dátum: 82.07.        fájl: c-fajlok-2/c01087-29.htm             C.01087

kedves.
ha már. ha már nem állhatsz-állsz, ülhetsz, alhatsz, térdelhetsz, nyújtózkodhatsz, guggolhatsz mellettem, ha nem főzhetsz lecsót, babot, körözöttet, ha nem áztathatod be három napos ingemet BIOPONba, ha nem vásárolhatsz néha egy új (sárga) (nem műanyag) fogkefét az elaggott régi helyébe, ha nem mondod reggel elégedetten- milyen rendesen beágyazott, legalább ezt nem felejti el soha, ha nem keresed rajtam a körömollót, amit pedig nem is én raktam el
jaj ha nem csókolhatsz
ha nem mesélhetsz esténként Keriről és várról és nem cipelhetsz el időnként egy moziba amit tényleg muszáj megnézni ha nem mutathatsz meg néha egy Verdi lemezt mert persze sose hallottam ha nem mehetünk el vasárnap kirándulni pedig csöpögésre áll ha nem ülhetünk le fáradtan - te a székre én az ágy szélére - este megbeszélni a világ dolgait
ha nem nyafoghatok dicsekedhetek okoskodhatok neked ha nem oktathatlak olyasmire amit titokban te százszor jobban értesz nálam (de nem mondod) ha nem simíthatom meg az előszobában a hajad miután körmömmel megkocogtattam a katedrálüveget ha tulajdonképpen rád gondolnom se szabad ha nincsenek hétköznapok hétfők és keddek és szerdák
akkor végül is most örülni kell hogy most jó messze vagy tőlem. mert arra SEMMI SZÜKSÉG, hogy csak a vicsorgást mélabút búbánatot kétségbeesést és kétségbeesés utáni fásultságot kapj belőlem.
vagyis ami most van.
ezt most nem részletezem.
Miklós 10 percre lakik most tőlem, őt is kerültem. ha mégis találkoztunk, igyekeztem nem nyavalyogni és nagyon szégyenkeztem, mert nemigen sikerült. egyéb gondolatom nem akadt. naplót nem írtam.
mondtam neki, ezért nem írok neked, azt mondja, mért nem írod meg ezt...
nem tudom.
persze, ha itt lennél.
persze, ha itt lennél, ha bejönnél a fekete kapun át a kerten, be a szobába, levennéd a zakódat vagy micsodát, az ablak felé fordulnál és tennél két lépést az asztal felé, rátennéd nyári ridikülödet és a füles bevásárlószatyrot is, majd zárt lábbal előrehajolva lesimítva-lefogva szoknyád leülnél egyetlen - kissé poros - fotelünkbe.
most a kép kissé zavarossá válik, Zsófit szívesen odaképzelném, amint leszalad az emeletről, nagy igyekezettel elvétve a fokokat, én - mondjuk - nagymama lennék éppen tésztagyúrás közben, lisztes tenyerem széles fekete kötényem oldalába törölném, nehézkesen fölegyenesednék, megigazítva kontyomat, szemüvegem föltolnám és széles mozdulattal ölelnélek át, hát megjöttél Juditkám, csillagom! egy kis fánkot sütök, csak délutánra vártunk.
aztán letelepednék a hokedlire és fáslis lábamat dörgölgetve érdeklődnék, s hallgatnálak milyen az élet Pesten. mennyit dolgozol és mennyit kell rohannod és mi mindenre figyelned, hja nem könnyű a fiataloknak manapság, akárki akármit is mond, aztán megmutatnám konyhakertem új palántasorát, merev derékkal lehajolva egy-egy csalánt kihuzigálva közben
heves mozdulatokkal segítenél.