dátum: 67.07.        fájl: c-fajlok/c00119-1.htm             C.00119

67.7.
egy fontos komponens.
napi - félnapi-program szintű életemet - így tehát hangulataimat is csak egyik napról a másikra élhetem (előre nem számítható). nincsen eszköz senkinek a kezében, hogy nyugalmát - rendjét  előre biztosítsa. azért értékesebb a valóságnál - a lehetőség birtoklása - a szellemi felkészültség szituációk teremtésére és elviselésére. és miután legalább viszonylagos folytonosságot (stabilitást) nem nélkülözhetünk - egyetlen mód - szféra átlépéssel - a szituáció fölé emelkedni.

67.7.
nyugalom. az emberiség is alkalmazkodik hozzánk-

67.7.
nem elfelejteni!
az élet, amikor csináljuk, általában semmilyen, este átgondolva válik kellemessé, értelmetlenné stb. kétségkívül leggyakrabban esti tétlen üresjárat óráiban kerülök szembe az egyetemes léthez való viszonyom gyötrő problémájával. ezt eddig helytelennek is tartottam volna elkerülni, és a kérdést így tettem fel: a világra való koncentrálás percei áthidalják az űrt, amit magunkra koncentrálva (létünket meghatározandó) érzünk. De vajon a megfelejtkezés (a munka percei) tekinthető-e színvonalas megoldásnak? Vajon nem kell-e tétlen állapotunkban is egyensúlyban lenni a léttel? szabad-e elfelejtkeznünk önmagunkról.
a kérdést most más szférából (=más síkon) teszem fel, így a válasz lehetségesnek látszik
bizonyos, hogy céllal vagyunk a világba kivettetve. feladatunk megvalósítani önmagunkat. anyagi viszonylatok közé kerültünk, az élet, - az öröm, a munka anyagi feltételei közé. kötelességünk az önmagunk által meghatározott feladatunkkal foglalkozni. tapasztalatom szerint a foglalkozás perceiben egy pillanatra eltűnődve: életem értelmezhetőnek tűnik. mennyivel több jogom van a két állapot közül csak az egyiket elfogadni extrapollálásra alkalmasnak?

67.7.
meg lehet bocsátani, ha elriad ilyenkor az ember. ebben az életszakaszban túlzottan nagy léptékben tudom csak életemet érzékelni. a főiskolai életet már csak összességében látom (előtte-életemet nem igen számítom már) - a tervezőiroda pedig - előtte lévén - szintén összességében; a várható 35-40* év súlyával nehezedik gondolkodó perceimre-
*he-he.  félállás 68.11.
hi-hi (szabad foglalkozású 70.4
és nem könnyű... 70.5.
de hasznos! 71.12.

67.7.
úgy érzem, a lélek - a mély - megérzése terén több adatott meg nekem, mint az átlagembernek (pardon) és ezt jó lenne valahogyan formába önteni-

67.7.
tény, hogy a szituáció paravánfalai fölött haladás közben olykor átlátom az osztatlan teret. de ez nem jelenti, hogy a paravánok szabta törvényeket jogom vagy lehetőségem mellőzni. mindenkori állapotomra jellemző a tér és idő - tehát a szituáció is. transzcendens cél is e keretek között valósul meg. tehát helytelen volt logikailag ettől eltekinteni. feladatod megvalósítani magad a szituációban és boldog lenni.
(bebizonyosodott, hogy a siker relatív fogalom. a győzelem a pillanat győzelmét jelenti.)