dátum: 69.09.        fájl: c-fajlok/c00219-1.htm             C.00219-234

Mártély művésztelep
mindjárt az elején:
- a csaplárosné lánya nékem vinkó árban óbort ád -
- szabad-e Katolikus Szóval legyeket csapkodni?
- egy szúnyog úgy hitte, néki hangárnak tátom el a számat-
- árnyékomra mindig rálépnek az emberek-

szombat.
milyen egyszerű, ahogy Füst értelmezi: azért írt (napi két órán át) naplót, mert félt, hogy a felejtéssel a történés, a tett értéke is veszendőbe megy. nem igaz, de nagyon emberi-
ravaszkodás, lengyel autóstop táblám ismét jól bevált.
kis apartman: gardrób, előszoba, fürdőszoba ülőkáddal, szoba üvegfallal a Tiszára, loggia kemény betonnal védve a szomszédoktól, bőrfotel, kettő is.
félbehajtott talált Népszabadsággal az egyetlen lakót agyoncsapom, enyém a vár. A Tisza. Alpesi hegyitavak fényképe. dús fák tömör-magas fala szegi, szemközt vadon világ, a holtág valahol-végét elrejtik a kanyarok. ez a kiöblösödés tóvá torzítja. kiránduló és halászladikok tucatjával, fürdőtelep, pecázók. ha ladikkal betolatsz a partmenti dzsumbuj alá: lombfüggöny körben, békalencse és félhomály. Itt ki lehet gombolni a kislány blúzát -

délután bódult álom, félálom, megint álom. Engedni fogom magam ilyen félhülyének maradni, a régebbi művésztelepeken is jót tett.
este, a díványról hason fekve lehet a Tiszát nézni, a házat leárnyékoló lombok alatt már csillagot látni - óvodások a homokgödörben - nyüzsögnek a kis játszókötényes gondolatok, eleresztve az óvónéni kezét -.
Nem bánom, szaladgáljanak, van ellenszer, ha netán -

kémek gallércsücskében fiolában a méreg, csak el kell harapni, másodperceken belül hat: nálam van a -Modern magyar művészettörténet- - félkönyéken belelapozva a második lapnál fölüvöltök: Héjj! Keservit! Munkááára! (juhhé) - szerencsére fekve maradok -

a szemközti part fölött tömör bástyafal már a lomb. fény villan a vízben: magányos pecázó bagóra gyújtott. picit még vörös az ég, ciripelés és csend van. Lassú ladik, csobbanás, nevetés messziről, a szél hangja aztán. megint csend, áll a világ. A tábori állvány a sarokban fölajzott terpeszben hiába vár: majd, kedves - most inkább nézek -
(ha én ennek valaha a negyedét el tudnám mondani képben).

a ladik fölött repülök, aztán a túlparti erdő, feljebb, a Tisza vékony, csillogó szalag már. féloldalon, térdem kicsit fölhúzva, fölöttem sötét az ég, szemem behunyom, lassan este lett.

vasárnap reggel.
lassú nyugodt mozgású emberek. mire elvesztenéd a zene hangját, a következő ház elé érve már újra hallod.
Sötétkék ruhás fiúk, biciklin. vasárnap. Kis buta- bumfordi templom. mi a módja, hogy egy mise okos legyen ma Magyarországon: szegénység és fájós izületek. ministráns, kántor, zene, perselyezés, éneklés nincs. Nincs leckeoldal és evangéliumot olvasó pult, az öreg pap nemigen bír az oltár elől elmozdulni. A húsz öregasszony felel a papnak, mondják a misét. Csodálatosan eszköztelen. mise után a pap egy énekbe kezd, hogy ott- tartsa a népet, és körbejár perselyezni, lassan fájósan bicegve.

Most a rádió Rembrandtról szól: - párbeszéd: aki valamit akar önmagától, a világot távol kell tartania- igaz, de a hétköznapok néha nehezek. 1669 őszén halt meg. nekem mindenem megvan, ami a munkához kell. Rembrandt. csak halkan szabad beszélni róla.

Vasárnap volt. ma dél kettőtől hétig aludtam. Istenem, és Picasso- öcsi mi mindent tud, ezt nem lehet elfelejteni. megint hűvös este. A levelek - pici szellő - besétálnak a szobámba - aztán illemtudó-bizonytalanul körülpislognak, megtorpanva.
éjfél lesz, feküdjünk. úgy látszik, megint ösztönösen vissza fogok térni az éjszakai élethez. félálomban még eszembe jut, milyen ostoba ez a virágtartó asztal, a szoba sarkában. harmadszori nekifutásra sikerül fejben kifogástalanra igazítani, hát akkor, jóéjszakát-

