dátum: 82.07. fájl: c-fajlok-2/c001129-1.htm C. 01129-1139
Váli Dezső: Műsorelemzés a TK. számára
A TV. Galériája - sorozat
Polgár Ildikó keramikusművész
(adás 82.júli 7, szerda TV 1.
22.10 - 22.50)
Riporter: Ránki Júlia
szerkesztő: D Fehér Zsuzsa
vezető operatőr: Dobai Sándor
gyárt. vez.: Csiszér Ferenc
rendező: B. Farkas Tamás
(ismétlés: szombat 11.55)
RTV műsor kísérőszövege: A Műcsarnokban látható kiállítás a keramikusművész
évtizedes munkásságát foglalja össze. Újabban egyre többet dolgozik porcelánnal,
de anyagát nem a hagyományos értelemben használja. A valóságot aprólékos
pontossággal követő csendéletek és a fotótechnika különleges művészegyéniséget
mutatnak.
+ + +
Szóval figyeljünk: különleges.
-
A TV Galéria kivételesen jelentkezett a Műcsarnokból, mint ezt D. Fehér az első
mondatában jelentette. Nem figyeltem annyira, hogy most tudnám: azért, mert
feltétlen közvetíteni kellett ezt a kiállítást, mert különleges, vagy valamely
technikai okból csupán.
Nyilván fontosabb az átlagosnál. (Mi az átlag?)
A bevezető kommentár azután előre értékel (nem hagyatkozik a nézőre, az
ítéletére, vagyis:)
40 perc izgalmas... ígér
sok vitacikk
és egyéb előzmény
indokolja a
bemutatását.
Tehát a kiállítás előtt a szokott bemutatók sorából,
mert izgalmasabb. (Az jó?)
(A művészet legyen izgalmas.)
Valamint a sajtó ellentmondásos értékelése is emeli (?) az anyag érdekességét.
(Tehát, amiről vitatkoznak, az figyelemreméltóbb művészi teljesítmény, vagy
legalábbis érdekesebb az ''átlagosnál''.)
A művész
40-42 körüli kellemes külsejű asszony, mosolygós. Mint aki nem szokott
szerepléshez, akadozó-szavú, baráti magánbeszélgetés formájához hasonlóan
(hiszen ahhoz van szokva) - ahol természetes a szavak keresgélése - válaszol.
Elakad, vitába bonyolódik önmagával, korrigálja önteltnek ható mondatait. Hisz a
munkájában és ezt a nézővel is elhiteti. Lelkesedik érte. Legkerekebb gondolata
és mondata: ''a porcelán nagyszerű anyag''. Túl, illetve innen a minőségi
megítélésen - munkaszeretetből ad leckét. Alighanem evvel az egy momentummal már
megnyeri a néző bizalmát, jóindulatát. Önkéntelenül befolyásolja előre a művészi
produktum értékítéletét.
Művész-riporter (D. F. Zs.)
A művésznő beszédben elsősorban válaszadásra szorítkozik. Készségesen.
Ugyanakkor érezhetően gyökeresen más a gondolkodásmódja és témához közelítési
módja. Számára sok kérdés megválaszolhatatlan, mert
nem ért egyet a kérdés föltevésével
- vagy mert olyan teljesen más szférában tudna csak válaszolni, amit
alkalmatlannak tart egy nyilvános szereplés alkalmával
- vagy mert fél, hogy egy szakmai vitában nem tudná megvédeni szempontjait.
Ha lehetne, a legtöbb művészetére vonatkozó kérdést lesöpörné az asztalról, s
vagy lehetőleg semmit - de még leginkább - ha muszáj - a kiviteli technikáról
beszélne. Ő más megközelítést, témát nem kezdeményez, végig megmarad a riporter
kijelölte csatornákon.
Ilyen módon a szavak-, a szellem szférájában érezhetően alulmarad a riporterrel
szemben, többször nem tud érdemben válaszolni.
A munkaintenzitására rákérdez a riporter- itt magára talál (megdicsérték
ugyanis) és szorgalmát női emancipációs hajlamára vezeti vissza. (A főiskolán
nem bíztak bennük, lányokban...'')
A női nem védelmének van egy szerencsésebb (önállóbb) része is, amikor a
másfajta - női - megközelítéséről beszél a szakmának. A helyben érlelt mondatok
hitelesítik véleményének őszinteségét, s evvel befolyásolnak elfogadására. A
látvány: a látható műgond, szakszerűség is ezt sugallja.
