel van hát dolgunk?
A vállalkozás előszavában a főszerkesztő felvázolja
azokat az elképzeléseket, amelyek mentén megvalósíthatónak véli a XXI. századi
magyar irodalomtörténet-írást, pontosabban az irodalomtörténetek írását.
Sokféleség, töredezettség, nemzetköziség, multimedialitás - ezek a sarkalatos
pontok. Bár eklektikus halmaznak tűnnek, ettől még a létrehívó koncepció
megléte nem tagadható, mivel az elemek hatása egyazon irányba mutat: olyan
erővonalakat rajzolnak, amelyek segítségével új mélyrétegek nyithatók a
felszínes kánonon, méghozzá horizontálisan is, vertikálisan is. Nem csupán
mellőzött és perifériára szorult irodalmi termékek újraértelmezésére, és
irodalmon túli, ugyanakkor nem irodalomidegen művészeti területek
hozzákapcsolására tesz kísérletet A magyar irodalom történetei, hanem
még ezeket az értelmezéseket is megsokszorozza: a befogadó elsőbbségét hirdetve
eltörli az egyetlen hiteles interpretáció ábrándját éppúgy, ahogy az egyetlen
lehetséges irodalomtörténetét is. Mert az utóbbi is végső soron értelmezések
láncolatából áll össze. Olyan mérvű kiszélesítés és megsokszorozás történik,
mely addig tágítja a kánont, míg az végül megszűnik létezni, s emendálás
hiányában a teljes korpuszt felöleli, vagy pedig több, egymástól független,
párhuzamos kánonra bomlik szét. Ez persze már régen nem a könyvben történik.
Hanem az olvasóban.
Nem irodalomtörténetként olvasom A magyar irodalom
történeteit, hanem olyan kézikönyvként, illetve használati útmutatóként,
amely megtanít történetet létrehozni. Nem kánonként, hanem kánonképző segédeszközként.
S a vállalkozás hű marad önmagához: nem konkrét történetet látunk formálódni -
a kötetek magáról a történetírásról és annak lehetőségeiről szólnak. És ez
egyben megválaszolja Bojtár Endre, Poszler György és Rónay László közös
kérdését: kinek szól, kinek készült A magyar irodalom történetei? Mindenkinek,
akiben él a magyar irodalom története, pontosabban annak különféle történetei.
Meggyőződésem, hogy ez nem kevés. Egy új magyar irodalomtörténet feladata többé
nem lehet (kizárólag) az, hogy a maga kánonját tanultassa, hanem hogy az önálló
kánon létrehozását tanítsa. Hogy ne tárgyként, hanem aktusként, ne adottként,
hanem megszerzendőként lépjen föl. És éppen ezért, éppen így nevelhet magának
tárgyához méltó produktív szakembereket és aktívan befogadó értelmiségieket.
Amikor a kritikusok a kötetek hiányosságait vagy éppen
remekbeszabott részleteit taglalják, ezt csakis a maguk magyar
irodalomtörténetének terhe mellett tehetik. Nem azt állítom, hogy ne lennének a
magyar irodalomnak olyan értékei, amelyek tartósan jelen vannak a folyton
alakuló kánonban (kánonban?), hanem azt, hogy ezek sem ugyanúgy kapnak helyet
az egyik vagy a másik olvasó rendszerében. Szeretheti valaki Kosztolányit, mint
költőt, más valaki inkább prózaíróként lelkesedhet érte, míg egy harmadik
olvasó elsősorban a Nyugat első nemzedékének tagját tisztelheti benne. Petőfi
lehet a nemzeti irodalom meghatározó alakja, mint ahogy zseniális
kötetkomponista is. És e lehetőségek még csak nem is zárják ki egymást!
Amikor tehát egyfelől Bojtár Endre, Rónay László és
Poszler György cikkeire reflektálok, esetleg vitatkozom velük, másfelől pedig -
egy szélsőséges példát említve - Papp Endre szövegét próbálom értelmezni (már
amennyire kivehetők indulatai mögött az érvek), nem A magyar irodalom
történeteit állítom szembe az ő irodalomtörténeti elképzeléseikkel, hanem a
sajátomat. Illetve azt igyekszem bebizonyítani, hogy a Történetek mindahányunkét
tartalmazza, még ha nem is explicit, hanem implicit formában.
Bojtár Endrének a 2000 tavaly novemberi számában
megjelent kritikájában az egyik tételmondat így hangzik: "Nekem tehát úgy tűnik, hogy nem az a
baja a Szegedy-Maszák-féle három kötetnek, hogy többféle történelmi változás
képe és módja bontakozik ki belőle, hanem az, hogy - a sok bába közt - egy
se."1 Néhány hónappal később, a Hitel hasábjain a
következő cím olvasható Papp Endre tollából: "Rút sybaríta váz" -
A nemzetnélküliség programja A magyar irodalom történeteiben. Hogy is van
ez akkor?
Bár Papp cikke tudományos szempontból nem igazán
értékelhető, akaratlanul is propagálja a Történetek intenciójának
érvényesülését, amikor hosszasan bemutatja az új irodalomtörténet három kötetén
- véleménye szerint - átívelő nemzetvesztő propagandát, és ezzel éppen azt
bizonyítja, hogy igenis lehetséges történeteket olvasni vagy beleolvasni A
magyar irodalom történeteibe. Fájlalom, hogy Papp Endre némely megvitatásra
érdemes passzusa elbukik az önmérséklet próbáján, és elveszik a minősíthetetlen
hangnemű személyeskedések között…
A szerkesztők, Jankovits László, Orlovszky Géza,
Szegedy-Maszák Mihály és Veres András, éppúgy tisztában vannak saját értelmezői
meghatározottságukkal, mint azzal, hogy a fölvillantott események és szálak nem
csak hogy nem alkotják az egyetlen, a "valós", a kizárólagos
történetet, de sokszor még csak történetek sem kerekednek ki belőlük. Ha
másként lenne, nyilván sokkal kézenfekvőbb volna A magyar irodalom összes
történetei címadás. A konklúzió tehár itt is az: a Történetek alkotói
nem a magyar irodalom összerakására törekednek, de megmutatják, hogy az
összerakandó. Nem egyetlen, nem egyszer s mindenkorra adott.
A nemzetnélküliség és a nemzeti irodalom radikális
mellőzésének vádja már csak azért is érdekes, mert Bojtár Endre a kötetek
kapcsán éppen az ellenkező végletre jut: "Még súlyosabb kételyek
merülnek fel a könyv címében álló magyar jelzővel kapcsolatban. Mintha a
szerkesztők mindennek teret adtak volna, ami akár a legcsekélyebb mértékben, a
legtávolabbi módon magyarnak minősíthető."6 Még ha
tudományos szempontból méltatlan is a Hitelben publikált szöveget a többivel
egybevetni, érdekes lehet annak illusztrálására, hogy hányféle irodalomértéssel
és -elvárással találkozhatunk. Papp Endre kritizálja "a hagyományosan
nyugati magyar irodalomnak nevezett emigráció művészi termésének kiemelését"7,
míg Rónay László a Vigiliában éppen e korpusz csekély mértékben való
szerepeltetését rója föl a szerkesztőknek. Papp számon kéri, hogy a
Petőfi-fejezet csak a költő személyiségével foglalkozik, nem a műveivel, Rónay
viszont éppen abbéli reményének ad hangot, hogy nemsokára megszülethet egy
olyan szöveg is, amely Petőfivel, mint emberrel is foglalkozik, s nem csak a
kötetkompozícióival. Lám-lám, nincsen Petőfink, csak Petőfijeink vannak.
Sokkal súlyosabb probléma a hazai és nemzetközi
irodalom viszonya. Szegedy-Maszák Mihálynak a posztmodern kor nyelvi
elbizonytalanodásáról, a nyelv megbízhatatlanságáról írt gondolatait Papp Endre
kizárólag a magyar nyelvre vonatkoztatja, s így véleménye szerint máris
"megkrétáztatott a nyelv közösségi összetartó képessége"8.
Pedig nem erről van szó. Minden veszélybe kerül, ami nyelvhez kötött. Ahogy az
előszó megfogalmazza: "Ha nem fogadjuk el a művelődés nyelvi
meghatározottságának elvét, akkor is el lehet ismerni, hogy a helyi hagyományok
különösen veszélyeztetett helyzetbe kerültek a jelenkorban, a
tömegtájékoztatási közegek gyors átalakulása következtében, amikor a képi s a
nyelvi megnyilatkozás feszültségbe kerül egymással, s olykor az előbbi az
utóbbi rovására érvényesül"9.
