dátum: 68.02.01-11        fájl: c-fajlok/c00144-1.htm             C.00144-150

Cseh síelés
csütörtök
A három partner, mind túl az 55-ön, évtizedek óta sporttársak. Az első csendes, fanyar: na öcskös, hány éves vagyok, és mosolyog a válaszon. Hja, tudod a sport, mert a múlt héten is, - meg a gőzfürdő ...
- te, kérlek, a Hanzival találkoztam a hideg medencében, azt üzeni ...
- én a száraz gőzt,
- nem, először 5 perc hideg,
- jobb 200 kralltempó
- bocsáss meg, hogy a szavadba vágok
- amikor én 29-ben a Grossbaumon a kötélfelvonóval...
Előkerül a fejekben Európa térképe
(az egyik a Svéd-középhegységben is síelt).
ismerjük valamennyien ezt az élettípust. mind vezető állású hivatalnok volt, tavasszal evezősversenyek, nyáron valamelyik európai folyón kajaktúra sátrakkal és vitorlázás a Balatonon:
- annak 100 m²-es rongya volt, kérlek,
- affenét alumínium, az cédrus, cédrus volt!
télen az Alpok, a Zugspitze, svájci havasok, sí.
ismerősök, franciák, hollandok
- a múltkor írt, hívott, igen, persze -
- és emlékszel, amikor elveszett a fél lapát az Adrián,
- igen, épp kieveztünk az öbölből
- te, fiú, ugorj csak le előre, kiadom a léceket
négy óriás, egyforma zsák, négy óriás ember, bár az egyik még gyerekforma, nagy elefántok után a kölyök, aztán a busz elmegy az orrunk előtt, fülelek, felnőtté válok-e általuk - igen: Hogy dögölne meg, fordulna az árokba az ilyen lelkiismeretlen disznó! az ilyen egy - egy - állat! (mosolygok)
ja persze, meg a hegyek, a Tátra, fenyők melletti hófúvások, meg minden, faházak.
 

aztán este egy tisztáson a fenyők alatt, hideg csönd, nyári égen is ritka ennyi csillag, aztán megindulok. Az út méteres hóba vágva, függőleges hófalak között jégszalag, hoki: egy jégrögöt kergetek föl alá ugrándozva és szép csíkot pisilek egy bucka ormán.

péntek
csodálatos. 60 év alatt karakteres-modorosra csiszolódott fickók. Charles bácsi időnként megfésüli ritka, de hosszú ősz haját, finom tapintású kasmír kendőt hord, és nagyon kedves mindenkihez, még a fiatal nőkhöz is.
Feri bátyám, aki akkurátus ember, csak mérgében káromkodik, számon tartja a kölcsönkapott 2 koronát, és kevés borravalót ad. Megjegyzi, hogy két perc késésben vagyunk, és előre megkér: magunk után mossuk ki a kagylót.
és itt van Sándor, akiről a legkevesebbet tudok, kövér malacképű, valami minisztériumi osztályvezető, aki mindig tudja, mikor kell egy harsány -nyald ki-val a feszültté vált hangulatot helyrerántani. Ilyen jószándékkal, kedvesen és tehetségesen még sohasem hallottam lófaszozni. Művész a műfajában, tényleg.

először féltem a yoyotól, mert kicsit félelmesnek írták le, mozgás közben beszállni, aztán már hangosan biztattam nagyobb tempóra: húzzál, komám. Mennyország.

este Charles bácsi elmeséli, hogyan gyújtotta rá az őt elfogó orosz tisztekre a faházat, és úszta át télen a Dont.
somolyogtam a széken az öreg madarakon, ahogy minden dolgomba beleszólnak a kenyérszeléstől a zoknihajtogatásig, száz szokással kövült emberek! Aztán a fölismerés meghökkentett. ezek tényleg mindent jobban csinálnak
- mert, kérlek egyszer 5 vagy 7 éve az Adrián, ... és akkor tanultam meg, hogy...
tempóérzékük és nyugalmuk - van mit tanulni, kifejezetten kellemetlen most helyükbe egy korombeli hangoskodó társaságot magam köré képzelni. Ezek nem vidámkodóak, hanem vidámak, - ha -ma  nem, hát jövőre-, és nem akarják le- és meggyőzni egymást állandóan.

