dátum: 60.02.05.       fájl: c-fajlok-2/c00007-1.htm                      C. 00007

Az Ügynök halála - után, éjjel.

Aljas, bitang gazember vagyok. Visszaélek a tizennyolc év alatt
kapott jósággal. Csodálatos, mély szeretet óv az élet durva
arcától. Békében élek. És nem teszem meg a kötelességemet. Egyetlen,
ami lelki nyugalmat, kiegyensúlyozottságot adna, s a jövő
kérdésének eldöntésében is nyomna a latban. És nem adok vissza
a világnak semmit! Szörnyűségek vannak a világban, rettenetes
tragédiák, világok omlanak, s én a magamteremtette ködben
bolyongok, és nem értem, mi van körülöttem. Gyáva vagyok
az élethez, nem belefáradt. Félek a jövőtől, nem: nem törődöm
vele. Az életemet magam irányíthatnám, ha megtenném kötelességemet.
Nem érdemlem meg az életet, a Napot, a színeket, az evezést,
visszaélek Mami jóságával. És nem elkeseredésnek van itt a helye!
Mert akkor megint csak magamat ámítanám. ''Úgysem megy, nem bírom''
Dühnek van helye magammal szemben, s ennek Isten segítségével
munkalázzá kell átalakulnia. Akarni kell. Istenem, két hónap
még az érettségiig. És mennyi mindent megtanulhatnék ez alatt!
Hányan meg tudják tenni a rendszeres kemény munkát!
(speciel ez az érettségire fölkészülésnél hiánytalanul
sikerült. 66.12.)
Ez a munka, amelyet én végzek, csak magam ámítása.
    Egy ember kéne, aki fölrázna, fölpofozna, agyonverne,
hogy fölébredjek, s buta kábultságomból fölrázódjak. Úgy látszik,
erre egyedül lelkiismeretem nem képes.
        - Valamit tenni kellene. Segítség kellene.
A lelkiismeret elől nincs menekülés.