A globalizáció nem a magyar nyelv ellen titkos
laboratóriumokban kifejlesztett találmány, hanem minden nyelvileg (is) létező
hagyományra hatással lévő folyamat. Papp Endre, elveihez hűen, káprázatos
életrajzi érveléssel küzd e találmány ellen: "Az átalakulás kényszerét
felismerő szakember fontossága látszólag óriási: közreműködése nélkül minden
odavész, s a magyar irodalom menthetetlenül belevész a feledés homályába.
Különösen alkalmas a feladatra, ha képes kívülről, egy idegen nyelvi és
kulturális közegből tekinteni a magyar művelődésre. Ha éppúgy otthonosan mozog
a világirodalom remekművei között, mint a zenében vagy a képzőművészetben,
magabiztosan bírja az angol és francia nyelvű kultúra értékeit, ismerni véli
nézőpontját, múltját és jelenét. És egy kicsit a jövőjét is. Ez a kötetek során
egyre hatalmasabbá növő alak maga Szegedy-Maszák Mihály."10
Afelől nincs kétségem, hogy szembetaláljuk magunkat az
egyre hatalmasabbra növő Szegedy-Maszák Mihállyal, ez azonban nem a három
kötetnek, de Papp Endre kritikájának olvasása közben történik, aki
kötelességének érzi nemzetvédő programjához az elvetemültségében kellően
cizellált, arcán a nemzetvesztő elszántságával a magyar irodalom fölé
tornyosuló ellenséget is megalkotni, akit valamely érthetetlen okból kizárólag
a főszerkesztőben vél fölfedezni. Ad absurdum így válik Szegedy-Maszák e
kritikában nem csupán a magyar nyelvű irodalom lábbal tiprójává, de a
globalizáció világfolyamatának egyedüli és kizárólagos megindítójává és életben
tartójává is.
Papp Endre úgy véli, hogy már maga a szándék, az
egységesülő világ kihívására adott vagy keresett válasz is egyenlő a
nemzetveszejtéssel. Érdekes, hogy bírálatában nem foglalkozik A magyar
irodalom történeteinek első kötetével, hiszen a magyar irodalom azon
korszakában, ahogyan ő fogalmaz "a nemzeti mint az irodalmiságot
orientáló értelmezői horizont hiányzik"11. Az én fogalmaim
szerint, ha valami valaha nem létezett, tehát nem öröktől való, az
felülbírálható, de legalábbis meghaladható. Nem ugyanazokat a kérdéseket
szegezi a huszonegyedik századi magyar irodalomnak, mint tették azt az elmúlt
századok. Egységesülés, nemzetközi kánon és az ebbe való beemelés vagy
beemelhetőség: ezeknek kell megfelelnie. S nem tudok elképzelni nemzetibb
programot (itt a szót annak még le nem járatott értelmében véve) egy olyan
útkeresésnél, amely a magyar irodalmi kincsből a lehető legtöbbet igyekszik
közkincsé, a szélesebb közönség számára hozzáférhetővé és ezáltal stabilabb
alapokon nyugvó hagyománnyá tenni. Mert nem csupán az irodalom beemelése
történik a világkánonba, hanem a magyar irodalomé. S nem csak a magyar
irodalom lesz nemzetközivé, de a nemzetközi is egy részében magyarrá.
Legelőbb azt kell megértenünk, hogy a nemzeten belüli
megőrzés és a nemzetközibe való igyekvés nem zárják ki egymást. Poszler György
azt írja, "a hazai irodalmi jelenségek világirodalmi összefüggésekben
értelmeztetnek - nem is lehet másként. De töprengek az azonosság értéke mellett
a másság rangján is"12. Azonosság és másság nem zárja ki
egymást, mert nem feltétlen szerkezetváltásról van szó, inkább
szerkezetkeresésről. Olyan magyar irodalmi teljesítmények vagy ezen
teljesítmények olyan vonásainak felkutatásáról, amelyek valamely módon
csatlakozhatnak egy nagyobb korpuszba. Akár úgy, mintha dominókról beszélnénk,
amelyek egyik felének mindenképpen az azonosságot kell hordoznia, hogy
beilleszthető legyen az egészbe, és a másik fele (az ún. más, az egyedi, a
specifikus) is figyelmet és teret kaphasson, esetleg kiindulóponttá válhasson.
Papp Endre nem ismeri föl, hogy a fordítás nem egyenlő
a fordítandó mű pusztulásával, s ezért elégedetten hívja föl a figyelmet arra,
hogy "irodalmunk idegen mintára formálása"13 erősen
kétséges, s ezt a fordítás korlátozottságának paradoxonában látja. Vesztére
azonban önmaga ellen forduló példát hoz, s elgondolásának hitelét Kosztolányi
tekintélyébe helyezi, aki maga "is szembesült az egzakt fordítás
lehetetlenségével"14. Való igaz, hogy Kosztolányi
fölismerte a fordítás korlátait, de nem annak haszontalanságát, és az
állítólagos kiábrándultságához képest, amelyet Papp tulajdonít neki,
meglehetősen sokat fordított, annyira, hogy a magyar irodalom egyik legkiválóbb
fordítója lett. (Mi lett volna, ha nem ábrándul ki?)
Papp kritikája végül teljesen fölszámolja magát:
"Amennyiben a progresszió a nemzeti elv feladásával azonos, akkor egy
önmagát felszámoló gondolati struktúrát kell látnunk, melyben
értelmezhetetlenné válik a haladás fogalma éppúgy, mint a közösségi
>konzerválás< mibenléte"15. Papp Endre meglepő
módon összhangba kerül a Történetek előszavával: "A technika és
talán a tudomány esetében el lehet képzelni, hogy a későbbi paradigma
fölváltja, kiszorítja, érvényteleníti a korábbit. A művészetek s az irodalom
esetében kockázatos föltételezni ilyen vonalszerű előrejutást"16.
Haladás tehát nincs, s így nem is épülhet a nemzeti elv feladására.
Írásom elején említettem, hogy nem
irodalomtörténetként olvasom A magyar irodalom történeteit, hanem
kalauzként. De hol és hogyan válhat a kánonképző-elmélet gyakorlattá? Ha másban
nem is, ebben a kérdésben egyet kell értenem Szilágyi Ákossal, aki a
Bojtár-cikk margójegyzeteiben fölhívja a figyelmet arra, a köteteknek "épp
az adja zavarbaejtő különösségét, az adja a könyvkultúra sajátlagos médiális
műfajaiba nem illeszkedő szokatlanságát, hogy nem könyv (.), hanem folytonosan
továbbszőhető, nyitott hálózati segédanyag és információbázis."17
A megoldás tehát a hálózati megjelenés, az adekvát felhasználhatóságot lehetővé
tevő közeg, ahol mindenki szabadon összeollózhatja a szívének kedves
fejezeteket, újakat emelhet közéjük, összekötő szövegekkel csatolhatja őket
egymáshoz, és fölrajzolhatja a maga irodalomtörténetét. És ha éppen úgy tartja
kedve, mint Rónay Lászlónak, aki csöndes nosztalgiával gondol a
szépirodalomhoz hasonló, regényszerű irodalomtörténet-írásra, szabadon
visszatérhet hozzá (nota bene, nem áll olyan messze A magyar irodalom
történetei a huszadik századi regénytől), s ezt a kijelölt és
létrehozott kánont közzéteheti a magyar irodalom többi története között. Erre
pedig már nem kell soká várnunk.
IRODALOM
A magyar irodalom története I-III., főszerk. Szegedy-Maszák Mihály, Gondolat,
Bp., 2007.
Bojtár Endre, Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): A magyar irodalom történetei =
2000; 2007. november
Papp Endre, "Rút sybaríta váz". A nemzetnélküliség programja A magyar
irodalom történeteiben = Hitel, 2008. február, 97-118. o.
Poszler György, A többes szám irodalomelmélete = Élet és Irodalom, 2007/38. sz.
Rónay László, A magyar irodalom történetei = Vigilia, 2008/3. sz. 152-156. o.
A lábjegyzeteket
mellőzöm. G.
Akadémiai kézikönyvek
ISBN: 9789630589499
Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos,
összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől
kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk
folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb
művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös
műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem
összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az
olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult,
formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.
A könyv az Akadémia kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy
magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja
össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves
diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelenthetnek az
érettségire vagy felsőfokú vizsgákra készülők számára.
Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.
