dátum: 68.10. fájl: c-fajlok/c00189-1.htm C.00189
elrontottam valahol, vagy még lépcsőt kell másznom.
olvasom, Juhász Ferenc sorok, tudom gyönyörű- érzéketlen maradok.
68.10.
csak vendég vagyok itt
68.10.
veszélyes, kegyetlenül. nekem sikerülnek a képeim; nem: megművelem szándékomat
68.10.
délután megharapott egy kutya. szerencsére csak estére döntöttem el,
hogy ehhez egyáltalán nem volt joga, mert nagyon megvertem volna, fölöslegesen.
68.10.
Kelekótya estém. Okos a testem. hete hiányolta a pihenést a pattogó-zörgő
gondolatok között. most már nem várt tovább.
68.10.
fél napot olvastam, büszke vagyok rá. ebből látom, mennyire nem
elégít ki, legalábbis a szépirodalom-
68.10.
főiskolai műv. tört. órára beültem Újvárihoz.
jó köztük lenni. a zsalu három év alatt összeszáradt, nem zárja teljesen a
fényt. Újvári még mindig hadar. fáradtságom lassú meleg zsibbadás, pillanatra
mellettem ül Zsófia barna bőr kalapocskájában, zöld magas nyakú pulóverben,
percre oldalt sandít. a vetített Madonnát rajzolja.
épp úgy alszom, mint négy éven át minden alkalommal, egy-egy percre
alapvető különbség az önmagamba zártság
itthon érzem magam harmadszor fölébredve- egyiptomi szobrászat. a sok kislány
mind igyekszik egyéniség - és szép - lenni. arcukról látni mire- merre- fogják
vinni.
ha vége lesz az órának, ki fogok nézni a hegyoldalra. két éve kivágták azt a két
fát, most jobban látni a kerteket
igen, hétköznapjaimból gyakran a hangulat marad ki.
''a házinéni kislány? nézi magát a tükörben, talán kettesre érettségizett...''
hiányzik valami
valami mindig hiányzik
68.10.
diplomám: utolsó tervem megmaradt, rögződött szájíze alapján: Nem
építész vérűnek könyveltem el magam. de ahogy utolsó évfolyami műteremházam
lakásának megvilágítására, a memoáríró műterem térarányára gondolok, amennyire a
nyílászárók karaktere érdekel - alkalmas, remek játék lenne ez számomra.
68.11.
a gondolati erotika a legszebb-
68.11.
talán múlóban gyerekes percben gondolkodásom: ''fél éven belül
meglátogatlak...''
68.11.
a bőség-élmény. váratlan pénz öröme közismert. nekem a legkedvesebb: ajándék
negyedóra, ha hamar elkészültem - iskolába indulás előtt, 1957-ben.