dátum: 67.11.       fájl: c-fajlok-2/c00133-1.htm                      C. 00133-134

Diplomaév előtti utolsó nyár; egyedül Lengyelországban egy hónapig.
forró, zsúfolt napok, a tenger - múzeumok, turistaházak - autóstop, rohanás.
végül a Kárpátok: Zakopane. - Pénzem elfogyott, nincs tovább.
holnap indulok haza.

borús hajnal, a gondnok még alszik, így a portásnak fizetek:
- diák? - magyar? - fele árat. kosztot még nem lehet kapni, de egy trafik már nyitva: csöpp ajándék az otthoniaknak, aztán irány az országút.
elmaradnak az üzletsorok, majd a házak is, csepegni kezd. Galléromat összefogva ácsorgok, nézelődöm, sorra veszem - időm van - a hegyeket. Az út üres, forgalom nincsen még ilyenkor, minden csendes, egy kocsiból kihajított pléhdobozon kopog az eső, egyedül átélt, gyönyörű pillanatok, amikor semmi nem hiányzik.

aztán szólít a kötelesség, integetek, nemsokára egy teherautó fékez.
a ládákon munkások ülnek, kártyáznak, helyet szorítanak.
most már ponyva alól, esőtől védve nézegetem a világot, vizes út.
egyszer megállunk, diáktársaság kéredzkedik föl, még mélyebbre kell húzódnom, úgyhogy az égből csak egy keskeny szürke sáv, zötykölődünk lefelé a szerpentinen, majd gyorsabbra vált a kocsi, erősödik a szél is. útitársaim nevetnek és kérdezgetni kezdenek, mikor ingem alá fölhúzom tartalék trikómat is.
ekkor tudom meg, hogy a kocsi Katowicébe tart, így hát biztosan elérem az esti gyorsot.
később völgyek, majd kertek, villák, aztán magasabb házak, a forgalom is nő, beérünk Krakkóba. járdaszélhez kanyarodunk, a pilóta fölkiabál: ő megiszik egy kávét, igen, szaladjak csak el a kenyérboltba, itt jobbra végig; megvárnak.
futok hát, hisz maradék konzervem önmagában nem étel, de fél kiló kenyérrel kisegítene, a boltban kellemetlen meglepetés - hosszú sor áll. megpróbálom: 5-8-10 perc, nem, erre nincs már idő, remélem, megvár a kocsi?! gyorsan, vissza! Erősen magamhoz szorítom oldaltáskámat, még két sarok, itt most befordulok, stop, piros lámpa. még lelépek az úttestre, de meg kell állni, rendőr is van. elszántan nézegetem a szemben állók sorfalát, hol lehet áttörni, ha majd nekiindulhatok.
akkor vettem észre a lányt. karcsú volt és szép- húszéves talán. az a fajta, melyről előre tudni; csendes, jó asszony lesz belőle -
szívem meglódult, ahogy csodáltam, és lám ő is engem nézett a mindent megértőek nyugalmával, mozdulatlanul állta tekintetemet, szeme meleg volt és komoly. nem, - nem mosolygott, az most mindent elrontott volna -
- nagyon hosszú pillanat volt, aztán elindultunk egymás felé, egyikünk sem sietett. megfeszültek izmaim, éreztem, amint forróság önt el - még egy lépés, elhaladtunk egymás mellett.
már a parton vagyok, a rohanás elfeledett kényszere is fölötlik bennem - még egyszer: visszanézek.
a lány lassan távolodik, most megfordul, észrevesz, nem kapja el a tekintetét, most is nyugodt és komoly, szemünk úgy búcsúzik, mintha éveket éltünk volna együtt -

a sofőr már a motort járatta. intett, a járda szélén cigarettázó munkások is fölcihelődtek, elindultunk, a sarokba húzódtam, táskám ölemben, a ládák újrakezdték egyenletes zörgésüket.
később észrevettem, mennyire fázom még mindig, akkor aztán kaptam egy viharkabátot. - Az ég dél felé kitisztult.
többszöri rakodás, estére elértük a várost.

másnap délben itthon voltam.

Ma a tömött villamoson - munká-
ból jövet - mellém sodródott egy
leány, egy pillanatra egymásra
néztünk, és minden eszembe jutott.
most - először, másfél év óta.
furcsa -