Részlet Gintli Tibor előszavából
A magyar irodalom történetének elbeszélésére sokféle lehetőség kínálkozik. Hogy csupán néhányat említsünk: egyaránt érvényes megközelítés lehet az irodalom és társadalmi kontextusának összefüggéseire összpontosító elbeszélés vagy a különböző Magyarországon élő nyelvi közösségek kultúrájának bemutatása, a magyarországi irodalmak párhuzamos történetének tárgyalása. Nem kevésbé érdekes perspektívát kínál irodalmunk történetének regionális horizontú, a kelet-európai irodalmak kapcsolatait kitüntetett kérdésként kezelő vizsgálata, s a nyugat-európai irodalmakra tekintő komparatisztikai megközelítés tradíciója sem tekinthető kimerített kutatási iránynak. Az irodalom és a kultúra egyéb szféráinak kölcsönhatását feltáró kultúratudományi perspektíva ismét csak a lehetőségek sokféle változatát rejti magában. Nyilván képtelen vállalkozás lenne egy olyan irodalomtörténet megírásának kísérlete, amely a ma érdeklődésre számot tartó szempontok mindegyikét igyekezne érvényre juttatni. Ezért irodalomtörténet-írásra vállalkozva szükségszerűen választanunk kellett az elbeszélés lehetséges szempontjai közül, annak világos belátásával, hogy nem a magyar irodalom történetének, hanem csupán egy lehetséges történetének elbeszélése lehet a célunk. Természetesen még azonos alapelvekre hagyatkozva is tetszőleges számú, szakmailag egyaránt megalapozott irodalomtörténet születhet, hiszen a narratíva kiemelt szereplői, a történet hangsúlyai eltérhetnek, sőt kisebb-nagyobb mértékben szükségszerűen el is térnek egymástól. Az elbeszélést az érvelés koherenciájában rejlő meggyőző ereje minősíti.
A kötet a kínálkozó szempontok sokféleségéből a poétikai
alakulástörténetet választotta az általa elbeszélt történet alapjául.
Döntésünket részben az indokolta, hogy e szempontrendszernek a lehetőségekhez
mérten következetes érvényesítését a hazai irodalomtudomány eddigi eredményei
lehetővé teszik, míg több fent említett alternatíva igényes megvalósítása olyan
alapkutatásokat feltételez, melyek érthető okokból meghaladják vállalkozásunk
lehetőségeit. Az alapelv meghatározásakor egyfajta szakmai konszenzusra is
hagyatkozhattunk, mivel megítélésünk szerint a hazai irodalomtudomány
képviselői általában nem vonják kétségbe a poétikai szempontú vizsgálatok
létjogosultságát. Mivel kötetünk potenciális olvasóit részben az egyetemi
hallgatókban látjuk, korántsem érdektelen, hogy az általunk választott megközelítésmód
általánosan elfogadottnak tekinthető. A poétikai szempontú elbeszélés nyitott
más tudományos diskurzusok irányában, ezért nem kellett attól tartanunk, hogy
az egyéb szempontokat preferáló képzések keretében kötetünk használhatatlannak
mutatkozna.
A poétika alakulástörténetének vezérfonalul választása határozza meg a kötet
szerkezetét is. Az egyes korszakok irodalmát műnemek, illetve műfajok szerint
tárgyaljuk. Mivel az irodalom fogalma, jellege és kategóriarendszere az idők
során folytonosan változott, a fenti elvet a különböző korszakok igényeihez
igazítva rugalmasan kezeltük, igyekezve megtalálni az összhangot a korszak
irodalmi sajátosságai és a műfaji szempontú megközelítés között. A poétikai
nézőpont érvényesítéséből fakadóan nem követtük a portrészerű elbeszélés
hagyományát: ugyanazon szerző különböző műnemekbe, műfajokba sorolható műveit
egymástól elválasztva, a műnem és a műfaj alakulástörténetébe illesztve
tárgyaltuk. A választott elbeszélésmód belső koherenciájának megfelelően még az
általunk legjelentősebbnek vélt szerzők esetében is eltekintettünk az életmű
átfogó bemutatásától – amelyet egyébként a terjedelmi korlátok sem tettek volna
lehetővé –, s megelégedtünk olyan művek kiemelésével, melyek az adott poétikai
jelenség szemléltetéséhez megfelelőnek tűntek.
Nem törekedtünk arra, hogy az irodalmi intézmények (lapok, kiadók, irodalmi
társaságok stb.) szisztematikus és részletes áttekintését nyújtsuk. Az irodalom
alakulástörténetének elbeszélését nem minden korszak esetében helyeztük
szélesebb történelmi, eszme- vagy művelődéstörténeti kontextusba. Ezen a téren
is igyekeztük figyelembe venni az egyes korszakok sajátos jellegzetességeit.
Bizonyos esetekben a társadalmi-történeti változások olyan közvetlen hatást
gyakoroltak az irodalom szerkezetére, hogy a kontextus vázolásától nem
tekinthettünk el. Másrészt bizonyos irodalmi jelenségek és művek – gyakran az
időbeli távolságból fakadóan – nem értelmezhetők megfelelő művelődés- és
eszmetörténeti ismeretek nélkül, ezért a poétikai szempont érvényesítéséhez
ezekben az esetekben elengedhetetlennek tűntek az ilyen jellegű kitekintések.
Az elbeszélt történet időbeli határai a magyarországi írásbeliség kezdeteitől
az ezredfordulóig, tehát egy évtized híján egészen napjainkig terjednek. A
kötet szerkezete – elsősorban a kialakult oktatási gyakorlathoz, illetve a
hazai egyetemek tanszéki struktúrájához igazodva – három nagy korszakra
tagolódik: a régi, a klasszikus és a modern magyar irodalomra. […] Az
elbeszélésmód kialakításakor összefüggő narratív szerkezet megteremtésére
törekedtünk. Jóllehet a kötet szerzői nem hisznek a hézagmentes narratív
struktúra lehetőségében, az átfogó kép megrajzolását mégis feladatuknak
tekintették. Meggyőződésünk szerint az előadott történet nyitottsága megfér az összefüggő
elbeszélés stratégiájával, ha a narratíva jelzi az elbeszélői kompetencia
szükségszerű határait és az előadott történet elkerülhetetlen esetlegességeit,
s nem igyekszik a történetmondót omnipotens narrátorként pozícionálni.
A szerzők közös meggyőződése, hogy a közérthetőség összeegyeztethető a
szakszerűség követelményével, ezért arra törekedtünk, hogy az általunk beszélt
nyelv könnyen befogadható legyen. Nem volt célunk valamely meghatározott
elméleti irányzat programszerű követése, ugyanakkor igyekeztünk mindazt
hasznosítani, ami az utóbbi évtizedek kutatásaiból tárgyunk szempontjából
használhatónak bizonyult. Mivel a történeti megközelítés nagy hagyománnyal
rendelkezik a hazai irodalomtudományban, e gazdag tradíció eredményeire is
bátran hagyatkozhattunk. Reményeink szerint olyan könyv született, amelyben az
újszerűség és a korábbi tudományos teljesítmények megbecsülése harmonikusan
kiegészíti egymást.
Főszerkesztő: Gintli Tibor
írták: Gintli Tibor, Kiss Farkas Gábor, Laczházi Gyula, Orlovszky Géza,
Schein Gábor, Szilágyi Márton és Vaderna Gábor
Budapest, Akadémiai, 2010.
2010. nov. 26. ... Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent
munka, akár ELTE-s kötetnek is tekinthető, mivel valamennyi szerzője (Gintli
Tibor, Kiss Farkas Gábor, ... 2010. december 15-én Zoltán
András professzort, Karunk Ukrán Filológiai ...
www.btk.elte.hu/hir?id=NW-260 - Tárolt változat
Több évtizednyi szünet után ismét átfogó
kézikönyv született a magyar irodalom történetéről.
Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent munka, akár ELTE-s kötetnek is
tekinthető, mivel valamennyi szerzője (Gintli Tibor, Kiss Farkas Gábor,
Laczházi Gyula, Schein Gábor, Szilágyi Márton, Vaderna Gábor) az ELTE BTK
Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének oktatója.
A könyvet Margócsy István mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeumban december 2-án,
csütörtökön 17 órakor.
Az Akadémiai Kiadó
Tudomány sorozatában jelent meg nemrégiben a Magyar irodalom című kötet. A hét
szerző közül a műsorban Antall István vendége lesz: Gintli Tibor, Schein Gábor,
Orlovszky Géza és Szilágyi Márton.
Szerkesztő-műsorvezető: Antall István
www.mr1-kossuth.hu/esti-beszelgetes-kulturarol-magyar-irodalom.html
A
Magyar irodalom bemutatója a PIM-ben
Csobánka
Zsuzsa
Gintli
Tibor jó házigazdaként a Múzeum lépcsőfordulójában fogadta az érkezőket,
mindenkihez volt egy kedves szava. Ez az emberi oldal volt talán a legerősebb
az esten, nyoma sem volt az egyetemi oktatók mítoszának, az „öltönyös,
nagykalapos diákok rémei” helyett az irodalmat valóban szerető emberek gyűltek
össze ünnepelni a Magyar irodalom apropóján.