két anyó a reggeli misén. az egyiknek nincs türelme végigmondani a hangos Confiteort, közben megcsókolgatja Szűzanyácska képét az imakönyvben.
csend van. csend van kint és bent. teljes csend.
aztán a vízen - cikcakkban botladozó ladik - meg kéne tanulni ezt is -
vízbe nyúló gallyon méla halászmadár féllábon. úgy kinyújtja a nyakát, hogy csőrével az állát is meg tudja vakarni, de nem nagyon szereti, ha közel megyek. pedig rajzolni akarom. aztán megegyezünk. széltől hajtva mozdulatlanul elcsurgok előtte, aztán nagy ívben vissza a szélirányba. gúnyosan fölfújja magát, az ördög tudja így lerajzolni.
aztán egy békát lesek, a béka meg egy szúnyogot. Az a legügyesebb.-
Halászember varsáját szurkozza a parton a füzesben. Hogy egész délelőtt a tűzzel bajmolódni[...?]
...meg aztán, kérem, az itteni erdész kapott az állatkerttől egy sasfiókért egy bölénybikát, de az embörhöz szokott jámbor állat volt, csak a horgászok szerszámát lökte a vízbe, ha nem ügyeltek, egyszer eltűnt a nagy vízkor, tavasszal, valahol meghámozták, biztos

kerti székben a pázsit közepén, nap felé tájoltan. előttem nagy darab tiszai levegő. szagolgatom, tűri. Unom Karinthy teoretikus monológját. Capillária. A nők problémája ma nem így kerül már elénk.- inkább a kezem ügyébe eső gaz kalásztermését morzsolgatom. telik az  időből.
Most eszembe jutott, miért nem volt szimpatikus az az építész tanársegéd, akivel a múlt télen fél órát beszélgettem. Barátságos, okos is, de túl hozzászokott a gyors, határozott ítélkezéshez a korrektúránál (gondolom). Jó mű (épület vagy gondolat) előtt szeretek meditálást tapasztalni.

székemet lábmasszázsos nyugágyra cserélem, könyvek, ceruzák a fűbe kerülnek. szemem lehunyom, gondolataim összekuszálódnak. váratlan kavics koppan az ágy lábán, jól céloztak, és egy meleg vidám suttogó hang: ''szép álmokat''. szemem felnyitom, egy barna lány nevet rám a szomszéd kertből, majd beugrik a ház ajtaján. majd, mint egy élénk kis foxi játék közben, kidugja a fejét az ajtórésen és újra rám nevet. Visszamosolygok félálomban, ügyetlenül, olyan hihetetlen az egész. micsoda lány lehet (azon túl, hogy formásnak tűnt), aki ilyet mer játszani. ezt a szemtelen angyali bizalmaskodást: -szép álmokat. Ösmerős merhet ilyet, vagy tán gyerek még, - pillanatra láttam csak - no de akkor is. vagy túl könnyűvérű talán? Ilyen remekül nem tudhatja még, ha szakmáját tenné-
suta mosolyom kifejezné, hogy értem a tréfát, ha nem is egészen. Szent Isten, mit kell ilyenkor tenni? szavát hallani bizonnyal érdekes lenne-
Kezdjem üldözni a felzavarásért? De mit teszek, ha netán utolérem? Ha hozzám tartozna, átkarolnám hátulról és megcsókolnám a fejecskéjét.
De így?
szemem sunyin lecsukom, hátha folytatódik a bújócska- kedves ajándékot kaptam tőled, fiatal lány.

Valami erős kedv mozoghatott bennem, hogy este az erdei földúton majdnem halálba hajszoltam a kerékpáromat, nadrágom is jócskán fölszakadt. egyik pedál meg leesett, sötét lett minden [...?]

...arról, hogy a művészurakat itt nem hagyják pihenni, aztán a környékről kérdeztem, hol dolgozik, meddig nyaral itt. Érdektelenül és laposan válaszolgatott, butácskán mosolyogva, szokványos kamasz szlenggel, s egyre kevésbé értettem őt. Látszott, nemcsak az én ügyetlenségem hatott rá, ezzel a kamasszal én semmiről nem tudnék beszélgetni.
az a taszító érzés fogott el, mintha valaki éjjeli kocsmai ismeretség után reggelre ébredve a kettős ágyban megpillantja az alvó nőt, akit az éjjel szépnek szeretett, de így- elmázolt arcfestékkel- gyűrötten, - és idegenül
kedvetlenül indultam vacsorázni. talán mégiscsak én tudom rosszul a játékszabályokat. hisz közelemben alig tűrök meg emberfiát- van olyan élmény, amit nem szabad a realitás reflektorral végigpásztázni, persze-

