dátum: 74.12.3.        fájl: c-fajlok/c00479-1.htm             C.00479-481

[keresztmetszet]

jópofa. ez sose jutott eszembe, hogy írni kellene. amikor hiányzik (de nem ízlik) az olvasás. sok már a félbemaradt, félbebúsult gondolatom. jó erre az ágybanfekvés, kalmopyrinnel

ez a Bak Imre nem tetszik nekem. beszélgettem, kérdeztem több órát, nem zavarja, hogy kiállítási anyaga személytelen volt. (mását folyóiratban láttam) azt mondja, kultúrpolitikai szerepe, hogy az akkor aktuális volt. mit izgulnak ezek 5-10 évért ide-oda? igaz, a világ most másutt is ilyen ritmusban fejezi ki önmagát. gyanús ez a gyanakvásom. de hát- ezen az oldalon állok, maradok
nem tetszett gondosan formált bőbeszédűsége, a tűnődésbe bizonytalanodó mondatokat szeretem és amúgy is ez az egész intellektualizmus... Steinbeck tegnap szemtelenül azt mondja (biztos ő is lopta): a gondolkodás az érzelmek kerülgetése. (Steinbeck mindent tudott.) Még az is szimpatikus nála, hogy három rossz regényét is ismerem)
persze ez a logika - primátus - ellenességem is spekulatív egy kissé, de mégis. marad Bergson. csak egyszerűen statisztikailag; egy arcizommozgás megbízhatóbb - lényegesebb információkat hordoz, mint.
jó, tudom. de majdnem hiánytalan a kiábrándultságom a szavakból.
ha a hallottakat kicsit lassítva visszapörgeted (nemcsak az értekezleteken), - 95%-uk csak könnyen cáfolható, hamis felszín, látszat. egy prédikáció legtöbb mondata is demagógia. ez nyílván célszerű társadalmi közmegegyezés
sokan nem értenék
sokakat zavarna
nincs rá idő
és szükség, egyszerűbb
nálam érettebb embert nyilván ez sem szúr, belefér a mindenbe.
a 'mindenbensokahibába'.

kiállításom előtt a fülészorvosnő megkérdezte: akkor most meg biztos izgul- meghökkentem, hogy tényleg, de jó lenne.
nem, nem örültem ennek a kiállításnak, az előzők emléke: sok szaladgálás. szerencsére most a Műcsarnok szaladgált. meg aztán jól emlékszem annak a lánynak pár éve festett leejtett kezű, üres tekintetű babafigurájára (valami ilyesmi) a kép címe: első kiállításom után- volt. pontosan értettem.
ezen a kiállításon az anyagiak érdekelnek (ez jó), ha egy képet megvehetnék egy 180/2,8- as telét. tényleg ez a helyzet.
most a fotózás érdekel (lehet, hogy belső tántorgásaim is ezért vannak, mert a festést tudat alatt nem nélkülözhetem még így két hónapra sem)
fotózás bakugrásokkal elszakadva mindenféle eredeti októl
céltól:
első lépés volt: egy gép és ráállás a reprózásra, reflektorok, minden. hamarosan színesben is. múltkoriban hazahoztam egy diatekercsemet az Ofotértből: új festményeim, színesben. hibátlan tekercs volt, elszomorodtam. többé itt már nincs mit játszani.
igaz, így most már nem kell Vattaynak jó képeket adnom fotózásért -
második lépés az a telefon volt, hogy tudok-e szobát fotózni, mert az Intézetből lemennénk kocsival három napra. mondom, mikor? a jövő kedden, addigra tudni fogom. aztán ez majd havonta megismétlődött. 1000 felvétel 3 nap alatt, többszáz kilométer. sokat tanultam, dicséret.
a harmadik móka a padlóm többhónapos szemetének fotózása volt, aztán ebből többet megfestettem - még folytatni akarom.
csináltam még romantikus művészfotókat is a várban éjszaka. falevelek, tócsák, gázláng. ebben az a nagyon érdekes, hogy egyéb művészeti területen jártasságom nem segített átugrani lépcsőfokokat, ösztönösen az Új Idők 1935 (én: 1953), Dulovits, Vadas előképeket akartam utánozni, még szerencse, hogy nem csak ezt csináltam.
na ez a fotózás. ez előtt tudatosan kerültem, akár Matisse (Brassai leírja), hogy emlékképeimet állóképpé merevítsem. most látom hasznát, másutt. nem tudom még, mit tudok majd belőle kihozni. technikai igényem már megvan hozzá. 15-20.000 forintnyi. na azért ez nem. avval is álltatom magam, hogy a legbiztosabb pénzbefektetés a jó munkaeszköz. ezen sokat gondolkodtam.
szóval ez egész jó játék, szomorú, hogy méltóbb vágyat alig-alig. na mégis, ha muszáj: (nehezen megy, mert amit más JÓ - nak képzel el, azt én két egymást támogató ingatag pálcának látom az egyik vége picivel magasabban és így most ő képviseli az 51%-ot, a győztest, a másik csak 49... nem sok a különbség, nem tudnak egymás nélkül lábon maradni, és ingatag az egyensúly...
hogy mondjuk még kevesebb időt kelljen pénzkeresésre fordítani? nem, jó ez, hogy zavarjon a világ.
talán egy ház, víz mellett, nézni, mint múltkor Belgiumban? jó (nem tudni meddig bírnám) (miért nem mész ki ITT?)
persze, szeretnék: jó fotókat csinálni. na ez jó. persze képeket is, de abban nem telik ilyen öröm. már nem vagyok se kezdő, se dilettáns.
szóval egy teleobjektív és egyéb tárgyak? nem kell. ezekkel mindig bajom van. ha vannak, és jók, mint pl. a rádióm, akkor azért. nem szeretem ezt a nagy komfortot. és az öreganyám kínjának hallgattam ezt a sípládát, ahelyett, hogy sétálnék gondolatban. ez az eszközöktől szabadulni vágy már fontos részem. most fehérre tapétáztam a műtermet is (ott hűltem meg): kiüresítettem. ettől persze szenvedni fogok, nehezen kapaszkodik meg valamiben a szem, az érzelem, hiányzik a kicsit már megszokott, az otthonféle. de mégiscsak így kell csinálnom, nem egyszerűen mazochizmus ez. ez a kiállítás akaratlanul is és szükségszerűen le kellett hogy zárjon valamit: ki kellett válasszam legjobb 30 képemet a többi közül. fotózás munka, de egy fázis is véget ért, legjobb 100 fotómat visszakért negáról magamnak lenagyítottam (30x40-ben), majd ezeket is lefotóztam, hogy legyen negatívom is róluk. ezek a fotók egyébként most S. N. K. hóna alatt valamilyen bizonytalan karrier körútba is kezdtek. Így hát valamit le kellet zárni: föltakarítottam három hónapos padlómat, hajamat is rövidebbre nyírtam.
na de hogy mi lesz. nem tudom. ha a szabadesés törvénye, akkor újabb fotózás, majd meg festek. ha jövő decemberben tényleg megkapnám a Stúdió Galériát, arra van egy ötletem: valami egész falát betöltő kéne (bár utána mit csinálok vele?)
jó lenne olyan műtermet, vagyis inkább zugot berendezni, amit nem érzek rögtön hazugságnak, tehát nem díszítés-esztétikum, - hanem mozgó, valódi életet tükröz (úgy mint a kristályrács-szerűen-precíz rendetlenség, amit lehetetlenség leheletnyit is alakítani, hajszálpontos öntörvényét (és az enyémeket) követve növeszti magát hibátlan csodavilággá (gondolom a kristály is kettőre figyel: önnön vegyületére és a környezetére)
ja igen, hogy ugyanis ebből nem lesz még zúg. de hát sajnos nem is lehet, mert azt a szobasarok, lámpaernyő, odagörnyedős csendben munkát mióta nem építesz - nem is élem. a dolog vissza is hat, mert aztán ebben a műteremben tényleg csak dolgozni lehet, kucorogni, pihenni nem. nem is tudok.
nem tetszik egészen ez a háttérben lassan épülő fatalizmusom. hogy magamon ha! 3%-ot tudok javítani, egyébként a jó sem érdemem.
adottság. persze ez is
nyafogás
csak.