„Régi hiányt pótol e kötet” – olvashatjuk az Akadémiai Kézikönyvek újonnan megjelent kötetének, a Gintli Tibor által szerkesztett Magyar irodalomnak hátlapján. A bölcsésztársadalom ünnepel, összegezte a könybemutatón Margócsy István, aki december 2-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett könyvbemutatón méltatta a könyvet.
Hét szerkesztő és három rész fonódik össze 1100 oldalon, a PIM Dísztermében legalább százan igazolták jelenlétükkel, hogy fontos eseménynek lehetünk részesei. Az asztal körül a szerzők: Szilágyi Márton, Vaderna Gábor, Gintli Tibor, Orlovszky Géza, Kiss Farkas Gábor és Laczházi Gyula foglaltak helyet, Schein Gábor nem tudott részt venni a rendezvényen.
Margócsy István azzal kezdte, nagy szükség volt erre az összefoglalóra, a magyar szakos tananyag nagyszabású prezentációjára, majd előrebocsátotta, bárhogy is értékeli majd a kritika, „A nagyot már akarni is szép és nemes dolog” - tartja a mondás. Az irodalomtörténet értelmezése számos kérdést felvet, minek a története ez valójában, és hogyan lehet elmesélni. Itt lineáris fejlődésregénnyel találkozunk, folytatta Margócsy, a kötet választ, kihagyja a külső változókat, az irodalmi intézmények történetével, az irodalmat érintő politikával nem kíván foglalkozni. Hiányolta a kritikatörténeti nézőpontot is, mely bemutatná azt az elméleti, fogalmi elváráshorizontot, melyben az adott mű megszületett. Radikális változások jelennek meg a Spenóthoz képest, a boldog és boldogtalan magyar szakosok „Bibliája” azonban mégis jelen van, a Magyar irodalom szembenézett vele, felülvizsgálta, és a kritikai él, amivel esetlegesen dolgozik, nem a Spenót fényét kívánja csökkenteni. Legalább ilyen fontos hagyomány Szegedy-Maszák Mihály A magyar irodalom történetei és Kulcsár Szabó Ernő A magyar irodalom története 1945-1991 című könyve is.
Margócsy négy részről beszélt, azonban a könyvben három kiemelt egység van, A régi magyar irodalom (a kezdetektől kb. 1750-ig), A klasszikus magyar irodalom (kb. 1750-től kb. 1900-ig), A modern és a kortárs magyar irodalom (kb. 1890-től napjainkig). Mindegyik más-más módszertant és történeti fogalmat használ, de leszögezte, egyik sem jobb a másiknál. Dicsérte a régi magyaros részben, hogy a szerzők (Kiss Farkas Gábor, Orlovszky Géza és Laczházi Gyula) nagyon jól mutatják meg, hogyan emelkednek ki fontos művek, illetve a reneszánsz, reformáció és barokk korából származó művek elemzései is jelentős munkák. „Rengeteget tanultam” - mondja Margócsy, aztán hozzáteszi hiányérzetét, nem érti, Sylvester János hogy maradhatott ki.
A Szilágy Márton és Vaderna Gábor által jegyzett XVIII., XIX. századról szóló rész a legimpozánsabb történetiséggel bír, kormetszetet látunk, fejlődés- és kibomlástörténetet. Központi motívumként a költői és prózai szerep és a beszédmód változásait említi meg. Bátran és szerencsésen darabolják fel a szerzők az életműveket, posztmodern módon metaforikus olvasásra tesznek javaslatot. A vizsgált anyag bizonyos szempontból bővült, Margócsy a mesterkedő költészetet hozta példaként, azonban fájó szívvel beszélt a Beszterce ostromáról – azt ugyanis hiába kereste.
A XX. század első felének magyar irodalma más koncepcióra
épül, egymás mellé rendelt „kitűnően megírt portrékat” találunk. Itt a
nyelvhasználat és a nyelvi megszólalás különbségei mentén halad a szerző,
Gintli Tibor, a líra nyelvi gesztusai kerülnek előtérbe a lélektannal szemben,
a prózában a metaforikus szerkezetek, a narratív létértelmezés kategóriái,
Szentkuthy, Szerb Antal és Karinthy impozáns bemutatása mellett az esztétikai
kritika gesztusa dicséretre méltó.
A negyedik rész, a kortársakkal foglalkozó, az eddigiekkel ellentétben erősen épít a történetiségre, a kultúrpolitikai manipulációra, és hangsúlyozottan paradigmaváltásról beszél. Schein Gábor írásaiban portrészerű életműveket találunk, amelyekbe aprólékosan elemezve bele tudna kötni, mondta Marócsy, de aztán összenevetett a közönséggel, mondván, ez az irodalom sajátja.
A magyar irodalom elmesélhetetlen, csak mesélni lehet róla, belőle - így a végszó, mely után Gintli Tibor hiába próbálta szóra bírni a közönséget, ezért az asztalnál ülőkhöz fordult. Ő maga az előszót hangsúlyozta, melybe mindenki beleírt, melyre mindenki rábólintott, ezért a Margócsy által kiemelt négyféle olvasatot ő elvként definiálta, miszerint az „egység és különbözőség” elveit tartotta szem előtt. Mivel ez egy hétszerzős könyv, szerkesztőként nem akarta volna elmosni az egyes arcokat, inkább az volt a célja, hogy kiemelje mindegyikük erősségét. És nagyon fontos volt, hogy át tudjanak adni valamit az olvasás öröméből, az elbeszélés izgalmából, az olvasóra, mint beszédpartnerre tekintve, a tekintélyelvűséget messzire elkerülve.
Szilágyi Márton a kötet kiadó által meghatározott célját és terjedelmét emelte ki, miszerint a magyar szakos egyetemistáknak szerettek volna átfogó kézikönyvet nyújtani, és ezzel párhuzamosan az érdeklődő olvasókat is megcélozták. Hangsúlyozta, hogy ha nincs benne valaki, az korántsem jelent értékítéletet, kiemelés és elhagyás működik totális irodalomtörténet helyett.
Kiss Farkas Gábor a Spenótra tért vissza, méltatva annak jelentőségét, de az is bizonyossá vált, hogy az utóbbi években népszerű olvasatokat, meglátásokat ideje megmutatni a nagyközönségnek is.
Kaptunk hideget és meleget is, mondta később Gintli, és ez így van jól. Míg az első sorokban kacarászó irodalmárgyerekek mosolyogtak apára büszkén, hisz érezték, valami nagy dolog történik, apának a másik szélről a kollégák integettek, illene magát a könyvet is megmutatni.
Nem kínos volt, hanem bájos és emberi, örömből való.
*
* *
G. Nem szoktam
Index-szövegeket olvasni. Most a Google talált rá. Néhány szélsőséges passzusát
öröltem. Amit a közérthetőségről mond, én is felvetettem egy irodalomtörténésznek.
Azt mondta, hogy ez egy szakma, aminek megvan a szaknyelve. A baj csak ott van,
ha megfeledkezünk az olvasóról. Vagy a könyvet, kritikát egymásnak írták?
2010. december 13. hétfő, 16:58 Ifj. Tompó László
Hír tükör - ...mert utáltok minket. ... a Magyar Tudományos Akadémia
ítészei, élükön Gintli Tibor ELTE-adjunktussal, akinek nemrég
megjelent, 1096 oldalas kötetéből (Magyar irodalom) olyan
klasszikusaink ... az Akadémiai Kiadó így harangozta be: „Szerb
Antal óta nem ...
corpuscuit.us/.../index.php?...akademiai... -
Tárolt változat
…Gintli Tibor ELTE-adjunktus nemrég megjelent, 1096 oldalas kötetéből (Magyar irodalom) olyan klasszikusaink maradtak ki, mint Nyirő József, Tormay Cécile, Wass Albert.
Amikor nemrég rovatunkban
Mohácsy Károly irodalomtankönyve alapján Szabó Dezső oktatásunkból való
mellőzéséről értekeztünk, még hihettük, hogy ennél mélyebbre már nem lehet
süllyedni. Pedig lehet. A Kiss Farkas Gábor, Laczházi Gyula, Orlovszky Géza,
Schein Gábor, Szilágyi Márton, Vaderna Gábor közreműködésével, Gintli
Tibor főszerkesztésében napvilágot látott, 2010. december 2-án a
Petőfi Irodalmi Múzeumban bemutatott kötetet megjelentetője, az Akadémiai Kiadó
így harangozta be: „Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló
munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a
kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait,
s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin
keresztül mutatja be, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti
végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan
alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.”