Charles bácsi, szegény, aki a farzsebében szép fésűt hord, és gyakran főz nesskaffét magának, ma kétszer lepotyogott a yoyoról, úgy kellett mindig megvárni, 68 éves.

megrendítő a méltóság, ahogy múltjukat hordozzák.

este a TV-ben valami antifasiszta film, Hitler parádéban, mai részletek belevágva: hadirokkantak kézfej nélkül gépelnek, féllábúak úszóversenye, sőt műlesiklás is. a két karra acélrúdon kis sítalpakat szereltek -
Vacsora előtt a társalgóban sí oktatófilmet láttam a napfényes Tátrából
- a kettő egymás után.

hát, ha nem jég lenne, hanem hó, itt meg lehetne tanulni síelni.

Sanyi bátyám együtt síelt apámmal a háború előtt. Számítottam efféle fölfedezésre, ez az egész síelő-kiránduló hivatalnokréteg - aki annak idején úriembernek számított - ösmerte egymást.

szombat
valamit a síelésről is
vagy 8 yoyot és Sesselliftet számoltam meg. mindenütt csak langrimmer kötés, kéthete nekem is, így szerencsére lenézhetem, akinek régi pofavasa és Kandahárja van. A Kästle-léc nem ritka. ma két bérletet elhasználtam a középállomás alatti yoyon. időnként meg kell ott állni, a lábam nem bírta ezt  a megerőltetést. nagyon nehéz a terep. sokat buktam is.
este a társalgóban: megérkezett Nyugatról egy diáktársaság. Hát csúnya nő Hollandiában is akad.
a bécsi zsidó ügyvéd, aki buzi, kopaszodó fejét megint összedugja pesti teenager fiújával, sugdolóznak.
Flaubertet olvasom. Bovarynét megzavarta fiatal házas korában a romantika. nem ugyanaz történik, mikor 3 percre megjelenik a képernyőn a gyönyörű sminkelt macska és a boldog szerelemről énekel?

hát hiába, ez megvan bennünk ösztönösen, az első időkben mércének tekintettem a hollandokat: így kell belibegni, és a könyvet tartani-

a pincér külön tálalóasztalkán emelgeti vacsorám elemeit különböző fémtálcákon - ideges vagyok - mintha műtétre készülnének rajtam. igyekszem nyugton maradni, de zavarban vagyok, az ablak felé pislogok. aztán könyvemet teszem arrébb - végre elém kerül a megpakolt tányér.

hát, fárasztó napok. ma már alig bírtam az emeletes ágyra fölmászni-

vasárnap
a teafőzőt ilyen helyen nem lehet használni. a hálózat nem bír 1000 Wattot.
de meg nem is nagyon kellene.
viszont az öregek okos ételeket hoztak pótlásnak a panziószolgáltatás mellé:
narancs
cukorka
alma
és keksz

hétfő
megkönnyebbültem ébredtem. múlóban a három nap alatt fölgyűlt izomláz.
Ehrenburgot olvasom: szükségem lenne kevés, értékes emberre, ösmerősre, akit tisztelni tudok és tanulhatok tőle. átlagemberekre kevés az időm, kellemes alkalmilag, de korai még, hogy én adakozzak-
mit ír:
''tudom, milyen árat fizet a művész azért, hogy rajongó szerelmese a művészetnek-''
Marina Cvetajeváról:
''haláláig magányos teremtés volt, a számkivetettsége abból eredt, hogy örökösen (kár; először ezt a szót ösztönösen-nek olvastam) eltaszított mindent, ami körülvette: ''e tárgyakat kedveltem én, ha nem voltak körülöttem: nem érkezésem idején, hanem ha búcsút vettem.''