Művész - téma, témakör
A művésznőnek a szavak (és gondolatok) szférájában nincs átfogó véleménye,
közölnivalója a témakörről. A minőségről inkább van véleménye, hiszen ez napi
munkaeszköze. Ezenkívül itt érezhetően egy szakmai közegbe,
közvéleményrendszerbe van ágyazva - ezekre a viszonyítási alapokra nyugodtan
támaszkodhat. A néző is rögtön érzi a jelen-, és a történelmi szakmai közeget is,
mint hátteret. (többszöri hivatkozás a porcelán történetére, történelmi
rangjára. Hivatkozás, hogy a szakma csodálkozott nagy méretein, színezési
újításán.)
Művész - egyéb résztvevők
A szerkesztés koncepciójából adódóan a művésznőnek a meghívott
vendégszakértőkkel nincsen a kamera előtt kapcsolata, nem érintkezik velük.
Művész - néző
Kamera előtt szereplési tapasztalatlansága miatt csak a riporterre tud
figyelni, küszködik zavarával, s nem kíván közvetlenül a nézőhöz szólni, vagy
vele képzelt dialógust folytatni. De mivel van bátorsága ezt bevallani
(''legszívesebben elbújnék szobraim mögött'') (erre kellett volna minden további
beszélgetést építeni!) - a néző nem érzi a kirekesztettséget, hanem ez a tény a
spontán szimpátia megteremtésének irányában hat.
Szerkesztő (+riporter)
D. Fehér. Nyitóképben frontálisan, velünk szemben jelenik meg, mintegy
teljes terjedelmében. A művésznővel szemben termeténél, csiszolt hangjánál fogva
is spontán előnyben van. Ez az állapot - kérdezés szisztémája miatt rögződik és
mélyül. Érzékelve ezt megpróbálja a művészt saját vágányra áttenni: ''Tiéd a
mikrofon, beszélj A, B, C témákról. Azonban ez még mindig csak a saját
gondolkodási szisztémáján belül maradó módon más módszer, a
kérdezett számára ez is alkalmatlan megközelítés. Vagy alkalmatlan rá. A
riporter - a művésznő családanya lévén - evvel a területtel is próbálkozik (a
gyerekek, az édesapa emléke) itt kiderül, hogy a művésznőnek a nyilvánosság
számára erről is kevés mondanivalója van. Vagy inkább közölnivalója.
Egy előzetes megbeszélésen a dialógusra való képtelenség nyilvánvalóan
kiderülhetett. Így (gondolom) a sorozat hagyományos koncepciója vagy egy
feltételezett (?) nézői elvárás hathatott ilyen kényszerítően. (hogy egy válasz
nélkül maradt kérdéssel negyedszerre is próbálkozzék.)
Ezért ebben a műsorban különösen is szerencsés volt a két betételem alkalmazása.
A műhelyben készült interjú vendégriporterrel készült. (az RTV újság őt tünteti
föl riporterként.) A betétnek szerencsésen konkrét a tématartománya:
- a műhelyvezetés technikai kérdései (helyproblémák, gyári kapcsolata)
- és a műhelymunka technikai, kivitelezési kérdései.
Itt ugyan a néző nem mindent értett (a kemence 1140 fokos-) a szakmai
párbeszédből, azonban a szakszerűen, biztosan adott válaszok meggyőzőek voltak.
Az igazi hitelt azonban itt is a szavak nélküli látvány adta: a művésznő
munkabemutatója. Tortakészítéshez hasonló mozdulatai egyben az emancipációs
ügyekre is megfelelő, lényegi, hiteles választ adtak.
Hitelessé vált a ''női megközelítési mód''.
Riporter- egyéb meghívott résztvevők
A szerkesztő riporter szerencsés ötlettel szólaltatott meg három szakértőt.
Jól körülhatárolt 1-1 önálló témakörben. (idolok- csendéletek- karcolt táblák)
kérdezte őket. Megmaradt a téma kitűzője szerepében, nem a dialógus formát
választotta, mintegy maga mellé - fölé - emelve a többi szakértőt.
1. A szombathelyi múzeum művészettörténész (?) igazgatója
A nézőt először lehengerelte pár latin szóval, néhány
érthetetlen mondattal. Evvel el is távolította magától, rögtön kezdett
antipatikussá válni. Majd mindegy bocsánatkérve (hogy
szakmai rangjának prezentálásán már túljutott) szakszerűen és emberien
véleményezett.
2. Vayer Tamás díszlettervező, nem annyira a szakértő (pályatárs) - művész, mint
inkább a volt évfolyamtárs pozíciójából beszélt. Váratlan szempontot vezetett
be: ''Akik valaha együtt tanultunk- figyeltünk egymásra - a kolléga eredményei
minket is erősítenek, biztatnak.'' Az igazi kollegialitást érzékeltette,
jelenítette, anélkül hogy értékelésbe bocsátkozott volna.
D. Fehér itt még egyszer próbálkozik: Mit jelentenek ezek a szobrok? A
lényegi válasz: Nem tudom.
