dátum: 92.12.16.       fájl: c-fajlok-2/c03778-1.htm                      C. 03778-3780

TV. a C. Naplóról

a felvett teljes interjú

TV 1 interjú a Balassi Könyvesboltban a ''Kultúrfelelős'' rovat számára. kérdez: Nagy Gergely

- A napló az egy elég intim műfaj. Thomas Mannról lehet tudni, hogy amikor írta a naplóját, az utókorra kacsingatott, és tudta, hogy ezt valamikor nyilvánosságra fogják hozni, és ez valamikor fontos lesz. Amikor írtad a naplódat, merrefelé kacsingattál és miért hoztad nyilvánosságra?

- Hát ez két kérdés. Intim műfaj, de magam iránti felelősséggel írtam, magamnak, és ez legalább olyan komoly akadály, mintha másoknak írtam volna, és azon a tükrön keresztül nézem magam. Én ezt nem pihenésnek írtam, hanem munkaeszköz volt, hozzászoktam, hozzászoktattam magam ahhoz, hogy ha nem tudok egy problémát megoldani, elkezdtem írni, gondolkozni rajta, s addig írtam, míg legalább a kérdést meg tudtam fogalmazni. Akkor már a válaszolás valamivel könnyebb volt. Mi volt a kérdésed második fele, azt már elfelejtettem.

- Hogy miért hoztad nyilvánosságra mindezt?

- Nyilvánosságra hozták. Én ezt nem mutattam - egy-egy oldalt csak - barátaimnak, bár levelezéstől kezdve újságcikkekig, kritikákig is vannak benne, nemcsak naplórész, de (ha van véletlen) egy irodalmár barátom nyaralójában gépeltem egy részét, és ő belekíváncsiskodott, belekérdezett és én szívesen megmutattam. És azt mondta, hogy ebből egy könyvet kellene csinálni, és ő szívességből és örömmel és ingyen és saját örömére ezt meg is csinálná. Ilyennek egy menyasszony nem tud ellenállni, addigra megérett a dolog, úgy gondoltam, hogy mindez publikálható. Tudtam, hogy ezt gyerekkorom óta mindig felelősen írtam. Ha nem, azt is vállalnám, remélhetőleg, így visszahatólag - de a sok ismétlést meg csacsiságot, gondolom ki is vette belőle. Mert körülbelül egy tizedére rövidült meg, ez körülbelül 3700 gépelt oldal, gyerekkorom óta géppel írom, egy irdatlan, tűrhetetlen mennyiség, úgyhogy ebből egy embernyi méret lett, háromszáz valahány oldal.

- Tényleg van egy ilyen munkanapló jellege, nagyon sokszor írsz munkáidról, problémáidról, és vannak utólagos hozzáfűzések. Nagyon sokszor azt lehet olvasni utólagos hozzáfűzésben, hogy ezt a képet megsemmisítettem, ezeket a fotókat elégettem, ezt a pár képet kidobtam, ezeket összetéptem, ezek radikális gesztusok. Én téged úgy ismerlek, mint egy befelé forduló, magának való embert. Hogy jönnek be ezek a radikális gesztusok, és mitől van ez a nagyon intenzív, nagyon produktív...

- Befelé is lehet radikálisnak lenni, egyszerűen. Én ezt nem tartom érdemnek. Minden ember kidolgoz egy technikát a problémák megoldására, és gondolom, minden ember, ahogy elölről jönnek felé a kérdések, a problémák - hátul valahogy elhagyják. Tehát megtanul kezelni egy kérdést, egy nehézséget. Megszülünk egy gyereket, fölneveljük, arra neveljük föl, hogy minket elhagyjon. Hogy álljon lábra. Ettől kezdve, egy könyvet elolvasunk, örülünk neki, gondolom, utána az az ésszerű, hogy másnak átadjuk, hogy más is örüljön neki. Én speciel könyvet nem gyűjtök, ezt nem kellene most éppen itt mondanom ugyan, továbbadom, hogy mások is olvassák. Ez egy technikai kérdés. A képeimnél ugyanez a helyzet. Miért adjam át a gyengébb dolgaimat, akár az írásban, akár a képben, a környezetnek..
na ez így túl van lihegve,
akkor csak a lényeget:
illetve ha netán valami új gondolat:
...ezeket meg kell semmisíteni.
Nem az életemet hagyom az utókornak, hanem csak a legjobb gondolataimat, a többi a magánszféra és selejt, selejt a 60%-a.