Íme néhány példa fejezetcímei közül a közérthetőségre:
Önéletrajzi narratíva és emlékírás, A nemzeti identitás
összetettsége, Intimitás és nyilvánosság a színpadon (Katona
József: Bánk bán), A színházi repertoár differenciálódása
(Kisfaludy Károly színművei), Az írói professzionalizálódás
folyamata, Az irodalom területi strukturálódása, Arany János
és az allegorézis elbizonytalanítása, Kísérlet a nemzeti sztereotípiák
modernizálására (Jókai Mór: Sárga rózsa; Mikszáth Kálmán: Az új Zrínyiász), A regionalitás
irodalmi formái (Mikszáth Kálmán: A jó palócok, Tömörkény István novellái), Az
irodalmi nyilvánosság szerkezete és szovjetesítése, Az utolsó
ajánlatok az egységes nemzeti irodalom koncipiálására, Kontextusok
egymásmellettisége és kölcsönhatása, A parabolikus próza
etikai gondolkodása (Sarkadi Imre, Cseres Tibor), A „paradigmaváltás”
fogalma, Neoavantgárd költészetpoétikák, Az irodalom
intézményrendszere és medialitása 1989 után, A költői szubjektumkonstrukciók
változatai, Az intertextualitás hangsúlyos megjelenése a
költészetben.
Ami pedig a szakszerű narrációt illeti: Szabó Dezső, „az
egykor nagyhatású, közismert író életműve az elmúlt évtizedekben egyre inkább
veszített jelentőségéből, míg napjainkra az irodalmi kánon peremére szorult. Ez
a folyamat akár természetesnek is nevezhető, hiszen a szerző egykori
ismertségét elsősorban a műveiben megjelenő ideológiai tartalmaknak
köszönhette. A hazai szociális konfliktusokat a különböző etnikumok harcaként
értelmező, leegyszerűsítő politikai nézetei valóban nem
érdemelnek kitüntetett figyelmet, ugyanakkor epikai nyelve több olyan
vonást is mutat, melyek sajátszerűségük miatt korántsem érdektelenek. Szabó
Dezső művei között kevés remekművet találunk, mivel
prózapoétikájából többnyire hiányzik az összhang, s az egyes eljárások olykor
egymás ellen hatnak. A kezdeményező újítás és az avultnak tetsző sémák együttes
alkalmazása nem ritkán bizarr eredményhez vezet. Elbeszélésmódjának bizonyos
alkotóelemei, elsősorban a nyelvi identitást szolgáló megoldásai
azonban említésre méltó teljesítménynek tekinthetők.” Persze a népi
írók sem voltak különbek, hiszen „a programjukba minduntalan belekeveredő
antiszemitizmus volt a korabeli neobarokk társadalom legmételyezőbb vonása,
amely a trianoni béke által megtört nemzetfogalom és modernizációs
elkötelezettség önismereti problémáit fedte el.”
Az olvasó hiába keresné a könyvben (három említett klasszikusunkon kívül)
mondjuk Áprily Lajost, Dövényi Nagy Lajost, Fiala Ferencet, P. Gulácsy Irént,
Harsányi Kálmánt, Kós Károlyt, Mécs Lászlót, Marschalkó Lajost, Milotay
Istvánt, Oláh Gábort, Oláh Györgyöt, Reményik Sándort, Sajó Sándort, Sértő
Kálmánt, vitéz Somogyváry Gyulát, Szemere Györgyöt, esetleg a magyar szenteket
(csak „magyarországiak” vannak!).
Megtalálja ellenben az
irodalmunk megismeréséhez nyilván nélkülözhetetlen klasszikusokat, mint Aczél
Györgyöt, Eörsi Istvánt, Eszterházy Pétert,
Sigmund Freudot, Kádár Jánost, Kertész
Imrét, Konrád Györgyöt, Kornis Mihályt,
Lukács Györgyöt, Moldova Györgyöt, Petri
Györgyöt, Rákosi Mátyást, Rejtő Jenőt,
Spiró Györgyöt, Joszif Visszarionovics Sztálint,
Tristan Tzara-t.
Határon túli irodalom
Trianon nemcsak az országot, hanem a magyar irodalmat is szétdarabolta. Előbb az erdélyi, majd a többi elcsatolt terület szellemi élete önállósult. Több magyar irodalom – ennek megfelelően irodalomtörténet, irodalmi lexikon - élt tovább, idegen uralom alatt. Az utódállamok ölébe hullott ajándék minden racionális indokot nélkülöz. A „szlovákiai” betléri kastély könyvtárában jártam nem olyan régen. Kértem a vezetőt, mutasson szlovák nyelvű könyveket. Olyan itt nincs – volt a válasz. G.
Nagy Csaba szerk.
A magyar emigráns irodalom lexikona A - G
antik (MTA Irodalomtudományi Intézete,
Petőfi Irodalmi Múzeum), 1990
260 o., puha kötés, szép állapotú
900.-
[Részben 2. jav., bőv. kiadás] Argumentum–Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. 1135 p.
Nagy Csaba Szerk.
A magyar emigráns irodalom lexikona H - M
antik (Petőfi Irodalmi Múzeum), 1992
326 o., puha kötés, szép állapotú
900.-
Borbándi Gyula: Nyugati
magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. HITEL Lap-, Könyvkiadó és Kereskedelmi
Kft., Budapest 1992
Több nyugati magyar
folyóirat és lap állandó munkatársa. ...... Ajtay Miklós, Horváth Béla,
Vámos Imre, Ölvedi János, Borbándi Gyula, Bogyay Tamás, ...
mek.oszk.hu/04000/04038/html/s.htm - Tárolt változat
Ezt az érdeklődést kívánja kielégíteni e lexikon és
bibliográfia. ...
mek.oszk.hu/04000/04038/html/eloszo.htm - Tárolt változat
Borbándi Gyula: Nyugati
magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Püski, 1992. 830 oldal
Címszavak Borbándi könyvéből:
Cs. Szabó László (Budapest, 1905. nov. 11. – Budapest, 1984. szept. 27.) író. 1918-ig Kolozsvárott élt. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban végezte. A budapesti Műegyetem Közgazdaságtudományi Karán 1931-ben gazdaságtörténetből doktorált. 1932-től 1935-ig a Kereskedelmi és Iparkamara tisztviselője. 1935 és 1944 között a Magyar Rádió irodalmi osztályvezetője. 1945–48-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán az európai művelődéstörténet tanára. Esszéket, elbeszéléseket, irodalmi cikkeket írt a Nyugatba, a Magyar Csillagba és más folyóiratokba. Első könyve 1935-ben jelent meg. Ezt 1948-ig további tizennégy kötet követte. 1937-ben Baumgarten-díjat kapott. 1948 végén Olaszországba utazott és nem tért vissza, katedrájáról lemondott. 1950-ben a Szent Év alatt utazási irodai alkalmazott. Előbb Rómában, majd Firenzében élt. 1951-ben Londonba került, ahol 1972-ig a BBC magyar osztályának belső munkatársa volt. Nyugalomba vonulása után külső munkatársként a BBC-nek és időnként a Szabad Európa Rádiónak dolgozott. Versei, elbeszélései, esszéi, tanulmányai főleg a Látóhatárban-Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, az Új Hungáriában jelentek meg. Olasz tárgyú műveiért az Olasz Köztársaság lovagja címet kapta. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjban részesült.
F. M.: Magyar versek Aranytól napjainkig (ant. szerk. Róma 1953); Irgalom (elb. uo. 1955); Téli utazás (útl. München 1956); Félszáz ének és egy játék (v. uo. 1959); Halfejű pásztorbot (útl. London 1960); Ország és irodalom (esszék, Brüsszel 1963); A nyomozás (útl. és hangj. Oslo–Bécs 1966); Hunok nyugaton (esszék, München 1968); Római muzsika (esszék, uo. 1970, Budapest 1988); Petőfiék (két tan. München 1973); Pokoltornác (prózav. London 1974); A gyanútlanok (hangj. és elb. Bern 1976); Két tükör közt (beszélg. uo. 1977); Vérző fantomok (elb. München 1979); Hűlő árnyékban (önéletr. Bern 1982); Alkalom (esszék, Budapest 1982); Közel s távol (elb. uo. 1983); Őrzők (esszék, uo. 1985); Franklin Delano Roosevelt (tan. uo. 1985); A kígyó (vál. elb. uo. 1986); A görögökről (esszék, uo. 1986); Shakespeare (esszék, uo. 1987); Három költő (esszé, uo. 1990).