(Belátom, hogy talán megoldhatatlan ilyen típusú művészetet verbalizálni.
Egyébként is töredékes, csonka megközelítés.)
3. Somogyi József szobrászművész szinte hivatásos véleményezőnek számít az információs csatornákon. Szokott rutinnal és szokott szeretettel beszélt, megengedve magának azt a gesztust, hogy bizonyos vonatkozásban maga fölé emelje a művésznő munkásságát. (Irigylem a technikáját- (vagy) bravuros technikáját...) Ez a lendületes dicséret lényegében elbizonytalanította nézőt (éppen az emelte ki a köztük meglévő szakmai-rang, hierarchikus különbséget.)
Ítéletével: ''ezek szobrok'' a végig levegőben lógó kérdést válaszolta meg (indok nélkül, kinyilatkoztatva.) Mintegy szakmai rangja súlyával nyomatékosítva. Nemcsak ebben a túl. képen nagyon lényegi, mégis inkább a szakmabeliek számára fontos (kényes) kérdésben foglalt állást, hanem a látott anyag általános minőségét is hitelesítette. Személye - politikai - társadalmi rangja is.
Téma, témakör
A kitűzött és deklarált szándékát pontosítva a következők voltak témának
tekinthetőek:
1. a kiállítás 3 termének anyaga. a mennyiség, - a proporciók érzékeltetése,
a fontosabb dolgokra fölhívni a figyelmet
2. a látottak értelmezése
3. a művész bemutatása, majd dialógus formában való szerepeltetése- emberközelbe
hozása
4. a fölmerülő műfaji elméleti és gyakorlati kérdések föltevése, esetleg
megválaszolása. Az adott műfajról vázlatos áttekintés.
Töredékesen sikerült részben a műtárgyak jellege miatt,
részben az elméleti kérdés olyan komplikált, hogy ilyen típusú műsorban igen
nehéz a fölgombolyítása.
Operatőr
Nem mindig sikerült az éppen elhangzó beszédtémát képpel illusztrálni, nem
volt megfelelő az összhang a riporterrel. Így többször kapkodott, késett. (egy
kisbabát ábrázoló szitanyomat esetében már értelmezhetetlenül gyorsan követték
egymást a képek.) Evvel a művet mintegy illusztrációvá degradálta, mely egy
beszélgetést díszit. Általánosságban a műtárgyak bemutatása komolytalan, túl
gyors volt. Kivétel az ''idolok'', melyek jól fényképezhetőek, ott a kamera
békésen legelt, esztétizált... A kiállításról nem adott áttekintést, sem
mennyiségi-, sem belső arányok kérdésében. A kiállításrendezői munka minimálisán
nem tükröződött a látványban (műcsoportok, egységek)
A tárgyak méretét legtöbbször nem tudtuk meg. Evvel (is) öntudatlanul a műtárgy anyagi, materiális oldala (szerepe) háttérbe szorult, s előtérbe került a ''mit jelent'' oldala.
Két napja láttam az adást, nem tudom eldönteni, jól emlékszem-e, hogy viszonylag nagyon kevés műtárgyat láttam, vagyis hogy csak ''idol'' típusra (nem egyre) emlékszem viszonylag tisztán. De hogy én mire emlékszem két nap után, az egészen pontosan a kameramunka következménye. Hogy hány műtárgyat mutat be részletesen, mennyire érzékletesen ''járja körül''. Arra emlékszem leginkább (képre), ahogyan a művésznő az agyagot trancsírozza, az ''itt és most'' egyedi élménye ott vált a legerősebbé.
A nézők számára a témák proporcionáltan, ritmusosan voltak adagolva. Ahol nem láthatott bele a probléma lényegébe (ami nem baj), ott is el tudta saját koordinátái között helyezni az elhangzottakat. Zavaróan hatott és lényegében a kiállítás hitelét rontotta a betétfilm eltérő kameratechnikája, egészen más típusú megvilágítási rendszere, más ritmusa (gyorsabb, életszerűbb volt)- még a riporter is más volt. A művészet meghal a múzeum falai közé kerülve?! - ezt sugallja a kontraszt.)
És még egy (megintcsak), evvel a műtárgyak szellemi rangját rontotta, hiszen a technikai oldalról való megközelítés annyival élvezetesebb volt.
A műsornak nem volt íve, de mondanivalóját körüljárta. Mellérendelt (váratlanul egymást követő) egységek sorozata volt. Előre jelzetten építkezett mód inkább képviselte volna a ''megbízható művészeti minőséget.''
Bár lehetséges, hogy ez a kusza és zavart kép is, ami az adásról (bennem) emlékként megmaradt bizonyos fokig szintén a továbbgondolást szolgálja.
(1500 Ft)