dátum: 83.04.        fájl: c-fajlok-2/c01204-1.htm             C.01204-1209

A Szövetség ''tájékoztató''-jába, és egyben hivatalos útibeszámolónak szánva.
Megjelent 83.7.
Sajnos jól meg kellett volna húzni.

Váli Dezső:

Mire jó egy román út?

Nehezen állt össze ez a turné. November helyett március, ki tudja miért. ''4 magyar festő kiállítása Bukarestben''. Eleget jártam már arra, állampénzen is.
Még egyszer? A képeim szebbek, mint én. Aztán mégiscsak. Vásároltam egy kiállítás-megnyitási zakót.

83.03.28. HÉTFŐ este, repülővel. Kiss Zoltán László, én, Kovács Béla a Műcsarnoktól, Csavlek András két nap múlva jön utánunk, Eigel István nem tud jönni. Hotel Union, a Galéria innét két ház.

KEDD reggel 1/2 7-kor ki, fotózni. Szeretem ezt a várost. Szerencsére a párkánymagasságot szabályozó törvényt akkor hozták, mikor már álltak a házak. A belváros házai nem igyekeznek hasonlítani egymáshoz, jól áll nekik. Összevissza; kiváló ízléssel. Kedves nyüzsgő görbe reggeli utcák - súrolófényben.

Délelőtt: Az elnöki rezidenciával bölcsen egybeépült Múzeum. (Mégsem bölcs. Rendszerváltáskor elpusztult! Leégett! 92.8.) Már 20 éve feltűnt miénknél kulturáltabb installációja. Őskori kerámiától kezdve: kelyhek, ikonok, miseruhák, minden. Egy XV. sz.-i arany-bordó oltárterítő előtt hossza üldögélek (a márványpadlón). Utolsó terem: mexikói alkalmi kiállítás - evvel szerencsém volt - világhíres prekolumbiánus idolok. Az emeleten aztán festészet, igazi. És nemcsak Rembrandt + Memling, Van Eyck - Brueghel, hanem Grigorescu és Andrescu is. Már az első napon boldog voltam.

Hazafelé egy kis galériában egy idősebb hölgytől textilkollázsok, meglepően jó (Geta Bratescu). Volt még egy beszélgetés a Szövetség székházában is, a hivatalos részt Béla intézte. Megtudtuk, ha 77-ben a közgyűlés még negyed órát tart, ma nem élne festő Romániában (földrengés).

SZERDA. Mercedes mikrobusszal Brassóba. (A kolostorvidéket, amit kértünk, nem lehet két nap alatt megjárni.) Európa legkeletibb gót katedrálisa - karcsú, sötétkék egyenzakós diákok támasztják a falát - óraszünet a gimnáziumban. Fölsétálok az óváros végéig, ahol a (nyáron) csodazöld domboldal kezdődik. Valahogy még a troli is békés-múltszázadi ebben a környezetben.
A főtéren ebéd, az étterem mellett könyvesbolt. Zolival itt veszítjük el először a mértéket. (Holott én nem gyűjtök könyvet.) Akkor néhány szót a román művészeti könyvkiadásról. Igaz, a színeket általában szebben nyomjuk - művészeti értékeiket bemutató kiadványaik választéka elbűvölő. Mivel is kezdtem? Óriás album a prehisztorikus kincseikből. Avignon büszkesége egy kis idol - itt kosárszámra szerepel. Könyv az üvegfestészetről. Külön-külön a középkori kolostorokról, okkal.
(A Sucaeva környéki híres monostorok legutolsó sétány-tipegőköve is gondosan tervezett, és karbantartott.) Külön a kultúrtörténeti periódusok. Németül, angolul is. Aztán a Kriterion kiadó, magyarul: Marcus Aurélius, Galilei, Szabó Dezső. Bornemissza Anna szakácskönyve 1680-ból. (Végy húsz tikmonyt...) 8,2 kg könyvvel térek haza, Zoli még vagy 8 lemezt vesz. 100 lej (150 Ft) napidíjból.
Délután Bran vára, tán 20 kilóméterre. 1940-ben még itt lakott a királylány, nem csodálom. Sziklabérc tetején, galériás várudvar, repkénnyel, kúttal, narancsfarkú szürke madarakkal. Szobácskái (egymás hegyén-hátán) a sárospataki Vöröstoronyra emlékeztetnek. Tolmácsunk - fáradtszemű szőkített néni - a hegy lábánál vár minket, a szíve miatt. Később kiderül válogatott-keret-alpinista volt. Egyszer eltévedtek hóviharban, túlfáradva zöld nyári rétet vizionált.
Este valahai Eszterházy- pincében vacsorával egybekötött nemzetközi folklór-show; a többiek végignézték.

