dátum: 92.12.15.       fájl: c-fajlok-2/c03781-1.htm                      C. 03781-3783

TV interjú, 10 p. 20 sec.

felvétel a Balassi bolti kiállítás megnyitóján
92.12.15.

adás: Stúdió '92 művészeti magazin, 12.21. 21 óra
riporter: Mészáros Tamás

a leadott interjúrészlet

...egy kiváló festőről, Váli Dezsőről egyszer csak kiderül, hogy több mint harminc éven át rendszeresen naplót vezetett, és ez most könyv alakban is megjelent. A premieren Esterházy Péter mondott bevezetőt:
Jó estét kívánok. Ez az írás eredendően egy lektori jelentés volt, a célból, hogy abból a kéziratból könyv legyen. Ezt a célját az írás betöltötte. Hogy ma este mi a célja, azt nem lehet igazán tudni. Lehet bízni, hogy talán majd a célja megtalálja őtet, ahogy Weöres mondja.
''Szerencse, ha egy tizenhat éves fiú elkezd naplót írni, és azután szép lassacskán kiderül, hogy ő Váli Dezső. Minden ember érdekes, de nem minden ember naplója érdekes. Ezt a naplót természetesen a képek felöl nézzük. Van ebben a szemléletben minden ami olcsó, nagy ember papucsban, kulcslyuk, karriertörténet. Talán azon a képen az a sikált folt, innét, most fejtődik meg- bennfentesség és valódi tapasztalat.

Látjuk, ahogyan nől egy ember, nem úgy értve, hogy egyre nagyobb lesz, egyre válibb (noha ez is igaz), hanem ahogy egy fa. Lombosodik, elhagy ágakat, nehezül.
Egy fiatal ember tervez, tervezi magát, s mi ellenőrizni tudjuk őt, részint belülről, a szövegből, részint kívülről (egy másik belülről), a képekből.
Nemcsak művésznapló ez, hanem akárki-napló is ez, egy jedermann följegyzései, egy értelmiségi itt a 60-as, 70-es, 80-as években.''
(kép: megnyitón tömeg, Esterházyra ráközelít, félmögötte én.
mostantól az én arcom, megszakítva, festmények, fotóim.)

M. T.:
Amikor, jól tudom, 16 éves korodban elkezdted írni ezt a naplót, gondolati naplónak - ahogyan te nevezed -, gondoltál arra, hogy ez valaha kiadásra kerül?

V.D.:
Nem lehetetlen. Nem tudok őszinte választ adni, de nem lehetetlen, minden - nem az írásomat, hanem a - gondolatomat az örökkévalóságnak szánom. Pimasz mondat?

M.T.:
Nem!

V.D.:
Mindig igyekszem annyira átgondolni, számomra hiteles gondolat lesz.

M.T.:
(nem érthető)

V.D.:
Igazában felelőtlennek lenni - hála Istennek -, mindig gyáva voltam. A naplóban éltem ki ezeket a viaskodásokat. A felelőtlenség az egy rövid kerülőút általában, vagy hosszabban az emberek életében. Mint ahogy az ember a tanítójával vagy mesterével veszekedne, úgy kerestem meg magam számára az igaz mondatokat, igaz gondolatokat, amik valóban érvényesek rám. Azt hiszem - én nem tudom hogy vagy vele - őszinteség nem létezik. Létezik egy minden pillanatban való iszonyú harc az őszinteségért, miközben rájövök, hogy még mindig hazudok magamnak. Keresem, hogy mi vagyok én, és mi az, amit keresnem kell. Erre volt való, erre használtam a naplót, tudniillik. Az ember tele van kérdésekkel, és erre próbáltam magamnak válaszolni. Egyek-e sajtot. Abortáljuk-e a gyerekünket, vagy neveljük föl, váltsak-e inget, söpörjük-e ki a port a szekrény alól. Ezekről sokat beszélgettünk a feleségemmel...

M.T.:
De furcsa dolog, hogy egy festő - és épp a naplód tanúskodik erről, a képeiden is ugyanevvel a problémával küszködöl, tehát ha úgynevezett őszinte és jó képet csinálunk, ugyanakkor szükséged van arra, hogy írásban is megfejtsd önmagad, és ez egyáltalán nem általános jelenség egy festő esetében.

