dátum: 93.12.20.       fájl: c-fajlok-2/c04117-1.htm                      C. 04117-4118

kiállítás-megnyitóbeszédem
(Szüts helyett ugrottam be)

(A FOTÓKÖNYV TÖRTÉNETE)

Kecskemét, Fotográfiai Múzeum
zsidótemető fotókiállításunk Sáros Lacival

Nem vagyok Szüts Miklós, aki festőművész barátunk, és New Yorkból most, az utolsó pillanat után érkezett haza. Így jutott rám ez a feladat.

Röviden a könyvünk történetét mondanám el, mert ez legalábbis kettőnknek nagyon érdekes volt, és ez szerintem elegendő kiindulópontként.

Én 1974-ben kezdtem zsidó temetőket fotózni. S. Nagy Kata szociológus barátnőm fotósának karja eltörött, s megkért, ugorjak be helyébe. Parasztszobákat kellett egy kutatás keretében a Népművelési Intézetnek fotózni, evvel kezdődött el az én felnőtt fotós tevékenységem, sok évig előtte elvi megfontolásból nem fényképeztem. Több ezer parasztszobát fényképeztem le, s mivel barátnőm zsidó volt, és szakrális érdeklődése is volt, minden falu szélén minden zsidó temetőt megnéztünk, én pedig kezdő fotós lévén, minden, ami gyönyörű volt az orrom előtt, azt lefényképeztem. Az intézet sofőrje fel is jelentett minket, hogy a kutatási témán kívül mi merrefelé érdeklődünk. Úgyhogy aztán külön igazgatói engedéllyel (Vitányi Iván) folytattuk a temetőnézést. Én így, minden további cél és szándék nélkül fotóztam le vagy 50 magyar zsidó temetőt, egyszerűen mert arra jártam, - a hetvenes évek közepén.
Laci ilyen irányú érdeklődése egy prágai kocsmában kezdődött. Egy beszélgetés alapján eljutott a régi temetőbe, ahol másfél óra alatt minden nála lévő filmtekercsét elhasználta. A prágai csodálatos temető csodálatos fotói így készültek, 1978-ban.
1979-ben egy képzőművészeti delegációval Romániában jártam, s nagyon hálásak voltak, hogy a moldvai kolostorvidékre szeretnénk kirándulni, nem Erdélybe. A mercedes mikrobusz sofőrjének előrekopogtam, mert nagyon kellett pisilni, az utak igen rázósak arrafelé. És megálltunk. Megálltunk Gura Humorului falu szélén, átmentem illendőségből az út túloldalára, és a világ egyik legszebb zsidó temetője mellett pont pont pont. Ellentétben Lacival, nekem az volt az iszonyú szerencsém, hogy nem volt nálam fényképezőgép, s így kielégületlen maradtam. Tudtam, valahogy vissza kell jönni.
Néhány év után 1982-ben sikerült ennek a módját, vagyis a költségét előteremteni a következőképpen. Elkezdtem járni a Balázs Béla Stúdióba, s beadtam egy forgatási tervet, hogy én régi zsidó temetőkről akarnék filmet készíteni, Bukovinában. Ezen ők természetesen azonnal nevettek. Mígnem Jancsó operatőre, Kende János távolabbi barátom nevét nem adta a munkához, hogy ő forgatná. Kaptunk 30.000 forintot, előforgatásra. Ő sofőrködött, én két géppel fényképeztem, egy hétig voltunk tán kint. A határon megtalálták mind a 28 tekercs filmet, bár több helyen voltak, s az mentett meg minket, hogy megtaláltak nálunk két Sweet Bucovina nagy fényképes albumot, elhitték, hogy érdeklődő turisták vagyunk.
1983 körül a fotóanyagunkat külön-külön bevittük a Corvina kiadóba, minket összehoztak, hogy ez két fél könyv, legyen akkor az egy Közép-Európa könyv. Rögtön elosztottuk magunk között a területet, Laci elment Szlovákiába és Lengyelországba, én nagy géppel újrafotóztam Magyarországot. Az év őszén készen leadtuk az anyagot. A könyvkiadás késett, lassan éveket, később a kiadási jog is megszűnt már, tán négy év után, a dolog elaludt, ki tudja miért. Arra hivatkoztak, hogy a könyvterjesztők nem kérik a könyvet.
1988 táján egy távolabbi ismerősöm révén újraéledt a dolog, a Széchenyi kiadó eljutott odáig, hogy Szántó Györggyel a könyvet megterveztette, néhány fotót a Jeruzsálem könyvvásárra ki is vittek. Másfél év után kaptuk vissza, a láda a kikötőben hazafelé elveszett. Két fotót lekávéztak. A kiadó közben gazdasági zűrbe keveredett, fölszámolták. Ekkor fizették ki nekünk a Corvina után már másodszor a szerzői honoráriumot, ezúttal 120 ezer forintot fejenként. Nagy pénz volt.
A kiadó fölszámolásával bizonyos Magda keresztnevű asszonyt bíztak meg, a Helikon igazgatója volt, és Központi Bizottsági tag. 1991-ben ő újra fölvállalta a könyvet, de világosan látta, hogy külföldi szponzorok nélkül a Helikon ezt nem tudja megcsinálni. Azt hiszem Laci is, én évekig leveleztem amerikai zsidó egyetemekkel, szervezetekkel, és Jeruzsálemmel is, hiába.
Végül 1992-ben az én C. Naplóm kiadása kapcsán megmutattam a fotókat az Új Mandátum kiadó két őrült és lelkes vezetőjének, akik érthetetlen módon kedvet kaptak ehhez. A kapitalizmushoz még mindig nem szoktam hozzá, vagyis ehhez a tempóhoz, a könyv néhány hónap alatt megvalósult. Ennek, az ígérthez képest utolsó utáni másodpercben elkészült könyvnek a bemutatóját látják, illetve az ehhez kapcsolódó fotókiállítást, aminek nagy része azonos a kötetben megjelentekkel, - amit ezúton a figyelmükbe ajánlok.

Váli Dezső

(kissé pontosítottam a szöveget
a magnóból visszaíráskor)