dátum: 70.04.        fájl: c-fajlok/c00263-1.htm             C.00263

láttam egy különösen hasznos kis masinát. hengeres fém doboz a falra erősítve. felülről belefut a WC lánc. Kívül egy kis gomb van rajt, amit ha nagy erővel megnyom az ember, a víz lezúdul a kagylóba... és nem kell meghúzni a láncot...

70.4.
fölmutatott bűnjel, mikor fél év előtti magamat másokban lerakódni látom...

70.4.
értékiem. -ifjúságom. tartanám, vissza-visszanézek.
épp ez a nosztalgia öregít. a fiatalnak maradás egyetlen módszere- előre figyelni, bátran-


70.4.
a bölcsesség mértéke az örvendezés-

70.4.
az egyedülálló ember gondolatai a végtelenbe repülnek, nincs fal útjukban. Ilyen dimenziókra kevés ember alkalmas-

70.4.
találkozás öt év után arany-barna szoba szögletében:
- édesem; Utrillo...!

70.4.
A férfi-nő munkakapcsolatnak (szakmai házasságnak) a szakmai féltékenységen kívül még egy veszélye van, amit régóta észlelek, de most értettem meg. A férfi a munkára teljes értelmével ''rá'' - koncentrál, legalábbis magamon egyfajta tudatszűkületet tapasztalok (minden egyéb inger érdektelenné válik). Nőnél más a helyzet. Az ő arányérzékük munka közben nem vész el (a gyereket mindenképpen meg kell etetni). Így a nő értetlenül áll ilyenkor a férfi érzéketlenségével - végső soron - embertelenségével szemben - hiszen a ''más'' - állapot lényegét nem érzi, ismeri.

70.5.
Kierkegaard mindent tud

70.5.
tíz éve ügy, most eldöntöm: így jó. Az élet valóban csak szituációban megoldható; a tettben elmerülés nem a felszínen oldja meg az életet; hanem lényegében. A tett tovább- előrevisz

70.5.
megint lelkiismeretfurdalás, hogy nem töltöm okosan szabadidőmet. úgy festek, mint aki az életéért kapkod, mi lesz holnap?! fogok tudni dolgozni? ha legalább 1-2 hónapos munkaprogramom lenne mint S-nek-
B. azt mondja, a zsennyei modellstúdium hónap nem volt optimális program, mert nem közvetlen vágy- feladat szülte az ötletet, ami tudatára az embernek szüksége van-, valamely konkrét  feladathoz érdemes ilyet hozzátanulni

70.5.
Cocteau: A műalkotás annyira magányosságunk kifejezése, hogy eltűnődhetünk azon, az érintkezésnek miféle furcsa szükségessége ösztökéli a művészt, hogy napvilágra hozza...1970.04.