dátum: 82.07.28.       fájl: c-fajlok-2/c01153-1.htm                      C. 01153-1155

Magyar Iparművészeti Főiskola

Rektor Úr!

Nem teszi meg helyettem más:
ajánlom magamat.
Szeretnék az Iparon rajzot tanítani.
Jól csinálnám.
        42-ben születtem
        67 belsőépítész diploma
        69 szabadfoglalkozású festő
Szerettem és azóta is szeretem ezt az iskolát.
Nagyon sokat kaptam Szroghéktól.

Mellékelek néhány dokumentumfélét: 5 évet tanítottam egy nyári szabadiskolában. Ott olyan módszert kellett kitalálni, hogy a nyugdíjas tehenész néni és a főiskolás diák azonos eséllyel-kedvvel-sikerrel dolgozhassék.

Mellékelek egy kiállításplakátot is, ez kizárólag hiúsági ügy: így fotózok.

Valamint: a múlt havi Művészetben megjelent műelemzés cikkem -
82. 7. 28.

Idecsatolva

Beszélgetésem Gergely Istvánnal

(A beszélgetés pontos előzménye annyi, hogy a rektornak írt levelemet a mellékelt dokumentációval leadtam a titkárnőjének avval, hogy kérem fogadjon. Azt üzente ki, hogy két nap múlva hívjam telefonon. Két nap múlva telefonon a titkárnőjével üzente, hogy a dokumentumokat átnézte és nem kíván velem tárgyalni.)

82. 8. 17-én 18.30 Szentendrén a Kepes György fotogram kiállítást Gergely István az Iparműv. Főiskola új rektora nyitotta meg.
Megnyitó előtt megszólítottam (személyesen még nem találkoztunk):

Én:
- Jó napot kívánok, Ön miért volt rám olyan dühös?! Váli Dezső vagyok.

Ő:
- Elnézést, nem emlékszem...

(elmondom, hogy meghallgatás nélkül kidobott a titkárnőjével, és hogy respektálom, tetszett ez az amerikai stílus...)

Ő:
- Kifejezte, hogy ő meg ezt respektálja, ahogy én ezt fogadtam, később kimondta, hogy nem sértésnek szánta...

Én:
- Hogy szeretném tudni, hol követtem el valamilyen hibát esetleg, mi nem tetszett.

Ő:
- Hogy én magamról (a magam karrierjéről) beszéltem ahelyett, hogy azt mondtam volna el, mit akarnék a főiskolán csinálni...

Én:
- Ezt inkább dialógus formában, a személyes megbeszélésen akartam volna... én attól féltem, hogy esetleg túl amatőrnek találta a fotódokumentáció kivitelét.

Ő:
- Valóban volt ott probléma, én valami egzaktabb oktatást akarnék itt.

Én:
- ez természetesen amatőroktatás számára készült program volt. A dokumentáció pedig magam számára, a naplómnak készült 1977-ben, és külön az Ön számára nem nagyítottam le egy új sorozatot...

Ő:
- Ez természetes... - az ügy evvel nincs lezárva, informálódtam már magáról a Frank János is... (nyilván a legutóbbi Élet és Irodalom számra gondol, ahol Frank 5-6 sorban ír arról, milyen jól írok, és elemzek képet a Rejtett kincs c. cikkében.)

Én:
- Kérem informálódjon rólam széles körben...

Ö:
- Igen, ez az egész dolog azonban nem most, hanem december körül lesz esedékes, akkor majd egy telefon...

Én:
- Mi tehát most a teendőm...?

Ö:
- Most semmi

Én:
- Esetleg viszont azt megtehetem, hogy a tanítási koncepciómat leírom egy tanulmányban...

Ő:
- Igen, ez valóban jó, ez érdekelne, természetesen ezt ne vegye konkrét ígéretnek...

Én:
- Természetesen nem, Ön se vegye az enyémet, de azért valószínű, hogy megcsinálom ezt... úgyis S. Nagy Katival folyamatban van régóta valami ilyesmi (ebből annyi igaz, hogy S. Nagy vagy egy éve javasolta, hogy egy majdan induló művészetpedagógiai sorozat számára írjam meg a zebegényi koncepciómat, hogy ez jó lenne...)
(Ezt azért mondtam neki, mert S. Nagy mondta épp a napokban, hogy Gergely fölhívta, és kérte, hogy a Főiskola ügyében dolgozzon vele...)

Ja, még korábban én: tulajdonképpen nagy kő esett le a szívemről, mert nagyon ambivalens volt a vágyam, menjek-e tanítani. Ugyanis nagyon lelkiismeretesen csinálnám, és félek, hogy 2-3 évre a pályámat - nem a karrieremet! - erősen hátráltatnám. Látom a Svábyn és a Kokason -, nagyon kárukra vált az oktatás. Így hát elég bizonytalan vagyok, hogy csakugyan olyan nagyon akarok-e tanítani...

Ő:
- (most nem sorrendben írom): az egész főiskolai reform nem képzőművészet centrikus, talán nem is kell bele képzőművészet.

Én:
- ???!

Ö:
- Legalábbis a mai értelemben...

Én:
- Egy valamivel nem értek egyet, hogy Önben, az Ön pozíciójában hivatalból kellett volna annyi kíváncsiságnak lenni, hogy egy embert meghallgasson öt percre, hátha akár nem most, de öt év múlva tudja valamire használni...
(Azt hiszem erre válaszolta, hogy a dolog nincs lezárva és informálódik rólam...)

Én (!!):
- Akkor ezt most hagyjuk abba, Önnek itt nyilván dolga van még...

Ő:
- Nem, nem, meg van írva a beszédem.
(elbúcsúzunk)

(Többet nem találkoztunk. 89. 6.)