nem csodálom, ha ezt sokan megírták már. fáradt őszi napsütés az elhagyott strand fölött, száradó levelek, a fák között kihalt- üres pázsit, egy távoli kertben csendtörő nevetés visszhangja. kis motorberregés, aztán ismét semmi. lusta kérődző ladikok a parthoz kötve. A kerítések senkit nem választanak el, a kabinok és kerékpárőrzők üresek. A homokban ezer üres nyom, a pingpongasztal senkinek nem kell.
ott a parti ligetben tegnap még néhány sátor állt. a kocsma kertjében valaki dalolni kezd, de félbehagyja ő is. a csönd megült itt, nem esik jól a hangosság.
a két árva napozó lány is arra a ladikban, szegénykék, most csak egymásnak szépek. elő is kerül hamarosan a fürdőköpeny, hűvösödik. A partnak indulnak, csobban körülük a víz. egy legény erre karikázik, dől belőle a tánczene, eltűnik a fák alatt. vége a szezonnak.
Topogó léptek. egy kislány kinyújtott karral (biztonság okából) föltartott fejjel elfut, de aztán apukával mégiscsak könnyebben megy. mögöttük a mama, fiatalasszony.
Ő a kert hosszúra nyúlt árnyékaival van elfoglalva.
Át kell lépni őket. Aztán a férfi futni kezd, az asszony utána, beugranak egy kabin mögé: kukucs, -bújócskáznak.
muszáj- törvény az, hogy pár év múlva úgy megkomorodjon mindegyik?
az utolsó pár is cihelődik. még ki kell rázni a strandpokrócot. a fiú - na még egyszer - beugrik a vízbe, fölmerülve vidáman prüszköl: nagyon finom. Amikor semmi ellenvetést- zsörtölődést nem kap, kikászálódik a partra, aztán ruháért kapkod. A lány fejét előreszegve nagy gonddal lassan fölveszi a bukósisakot, haját kétoldalt kicsit megsimítja, - kis diadalmas mosoly: előbb lett kész-
motor berreg - elmentek. az előbbi napozó lánykák immár díszben elbillegnek előttem, jaj de öltöztetett benneteket a bikini, madárkák-
a piros-fehér hajóra nagy madár telepedett. ő sem mozdul. aztán nehéz, lassú szárnyveréssel mélyen, a víztükör fölött megindul. a partra ejti magát, majd pipiskélve tolvaj léptekkel lábujjhegyen a vízbe gázol.
mégsincs csend. ritmusra deszkát vernek valahol. idejön a vízen a hangja. hibás lehet a ladikfenék-
lassan egy ladik. a halász kerítőhálót ereszt a vízbe-
most. most elég ami van.
az előbbi két gyerekember most egy fa mögött kuncog. kislányuk tétován tipeg feléjük- boldog sikítás: mamma! nekiiramodik, átöleli anyja térdét, az fölkapja,: célhozért.
a még zöld fűre sárga platánlevelek hullanak.
    (most így látom: megírni persze nem tudtam, de jó megfigyelések 77.12)

A plébános. betegségtől elfolyt sárgás-fehér arc, öregecske már, kövér a teste, bottal jár és pecsétes ruhában. a szenvedéstől beszűkült szem, már bizonytalanul kapkodó tekintet, a mise szövegét el-eltéveszti. ha túlságosan fáj a lába, elmarad a reggeli mise. azt hiszem, ötletszerűen, ahogy fölbukkan emlékezetében - keveri a latin és a magyar szöveget. beszélgetünk, itt meg latin szólást idéz, nem gondolva, aligha érthetem.
- nehéz kérem. a viharsaroki embereket nem érdekli csak az ital és a nő. jó pár ''kollégista'' bentlakója van a kocsmának, este úgy kell őket kidobni. hétszáz lakosból 25 agglegény, tudja, milyen nagy szám az?! vasárnap is - tudom én -, csak tévedésből gyűlt össze húsz ember a templomban, összekeverték a vásárhelyi és az itteni búcsú idejét. nehéz. 650 forintból nehéz megélni kérem. az egyházadót egyáltalán nem fizetik - abból kellene fönntartanom magam -, el meg nem lophatom tőlük. a villanyszámlát meg muszáj fizetni, a templomnak is, itthon is, ki ne kapcsolják. meg a tévé, az is pénz, ha még az se lenne ... eddig még csak olykor elbeszélgettünk Józsi bácsival, a gátőrrel, de ő most nyugdíjba megy. Vásárhelyen van a háza - hát így. - nem, édesanyámmal élek, ez még nagy szerencse. két éve helyeztek ide, Újpestről, tudja, minket nemigen kérdeznek. - Mondjuk, az nem baj, hogy falu, parasztgyerek voltam én, csak tudja, ez az érdektelenség -
- és azt mondják, a boldogsághoz nem kell pénz; nem a rossz nehézség - mondtam is én: kegyelmes püspök úr, ennyiből élek. a község nem tart el, mint dolga volna. Ő felelte, hogy ebből nem lehet megélni, nem én mondtam. --

reggel. a szél hangja. vízpart. a csoda: a szürreális élmény hétköznapjaink tartozéka, nem?! csak oda kell figyelni- amilyen jól el vagyunk egymással, a szél meg én, az nem az? és sok egyéb-

-----------------------------------------------------------------------

Olvasom ezt a Modern magyar művészettörténetet. Jól értelmezi a lépcsőket, csoportosulásokat, kútforrásokat. nehezen tudom visszafojtani türelmetlenségemet, elvi bizonytalankodásaimat látva, mégis félek, hogy egy magam útját - indulását programszerűen meghatározó elvi döntés több hátránnyal járhat, mint előnnyel. leghelyesebb lenne a meglévő helyzetet, eddig fölmérni és értelmezni, az hozzásegíthet egy elvi tisztázáshoz.
meg is teszem.

