dátum: 91.09.07.       fájl: c-fajlok-2/c02177-1.htm                      C. 02177-2179

CSALÁDNAK CSONGRÁDRÓL LEVÉL

Kedveseim,
ha Kata nem ér rá a hétvégén, a két gyerek lejöhetne együtt, ha van kedvük. S egy hét múlva majd Kata. Ha nincs jelzés, mindenesetre szombat délelőtt kint leszek a pályaudvaron. Aludni van hely, szobám is kétágyas, s a közös (csak általam használt) műterem fölött van egy romantikus galéria is sok habszivaccsal. Meleg ebédet kapunk, ez úgy néz ki, hogy dél felé leállítanak a konyhakőre két aluminiumkondért. Aki arra jár, merít belőle, majd maga után elmosogatja a tányért. Szerintem a létszám fele sincs itt. Hallgatót alig látni, két első- (ill. másod-) évessel vagyok köszönőviszonyban. Néha lent a réten valakik rúgják a labdát. Ketten. Három közös műterem, másikban Nagy Gabi elkezdett egy képet, a harmadiknak nincs állandó lakója. A háló-ebédlő épületébe 10 körül bejön a gondnokasszony, hogy most már nem várhat tovább, kicsit rendet kell tenni, ha fölzavarja az alvókat is. Hát így-
Egy hallgató külsejű egyénnek már négyszer bemutatkoztam. A kertész.

Ma erős elhatározással mentem a boltba, hogy olyan kajákat vásárolok, amit majd meg is bírok enni. Vettem három kiló zöld almát, mert Kata ilyet küldött le velem, és zseniális volt, legalábbis amíg még volt lekvárom és mangó szörpöm. Ez az alma nem az az alma. Még csak nem is savanyú. Viszont vettem két pár ipari gumikesztyűt a román piacon, harmincért párját. Rinocéroszbőrből párolhatták. Ja, és vettem egy zacskó mazsolát, de beosztottam több napra. Valamint szedtem csalánt.
Az első napok teljes bódulatban, aztán legalább a lázam elmaradt. A reggeli kelést ilyenformán nem erőltettem, hisz a torna (vagy futás) úgyis elmaradt. Aztán végül - alvásokon kívül - egész nap a műteremben, víz alatti lassúsággal. Öt képet elkezdtem.
Elvittek hajókirándulni vagy hatunkat a Körös torkolatba. Erős elhatározással nem mondtam le. Pici vízibuszból átalakított magánhajó, 10 személyes talán. Tökéletes csönd, a zöldes víz, kétoldalt a fák fala, mély meder, magasan a part. És kilométerekre sehol ember. Egy századfordulós betonzsilip iszappal félig bemosott maradványa. Arrébb a vízgát, itt az ár nem tréfa- a gát vagy hat méter magas.
A műterem-kolónia is a Tisza-gátnak támaszkodik, de már a belső oldalon. Ártér. Szemhatáron erdő, azon túl ősdzsumbuj, helyenként kaszálva, aztán megint őserdő, s utána valahol lent a meder, a bokrokon is túl. Sehol egy lélek. Csak a nyárfák susogása. És nem az elbeszélés kedvéért. Egész nap a fák susogása. Langyos szél, a teraszra kitettem egy nyugágyat. Ilyen se volt még, délelőtt festés-munka közepén félóra mozdulatlan.
Délután egyik hallgató hozta a munkáit, hogy megmutatná. Ledezsőbácsizott. Nulladik évfolyamos. Még ambiciózus.

Petri kötetet hoztam le. Micsoda keserűség! És mellé a Fioretti, milyen édes! Meg persze a József. Ő nyugodt. Hát így. Vigyázzatok magatokra!

Vasárnap reggel, nyolcas mise után. Merthogy ma úgyse szabad dolgozni. (Kibírom?)

Pár száz méterrel a város felé, a töltés túlsó oldalán van itt egy volt orosz laktanya. Őrtorony, három oldalán mozgatható reflektorok, szögesdrót, fehérre meszelt törzsű fák és drótkerítés. A bejárati hatalmas kapu tárt, oldala gazos. Valahogy szeretnék sétálni ott egyet, ha - mernék. Jó lenne az őrtoronyból ellopni a széket. Fémvázas, piros támla. Mindenféle takaró bokorsávok mögött egyebek mellett egy tartálykocsisor látszik, itt hagyták. Aztán gyakorló-fölvonulási területek, tiszti lelátóval. Talán golfpálya is volt.

Fújom az orrom, hát ez nemcsak nátha-. Vettem is tegnap hat citromot. Ha van mellette (van) egy befőttesüvegnyi kristálycukor, meg egy kapirgáló kanál, és a bögrém, - meglehetősen egyszerűen előáll a limonádé, nem is gondolná az ember.

