dátum: 87.06.05.       fájl: c-fajlok-2/c01766-1.htm                      C. 01766-1767

MAGYAR NEMZET
péntek, 1987. június 5.

Az ember hűlt helye

Két csoportkiállítás a fővárosban

AZ UTÓBBI IDŐBEN úton-útfélen váratlanul ráakadok egy kortárs ábrázolásra, amely szelíd iróniával rajzolja meg az ember metafizikus kíváncsiságát W. E. Schoening pszeudoreneszánsz fametszetén békés földi táj felett a csillagos égbolt héjkupolája feszül. A horizont felénk ívelő végén egy emberi törzset, vagy inkább ülepet láthatunk. Feje átfúrja a tapasztalható, földi dolgokat fedő égi kupolát és átkukucskál. Túlnyúlik jobb keze is, olyan semmibe fogódzó, kétségbeesett mozdulatot téve, amiből arra következtethetünk, hogy emberünk a nyakánál beszorult. Se ki, se be. Lét és nemlét határának kalodájába zárult varázspálcája is, amit balkezével ráncigál - mindhiába.
Az Ernst Múzeumban rendezett Hét Művész Kiállításán úgy éreztem, kapcsolat van a fenti szimbolikus helyzetkép és az Ernstbeli képek-szobrok között. Nem formai kapcsolat természetesen, ahogyan nincs formai közösség a hét kiállító művész munkái között sem. Valami más az összekötő erő. Valaminek vagy inkább valakinek a hiánya. Az élettelen világ, a dolgok, a tárgyak megérezhették az emberek szorult helyzetét és a használhatatlanná vált varázspálca stratégiai jelentőségét. Régóta figyelnek bennünket, bizonyosan megbotránkozva olvasták már a gnosztikus káiniták műveit is, amelyekben a rossz, mint a legfőbb jó fogalmazódott meg. Úgy tűnhet nekik, hogy civilizációnk azóta is e jelben ''győzedelmeskedik''. És most a poharak beteltek, és a többi dolgok is megelégelték amorálisnak tűnő világunkat. Leírtnak bennünket, pálcát törnek felettünk, meglesznek nélkülünk is. Lázadásuk nekünk fekete mágia, nekik harc a fény győzelméért. Elhatározták, hogy kiűznek bennünket, most már a halandók világából is. Fölényükből úgy tetszik, az élettelen dolgok szorgalmasabb tanítványok voltak az isteni megvilágosítás befogadásában.
Bakos Ildikó a Nubiaiak figuráit életnagyságú gipsz-sztélékkel ábrázolja, amint azokat egy emberen túli kor felleli, a homokból felemeli és felállítja. A porban negatív lenyomatok: nyomaink. A lelet hipotézisekre ad majd alkalmat, könyvek fognak vitatkozni arról, mi lehetett a nubiaiak nyakába akasztott medál funkciója, és szövege, és mik azok a maszk-szerű valamik a fejeken. Mi itt, most tudjuk, szemüvegeink lenyomatai azok ott. A medálok szent szövegeit azonban már mi sem tudjuk elolvasni, még e szemüvegek eredetieinek segítségével sem. Talán a lázadó szemüvegek összeesküvése miatt?
EGY MÁSIK Bakos-plasztikának a Nádasnak hét nádszálán ülő bronzlevelekben a késői kor tudós tárgyai emberalakokat vélnek majd felismerni. Együtt katalogizálják majd e művet a bronzkor Trundholmi Napkocsijával.

Váli Dezső képein is sírkövek, zsidó temetők, Por és hamu. Ez az ambivalens cím nemcsak az ősi magyar nyelvemléket idézi, hanem a többi képpel együtt az újabb európai történelem, a holocaust szégyenéről is melankolikus képet fest. A föld és füst színei közt egyetlen lazac színfolt a ''Klee-ines Bildchen''. Hogy mérni tudják majd a halhatatlan tárgyak az utókorban: valamihez a gyász színhőmérsékletét.

Szüts Miklós szöveg- és papírtöredékekből komponált kilenc képből álló sorozatot. Történet felnőtteknek, Virrasztók, Palackposta, Az utolsó előtti szó címek segít megjeleníteni a holt dolgok világának majdani vasárnapi múzeumi vetélkedőjén a kvízjátékos tárgyaknak, kik is voltunk mi, néhai emberek: vívódtunk, csontszínű krétáinkat barnára festettük, azzal rajzoltunk, ronggyal radíroztunk, széttéptünk papírt, írást, majd riadtan újra összeragasztottuk és próbáltuk megint elolvasni.
Voinich Erzsébet vásznain a szemünk előtt tűnik el az ember a térből. A hajnali fény rózsaszínű műtermében valami sötét kupac van a lépcső alá, egy zugba gyömöszölve. A nagy rózsaszín fal mögött sejtelmes és félelmetes történés, talán műtét zajlik. A hetedik című képen letakart leplek sejtetik, a műtét nem sikerült. A szürke Csönd szakrális terében már senki és semmi sincs.
El Kazovszkij Vajda Lajos rajzaira ír, ragaszt filmszerű költői- önéletrajzi képregényeket. Nem emberek, jó és rossz szirének, Galathea, Szküllák és Karübdiszek örvénylő küzdelme, drámája zajlik a lapokon. Azonban nem a langyos Földközi-tenger, hanem egy olyan sivatag a helyszín, ahol nagy a hideg. Van-e megmentő? - kérdezik a művek. A Pandora-doboz installációjában erős álperspektíva fokozza a teret világképpé. Kétarcú Anubisz - kutyák ülnek körös-körül: mint egykor Egyiptomban, itt is: jelen vannak az elhunyt ember túlvilági megítélésénél. De Kazovszkíj belső párbeszédet is folytat, és megválaszolja az előző kérdést: ''A homokból lassan por lesz. Hideg porból épülnek a dombok, a bálványok talapzatai. A szegény állat bevégzi dolgát - fölépíti életművét és kihal. A bálvány további sorsa ismeretlen, nem tudni, hogy dől el.''
Ef Zámbó István installációi oly módon rendezettek, hogy a művek szinte egy kálvária stációjaként misztikus mélységekben terjeszthetik ki iróniájukat. A helybenjárás metafizikájának gyermekcipői, a Séta plasztika zsírdinamittal átkötött vesszőkötege visz el egy groteszk, színes szimbólumokból összerakott pogány bálványhoz, amelynek keresztsége mégis megindító hatású.
Ennyi alig leplezett emberi önsajnálat után a holt dolgok, az élettelen tárgyak gunyoros diadalát közvetíti Böröcz András. Görögdinnyével felékszerezett, csomókban vonagló gyárkémények, fregolikkal párosodó porolók, prakkerekkel viháncoló torontálik, lógó orrú, tökrészeg locsolókannák - egy pestiesen brooklyni vázlatkörút rajzain - ülik győzelmi lakomájukat a legyőzött és eltűnt ember felett.

Szegő György