milyen TÉMAköröket csináltam eddig, és milyen tartalmi céllal, MONDANIVALÓVAL

csendélet, zsánerkép
harmónia és időtlenség nosztalgiával telítve. zöldszobros csendélet, a festő

tájképek, enteriőrök
fokozatosan a látvány jellé absztrahálva, tartalmuk a táj geometriai, és ritmusrendje, a táj hangulati lényege, ha sikerül. körtér sorozat, babakocsis csendélet sorozat, zebegényi hegyek, telkibányai temetőkert, zebegényi lugas sorozat, műterem, a nagymama szobája sorozat

nonfiguratív geometrikus kompozíciók,
nem a világ, hanem csak a festészet dolgaival foglalkoznak:
színek egyensúlya, meg hogy milyen szépek. ez a mentalitás nem is nagyon szimpatikus. triptichon

nonfiguratív, misztikus tartalommal:
emberen túli tisztaság, lebegés, időtlen rend, vágyott álomképek, néha: félelem a hegy alatt, Angyali üdvözlet, Szelíd angyal, a gépszörny

önarcképek
stúdium lehetőség, néha lényeget is mond: önarckép Zsófiával; és tulajdonképpen: a Festő - is.

értékelve mindezeket: (TARTALMAT)

csendélet
kedvelem, van rá lehetőség, csinálni kéne. ha sorozat készül belőle (valamilyen formában befejeződik a gondolat) akkor tán: a legjobb módja - útja az elvonatkoztatásnak, vagyis a fejlődésemnek
veszélye, ha esztétizálássá válik

tájkép
alkalomszerűen lehet. Ritkán és úgy tűnik nehezen mozdulok ki a műteremből. ezt is több fázisban érdemes érlelni,
amíg a táj törvényei eljutnak a kép törvényéig.
ezt a munkaalkatomat Sugár már legelső szénrajzaim korrigálásánál fölfedezte, 1960-ban.
(már fejstúdiumot is 3-4 lapon érleltem ki)

nonfiguratív
nagyon nehéz, régóta vajúdó kérdés. a téma nélküli képek nagy hátránnyal indulnak, asszociációs tartalmat
igen kétes sikerrel lehet beletenni, és a kizárólag festészeten belüli (esztétizáló) mondanivaló kevés
ilyet tehát súlyos okkal szabad festeni
ide el szabad jutni. tartalom kell hozzá.

önarckép
önérdeklődésemen túl, jó stúdium lehetőség, alkalmanként

értékelve a  MONDANIVALÓ

kifejeztem eddig:
drámait
gépszörny, önarckép Zs-vel

főleg lírait
tűnődő hangulatokat, transzcendens mondanivalót
vágyat a statikus, időtlen (örök) rendre (Charden, Vermeer)
és bizony nosztalgiát a meleg, intim enteriőrök iránt (bár ez egyáltalán nem tetszik. de erősen jelentkezik.)

tehát. szerencsés órámban a téma (látvány) ürügy marad, hogy magamat (főleg lírai, hangulati oldalról) bemutassam. ez természetes. jövőre nézve. ez mehet, de így kevésnek tűnik. alkalmasnak vélem magam szenvedélyes (drámai) mondanivalóra (Krisztus fej) és örülnék, ha ki tudnám fejezni mindazt, ami sok tűnődésemből kifejezhető:  életfilozófiámból valamit
        sztoicizmusomból, amit vallok róla
        amennyire belelátok az emberekbe, és megértem őket (humánus alapállás)
        szimpatikus a társadalmi elkötelezettség fogalma,
        de osztályok és nemzetek feletti szinten hiszem,
        ez aligha fejlődik már visszafelé

most a stílusomról    eddig volt:

konstruktív. (város a barna hegyek alatt) = bizarr módon lírai telítettséggel. volt még konstruktív absztrakt: triptichon

szürrealizmus a festő, zöldszobros csendélet(?), szentes kép; angyalos kép

impresszionisztikus szemlélet, mint a konstruktív szemlélet ellenpólusa: Gellérthegyi kertek. tényleg elég bizonytalan hangvétel számomra

expresszív: Krisztus fej, telkibányai temetőkert, és tájgrafikák. kérdéses, fog-e menni, mert: alkatom indulati, de a visszafojtott fegyelmezettség, a tűnődés talán ma már jellemzőbb rám, és ez felé is igyekszem haladni. kíváncsian várom, mi lesz veszekedésünkből.

előre nézve (óvatosan) úgy tűnik, a kifejezni szándékozott (elsődleges fontosságú) mondanivaló szempontjából a szürreál. formanyelv a leghasználhatóbb nekem. legalábbis a misztika közel áll hozzám. A szürrealizmus tényleg realizmus, olymódon, hogy a valóság valamely jelenségét lényeggé torzítja, spektrálanalizálja. ("nem hasonlít", de az a kék csík a napfény lényegi eleme). A csontszövet szerkezetét nem ismerjük, de vele járunk.

