dátum: 02.09.       fájl: c-fajlok-2/c07018-1.htm                      C. 07018-7021

 

NYÍLT LEVÉL ESTERHÁZY PÉTERNEK

ESTERHÁZY MÁTYÁS GYÓNTATÓJA VOLTAM

1955-ben ismertem meg Esterházy Mátyást.
1956-ban kátrányba mártott kötéllel verték.
1957-ben gyermekeivel zsarolták, kényszerítve őt, tegyen ''jelentéseket emberekről, közhangulatról, nem állt rá. 1957 februárjában egyik kisgyermeke másfél napra eltűnt, nem tudta megmondani, kik és hová vitték.
Felesége egyre határozottabb követelésére végül igent mondott.
E. Mátyás felkeresett engem, tanácsot kért. Megbeszélésünkön egy társam is részt vett. Hárman megállapodtunk abban, hogy a jelentéseket közösen fogalmazzuk meg, olyan formában, hogy soha senkinek ne essék bántódása.
Régi naplóimat nézegetve látom, hogy abban az időben harmincegy személy kért tőlem hasonló segítséget.
A jelentéseket indigóval írtuk, hogy bármikor hivatkozhassunk írásaink valódiságára.
Esterházy Mátyás nagy ember volt, a nagyok között is nagy, harminckét éves korában feláldozta magát gyermekeiért, vállalva a megaláztatást, saját társadalmi osztályából való kiközösítését, megvetést. Rokonainak, barátainak, rögtön a kezdetnél, elmondta szorongattatásait, kérve, ne féljenek tőle. A ma Magyarországon és külföldön élő arisztokraták még emlékeznek rá.
E. Mátyás ''jelentései'' miatt soha senkinek nem esett bántódása, mint már említettem, mindenkor hárman készítettük el a rövid szövegeket.
Később társult hozzánk T. L. nagyszerű történész barátunk, kiváló aggyal és humorérzékkel megáldott ember volt, nagy mestere ennek a ''mondok is - nem is'' játéknak.
Miért porosodtak ezek az akták valahol egy szekrényben évtizedeken át? MERT NEM VOLT JELENTÉS ÉRTÉKÜK. Abban az időben minden magyar állampolgárnak be kellett jelentenie, ha külföldre utazott, vagy külföldit vendégül látott. Egy időben azt is alá kellett írja az állampolgár, hogy minden kinti tapasztalatáról itthon beszámol.
''Jelentéseink''-ben szereplő mondataink bárhol nyíltan elhangozhattak volna.

Többször kellett távoznom más és más helyekre, de szabadulásaim után első utam mindig barátomhoz Esterházy Mátyáshoz vezetett.
Hosszú beszélgetéseinket mindig szent gyónás követte.
Családi élete erősen megromlott az idők során, gyermekeit is ellene fordították. Idegileg, lelkileg tönkre ment ember lett belőle, magába fordult, a munkába menekült. Kiváló fordító volt, nívódíjat és állami kitüntetést kapott. A sokszorosan megalázott ember súlyos lelki válságba került, nem tudott igazán örülni annak, hogy munkáját megbecsülték.
1978-ban éppen T. L. barátjával a ''jelentésekről'' beszélgetve egy emberrel találkoztak, aki még a háború előtt felületesen ismerte E. Mátyást. Magas intelligenciájú-műveltségű, különös képességekkel megáldott ember volt, aki maga is megjárta a poklokat, négy éven kersztül a legkegyetlenebb dolgoknak vetették alá, (valaki, hogy saját magát mentse, dobta oda az ÁVO-nak) életét ugyan tönkretették, de megtörni sohasem tudták, - ez az ember néhány rövid beszélgetés után rájött Mátyás szorongásainak okára. Nemcsak segíteni akaró, de tudó is volt, amint Mátyás betöltötte a hatvanadik évét, felmondó levelet íratott vele, - a "Budapester Rundschau'' nevű újságtól, ahol már szerkesztő-fordító volt - minden nehézség nélkül elbocsátották. Ugyanakkor egy kis cédula is készült: betegségre való hivatkozással, néhány soros közlés, mely szerint ''jelentéseinek'' írását beszünteti. A cédulát boríték nélkül, kezében tartva a jó barát vitte el a megadott időben és helyre, az ott ácsingózó embernek odanyújtotta ezekkel a szavakkal: ""ezt az embert ne keressék többet. Nincs.'' 1980 tavaszán mesélték el nekem mindketten - tudom, hogy Mátyást soha többé nem keresték. Úgy látszik  i l y e n  szempontból nem volt fontos.
Barátja Mátyást elég rövid idő alatt kiemelte addigi környezetéből, csendes erdei faházban helyezte el, ahol szorongásai elmúltak, a sokat szenvedett ember megtanult felejteni.
1998 májusában jött el hozzám a jóbarát elmondani, hogy egy verőfényes délutánon a faház küszöbén kilépve érte őt fájdalom nélkül a halál, sok iszonyatot látott szemét barátja fogta le.

E z   E s t e r h á z y  M á t y á s  i g a z  t ö r t é n e t e.
N e m  b ű n ö s  v o l t,  h a n e m  m á r t í r.