Faludy György (Budapest, 1910. szept. 22.) költő. Egyetemi tanulmányait 1928 és 1933 között Budapesten, Bécsben, Berlinben végezte. Első versei a harmincas évek elején jelentek meg. 1938 végén Párizsba költözött, majd a háborúban a németek elől Marokkóba menekült. 1941-ben kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol három évig katonai szolgálatot teljesített 1946 elején visszatért Magyarországra és a Népszava munkatársa lett. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és bírói ítélet nélkül 1953-ig a recski kényszermunkatáborban tartották fogva. Utána fordításokból élt. Az 56-os forradalom bukása után Nyugatra menekült. Rövid bécsi és párizsi tartózkodása után Londonba került, ahol 1957 és 1961 között az Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1963 után egy ideig Firenzében és Máltán élt. 1968-ban Torontóban telepedett le. Amerikai és kanadai egyetemeken előadott, kanadai, amerikai és európai lapokban publikált. Magyar nyelvű írásai a többi között az Irodalmi Újságban, a Látóhatárban, az Új Látóhatárban, Szivárványban, a bécsi Magyar Híradóban, a Népszavában, a Menorában jelentek meg. 1989 óta Budapesten él.
F. M.: Emlékkönyv a rőt Bizáncról (vál. v. London 1961); My Happy Days in Hell (eml. uo. 1962, németül, dánul, franciául is, magyarul: Pokolbeli víg napjaim, Budapest 1987, 1989); Karoton (r. New York 1966, London 1966); Erasmus of Rotterdam (London 1970, New York 1971, németül is); Levelek az utókorhoz (v. Toronto 1975); East and West (v. uo. 1978); Összegyűjtött versei (New York 1980); Learn this poem of mine by heart (v. Toronto 1983); Twelve Sonnetts (Victoria 1983); Ballad for Isabelle (v. White Rock 1984); Selected poems 1933–80 (Toronto 1985); Corpses, Brats, Cricket Music – Hullák, kamaszok, tücsökzene (v. kétnyelvű, Vancouver 1987); Notes from the Rainforest (esszék, E. Johnsonnal, Toronto 1988, magyarul: Jegyzetek az Esőerdőből, Budapest 1991); Test és lélek (műford. Budapest 1988); Kétszáz szonett (uo. 1990); Erotikus versek (műford. uo. 1990).
Márai Sándor (Kassa, 1900. ápr. 11. – San Diego, 1989. febr. 21.) író, költő. Bölcsészeti tanulmányokat folytatott Budapesten, Frankfurtban, Berlinben és Párizsban. A lipcsei egyetemen újságíró szakot végzett. 1919 és 1923 között Németországban, 1923 és 1928 között Franciaországban élt. Újságíróként a Kassai Munkásnak és a Prágai Magyar Hírlapnak, majd a bécsi Tűznek, Budapesten az Újságnak, a Pesti Hírlapnak, 1945 után a Magyar Nemzetnek dolgozott. Verseket, fordításokat, karcolatokat, elbeszéléseket, útirajzokat, esszéket, regényeket és színműveket írt. 1918 és 1948 között csaknem ötven könyve jelent meg. Számos színdarabját játszották magyar színpadokon. 1948-ban emigrált. 1948–50-ben Svájcban, 1950–52-ben Olaszországban (Posilippo), 1952–67-ben az Egyesült Államokban (New York), 1967–80-ban Olaszországban (Salerno) és 1980 májusától ismét az Egyesült Államokban (San Diego) élt. 1951 és 1968 között (Candidus néven) a Szabad Európa Rádió levelezője volt. Az emigráns sajtóban kevés írása jelent meg. Néhány munkáját közölte a Látóhatár, az Új Európa, az Irodalmi Újság, a Kanadai Magyarság, a Magyar Híradó, a Független Magyarország, a Délamerikai Magyar Hírlap. Önkezével vetett véget életének. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjban részesült.
F. M.: Béke Ithakában (r. London 1952, németül: Verzauberung in Ithaka, München 1952); Das Wunder des San Gennaro (r. Baden-Baden 1957); Napló 1945–1957 (Washington 1958, 1968, Budapest 1990, németül: Geist im Exil, Hamburg 1960); Egy úr Velencéből (verses játék, Washington 1960); Der Wind kommt vom Westen (útl. München–Wien 1964); San Gennaro vére (r. New York 1965, München 1977); Napló 1958–1967 (Róma 1968, München 1977); Ítélet Canudosban (r. Toronto 1970, München 1981); Rómában történt valami (r. Toronto 1971); Föld, föld!... (eml. uo. 1972, Budapest 1991); Erősítő (r. Toronto 1975); Napló 1968–1975 (uo. 1976); A delfin visszanézett (vál. v. München 1978); Szindbád hazamegy (r. új kiad. uo. 1978, németül: Sindbad geht heim, Vaduz 1978); Judit... és az utóhang (r. München 1980); Jób és a könyve (hangj. és tv-j. uo. 1982); Harminc ezüstpénz (r. uo. 1983); Napló 1976–1983 (uo. 1984–85); A Garrenek műve I-II. (r. Toronto 1988); Vendégjáték Bolzanóban (r. új kiadás, Budapest 1991).
2006. márc. 27. ... Romániai magyar irodalmi
lexikon. I-IV. kötet (A-R) · Lexikonok, tudástárak/Szaklexikonok
(irodalmi lexikon, határon túli magyar irodalom) ...
mek.oszk.hu/03600/03628/ - Tárolt változat - Hasonló
1. I. kötet (A-F) (3533 kbyte)
2. II. kötet (G-Ke) (3813
kbyte)
3. III. kötet (Kh-M) (4180
kbyte)
Romániai magyar irodalmi lexikon 5/1 Bolti ár: 4 800 Ft Internetes ár: 4 080 Ft A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V/1-es kötetének megjelenésével a végéhez közeledik az a Dávid Gyula által vezetett hatalmas vállalkozás, mely az erdélyi/romániai magyar írásbeliség számbavételére vállalkozott. Az utolsó két kötet az Erdélyi Múzeu... |
Romániai magyar irodalmi lexikon 5/2
Bolti ár: 4 800 Ft
Internetes ár: 4 080 Ft
A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V/2-es, legutolsó kötete a T-Zs betűtartomány szócikkeit közli. Ezzel befejeződött a '60-as években megkezdett nagy vállalkozás, és teljessé vált a romániai magyar irodalom reprezentatív lexikona. A Kriterion Könyvk...
Bevezetés…Általános
forrásmunkaként használtuk s ezért a címszavakat kísérő bibliográfiákban külön
nem jelöltük meg Osvát Kálmán Erdélyi
lexikon (Nagyvárad 1929), Sőni Pál A
romániai magyar irodalom története (Bukarest 1969), Kántor Lajos–Láng
Gusztáv Romániai magyar irodalom
1944–1970 (2. kiadás, Bukarest 1973), Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái (I–VI. A–D. Budapest 1939–43), Benedek
Marcell Magyar irodalmi lexikon (I–III.
Budapest 1963–65) című munkáit…Egy címszóból:
Kazinczy…erdélyi utazásaival és azok
művelődéstörténeti jelentőségével is többen foglalkoztak (Téglás Gábor, 1888; Váczy János, 1905; Kristóf György,
1912), sőt a Kazinczy-mű egészét bemutató átfogó tanulmányok is jelentek meg:
Széchy Károly Kazinczy Ferenc működése és
hatása (Kv. 1897) címmel önálló munkát jelentetett meg,..
Napjaink
romániai magyar irodalmában Kazinczy fogságélménye vált a mű és az író erkölcsi
jelentőségét hangsúlyozó alkalommá: Benkő Samu esszében foglalkozott vele (A helyzettudat
változásai. 1977. 368–70.), Kányádi Sándor pedig egy, a kufsteini börtönben
tett látogatás nyomán mutatta fel a fogság és az emberi szenvedés fölé emelkedő
író példáját Kufsteini grádicsok éneke c.
költeményében. Az író halálának 150. évfordulója adott újabb alkalmat a
Kazinczy-kultusz feltámasztására…
Fájlformátum: PDF/Adobe Acrobat
... irodalmi lexikonoknak, mint például az Akadémiai Kiadó
(1963, 1965) Benedek Marcell ... szlo- vákiai magyar irodalom
lexikona 1918–1995 tanúsít(hat)ja, ...
mek.niif.hu/05000/05083/05083.pdf
Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom,
1945–1980. Budapest, 1982.
Akadémiai Kiadó, 1993
Fónod Zoltán arra vállalkozott e munkájában, hogy képet adjon a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalomról. A tudományos igénnyel, de népszerűen megírt kézikönyv a témának eddigi legteljesebb képét adja. A kisebbségtörténelemmel nyitó kötet mind kereszt-, mind hosszmetszetében mutatja be a kisebbségi irodalmat, s árnyalt pályaképekkel teszi teljessé a tájékozódást. A szerző módszere: a műközpontúság és az esztétikai értékrend alkalmazása. Így veszi sorra az alkotócsoportokat, irányzatokat, az egyes alkotókat. Egyformán figyel az irodalom önismereti funkcióira és az egyetemes magyar és világirodalom értékrendjére, fejlődési folyamataira. Következtetéseiben a forrásművek, résztanulmányok és kritikák megállapításaira támaszkodik, s ezekkel szembesülve fejti ki álláspontját. A "megismerni önmagunkat, hagyományainkat, ... hogy megőrizzük nemzeti hovatartozásunkat" gondolata a legfőbb üzenete ennek a kézikönyvnek. A magyarság "szétszóródás utáni" állapotában ugyanis mindig izgató kérdés volt a kisebbség léte, fennmaradása, irodalmának és szellemiségének megújulása.
