dátum: 1997.11.       fájl: c-fajlok-2/c08381-1.htm                      C. 08381

Széljegyzet Váli Dezső könyvéhez

Különös képlátvány kékben, feketében,
Lámpakorom színű, s éjbarna, meg ében.
Mint alkonyat órán tűzfalak mély árnyán,
Terjed a sötétség, mint osonó járvány.
Téli koraestén, néma búskomorság,
Rettegő sejtelem szorítná a torkát...
Áll a festőállvány; hol mereng a festő?
Fagyos világűrben új ösvényt teremt ő?
Kísértet évadján sírkövön héber szó,
Mint Walpurgis-éjen feltörő koporsó.
Felködlő látomás, múlt és jövő egyben,
Számomra nagy talány, fenyőléc keretben.

Emberré munkánk tesz; öröm s bú forrása,
Ez van csak hatással mindnyájunk sorsára!
Mozgás, tevékenység, alkotás a dolgunk;
Bölcsőnktől, míg értünk harangszó nem kondul!
A cél: túlélésünk létért dúló harcban,
A fegyver: két kezünk. S verejték foly arcra.
Van ki egyedül küzd bús Don Quijoteként,
Más, mint hangya-hadban egyszerű közlegény.

Én csak szemlélődöm. Nem vagyok műítész
A vevő szab árat, hogy egy kép mennyit ér!
Mi tesz az: Művészet? Ez az örök kérdés
Mint dől el, mi a Rút, s hogy születik Szépség?
Festményeit nézem, mint a kínai jel...
De sajnos értelmét elmém nem fogja fel.

Íme, felvázoltam gondolataimat,
Ha nézetünk eltér, bennem van a hiba!
Remélem emiatt nem lesz köztünk harag,
S társalgó viszonyunk eztán is megmarad!
Munkájához pedig sok sikert kívánok,
És hosszú életet e cudar világon!

Kelt 1997. november 11-én

Berta István
a Szent Lukács uszodából.