CSÜTÖRTÖK. A délelőtti program előtt még elloholok a helyi képtárba. Grigorescu (1836-1907) a van dyckos színű teheneivel, megint átkozottul jó. Jó még: Petrascu, Ion Mattis Teutsch (1884-1960); fia, unokája is festő; Vasile Grigore (1935-), Gheorgie Anchel (1933-), ki tudna közülünk egy kombájnt metafizikusra megfesteni - jól?!
10 óra, a Szövetség itteni háza, kávé, beszélgetés. A kapott adatok nyilván pontosak: informátorunk az itteni szövetségi elnök, egyben a Népfront összekötő, a városi tanács kulturális megbízottja, a múzeum igazgatója, pártfunkcionárius, és delegálva van a bukaresti központi művészeti tanácsba is. Festő. Itt művészdiploma után mindenki köteles 3 évet munkahelyen tölteni. A jobbak választhatnak először. Utána is, gyakorlatilag mindenki állásban marad. A festők 80%-a tanít.
Délben föl 1800 méterre Poliana-Postavaru, sílifttel, tényleg Svájc. A borsos levesből egy fél marha lóg ki, a főzeléket már nem bírom. Bukarestnek tartva útközben Sinaiában egy középkori kolostor. A virágágy szélén, lócán, őszszakállas pópa sütkérezik a napon. (Hány száz éve?) Minden mozdulatlan, szél sincs. Egy kisvárosban még megállunk: Grigorescu háza. Sötétre pácolt fenyőburkolatú műterem. A fényszűkéért bőven kárpótol a fenséges atmoszféra. Szegény, csacsi, racionális XX. századunk: Körben képek, tengeri táj, katonalovak, kedvenc tehenei - olajban; jó.

PÉNTEK. A délelőtt szabad. Tolmácsunk (hivatalból, tudom) mindenáron le akar beszélni a híres régi zsidó temetőről, - hogy a földrengésnél mind ledőltek a kövek. Megnyugtatom, nekem elég az a fele is, ami feltehetően a hátára esett. A temető szigorúan zárva ünnepek miatt. Kénytelen vagyok megtenni apósomat idetemetettnek. 3/4 óra a portán. Aztán bent. 35 000 kő, de nincsenek olyan szépek, mint fönt, Bukovinában.
Délben kiállítás-megnyitónk: Galéria Caminul Artei. Kb. Ernst Múzeum, kicsiben. Megnyitóbeszédében Kovács Béla április negyedike alkalmából munkásságunkat, a szovjet és a román felszabadító hadsereget méltatja. A mongol és a koreai nagykövet gratulál a magyar nagykövetnek. A kiállítás jól hat. 70 ember, rádió, TV. Utána 2-től 1/2 5-ig díszebéd egy tükrös-velencei csilláros palotában. Nagypéntek lévén hústalan ételt kérek, az Arta főszerkesztője a magyar kultúrattaséval azon vitatkoznak, ehetek-e halat.
Este egy magyar grafikuslány rézkarcai és puliszkája. Megtudjuk, hogy a román színjátszás tényleg világhírű.

SZOMBAT. Ion Gheorghiu (1929-) műtermébe két taxival. Nonfiguratív, vagyis inkább absztrakt, dekoratívba hajló, szép színekkel. Velencei biennálés képei. Aztán át a Museul Collectilor de Arta-ba. A földrengés nem volt tréfa. Múltkor még sok félbevágott magas házat láttam. A múzeumok újjáépítése majd később, addig is egy palotába gyűjtötték a kis magánygyűjteményeket. Talán 50 terem, Louvre. Sivák és elefántcsont Buddhák, rengeteg gyönyörű szőnyeg-, fegyver- és ékszergyűjtemény, ikonok, aztán hazai és külföldi festmények. (A kollekciókat együtt tartották, szerencsére.) A képek közepesek, jók és nagyon jók, már ahogy ez lenni szokott. És akkor egy Bonnard. Képcsarnoki méret, 80x60. És itt elakad a mese, a csevegés, itt sírni vagy táncolni, vagy nem tudom mit - leírhatatlan. Miért él tovább egy festő egy ilyen kép befejezése után. Mit remél? És én? Aki aligha fogok...
A teremben különben még volt egy Picasso, két kiváló Utrillo, Matisse, Derain is. A Bonnard-t próbáltam lerajzolni, hogy valamennyire memorizáljam. A negyedik beszaladó hivatalnok ezt utólag kivételesen meg is engedte.
Aztán az előtérben kábultan kanalaztam a joghurtomat.
Vannak emberek, akiknek Romániáról beszélve-ítélve nem jut eszébe a suceavai kolostorvidék, a Nemzeti Múzeumuk, Grigorescu, a bukaresti belváros a sétálókkal, - az egész élő gyönyörű román kultúra. Akik ezt elfelejtik - lusták gondolkodni. Igen, van más is. Itt nincs?!
A késő esti repülővel jöttünk haza. Kapukulcs. A család alszik. Zoli tanácsára előkeresem Hölderlin Hüperionját.