dátum: 69.08.        fájl: c-fajlok/c00214-1.htm             C.00214

lakodalom. nem tudom oly fokig kormányozni magam, hogy ne szégyelljem végignézni az estét az orgonaszótól a cigánymuzsikáig. szégyellem magam, rettenetesen, mások helyett is, a sok kivörösödött vidám- réveteg arcot, a nagyon-csacsi mondatokat.
nem tudok olyan fokig humán lenni, hogy bólintsak a szeretet-ünnep és fegyelmezetlenség (ön-elengedés) ilyen arányú keverékére.
és ez baj is.
és ezeket a jeleket általánosságban minden közösség magán viseli szinte: az áldozásnál tülekedő öregasszony (aki beleőrült abba, hogy már nem szép, és nincs senkinek szüksége rá), vagy a munkahelyen zsugori kolléga-
nehezen vállalok bármilyen közösséget, úgy érzem; lehúz.
bár nem elfelejtendő, hogy legtöbbjük nem önkéntes-, kölcsönösen egymást választott-vállalt társulás, hanem véletlenül egymás mellé kerültek konglomerátuma.

69.8.
festésről
ma megint volt: a ritka és szikra-gyönyörű pillanat, amikor a napokig állványon álló kép megszólal, nyúlsz a festék után, mert tudod, hogy mint kell befejezni. és más válfaja a boldogságnak, mikor érzed, az elkövetkező mozdulataid biztosan jót tesznek a képnek- ilyen állapotban bármelyiket folytathatod.
ilyenkor a párbeszéd a képpel nem veszekedés, megadással fölkínálja magát.

69.8.
ebben a fél év kábult álláskeresésben és folytonos várakozásban keservesen elvesztettem életritmusom (és lelkierőm). csodálom, hogy még tudtam olykor képet csinálni-

69.8.
hál' Isten öregszem. Nem veszem már nagyon komolyan bajaimat, tudom, jön majd más, kipihenem magam, alszom, elfelejtem - nagyszerű!

69.8.
emlékszem, ha pilisi túrán kisfiú koromban holtfáradtra válva előőrsnek megtettek - futhattak utánam. (Hirtelen magamat összeszedett munkára voltam mindig a legalkalmasabb). Hasznos adalék grafikusi pályaválasztásom előestéjén.