ma egyik hollandka arca nyugtalanítóan ismerősnek tűnt: aztán fölismertem benne Villő vonásait. nem tudom miképp lett mítosz számomra ebből a lányból. már a kezdete is furcsa. 64 őszén tervezőirodában egy hónapig: egy csöndes asszony, negyvenes talán, különösen kedvessé lesz számomra, bár alig beszélünk egymással -, majd napok múltán fölismerem benne Villő alakját, stílusát. Októberben aztán találkoztam vele is (már két évet jártunk együtt) s azóta valamennyire elfogult voltam vele. (mint Utrillot is egy fölbukkanó emlék nyomán szerettem meg - tartósan - annyira, képet akkor már vagy fél éve nem láttam-)
aztán rábukkantam Tonio Kröger-ben is,
az anya alakjában, igen Villő olyan volt, vagy én olyanná formáltam: melegszemű, nyugodt, mosolygós asszony, akinek minden jó és minden közömbös.
tökéletességének birtokában ösztönösen arisztokrata, nincs szüksége semmire és senkire. de ad, akaratlan is: sugárzik
fent lakik a hegyen, olykor egyedül sétál az erdőben, de lustálkodni is szeret
jó őt látni
elfelejtettem mondani, hogy nem szép lány.

annyiban többek csak nálam ezek az öreg emberek: magabiztosak és gőgösek;
joggal: ők már semmit sem ronthatnak el. leélték életüket, és mostani emlékező félmondataikkal már csak aláírják a lapot. elfogadják önmagukat, Nyugodtak, nem sajnálnak egy elveszett napot - nem az élmény a fontos, hanem önmaguk fenntartása - életbentartása.

az ember a lengő drótkötelet nézi, amin az élete is függ, aztán a fenyőket, majd megint a drótot - és nem gondol hazafelé. pihenés.

valami hallatlan furcsa és nagy dolog ez a mi érzéki voltunk. ez a hotelfőnök, fiatalasszony, nagy konttyal - a faluval beszél, vállához szorítva a telefonkagylót, mert közben jegyez is, mosolyogva, elegánsan bólint, ahogy elhaladok előtte és éjjel feszülve, izzadtan, kínnal - gyönyörrel görnyed föl szerelemre-
kettős világ

most itt Ehrenburg sürget: próbáljam rendezni a legnagyobb léptékű valóságot: hogyan is hát?!
az individuumot a társadalomnál, a közösségnél és a művészi produktumot az egyéb anyagi-szellemi terméknél mindig többre tartottam, de nem biztos, hogy igazam van. szolgálom készülő képemet és eltűröm, hogy gyönyörködjenek benne: szükségképp, mintegy járulékosan szolgálom a közösséget is. a katolicizmust is úgy értelmezem: a magam jobbításán munkálkodni. Hol van hát a többi ember ebből-?
nem feladatom a társadalom bajaival törődni - mert nem szakmám?-
A 10-es, 20-as évek mesterei - meg egyebek is - értették, vagy érezték, mit kell, vagy legalább: mit kell lerombolni.
Mit is kell hát?
Közösségi típusú és kevésbé gőgös értelmiségi rétegre lenne szükség, amely elsősorban az átlag tájékozottság szintjének, és közösségi moráljának emelését tekinti feladatának. És a művészek: a formaközpontúság lezajlott a század első felében, már amennyi hasznos volt belőle; nem?! Újat akarásukból (tartalmi oldal) tanulhatunk. az antropomorfia, a humánum szükségességét nem én mondom ki először.
És a tömeg: már a becsülöm, mint egyének, sorsok és szándékok összességét
- de lehajolni: még merev a derekam.
(annyit Ehrenburgról)

helyesek ezek a holland lányok, ebben a délutáni földígérő virágmintás szűkszoknyában.

írok; közben elült mellőlem az egyik öregember. nem sikerült beszélgetést kezdenie velem.

Thomas Mannal csillapítom aggódásomat: az élmény és alkotás ideje nem egy!
előbb ülepedünk, ugyebár!

azt mondja Ehrenburg itt; lejjebb: gyakran inkább csak megszokásból hangoztatjuk, hogy az írónak jó megfigyelőnek kell lennie. Az író művészete abban rejlik, hogy meg tudja figyelni önmagát.
(vagy megint csak önigazolás ösztönével rezonálok?)

e cseh-német - holland zagyvalékból hirtelen:
- ha a treffet hívod, te mafla, és az én szantinom...
lám csak. honi kozákok.