most a képalkotó elemekről valamit

folt: biztosabban mozgok a határozott geometrikus foltokat használva. ez mehet is.
még igen gyakran (mechanikusan) kontúrozok, ezt csak értelemszerűen, szükség szerint kell alkalmazni
általában baj van a formáimmal, bizonytalanok. formamemóriám, és (ami evvel összefügg) arányérzékem kritikán aluli.    már próbálok formát memorizálni, kevés sikerrel, sok stúdium kellene: talán fej-; az a legérzékenyebb ilyen szempontból. Esetleg megint rajzkör? a mintázást emiatt feltétlen folytatni kell... Pedig a formát lényegi elemnek szánom magamnál, kb. 1 éve foglalkoztat (Bálintot látva tudatosodott) a nem konkrét - reális - mégis nagy (lírai és drámai) tartalmat hordozó formák világa. Megdöbbentő élmények számomra. Mostanában próbálom is ezt természeti formákban keresni (kavicsot gyűjtök, asztalomon tartom és nézegetem) - hiszen a tartalmas forma lényege az, hogy vonalvezetése, ritmusa, rendje HASONLÓ (akár tudat alatt asszociálva) valamely számunkra kedves vagy legalábbis ismert természeti elem formarendjéhez. (Így nő ki a nonfiguratív művészet a natúrából.)
(Pld. amorf testre igen jellemzőek a karakteres görbületi rádiusz - tartományok! ezek számaránya, elhelyezkedési viszonylatai) - lábujjak, vagy a Magas Tátra sziluettje, szirmok...

szín: ebben otthon vagyok. Egy év óta kb. olykor egy-egy színt feladatként is kitűzök. Veszprém: zöld, Műteremben álló: lila. igyekszem látott új színviszonylatokat megjegyezni (kardigánok egy előadóteremben)

képkomponálás: sokat kínlódom vele, de a végeredmény általában mégiscsak jó. A vászon és a házi szabvány méretű farostok fegyelmező hatásúak voltak, de most (a végcélért mindent) megint meg fogom engedni magamnak az utólagos vágást (fűrészelést)

méret: az ezelőtt szokásos kb. 20-30 cm-es képek után 69 elejétől megpróbáltam, és erőltettem a 70x70; 70x100-at. Nem nagyon megy. Visszatértem a 40x50-re, ez jó, még a 70x50 is. (Papírra festett régebbi olajképeim is mind ekkorára vannak paszpartúzva, és azokhoz van egy keretem is. 40x50-es is van egy, így már munka közben is belepróbálhatom a képet. Grafika: géppapírra rajzoltam eddig (20x30). de föl kell menni legalább a dupla din-re (40x30)

faktúra: a nagy felületekkel jócskán baj van. Az új spaklijaimmal inkább, ecseteimmel kevésbé megy - ehhez ezért időnként vissza is térek. Újságpapírral festék-fölitatást, vattás lazúrozást már használom, további módokat ki kell próbálni. Ilyet mindenki tud mesélni. (vastag, - gipszes vagy fatapaszos alap, homok használata, monotypia alkalmazása stb.)

technikák: nekem az olaj mindenre jónak tűnik, különösen, hogy vattával lazúrosan dolgozni is sikerült, akvarellszerűen grafika: az ecsetrajz túl jól kezdett menni ("gyanúsan" jól), inkább visszatérek a ceruzához. elapadás ellen amúgy is szükséges lesz nagyszámú stúdium, arra jó is a ceruza, indításnál. olajmonotypia: átkozottul mutatós dolog, egyenlőre abba is hagytam. linómetszet: nehezen megmunkálható az anyag, amit sikerült beszereznünk, pedig ez jó játék. Bár: a linó eredménye: grafikai mű, számomra pedig a grafika a piktúra szolgáló leánya.

alapanyagok: ebben az évben már tartós alapra: vászon és farostra tértem át. grafikánál lehetőleg akvarellpapírt vagy dipát [Diósgyőri Papír, rajzlap.2008]kell használni.

-------------------------------------------------------------------------------------------

még egyszer a mámort ajándékozó zenéről. (akár jó és melodikus tánczene, akár Armstrong és Ellington; a komolyzenét most hagyjuk ki.)
Szeretem és tartok tőle, ahogyan elhalmoznak nemcsak széppel, sokkal inkább szép utáni nosztalgiával. Mint a kínaiak papírtigrisei, ami hat ránk, tartalom (test) nélkül, - a semmi valaminek álcázza magát. Tehát: elhiteti velem egy jobb, szebb élet lehetőségét, mint amit én teremtek meg szenvedéssel és munkával (Előzés - olasz film!!) Ezzel az illúzióval 64-ben (akkor mozi kapcsán) leszámoltam, tehát - értelemmel élve - kerülendőek.

van azonban ezekben a dolgokban mégis valami gyönyörű. Fölszítják az emléket és vágyat bennünk, hiszen egyszer-egyszer - igaz-e - voltunk mi olyan boldogok, mint amilyen boldogságra vágyunk föltör a zenét hallva - kicsinyes és hihetetlen értelmünkön át. Fölkeltik a vágyat, és - evvel az életkedvet is - ennyiben hasznosak.
Egy esetleges kérdésre: nem, természetesen nem vagyok boldog, igen ritka percben csak, nem olyan a természetem, - és Isten mentsen is meg tőle, akkor talán többé nem nyúlnék ecsethez. Ha elég, ami van, akkor minek is mozdulnék?

