dátum: 90.09.04.       fájl: c-fajlok-2/c02076-1.htm                      C. 02076

Pesti Hírlap

MŰTEREMRÉSZLET

Beszélgetés Váli Dezsővel

Ádám Zsuzsanna

Az Ernst Múzeumban szeptember közepéig látható Váli Dezső festőművész 3 éves alkotómunkájának eredménye. Ez alkalomból kerestem fel, és kértem, válaszoljon kérdéseimre.

- A katalógusból annyit tudhatunk meg önről, hogy 1942-ben született. 1967-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskolán és 1969 óta kiállító művész. Kérem, vázolja néhány mondatban a pályafutását.

- Az Iparművészeti Főiskolán az 1960-as években európai hírű mesterek oktattak. Így esett a választásom erre az intézményre, bár mindig festőnek készültem. 1967-ben belső építész szakon végeztem, ahol XX. századi építészetet, színelméletet és formatant is tanítottak nekünk, nem úgy, mint a Képzőművészeti Főiskolán. Diplomám megszerzése után még két évig belsőépítészként dolgoztam. 1969-től, mint kiállító művész dolgozom. Az első 8 évben nem éltem meg a képeimből, 1977 óta szegényen, de megélek a családommal. A legszűkösebb esztendőkben alkalmi grafikákat készítettem és fotóztam. Négy-öt napig éjjel-nappal munka, aztán egy-két hónapig csak a festés.

- Eddigi pályafutásáról milyen események maradtak meg az emlékezetében?

- Huszonkét önálló kiállításom volt. Most már kifejezetten kiállításokra dolgozom. Képeim, méreteik miatt inkább múzeumokba, kiállítótermekbe valók, mint lakásba.

- Mostani kiállításán 22 képpel találkozhat a látogató, melynek mindegyike műtermeket ábrázol. Miért ez az örökös visszatérés?

- Talán messzebbről kezdeném. 1969-1984-ig nonfiguratív festészettel foglalkoztam, de néhány évig sokat utaztam az országban. Szociofotókat készítettem pénzkeresetként, sok különleges hangulatú műtermet [zsidótemetők, összekeverte. VD.2008] is lencsevégre kaptam. Így létrejött ezekből egy fotóarchívum. 1984-ben, mikor egy féléves építkezés után nehezen találtam vissza a munkához, ezek a fotók segítettek.

- Munkásságát hogyan jellemezné?

- Sokáig, általában több évig dolgozom egy képen és közben nagyon sok selejt is készül, de meg kell csinálni, hogy legyen köztük néhány jó is.

- Gondolt arra valaha, hogy külföldi műgyűjtőknek, galériáknak adjon el képet?

- Nem adok el külföldre festményt.

- Miért döntött így?

- Ha egy csipetnyi sót teszünk egy fazék levesbe, megadja annak ízét, de ha a Balatonba tesszük, nem történik semmi.

- Kik vásárolják a műveit?

- Eddig az állam mecénált, múzeumok évente 2-3 képet vásároltak tőlem, és szinte minden évben kaptam 1-2 díjat is. Most inkább egy-egy gyűjtő keres meg. A múzeumoknak nincs pénzük.

- Utolsó kérdésemre talán nehéz lesz válaszolni. Milyen tanácsot tudna adni azoknak a tehetséges fiatal képzőművészeknek, akik a létminimum alatt élnek?

- Ma már kinyíltak országunk határai. Itthon és külföldön is jók a kiállítási lehetőségek. Ezeket használják ki. Egyébként csak napról napra lehet megélni. A tiltott, megtűrt kategóriák korában is megszülettek a jó képek. Egyik tanárom mondta: ''aki nyafog, az gyanús''. Sok mindent el lehet viselni az életben, a morális terheket is. Aki ezt nem bírja, az odébb áll. Mert olyan azért nincs, hogy valaki egyik nap jó képet fest, a másik nap pedig csak az eladásra, a vevőre figyelve dolgozik.