Kata azt mondja: nem akar ő nagyot a szakmájában, tenni akarja; jól - mindössze - így kellene talán, nem?

síelés után fotelbe kucorodva órákat olvasgatok, csak kézfejem motoz közbe-közbe. csodálatos.
ki is mondta, hogy a legveszélyesebbek a papucs-háziköpenyes forradalmárok: otthon, tea mellett forgatják meg a világot. ez tetszik. talán Illyés.

őrizni magunkat?! ez a passzív oldal mindössze!

Ehrenburg Picassóról, Meztingerről, Légerről ír: barátok között vagyok.

Jobb szeretni, mint szeretni engedni magunkat. aki jobban szeret: vesztes. Kész az egyenlet. kész az egyenlet?

a disznóhúsra sört ittam, Pilsenit, amott kint a kandeláber alatt kék karika
a hó, - békés este volt.

nézem e nagy öregek egyikét, az elébb megint sikertelenül próbálkozott a szomszédjával, egyedül, társaság híján van. a medúza szárazon magatehetetlen és rúttá zsugorodik. aztán kimúlik.
talán önmagának mondva nem hiszi önigazolását.

a szemközti asztalnál a malacfejű buzi üldögél, és észreveszem magam, amint igyekszem a könyvet kecsesebben tartani. szörnyű. (Hát hogy van az a ''női ösztön''?) (magamon keresztül értem meg a világot.)

Feri bácsi azt mondja: ''harmincéves korodban nősülj, akkor már a fejed és nem a farkad választ.'' Hát, így is meg lehet fogalmazni-

tökéletesen abszurd ötlet: egy ilyen úri-kiránduló társaságban udvariasan és higgadtan; de őszintének lenni

hallatlan, hogy én ebben a társaságban önzetlennek, alkalmazkodónak és segítőkésznek érzem magam- milyen lehet a többi?

kedd
mára kipukkantam. semmilyen tempót - szlalomot vagy óriáslesiklást nem bírok megállni, így aztán ide-oda baktattam, majd napoztam egy kicsit.
azt viszont nem bántam meg, hogy jéger nélkül, farmerben, egy pulóverben jöttem ki ma (is) síelni. Több ruhával még nehezebben mozognék. Egyébként, ha nem vagyok a könnyű öltözködéshez szokva, tegnap megfagyok a Hopok csúcsára menet a két kis pulóveremmel együtt. teljesen zúzmarás lettem. meg a szél is hogy' süvöltött, jaj.

este: hölgyeim, ma vacsora után bűvész fogja szórakoztatni önöket!
már az első gesztus is hagyományhű volt, a mester fél órát késett. mellette egy laposan pislogó fáradt- fonnyadt túlszőke nő - a mitfahrer.
ez a karika összerakás mindig bosszant, ugyanis nem értem.
később levette aranyzekéjét, s perc alatt zenebohóccá változott, a nő lankadtan kísérte a réztrombitáján.
hanem a mögöttem ülőkről eszembe jut az a régi fotó: két 17 éves srác a Kartner-Strassén csókolózik. a riporternek csodálkozva válaszolnak: mi rossz van ebben?! emlékszem, a fiatalság, szépség -és - igen, a természetesség iránt erősebb volt bennem a tisztelet és rokonszenv, semhogy az undor helyet kapott volna-

szerda
könnyű ezek az öregek tempósságához, kicsinyességéhez és zsugoriságához alkalmazkodni, mert megbízhatóak és következetesek.