V.D.:
Én nem voltam még soha más festő, nem tudom más hogy csinálja. Ezt ki kellene találni, ezen még soha nem gondolkoztam. A szakmáról nagyon keveset tudok, ott iszonyú buta vagyok, hála Istennek. Szóval a szakmai gondolataim annyira nincsenek, hogy nem merem elmesélni. Nincsenek képterveim, nincsenek ideáim, nem török egy cél felé. Nemcsak teoretikusan, de a képnek a második lépését soha nem tudom. Képzeld valóban sötétben keresek egy nem létező fekete cérnát, ahogy szokták mondani. És [szerencsés esetben] megtalálom az eredményt. Leteszek egymás mellé két színt és addig próbálom, míg jó, sőt annál is jobb nem lesz. Nincs mögötte gondolat, szavakká átformálható gondolat. A kollegáim ezért irigyelnek, hogy én vagyok az igazi festő, én pedig őket irigylem, hogy azt mondják, hogy amikor már szétfeszít a gondolat, a mondanivaló, már összeáll bennem a kép...

M.T.:
Én mégis úgy látom, hogy bizonyos értelemben... lehet, hogy evvel nem értesz egyet - a napló mégis ideologikus természetű, úgy gondolom, hogy az istenhit megtalálásnak (?) - vállalásán keresztül, hogy talán a napló erről is szól...

V.D.:
Talán erről is szól. Nem volt ez persze szándékom, de hát te mondtad, hogy teoretizáló ember vagyok, más szavakkal fejezted ki..., végül is, ha azt elkezdjük kérdezni, hogy miért kell a pormacskát a szekrény alól eltávolítani, mint mondtam, erről sokat beszélgettem volt, eljutunk addig a kérdésig, körülbelül a hatodik lépés, hogy miért élsz. Minden kérdésnél körülbelül az ötödik - hatodik lépésben ide jutok el, tehát nem megkerülhető kérdés. Tehát a világnézet - én evvel a világnézettel rendelkezem - a válaszok egy része világnézet nélkül eldönthetetlen. Úgy, minthogy az ember ruhát hord, ez is az ember egy része. Erről sokkal okosabbat nem tudok mondani.

M.T.:
...úgy fogalmazod meg a könyved borítóján is, hogy ''nem tudom meddig élek, de addig szolgálatban vagyok.''

V.D.:
Igen, igen. Most már körülbelül tudom, hogy miért élek, ez azt jelenti, és ennek egy nagyon pimasz megfogalmazása, hogy másokért is élek, hogy szolgálatban vagyok

M.T.:
Ez a festészetre vonatkozik, vagy van e mögött magánemberi vállalás?

V.D.:
Nézd, ez nem pontos válasz, de itt van egy tábla a képeim mellett, hogy külföldre nem adok el. Tehát én egy meghatározott feladatot vállaltam, én a te- meg az én gyerekeimnek akarok bizonyos gondolatokat átadni, méghozzá ebben a kultúrkörben, ahol ezt jobban megértik.

M.T.:
A képeidben - van valami misztikus. Noha a legegyszerűbb látvány, egy szék a szobában, és valami transzcendencia működik a képben.

V.D.:
Nézd, erről megint nem nagyon tudok mit mondani, ezt én is tudom, hogy ez így van. Én valóban tudom az Istent a hátam mögött, meg az orrom előtt is, és hogy aztán ez az ecset végébe hogy kerül bele, azt nem tudom megfejteni, meg hát talán nem is kell. De hát elfogadom, hogy benne van.

?

M.T.:
...hogy mindent meg akarsz kérdezni és mindent meg akarsz válaszolni, a legegyszerűbb dolgokat is?

V.D.:
Öt éve a műtermemet festem, szobabelsőt, ami a világ legunalmasabb témája, még mindig megy, már barátaim noszogatnak, hogy már valamit ki kellene találni. Nem tudom előre az utamat, és azt hiszem ez is absztrakció, és korábbi nonfiguratív képeimben is - legalábbis én tudom - nagyon sok a natura. A hetvenes években évekig fotóztam a padlóm szemetét, és azok nagyon sok ritmusrendszert, foltrendszert, tónusviszonyokat, színeket adtak ajándékba.

M.T.:
? kilépsz a világba, mert ha te a szobádat Váli módra fested, tulajdonképpen benne van a világ, amit te a világról gondolsz.

V.D.:
Én egyebek mellett azért nem lépek ki, mert nincs rá időm. Nekem most ott van dolgom, már húsz éve, ez a dolog működik. Majd meglátjuk. Lehet, hogy ki kellene mennem. Lehet, hogy gyávaság. Nem hiszem, hogy gyávaság, inkább fegyelmezetlenség. Például nem tudok ünnepelni. Az is kilépés lenne, fegyelem munkája lenne... nem tudom hogy kell...

M.T.:
Most a napló kiadásával valamilyen értelemben mindenképpen kiléptél a szobádból, kiadtad magad?!

V.D.:
Nem könyvet írtam, hanem naplót. És ezután is írom, ha bajban vagyok, vagy van mit magamnak rendezni.
Nem, nincs ilyen baj...