találtam valamit. statisztikailag nézve cselekvéscsoportjaimat: nagy általánosságban jókedvű vagyok mechanikus elfoglaltságaim alatt (mosogatástól a tuskihúzásig)
hancúrozom emlékeim között, sakkozom régi és új dolgaimmal is, kiszámítom a következő lépéseket, sokszor hónapokra előre, mit fogok mondani, hogy fogok viselkedni-
érthető. ilyenkor kikapcsol a lelkiismereti feszültség - állampolgári kötelességem hátat mosni - tehát: teszem a dolgom, mechanikusan, és a fejem közben azt csinál, amit akart, tehát: játszik. És játszani - ilyen partnerrel - kellemes.
Másnál is így lehet. sokan fütyülnek a kádban, talán nemcsak  jó fürdőszoba-akusztika miatt.-

előidéztem és végignéztem egy lódarázs fulladásos agóniáját. a lábak erőteljesen rángnak, keresik a szabadulást, aztán remegni kezdenek. A potroh vége még billeg a lélegzés ütemére, a toron jól látni a rettenetes vergődő lüktetést. aztán kínja görcsbe rántja, a test karikába húzódik, a szárnyak megindulnak egymás felé, majd a haldoklásban egyedül-maradásnak szörnyű szimbólumaként egyenként, lassan minden végtagját maga alá húzza, szája tátog még - pár pillanat - nem mozdul. A Hamu és gyémánt utolsó jelenetére és a Mandarin haldoklására emlékeztetett, arra: hogy mi is -

no hát nézzük ezt is.
mit szeretnék:
- ha megtanítanának jól síelni
- autót vezetni
- hát igen, egy nagy helyiséget, műteremnek
- egy-két okos jó barátot, barátnőt
- több időt, vagy legalább több energiát munkámhoz
- szeretnék tanulni, filozófiát elsősorban
- egy masszőrt, titkárt
- szeretném, ha a közvetlenül érzékelhető világ föl
   tudna olykor izzítani
- szeretném Umbriát látni
            - efféle

mire alkalmat nem ad egy kinyújtózom- szabadság. évek óta szerettem volna iskola TV-t látni, -hogyan csinálják. Hát, gyanús nekem ez a szájbarágósdi (földrajz. 5.o.) ez a domb, mondjátok szépen, mi ez- lehet, hogy ezt mégis így kell. Nagyon hálás lehetne a társadalom a pedagógusainak, hogy embert csinál neki - őrültekből.

