dátum: 84.01. fájl: c-fajlok-2/c01289-1.htm C.01289
érdekes lett volna idén is folytatni ezt a napi-napló vezetést. múltammal
rendelkezni. de szükségem van megjeleníteni, hogy fél lábbal élek itt.
szt Ferenc is, így mondta! 84.4.
84.1.
tegnap egy új íróasztal - olvasózug elrendezési lehetőség csillant
meg (Miklósnál látott formáció)
szinte magam se értem ezt a mindennél nagyobb izgalmat, nosztalgiát, reménytelen reménykedést, hogy átalakítva minden, de minden rendeződik, és megszületik az örök boldogító ól, ólmeleg, és hátamat védettnek tudva lebeghetek a szellemiekben, Isten ölében.
és aztán Isten szakszerűsége, a sikeres és az örökké reménytelen mindig azonos arányú keveréke. az évek múlásával reménytelenebbek mozdulataim - már tudom.
De hisz gyerekkori matracház- építéskor is fölmértem már;
hogy építeni jó- de játszani vele már nem annyira. sajnos.
és mégis tovább fogok lépni. majd előbb-utóbb a szentferenci eszköztelenség, de
valódi tartalom,
kényszerű formás formák nélkül is.
84.1.
10 éve már tudtam, de inkább 20, hogy el fogok jutni az általam utált
közös éneklésben való részvétel
alázatáig.
most, néhány hete
84.1.
életem Legönállóbb Találmánya, hogy: éjszakai fázás esetén EGY
fuszekli is elég. csak az egyikre kell, tényleg.
84.1.
gépelés közben már harmadszor veszem ölbe és könyörögve csókolgatom:
kiskutyám, arany csillagom, [Miki] így nem tudok dolgozni, ez így tényleg nem megy.
válaszul fészkelődik és elégedetten dünnyögi, hogy köhöm-köhöm-mö-mö.
leteszem és újra ordít. aztán odahúzza a gép tokját,
rááll, állát a térdemre helyezi.
Igaz, de nem jellemző. önálló. 84.4.
84.1.
Zsófi ébresztéséhez mindig keresek egy-két mondatot számára, aminek
semmi köze a hajnal monotóniájához.
Kaktuszgyűjteményéről, polcépítési gondokról, efféle