hogy mi az óriáslesiklás, azt ma tanultam meg. Két permanentka (liftbérlet) a Hopok csúcsáról (2020 m) le Kosa Drevina megállóig egy cseh spieler mögé beállva. megéreztem az abfärt tartást: kéz lent, elöl botozva, beülve, előrenyomva a testsúlyt. ehhez az élményhez képest egészen mellékes volt, hogy egy negyed órára váratlanul kitisztult az idő, és először (és utoljára) láttam körbe 15 kilométerre a hegyeket.
szép-szép, ma guggolj bele jobban! -
ma már okosabban öltöztem:
anorák és posztónadrág
kapucni és szemüveg

ezt a társalgót (ilyen hamar otthonnak érzem) döntően a textilbevonatok túlsúlya és változatossága teszi ilyen emberivé. Dupla függöny, dupla szőnyeg, a fotelek, terítők-

csütörtök
a képtelenségig rossz a formamemóriám. Múltkor a & jelet háromszori nekiugrásra nem tudtam megjegyezni. ezen kellene majd segíteni-

két órát síeltem, nem sok kedvvel. déltől - estig: a Bovárynét kiolvastam.
végre elég jól választottam olvasnivalóimat:
Delacroix naplója (ezt a múltkor otthon hagytam)
fantasztikus történetek - novellaválogatás
Ehrenburg: Életem I.
Flaubert
Odüsszeia (ezt a legkevésbé)

péntek
ma úgy ment a síelés, ahogy mindig szeretném. Kicsit lassúbb, kásás hó volt. Párhuzamos, zárt léccel, kiülve (ellenvállal), jó ritmusban, botozva (ez új!) tudtam menni. a kéz elöl: - vezet, a bot oldalt félkörben, a válltól szalad hátra, kunkor előtt kitámaszt, lécről súlyt levesz, a kunkorba viszont beül, (ezt is idén érzem először így, tisztán) és úgy nyomja az ívet. egészen előre kell tenni, a testsúlyt.
13 menetet mentem a Lukovától. Persze a friss, nedves hó segített, ma még a léc-vájta 60-90 cm mély kádakat is tudtam venni.
ha nem égne annyira a lábam, akkor egy tempóval végig tudtam volna a pályát futni. nem-igen buktam.

Az út evilági tanulságai:
1650 Ft-ból ki lehet jönni 10 napig
vasút 230-
szállás 30- (20 Kcs)
koszt kupon 68 Ft (45 KCs) épp hogy elég
yoyo jó napon napi 60 Ft-ig fölment, átlag 45 Ft
Minden ruhaneműből két darab kell, nadrág is.
Neylon vagy bőrzacskó kell a pénznek és a liftbérletnek külön, elázhat.
egy nagy spirálfüzettel jártam a házon belül, még enni is - ez is bevált.

nem szeretem az ilyet: a sokat tapasztalt férfi (Flaubert) szomorú-cinikusan dörzsölgeti kezeit: lám-lám ilyenek vagyunk-
Lehet, hogy csak mert ilyen kemény - férfi életemmel esik egybe a Bováryné elolvasása, de romantika-nívómat sikeresen csapolta.

a hasonlat jó: én és a belsőépítészet.
a rugós drótkötél (yoyo) fölhúz, majd elengedem a fogóját. nagyot csattan, egy picit új egyensúlyi helyzetben- megtántorodom, aztán megindulok.

napirend így:
11 h. alvás. bár ebben általában a délután is benne van már
1/2 9 reggeli kelés, majd reggeli
tejet kell inni, az olcsó 9 dl + 3 kifli 5k
utána sí 3-4-ig, közben, ha lehet valahol 1h. pihenés egy tea mellett (a tempó nyugalmát az biztosította, hogy hamar beláttam: a rendelkezésre álló időt nem bírom végigsíelni.
4-6-ig alvás, pizsamában
6-10 klubélet: olvasás- írás a társalgóban, csöndes zsivaj és cigarettafüstben. közben vacsora

szombat
milyen ici-pici a szobám innét nézve!

'ma nagyon gyengén ment. persze megrándított lábbal nem is mehet -
- otthon, délután vettem észre, akkor kezdett nagyon fájni

vasárnap
botra támaszkodva, majd lassan anélkül is tudok járni, bakancsot húztam, és befűztem, mintegy sínnek használva - jól fogta a bokám -: így utaztam haza. a Keletinél egyformán megcsodálták sántikálásomat és gyönyörű lécemet is.
nagyon szeretek síelni.