dátum: 93.02. fájl: c-fajlok-2/c03888-1.htm C. 03888
1993.02.06. Népszabadság
Magyar írók nyilatkozata a rádióról és a tévéről
E nyilatkozat aláírói meg vannak győződve arról, hogy a sajtó szabadsága a reformkor óta olyan szerves és elidegeníthetetlen része a magyar demokratikus hagyományoknak, amit bármiféle támadástól meg kell védeni.
A Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban kialakult törvénytelen helyzet s ennek lehetséges következményei veszélyeztetik a sajtó szabadságát.
Ezért tiltakoznunk kell minden olyan kormányintézkedés ellen, amely korlátozza és sérti ezt az elemi emberi jogot.
Sándor Iván, Nádas Péter, Balassa Péter, Parti Nagy Lajos
Budapest, 1993. január 29.
A fenti szöveg, amelyet a jelenlevők közül 168-an írtak alá, a budapesti Egyetemi Színpadon hangzott el. A nyilatkozathoz további 93 író is csatlakozott.
1993.02.10. Népszabadság
A képzőművészek is tiltakoznak
Szombati számunkban közöltük a magyar írók nyilatkozatát a rádióról és a
televízióról. Ebben tiltakoztak az ellen a sajtószabadságot veszélyeztető
törvénytelen helyzet ellen, amely ezekben az intézményekben kialakult. Tegnapi
lapunkban a filmművészek tiltakozásáról számolhattunk be. Ma megérkezett a
képzőművészek és képzőművészeti írók csatlakozása is a nyilatkozathoz. A
nyolcvanöt aláíró között van Bachman Gábor, Jovánovics György, Jakovits József,
Keserű Ilona, Pohárnok Mihály, Váli Dezső