Esterházy Péter könyveit csak hallomásból ismertem, nem olvastam őket, az egy utolsó kivételével.
Azért nem olvastam könyveit, mert elképzelésem szerint a művészetek minden ágának feladatai vannak: a gyönyörködtetés, az elme csiszolása, gondolatok ébresztése, elmélyedés, művelés, lelki támasz. Olyasmi, amit az ember többször megnéz, meghallgat, elolvas, örömmel, újra és újra, megunhatatlanul. Nincs benne fennhéjázás, gőg, kitűnni akarás, csak alázat.
Úgy hallom írásaid egy kopár területet bozótot jelképeznek, mely bozótot újra és újra még jobban összekuszálsz, a sznobok kedvéért. Az ember bármit tesz, de leginkább bárhogyan teszi azt - mindig tükör. Termeszted a bozótot, nem vezet rajta út, s ha vezetne, sem lenne hová.
Ahogy hallom, témáid szűk körűek, család, főként Apád, mások feletti ítélkezés és trágárság, mások írásaiból összeollózott zagyvaságok. Az Apa-komplexus-ból ideje lenne szabadulni.
Hajszolod, a legkülönbözőbb formákban és még mindig nem érted meg, hogy soha sem fogod utolérni. Nagy embernek született, nemtelen tulajdonságok nélkül. Nem tudta mi a gőg, az irigység, a bosszúvágy, az önzés: így természetesen sohasem érthettétek meg egymást.
Egy bizonyos réteggel el tudtad fogadtatni, hogy író vagy. De mégis mi lesz ezután? Hiszen utolsó írásodat púpos lélekkel írtad.
Talán két éve annak, hogy valaki szólt neked, a legjobb indulattal: kiveheti mindenki a saját káderlapját a Történeti Intézetből. Ezt az információt használtad fel, lecsaptál rá, nem a magadét vetted ki, hanem Apád szenvedéseit a magad hasznára akarva fordítani, titokban kiadtál egy írást, melynek anyaga törvényesen védett, 60 évig senki sem nyúlhatott volna hozzá. A kutatók sem, akikre hivatkozol: még egyszer leírom, SENKI sem kereste volna még 60 év múlva sem ezeket az iratokat, mert értéktelenek voltak. Előre megfontolt szándékkal bizonyos napra tempíroztad könyved megjelenését, kerítettél köréje tüzet, bombát, amiből nem lett semmi.
Mit tudsz te egyáltalán Apádról?
Tanúja voltál-e kegyetlenül nehéz óráinak, fájdalmainak?
Bíráskodni mer a fiú az Apa felett?
''Néha elsírta magát'' - írod könnyedén - mégis mit gondolsz, egy meglett férfi, családja körében időnként csak úgy elsírja magát? Hol van az aktákban, amiket olyan szorgalommal másoltál, bármi terhelő Apádra nézve? Mindegyiket é n  ellenőriztem és vállalom értük a felelősséget.
Apád díszmagyaros képét óriásira nagyítva kitétetted a Terror Házába?
Milyen minőségben?
A Rákóczi út járdájára táblát tétettél ki, sokszorosan: szenzáció, szenzáció! felirattal.
A ''jelentések'' semmitmondó mondatait te aljasítottad bűncselekménnyé.
Te beszélsz a neved meghurcolásáról?
Írod, hogy T. L. nem hagyja magát beszervezni. Emlékszem rá, mulattató dolog volt, hiszen ő maga fabrikálta neked a jelentést.
Hogyan írhattad le: Apám sohasem gyónt, csak áldozott???
Látom: könyved borítóját feleséged ''tervezte''. Milyen jogon tépett?

Mindezeket vélt sikered reményében. Tanulság: Ha valaki önmagának akar lovas szobrot állítani, nézze meg előbb jól: szilárd alapokon áll-e?
Gannából hallom: Apád urnája ma, négy esztendő után sincs elhelyezve neve sincs. Méltó elhelyezésére az Egyház fog gondoskodni.

Néhány esztendeje túlléptem a kilencvenedik életévemet, de hosszú életem alatt ehhez fogható gyalázatot, mint amit te tettél, meg nem értem.

Kis időbe telt, míg megkaptam az engedélyt írásom nyilvánosságra hozatalára, arra is, hogy földi létének befejezése után négy esztendővel fennszóval még egyszer elmondhassam az oly sokszor elmondott szavakat:

Matthias, ego te absolvo

p. J.

2002. júniusában

[Esterházy Péter testvére, az akkor Bécsben élő focista, E. Márton rendszeresen találkozott a bécsi Magyar Intézetben tartózkodó Tardy Lajos történésszel, 1986. szeptember.
Adalék a jelzett T.L. történész - monogrammhoz.]
hiteles forrásból V.D. 2016.09.15.

 

---------------------------------------------------

PÓTLÁS: 2023.09.25.

Most keresem, úgy tűnik, nem írtam le e levél körülményeit.

Páter J. egy napilap szerkesztőségébe küldte 2002-ben közlésre levelét a Javított kiadás - E.P. könyv megjelenése kapcsán. Nem közölték avval, hogy aláírás nélküli. (Többen kételkedtek benne, a szövegből számomra egyértelmű, hogy a forrás hiteles, egy 93 éves szerzetes, házfőnöki engedéllyel.) A levelet megmutatta egy újságíró nekem, lefotóztam. Telefonáltam E.P-nek, hogy megvan a könyved folytatása. Nagyon izgatott lett. Bevittem a levelet a Népszabadságba, az első felét közlésre. Onnét hívtuk Pétert, de ő nem engedélyezte, avval, hogy ez nem így, fölbujtásra írhatták, gyanítja is, hogy ki.
Ezek után a levél első, apjára vonatkozó felét publikáltam a News-ban, 2002.09.14. Az egészet pedig, faximile is, eltettem ide, a honlapomra.