nocsak, izzadságomnak elnyomott poloska szaga van-

hiszed, hogy ismered az igazságot, bolond.
- néni, mikor lesz holnap a mise?
- nyolckor kedveském, meg tízkor, az én fiam tartja, mert tudja én vagyok az anyja, én csak kicsit idejöttem imádkozni, nem tudom az asszonyok hol maradnak, díszíteni kéne a templomot, mert tudja én otthon tagja voltam a Jézusszíve Társaságnak, meg a Mária Kongregációnak, és mihozzánk jártak az asszonyok délután, és imádkoztunk meg énekeltünk, megvolt mindenünk, az a drága jó uram, két éve temettem, engem is nem tudom hazavisznek-e innét, bár a fiam megígérte, tudja nálunk kitéglázott kriptába temetnek, és jaj, ott se voltam a temetésén, én is olyan beteg voltam
[innét sérült szöveg]
xxx, tudja, mink a Kis-Tokajban laktunk - sok lenne azt elbeszélni, min mentem én keresztül, többet sírok, mint eszem, nincs egy ismerős. - maradjon csak fiam, nem zavar, majd maga után befejezem a Rózsafűzért, tudja úgy könnyebb, ha az ember kicsit beszélget, nemigen járok sehova a faluban, én nem szoktam szomszédolni, szokva vagyok ahhoz, hogy hozzánk gyünnek, de ezek - ezek
nem istenfélő emberek, tíz fillér, igen, tíz fillér annyi tavasz óta a perselyben, iszen éhen is halhatnánk felőlük...
- xxxszegényen tetszik élni bizonyára...
- bárcsak mindenki olyan szegény volna, mint az én fiam! Két éve költöztem, hogy az uram meghalt - vagon kellett kibérelni
xx500 forintért, hoztam én 10 zsák kukoricát, két zsák liszt, paszulyt eleget, két láda baromfiaprólékot, a házat meg eladtam, az mind a bankba van...
-  elfogyott a az étel már...
- persze, hogy elfogyott, de van fődünk, meg nekem
xxx van, küldik rendesen a pénzt, felesbe kiadtam, tudja meg a nyugdíjam is, a tavasszal sötét kabátot vettem, meg kosztűmöt is-
-  a fia...
- annak is most lett kész az új öltönye, ingeket is vettünk, múlt vasárnap hivatalos volt a szomszéd parókián, ott azt mondták rá: ő itt a nagy, az új ruhájában - megvan nekünk mindenünk a magunkéból. Van egy segítségem is, egy asszony jár mosni, takarítani kéthetenként, ötven forintot kap, meg ellátást, de én olyan vagyok, kap töllem mindig tojást, ezt-azt, zsírt -még a  tavalyi zsírt használjuk, pedig az idén is
xxx. én főzök a fiamra, mert, tudja, csak azt eszi, amit én, csak most lefogyott ám, beteg, száz kiló volt ő - most fáj a lába, néha föl sem tud kelni az ágyból...
- a ma reggeli mise elmaradt...
- most húsért vót Vásárhelyen. tudja, mink birkát nem eszünk, itt mindenkinek csak az van. Holnap meg búcsú lesz, tizenkét vendéget hívtunk, arra kell, - már megfőztem jó előre, lesz mit enni, - a
xxxxbérmálás volt, tizenhét vendéget hívtunk, itt volt a püspök úr is, meg is ígérte, nagyobb helyre teszi az én fiamat
- kérte?...
- persze, hogy kérte, csak nem szabad mondani, ne hallják a népek, de megyünk innét hála Istennek, nemsokára, ezt a templomot meg
becsukják, majd vasárnaponként kijár a vásárhelyi plébános, egy misére, elég az ezeknek... nehéz, nehéz itt, hínak öten is haza, sok a rokon, dehát itt
becsukom a szobaajtót, magam ura vagyok, - énekelek, meg imádkozok, - de nincs kivel szót váltani, tudja én másképp rendezem a virágot, mint az itteni asszonyok, aztán fölrótták nekem, nem is szólok bele már, itt más a szokás, hát más, csinálják, ahogy jónak látják, nem?!... nem is tudom hol késnek, addig nem csukhatom le a templomot - hoztam én is virágot, de tegyék majd el ők, ahogy akarják- ..
- de a néninek is kéne talán járni az emberekhez, nemcsak elvárni őket... ebédre hívni, akkor illemből is...
- hát hiszen hívom én, a fodrászék lánya is vót nálunk, meg ha a fiam megy, muszáj nekem is vele menni, keresztelő, vagy lakodalom - különben itthon maradna - hívnak engem... no megjött Terike, hol volt ilyen soká, és hol van a Sándorné, szaladjon érte biciklivel, de siessen, én már megyek is, majd visszajövök bezárni a kaput, - én nem segítek, nem nem, én csak itt imádkoztam, már szaladok, én ebbe nem segítek, Isten ments, hogyne, már itt se vagyok, csak maga siessen a Sándornéért már, - ezt a virágot hozta? - szép, csak kicsit kókadt, én ezt hoztam, hát nem gyönyörű, csak mikor múltkor a fát hozták, nem belehajtották a kocsit, két szál le is tört, ha nem szaladok ki az udvarra, letörik a többit is, szép ugye, ezt is én hoztam, a fehéret, nohát gyorsan, én nem segítek, Isten áldja magát is, fiam, Isten vele...

--------------------------------------------------------------------------

vigyázni kell a programként kitűzött mondanivalóval: mit mondott Nagy István a birkácskáival? szinte hihetetlen-nehéz számomra bármely szakmai irányelv megfogalmazása, szinte bármely dogmaként próbált igazság súlyosan káros tartalmakat is hordoz magában. De nem kell félni, hagyhatunk valamit (a becsületes munkaszándék mellett) az ösztönösségre. a ''szempontokat'' feledni teljesen úgy sem lehet.

hogy a legnagyobb ajándék a fiatalság? behízelgő gondolat. van, aki egész életében nem tudja ezt a rongyot eldobni.

mintázni kellene ezeket a görcsös fákat, ahogy köztük bujkál a tér. jó nagyban, hogy ''beleérezze'' magát az ember. (legalább fél méterben), mint a karnaki oszlopcsarnok. misztikus formák és tér.

tapasztaltam, hogy hibás, rossz képemet könnyebb folytatni, mint újat kezdeni. gyakori szakmai halálfélelmem ebből ered: nehezen találok (új) formát, - témát. ha ezen új hozzáállás vagy szakmai rutin módján nem tudok úrrá lenni, kegyetlen időszak jön, [...?] netán sikerül szakmámmal rendszeresen több időt tölteni naponta.
hogy ezek a lelkiállapotok nem elkerülhetőek, tudom. Füst is panaszkodott. formakeresésben talán útmutató lehetne Sugár szimultaneizmusa, motívum-variálásos formái. És: meg kell találni a kátyúból kivezető utat munkamozzanatokat: csendélet stúdium, égi rajzok újra feldolgozása, fejrajz, alapozá, talán dfestékkésztés, műterem takarítás, - szeretnék gipszet vésve mintázni is...