- Tehát soha nincs képed készen...?

- Dehogynem, szignálom, dokumentálom, eljut valahova... a selejtről beszéltem az előbb, a 70-es években pl. fölgyűlt vagy 80

- Mi ez a filológiai aprólékosság? Közben ilyen széles gesztusok.

- Szörnyű hivatalnok alkat vagyok, mindenki röhög rajtam, gyerekkoromban avval játszottam, hogy kaptam egy csomó térképet, és rendszert csináltam neki, semmi értelme. Gyerekkoromban a könyvtáram számára kitaláltam az ETO rendszert, tehát a tízes (nemzetközi) osztályozást, evvel mindenesetre egy leendő művészettörténésznek, szegénynek mintegy tíz évnyi munkáját megspórolom, hogy mindenem rendben van, minden adatom dokumentálva.

- Mi ez a szeretetteljes kapcsolat a tárgyakkal?

- Ez annyira nehéz kérdés, annyira szeretem a tárgyakat... azért szórom el magamtól. A tárgyak, elég hamar rájöttem, nem pótolják se az életet, se az Istent... Ezek a tárgyak azt mondják, minden rendben van, holott semmi nincs rendben általuk. Nem fogadom el a tárgyak békéjét. Nagyon szeretem őket.

- Üres műterem...

- Műtermemet időnként kirámolom, de nem vagyok olyan nagy szellem, hogy betöltsek egy üres műtermet gondolatokkal, s újra özönlenek a tárgyak a gondolatok, a történések befelé, s egy idő után megint sokká válnak, s akkor megint tisztítok.

- Ezeknek a műtermek egy zen - jellegű csendje van a képeiden...

- Lehet, hát én hajnalban misére szoktam járni...

- Ez lett volna a következő kérdés, ezeknek van egy ilyen szakrális hangja, hogy van ez?

- Pilinszky azt mondja a ''szakrális művészet az tautológia'', szóismétlés. Cezanne is, Altamira is...

- Mi neked a vallás? Az uszodába menés, a futás és az óvodába vivés közé miért fér bele ez...?

- Erről nem nagyon lehet érdekes dolgokat mondani, ez az életemnek egy része. Vannak kérdések, sőt minden kérdés végül is világnézeti, egy csomó kérdésre nincs észszerű válasz. Hogy miért szenvedünk, miért halunk meg, miért van egy szerelem és ha van, akkor miért múlik el, erre én egy ilyen válaszrendszert fogadok el. Én hiszem, hogy Isten tenyerén élek, más mást hisz.

- Azt mondod, nem nagyon mozdulsz ki 20 éve sehova. Úgy tudom, készülsz Indiába...

- Nincs bátorságom egy ilyen lehetőséget nem elfogadni. Elém került egy papír, hogy pályázzak meg egy ösztöndíjat, a legmesszebb India volt. Ugyanígy gyávaságból mentem el 10 éve egy ösztöndíjjal Norvégiába egy hónapra, végig síeltem és hajókáztam az egy hónapot, és utána beírtam az úti jelentésbe, hogy az életem a csendéletem. A szakmámnak része ez is. Ma fél nyolctól nyolcig mosogattam, és utána fölmostam a konyhát, az is a szakmám része volt, minden egy.

- Köszönöm

- Szívesen.
 

(végül mégis majdnem szó szerint írtam le.)