dátum: 67.04.        fájl: c-fajlok/c00115-1.htm             C.00115

egyre kevésbé becsülöm (a megillető teremtménynek járó tanult, majd érzett tisztelet első felvillanásán túl) a tárgyakat.
Bár megvallom - mint méltatlan gyermeket - kedvelem őket.
Így hát vigyázok könyvedre, de tudd, hogy ez nem a papírnak - neked szól.

67.4.
ennyi gyönyörűséget látva egyszerre, mint tavaszi alkonyi sétán a főiskolától a kispiacig - ki-kicsúszik akaratlanul a gondolat: nem, nem értem- Vagy inkább: nem, nem tudom befogadni. - Korai Klee erdők és az ég, a még száraz faágak, meg a frissen zöldek sziluettje - meg a hold is - nem tudom magamévá tenni-
az ilyen boldogság - az egyedüllét szomorával együtt... - nem tudom kifejezni - más már nem is kell talán -

67.4.
nem tudok lebegni fölötte, de olykor már dombról nézem napi kis bajaim.

67.4.
megsértették alapvető jogomat; a dolgaim fölötti rendelkezés szabadságát.
Egy kölcsönkönyvet tudtom nélkül továbbkölcsönöztek. Pedig okos, és szigorú elveim vannak erre- Na és? Fontos ez?
Engedjük a kis dolgokat folyni a maguk természetes és rendetlen medrében.
nem?!

67.4.
(színházi rendező) művész azt mondja: nem tudom munka előtt megfogalmazni, mit akarok kifejezni. A kifejezéshez szükségem van az alkotás folyamatára.
ha előre tudnám (színház-) tudósnak mentem volna.

67.4.
ez is is intelligencia fokmérő: a véleménynemalkotás művészete
(nem szavakról, - gondolatokról van szó!)

67.5.
az ember nem azér' él, hogy Híresember legyen.

67.5.
nehéz mással, mint logikával áthidalni azt a megdöbbenést: megállást, amit az ember érez, mikor enervált, munkaképtelen állapotában kapcsolata az egyetemes léttel bizonytalanná lazul.

67.5.
sohasem elfelejthetőek azok a régi főiskolás éjszakázások egy valahol Bajorországból szálló leányénekkel, az első villamos zörejével, ujjam végénél formálódó rajzzal-