A CSEH/SZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOM LEXIKONA 1918-2004.
|
Kiadó: XANTUSZ KÖNYV KFT |
/Világ-/
Irodalmi mamut. 1.- 19. 1986 - 1995
Nem illő így nevezni ezt a gigantikus vállalkozást.
Kivételesen be is fejezték. Hogy örültem az első kötetnek! Akkor még nem
tudtam, hogy egyre körülményesebb lesz elhelyezni. Kezelhetetlen egy ilyen
monstrum. Hogy tudtak ennyi szerzőt összeszedni? Felülmúlták Szinnyeit. 5-6
kötetig vettem, aztán feladtam, illetve eladtam. Az antikvárium bevette / a Nagyvilág több tucat évfolyama nem
kellett/. G.
Király István.
1953 és 1956 között, a Csillag folyóiratot
szerkesztette, 1962 és 1969 között a Kortárs, 1970 - 1989 években pedig a Szovjet Irodalom című folyóiratot. 1970-től haláláig a Világirodalmi lexikon* főszerkesztője
volt,
*A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Még nincs ilyen szócikk.
KIRÁLY
István (1921-1989) egyetemi tanár,
akadémikus, marxista irodalomtörténész
A Világirodalmi lexikon teljes sorozata (kiegészítő kötettel együtt!) eladó, jó állapotban. Érd: mille83@freemail.hu 06-20-336-836
Ár (Ft.):35.000 Ft
Eladó Világirodalmi Lexikon 1-2-4-5- kötete .
Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970 Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő
Szerdahelyi ...
Világirodalmi
Lexikon 1—19. Budapest: Akadémiai
Kiadó, 1970—1996
1. A—Cal. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István.
1970
2. Cam—E. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István.
3., változatlan kiadás. 1986
3. F—Groc. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István.
3., változatlan kiadás. 1992
4. Grog—Ilv. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István.
2., változatlan kiadás. 1988
5. Im—Kamb. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István.
1977
6. Kamc—Lane. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi
István. 1979
7. Lanf—Marg. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István.
2., változatlan kiadás. 1988
8. Mari—My. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István.
3., változatlan kiadás. 1992
9. N—O. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István. 3.,
változatlan kiadás. 1992
10. P—Praga. Főszerkesztő Király István. Felelős szerkesztő Szerdahelyi István.
1986
11. pragm—Rizz. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász
Ildikó. 1989
12. Rjab—Sez. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász
Ildikó. 1991
13. Sf—Suzuki. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász
Ildikó. 1992
14. sváb—Sy. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó.
1992
15. Taa—tz. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó.
1993
16. U—Vidz. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó.
1994
17. Vie—Y. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó.
1994
18. Z—Index. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő Juhász Ildikó.
1995
19. Kiegészítő kötet. A—Z. Főszerkesztő Szerdahelyi István. Felelős szerkesztő
Juhász Ildikó. 1996
Eladó a Világirodalmi lexikon 19 kötete egyben. Megkímélt, szép állapotban van, ami a képeken is látható. Némelyiknek a külső borítóján látszik, hogy már nem új, de nem hiányosak, nincs összefirkálva.
Egy szócikk a 12, kötetből:
Rushdie, Salman: Khomeini ajatollah
az írót halálra ítélő 1989-es fatváját követően négy évig szigorú rendőri
őrizet alatt élt. Az óvatosságra okot adott a Sátáni versek japán és norvég
kiadója ellen elkövetett merénylet is. Ezt követően a nagy nyilvánosság előtt
1993-ban jelent meg. Még kényszerű visszavonultságában publikálta 1990-ben Haroun
and the Sea of Stories (1990: Falvay M. Hárún és a mesék tengere, 1992) c.
regényét, valamint 1991-ben az Imaginary Homelands: Essays and Criticism
1981-91 ('Képzelt szülőföldek: esszék és krtikák 1981-91') c. viselő
esszékötetét, 1992-ben The Wizard of Oz ('Óz varázslója') c. esszéjét.
1993-ban megkapta a Booker of Bookers díjat. 1994-ben látott napvilágot
az East, West ('Kelet, nyugat') c. kilenc elbeszélést tartalmazó
novelláskötete. Legutóbbi regénye, az Indiában és Spanyolo.-ban játszódó The
Moor's Last Sigh ('A mór utolsó sóhaja') 1995 szeptemberében került a
nagyközönség elé.
Magyarul még: 1-1 elb. (Sárközi M., 2000, 1991, 11.; Babarczy
Eszter, Magyar Lettre International, 1992, 6.); 1-1 interjú (Bojtár E., 2000,
1992, 12.; Falvay M., ÉI, 1993, 19.); 1 elb. (Hegedűs Zs., ISz, 1993, 3.); 1
nyilatkozat (M. Nagy M., Magyar Lttre International, 1994, 13.).
Irod.: Sarbu A.: Varázslat és realizmus (Nagyv, esszé, 1984,
3.); T. Brennau: S. Rushdie and the Third World (1989); M. Ruthven: A Satanic
Affair (1990).
Péri Benedek
Világirodalmi lexikon - 19. kötet, Bp., Akadémiai Kiadó, 1996, 888. o.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tudnivalók
A MediaWiki FlaggedRevs (jelölt lapváltozatok) kiterjesztése segítségével a Wikipédia előtt új dimenzió nyílik: ezután meg lehet jelölni egy-egy szócikknek a közösség által ellenőrzött változatait, és az olvasónak jelezni, hogy vannak ilyen változatok, esetleg eleve azokat mutatni meg neki. Az egyes wikipédiák (és wikikönyvek, wikiszótárak stb.) közösségei a közeljövőben eldönthetik, akarják-e használni ezt a kiterjesztést, és ha igen, pontosan milyen beállításokkal. A magyar Wikipédián a szavazást követően a fejlesztők 2008. november 17-én aktiválták az itt látható beállításokkal.
Működik, kipróbáltam Váczyra. Korábban nem volt róla szöveg. G.
Váczy János (1859–1918) irodalomtörténész (l. 1908)
Váczy János ˙(Kecskemét, 1859. december 3.- Kecskemét, 1918. augusztus 1.)
Váczy János nemcsak irodalomtörténész, hanem rendkívüli személy, ahogy ez a szöveg sem szokványos. Fő műve Kazinczy levelezésének 21 kötete. A 600 oldal terjedelmű, jegyzetekkel, mutatókkal ellátott kötetek évente jelentek meg. A 21. kötet 1911-ben. 100 év alatt két pótkötetet volt képes létrehozni az irodalomtudomány. Monográfiát írt Kazinczyról, Berzsenyiről, Tompáról. Írt a Beöthy-féle Képes irodalomtörténetbe, az Osztrák Magyar Monarchia Írásban és Képben c. sorozatba. A korabeli folyóiratokba, lapokba írt tanulmányai, könyvismertetői megszámlálhatatlanok. Közben gimnáziumban tanított és tárgya tankönyvét - Magyar irodalomtörténet - is megírta. Róla még egy monográfiát sem írtak, jóllehet KazLev néven emlegetett 21 kötetet sok százan forgatják, sok százan hivatkoznak rá. Írásainak jelentős része - néhány digitalizált levelezés-kötet is - olvasható a hálón. "Csak" a megfelelő hívó-szöveget kell a Google-ba beírni.
A magyar irodalom részt alaposan bővíteni kell... Nem
elég csupán a szinnyei, hisz akkor egyrészt kidobhatnánk a 15-19. századi
kéziratos alkotókat (java részt történetírók, naplóírók vannak ilyenek, akik
művei forrásértékkel bírnak egy adott tudomány számára), másrészt azokat,
akikről a szinnyei nem tudott, akár mert nem találta őket, akár mert később
szerzett az irodalomtudomány tudomást róluk (a szinnyei több, mint 100 éves,
ezt ne feledjük!). Külön megítélés alá esik a hírlapíró. Egy újságíró, aki sok
éven át működött, lehet nevezetes úgy is, hogy egy önálló kötete sem jelent
meg. Javallnám kiegészíteni azzal, hogy legyen feltétel egy megbízható
forrásban lévő említés (itt elsősorban a Magyar Irodalmi Lexikonra, romániai,
felvidéki, délvidéki, stb. irodalmi lexikonokra gondolok, a Gulyás-féle
lexikonra, illetve egy adott tudományterület mérvadó szaklexikonaira, Zsidó
lexikon, akár). Ilyen forrásként elfogadhatóak nem csupán lexikonokban, hanem
monográfiákban, történeti művekben való említések is (spenót,
kispintér-nagypintér, stb.), annál is inkább, mivel ha ezeket is bedolgozzuk,
valóban teljességre törekvő enciklopédiát alkotunk meg, olyasmit, ami sehol
máshol nincsen…
A Wikipediához hasonló, de az
online enciklopédiától több szempontból különböző internetes irodalomtörténeti
kézikönyvnek szánják megalkotói a VillanySpenótot - mondták el a szerkesztőség
tagjai a 81. Ünnepi Könyvhét keretében megtartott pénteki honlapbemutatójukon a
budapesti Vörösmarty téren.