------------------------------------------------------------------
Lásd Fejér Csaba festésmódja is, ott nincs témaprobléma:
- én nem vacakolok, nézze, ott van a csendélet beállítva, erről vázlatokat csinálok, több nézetből, egyszer caput mortuumot teszek bele, máskor kis citromsárgát, eldöntöm, honnét jön a fény, variálom a nézőpontmagasságot is. Olykor egy évig is elteszem, míg képet csinálok belőle. Nem megalomániából, de másként szól egy nagy kép, meg az aztán gyakorlás is - nehezebb egy ilyen felületet összehozni, - faktúra...- utána könnyebben megy a kicsi. van, aki ezekből a vázlatokból is kiállítást csinálna, már minden nap nyitnak egyet... - Mikor? Majd egy-két év múlva. Ahhoz kell húsz Olyan kép-
- a vázlathoz ingres papírt használok. még meg is gyűröm, hogy puhább legyen. A dipáról inkább lepereg, pláne ha rosszul-, enyves vízzel van alapozva - erről soha. ez a jó vázlatméret. A Barcsay csupa ekkorát fest, de ő képnek, meg ettől kisebbet, aztán beteszi egy jó vastag keretbe, hogy mutasson valamit. - én megtaláltam az ideális formátumot. Itt az az alakos kompozíció, 90x130. Múltkor láttam egy francia katalógust, kiderült, Picasso is legtöbbször ezt használja, igazi kiállítási méret. Persze nála egy mindössze egy fej van rajta, mondjuk.
- Klee? Hát igen, ezek a nyugatiak már könyv-repró méretben gondolkoznak, - fotózva a kis méret jobban hat, tapasztaltam.
-igen, Iparra jártam... hátrány? ez nekem négy év előnyt jelentet, a velem egy évjáratúak még mindig nyűgik Domanovszky és Bernáth örökségét xxx

-------------------------------------------------------------------

Haza autóstoppal, aztán ugrás Szentendrére délután, hátha kölcsönadná Czóbel télire a gellérthegyi műtermét, ha úgyis Párizsba megy...
A hévtől félóra séta a ház. Kertkapu nyitva, az ajtó is az emeleten: tessék, beljebb!
Jobbára paszpartúzott kis képeket vittem:
- No, mutassa! Jók! Csinált kiállítást már? Azt festőnek kell, csináljon! Nekem is most lesz Párizsban, a múlt héten vittem Pestre az anyagot, a barátaimnak tetszett...
- Hogy kint? Nem, a Zak Galéria tulajdonosa meghalt már, az a galéria föloszlott, valami amerikai rendezi ezt....
- Lehet, nem tudom lesz-e sikere, tudja ebben a korban már az embert nem érdekli, nem, nem igaz, érdekli, csak nem olyan fontos... Csak állítson ki maga is, várjon meg akarom mutatnia feleségemnek ezt az anyagot, jöjjön.
(gratulálok a szentendrei őszi tárlat Modok képeihez):
- Látod, Mária, figyelnek rád, sikered van. Mondom neki, hogy folytassa, két éve nem fogott ecsetet...
- Persze, hogy nem fogtam, tudja, féloldalt szélütött vagyok...
- De azért kéne kicsit, asztalnál, dolgoznod -
(mutatom az asszonynak a mappát)
- jó... szépek... őszinték. És ezek nem folyóirat-műveltség termékei, ugye Béla... persze, nehéz is önállónak lenni. Az a Vajda is, kedves, szerény fiú volt, de erősen Klee hatás alatt...
- Igen, nagy festő...
- Festő? grafikus volt inkább.. Hát nem mindenki tud Picasso lenni. Tavaly láttam Párizsban az új kiállítását, teljesen friss, gyönyörű anyag... micsoda munkabírás... egész nap csavargott, - kávéházak, emberek, - éjszaka festett - voltak igen erős reflektorai... micsoda energia, pedig ilyen kis ember, ugye, Mária...
- Igen, és nem terem minden században ilyen - ...xxx múltkor a képeit is, egyszerre volt kiállítása Párizs xxx megmaradtak, pedig - voltam nála  xxx
...egyen szőlőt! Mária, adjak? várj, odaviszem.
- Fáj a derekam, itt; ez bizony érelmeszesedés. meg is rövidült az egyik lábam, fáj, és az időt nagyon megérzi. Egy hét múlva utazom, nehéz lesz... jövök is vissza, egy hónap múlva...  Mária, szegény, nem tud jönni, igen bántja is-, ... igen, most már Pesten telelünk, tudja a Gellérthegyen, a műteremházban. Van gázfűtés, az kényelmes, csak túl nagy az a hely nekem, elég lenne nekem ekkora is, mint itt kint, - nem igaz?
(a szék az ablaktól méternyire csak, közvetlen előtte az állvány az ablak felé fordítva, rajta vagy 120 magas vászon, - gyönyörű üde vörös- rózsaszínek, fekete kontúr vázlatvonalak...)
- Hát szépek a dolgai, fiam, csak vigyázzon, én nem tudom ezekből az absztrakt képekből hogyan lehet továbbmenni... Hogy? Ugye, persze! mindig a natúrból kell kiindulni, az ember a földön áll... az a Mondrián is... azokat a fekete vonalakat egy kicsit ide vagy oda tologatta... nem lehet...
...nem kísérem ki, ugye kitalál, fiam, a viszontlátásra.