dátum: 85.11.12        fájl: c-fajlok-2/c01607-2-1.htm                      C. 01607-2

-Stúdió 85- művészeti magazin
Szerkesztő-riporter: Szegvári Katalin
(riport, közben kb. 5 képemet bemutatják)

S.: Nem tudom, nagyon rosszul esik, vagy fáj egy művésznek, ha valakihez hasonlítgatják, vagy azt mondják neki, hogy emlékeztet valakire? Ezt azért kérdezem, mert képei láttán Bálint Endre jut eszembe. Gondolom, nem vagyok egyedül...

D.: Renoir azt mondta, hogy a festők egymás mögött állnak. Egymástól tanulunk. Bálint a kezdő éveimben a mesterem volt, vagy legalábbis én annak tekintettem. Jártam föl hozzá a képeimmel a hónom alatt, megszidott, vagy nem. Mondjuk, nagyon nagy hatással volt rám a hatvanas évek végén készített pár képe, amit a legnagyobb magyar - szóval e századi képek között tartok nyilván. Az első kiállításomat ő nyitotta meg, az volt a barátságunk kezdete.

S.: Mi hatott Bálint Endréből önre?

D.: Húha! Van egy képe, hogy Szomorú história négy képben. Sajnos valakié. Szóval: a világ legfontosabb dolgairól beszélni, ugyanakkor tisztán érzelmesnek is maradni - ezt a kettőt nagyon nehéz... mert a fontos-mondáshoz, úgy gondolom, valami józan ész kellene. És mégsem a józan ész, hanem az annál magasabbrendű... valahogy.

S.: Nemrég a Stúdió 85-ben egy fiatal művész arról panaszkodott, hogy nincs ma munkájuk, hogy nem tudnak kellőképpen megélni a fiatal művészek, nincs vásárlás. Most gondolom, hogy Önnek is kell a pénz. És közben bejöttem erre a kiállításra, és hát 27, 28 és 30 ezer forintos képeket látok, és hallom, hogy összesen kettőt vettek meg. Kérdezném, hogy miből él, és kérdezném, hogy miért így szabja meg az árakat?

D.: Úgy gondolom, ezek a képek megérnek ennyit. Hogy miből élek: most már talán négy vagy öt éve megélek a képeimből, egész rendesen. Nincsenek magánvásárlóim vagy gyűjtőim egyelőre, mintha most majd lennének... A minisztérium és a múzeumok vásárolnak tőlem, egészen egyszerűen. Én valahogy így indultam el, ezt a területét céloztam meg a szakmának - ha ezt egyáltalán be lehet célozni, hogy kiállításokra dolgoztam. Szóval, mint kezdő festő, csak kiállításokra küldtem, évi tizenöt-húszra. A Fiatal Művészek Stúdiójával erre nagyon sok lehetőség volt... és a kiállításaimról az állam vesz képeket. Most már egy-egy díj is. Ez az évi jövedelmem.

S.: És nem zavarja, hogy itt nagyon kevés kép kelt el?

D.: Ez egy nehéz dolog. Engem egyáltalán nem tesz boldoggá, hogy most elvitt - San Franciscóba - egy idősebb hölgy egy képet. Na most, ez a kép eltűnik, egyszerűen. Az a pénz, mondjuk, egy jó dolog. De abban a kultúrkörben, egyszerűen, nem is akarok hatni. Ezt ne vegye nagyképűségnek. Szóval én nem vagyok olyan nagy művész, hogy egy világra szétszórjam az energiámat. Örülnék, ha a képeim itthon maradnának, és a legjobb képeim egyszerűen a közösségé lennének.

S.: Ez azt jelenti, hogy fölárazta direkt a képeit, hogy nehogy megvegyék...

D.: Persze! Persze!

S.: Ezt komolyan mondja?

D.: Persze, persze! Én azt... persze szerencsésen egy kettőt megvettek és így minden rendben van...

S.: De most nem lenne boldog, ha most üresek lennének ezek a falak?

D.: - Hát nem! Hát én ezt szeretném még kiállítani! Már meghívtak Magyarországon, hogy még ezt mutassam be... és lehetőleg ezt... közösség elé szánom, egészen egyszerűen. A festés az nem pénzkérdés, vagy hogy mondjam...

S.: Na de hát magának is meg kell valamiből élni, és ha ezt mind eladták volna, akkor majdnem milliomos lenne...

D.: Jézus, Mária! (nevet) hát az borzasztó lenne!... Nem, hát nem. Ezek a képek lehetőleg maradjanak együtt, és... és nem tudok erről okosabbat mondani.

S.: Furcsa! Megérti, hogy ennyit kérdezősködöm erről! A mai emberek nem így gondolkodnak...

D.: Ez gőg! Én úgy gondolom, hogy a legjobb képek a közösség számára valóak. Ne vesszenek el...

S.: Még akkor is, ha ingyen...

D.: Még akár ingyen. Vagy - hogyne - akár ajándékba is, vagy bármi más módon... A legjobbakat eleve nem is akarom eladni. De múzeumnak persze hogy odaadom majd. Egy darabig még szeretgetem őket otthon, aztán majd nemzeti kiállításra, és ha megveszi az állam, akkor... múzeumba vagy a minisztériumba, hát akik ezt vásárolják.

(A beszéd nagyobb részét kihagyták, de beleegyeztem.) Ott persze a szakmáról - képekről beszélgettünk.

jó. vállalom 87.1.