A Villanyspenót jelentősége abban áll, hogy az interneten teljesen ingyenesen elérhető, elveti a nagy, egységes narratívák koncepcióját. Már a Szegedy-Maszák Mihály vezényletével készült háromkötetes irodalomtörténeti kézikönyv is ezen a koncepción alapult, nem véletlen a cím többes száma sem, hiszen a magyar irodalomnak számos története elbeszélhető. A könyv azonban mégiscsak lezárt szövegkorpusz, mely tovább nem bővíthető, így akarva-akaratlanul is végrehajt egyfajta kanonizációt.
A Wikipedia-formátumban működő digitális irodalomtörténeti kézikönyv lehetővé teszi, hogy bárki Szerb Antalt vagy Horváth Jánost játszva megkonstruálja a saját magyar irodalomtörténetét, a kronológiai sorrendet követő tanulmányok kombinációinak lehetősége pedig, ha nem is végtelen, de mindenképpen szép számú. A Villanyspenót további érdekessége – amellett, hogy teljesen ingyen elérhető bárki számára –, hogy ha lassan is, de folyamatosan bővül, és mintegy a szellemi szabadság jegyében bárki (!) küldhet potenciális fejezeteket a szerkesztőség számára, így a komoly, már praktizáló irodalomtörténészek mellett akár még a szárnyaikat bontogató egyetemi hallgatók is. Az elbírálás persze szigorú szakmai alapokon történik, és a szerkesztőség tekintet nélkül a szerző személyére és esetleges addigi tudományos eredményeire, pusztán az adott szöveg erényei és / vagy hibái alapján dönti el, hogy az méltó-e arra, hogy a Villanyspenót fejezetévé váljon.
Jelzi a szerkesztőség alaposságát, hogy A magyar irodalom történetei eredeti tanulmányain felül eddig beérkezett tizennégy szövegből mindössze négy volt méltó arra, hogy fejezetté váljon. A fejezetként való elbírálásra beküldött tanulmányok egyetlen megkötése, hogy tárgyuknak a magyar irodalom történetét tekintsék, valamennyire évszámhoz köthetők legyenek, illetve lehetőleg olyan szerzővel foglalkozzanak, aki bizonyos érdemei folytán beilleszthető a magyar irodalmi kánonba, habár a Villanyspenót maga hangsúlyozottan a folyamatos rekanonizáció igényével is fellép. Lévén digitális, bármikor módosítható szövegkorpusz, az sincs kizárva, hogy miként bizonyos szövegek belekerültek, úgy az idő előre haladtával átértékelődjenek, és akár hatályukat is veszthetik. A Villanyspenót ily módon, ezzel a dinamizmussal a soha teljessé nem válás koncepcióján keresztül képes olyan huszonegyedik századi irodalomtörténeti szöveggyűjteménnyé válni, mely lépést tud tartani napjaink modern, folyton változó irodalomtörténeti gondolkodásával, így a lezárt, nyomtatott könyvekkel ellentétben nincs kitéve annak a veszélynek, hogy néhány éven belül elavulttá váljon.
Függelék
Magyar irodalomtörténetek a XX. században
A magyar írókat különösen
érdekli írótársaik sorsa, vagy tán az, ki a jobb? Néhányan „teljes”
irodalomtörténetet írtak. Mások íróportrékat. Az irodalmárok összegező munkája
is jelentős mértékű. A következőkben olvasható címlista válogatás. 17 megvan
belőle. Féja is megvolt, de túladtam rajta. A címleírás többnyire nem teljes. Átlag
négy évenként született egy ilyen mű Magyarországon. A10-es években egyet, a
30-asban viszont hetet találtam.
Az irodalomtörténetnek gazdag
bibliogáfiája is rendelkezésre áll. G.
A könyvhöz kapcsolódó név/nevek:
Kiadó: Akadémiai Kiadó A kiadás helye: Budapest A kiadás éve: 1982
Az 1900 – 2000 évek magyar irodalomtörténeteinek válogatott
címlistája:
1902. Váczy János: A magyar
nemzeti irodalom története
1909, 1913. Pintér Jenő: A
magyar irodalom története…és további változatai
1913. Ferenczi et al.: A
Műveltség Könyvtára. A magyar irodalom története
1922. Horváth János: A magyar
irodalom fejlődéstörténete
1928. Várkonyi Nándor: A
modern magyar irodalom
1929. Bánhegyi Jób: A magyar
irodalom története, I.- II.
1934. Farkas Gyula: A magyar
irodalom története
1935. Szerb Antal: Magyar
irodalomtörténet
1937. Schöpflin Aladár: A
magyar irodalom története a XX. században
1937 - 43. Féja Géza: Régi
magyarság, Felvilágosodás, Nagy vállalkozások…
1938. Benedek Marcell: A
magyar irodalom története
1938. Bartha József: Az új
magyar irodalom kistükre
1939. Hankiss János: Európa
és a magyar irodalom
1941. Vajthó László:
Halhatatlan magyar irodalom
1948. Benedek Marcell: Délsziget, avagy a magyar
irodalom története
1957. Bóka – Pándi: A magyar
irodalom története 1849-ig
1957. Krúdy Gyula: Írói
arcképek I. – II.
1961. Klaniczay-Szauder-
Szabolcsi: Kis magyar irodalomtörténet
1964 – 1966. Sőtér István:
„Spenót” I. – VI.
1967. A magyar irodalom története. 3. 1905-től napjainkig. Szerk. Béládi Miklós
1973. Simon István: A magyar
irodalom
1982. Pomogáts Béla: Az újabb
magyar irodalom
1993. Rónay László: A magyar
irodalom rövid története
1993. Nemeskürty István: A
magyar irodalom története I. – III.
1993. Kulcsár Szabó Ernő: A
magyar irodalom története 1945 – 1991
1996. Babits Mihály: Magyar
irodalomtörténet arcképei
Teljesen önkényes, hogy mit
veszünk fel a jegyzékbe és mit nem. Kosztolányi magyar íróportréit két kötetbe
gyűjtötték össze. A második kiadásban: Látjátok
feleim, 1976 és Egy ég alatt,
1977. címen. Németh László és Illyés Gyula is több írói portrét készített.
Márai Sándor és Illyés naplóiból állítottam össze ilyen tárgyú gyűjteményt:
h01-1 Márai – Illyés / Magyar írói arcképek
* * *
Előszeretettel gyűjtöttem az
irodalomtörténeteket. Magyar és külföldi irodalomról egyaránt. A német
villágirodalmi lexikon 2003-as kiadása található a hálón. Én még az 1986-os,
piros fedelű változatot, a második kiadást vettem meg, az időközben bezárt Váci
u. antikban, 1992-ben. Az irodalmi mamut helyett. G
Publication Date:
9/30/2003 München
Pages: 743
Gebundene Ausgabe, August 2003
-- EUR 9,80
Az 1986-os, 2. kiadás 960
oldal terjedelmű. Adytól Zrínyiig 48 magyar név található benne. Közöttük van:
Harsányi Zsolt, Herczeg Ferenc, Lukács György, Sík Sándor és Tormay Cecil.
Nincs közöttük: Berzsenyi, Csokonai, József Attila, Márai és Vörösmarty.
Van néhány ilyen tárgyú is
könyveim között:
Histoire De La Littérature
Française
Sőt, ez meg is van a polcon:
Storia della letteratura
italiana, Domenico Magri, Torino, 1962.
Ez olvasható a hálón:
- [ Oldal lefordítása ]
Fájlformátum: PDF/Adobe Acrobat
Nel 1962 comparve la 7a edizione della Storia crociana e
laterziana. ...... Domenico Magri in «Giornale storico della
letteratura italiana», C (1932), 298- ...
experiment.iitalia.com/.../Critica%20-%20Raul%20Mordenti%20-%20Storia%20della%20Letteratura%20di%20De%20Sanctis.pdf