A város. Az első nap volt benne dolgom. Fölmértem, hogy - amíg még a műtermemet sem tudom, erre jó az időm: bekocsiztam. Az első rendőrt megkérdeztem, hol intézik a rendszámcserét. Tapasztalat, hogy minden ilyesmi sokszorosan egyszerűbb vidéken. Fél óra múlva CDG 445 lettem, 2000 forintért. Kéretik egy szót találni evvel a hármas mássalhangzóval, lehetőleg az adott sorrendben.

Igen, a város. Nem egyenes vonalban, mert egy hallgatónőt vittem, aki telefonfülkét keresett. A postán megmondták, hogy valamivel több remény Pestet megkapni utcáról, bár úgy is alig. És utcáról 30 forint percenként, ami kézi kapcsolással náluk 130. Jó.

A város. Kecskemét csöndesebb utcáit mindig szerettem, olyan alföldies. Hanem itt! Az úttest két oldalán 4-4 méteres gyep, időnként csatorna. És ennek két oldalán akácfák. De akkorák, hogy nappal is alkonyat van az utcák mélyén, s ettől fél-enteriőr minden. Hihetetlen intim, barátságos, nyugodt. Munkácsy, Paál, Barbizon. Ráncos öreg kemény nyakú parasztember fehér ingben karikázik hazafelé, köszönget a házak felé, a kapukba. Próbáltam rendezni, milyen szerepe van Klee vagy az én oeuvre-ömnek - innét nézve, a Tulipán utca sarkáról?! Csak a nyárfák susogása. A mellékutak földesek, ritkán téved be autó.

Most Gáborék kocsijával Pestre indul két hallgató, egy marad. 16-nak kéne lenni. Gábor szerint főleg pénzgondok. Szerinte majd most kezdenek szállingózni. Nem tudja, hogyan kezelje a problémát.

Erre nem készültem föl. Napi festés ugyebár néhány óra csak, bőven marad idő, még ha alszom is ebéd után. Csak S. Nagy kéziratát hoztam le munkának. Kevés. Esténként - nagy a vonzása - színesben bámulom a Gorbacsovot meg a Bodrogit. A délelőttök furcsák.

Aranysárga hajópadlóm nekifut az üvegfalnak, ami a műtermet zárja, onnét a terasz, fent említett nyugággyal. Mármost itt amúgy is teljes a csönd - nem tudok betelni vele. És van a szeptemberi napsütésnek egy sajátos nyugalma. Alattam három méterre az óriás kert vagy park vagy mi kezdődik, erdő zárja a látványt, és nem mozdul semmi. Utoljára ezt a méhzizegős nyugalmat Mártélyon, 1969-ben, az is ősz volt. Gáborék elindultak Pestre, egyetlen hallgató, aki itt maradt, alighanem a szomszédos szálló-épületben. Reggelinél megkínált parizerével.

Leírhatatlan ez a béke. Kissé nyugtalankodom is. És mit fogok én ma egész nap csinálni? Vasárnap. Tegnap már körbe karikáztam egy szolgálati biciklivel a várost. Az is megvolt. Mindjárt kiülök a napra. Még nem eldöntött, mit fogok ott csinálni. Most meg el is ment. Külön gyönyörűség, hogy a mai reggel már csípős volt. Misére pulóverben. A ministránsok matyóhímzett karingben.

Nagyon köszönöm, hogy a zsebrádióval gondoltál rám, Kata! A híreket igencsak hallgatom. Naponta változnak a birodalmak, hihetetlen! Nekem az a hír tetszett a legjobban, hogy Litvánia egyelőre gondolkozik, elismerje-e a Szovjetuniót?! A szombat délelőtti heti-ismétlést is hallgattam, erre Pesten kevéssé van mód, ezt igen szeretem. Amúgy is jó, ha itt zümmög. Ürességemet betölti. Mert képeimen nincs mit sokat gondolkozni. A műteremtémát persze hoztam magammal, nem találtam még mit, másba belevágni. Egy furcsa képem van, narancssárga - krapplakkal (bíbor) 40x40-esek mind, hiába indítom őket 50 centisként, mindet utólag fűrészelem.

Háromnegyed tizenegy, vajon most kirándultok-e, kiskutyáim? Zsófia három méterrel előre? Mikica egy ganajtúró bogár fölött guggolva? Kata föláldozva magát, olyasvalakivel beszélgetve, akivel tulajdonképpen -?

(vasárnponként Fioretti-imaközösségi kirándulás volt. 2008.12.)

Én meg itt a halott darazsat nézem a padlón, éppúgy, mint annak idején Mártélyon, most 14 ezer valahányszázért, nettó. Mint mondták tegnap. A darázs ugyanolyan. Én?! A napsütés megint bujkál. Elindulok egy postaláda irányába.

Várlak titeket!