szürke, szürke és elég örömtelen, kicsit kopott, önhibámból, nyílván. hanem Lopó, [Lopusny] csudavilág, Tor zum verlassenen Garten.
alaposan másként látja a világot, szeret élni, tud élni (érzem, hogy félkarú vagyok). költemények vagy csak zöngemények, de buszmegállóban is. meg, ami mindent az utcán látott. nevet. pedig gondolkodik, csak máshova jutott vele. mit akarsz az életben: sétálni. én soha nem leszek más, mint csavargó-
mennyi mindent lát
akkor is végigcsinálom, ha szerelem szaga is van a dolognak. ha 3%-ot tanulnék tőle. használom őt, intenzíven, mert elmúlnak a dolgok. konzervatív hajlandóságomat mutatja, hogy kevéssé lelkesedem ezekért a változásokért.
tavaly Ugocsayval beszélgettünk 4-5 órát, egyeztettük világképünket és tanítottuk egymást. aztán jött egy nője, elfoglalja, meg nem is tudunk mit mondani egymásnak, elmúlt.
nem tudom miért felejtem el én ennyire a múltamat? vagyis, hogy (leszámítva néhány szálat a kötélből) semmivel sem foglalkozom gondolatban, s magától meg nem gyün elő. mondjuk ez az összességében pocsék északi út. azért ott volt sok minden, nem?! vagy hogy hol voltunk Katával mostanában, régebben, mi volt karácsonykor, mozik, mit csináltam a múlt héten, vasárnap, semmi, semmi.
s ez rendkívül bosszantana is, ha hiányozna. vagy csak nem veszem észre? ettől olyan furcsán blendézett az egész: amit belátok: ma reggeltől délutánig.- előre meg nincs mit néznem. holnap a patyolatba.
persze, mennyire vagyok én, akit látok-
most viszont jól esik sok idő után valamit is írnom, kéne valami nagyobb jegyzetfüzet újra, zsebbe. rossz jelnek vettem, hogy több hónapja alig
ja igen, ez is kérdés. mi lesz a - biztosan nem fogom kiállítani - képeimmel. az elpusztítás megfontolandó, mert az Örök vadászmezők felé - is ilyen reménytelen pocsékból született. tűrjem őket?
azt hiszem ez a rohadt szakma erre kötelez. mindenesetre sokat lehetne átfesteni. úgyis le vannak diázva.

SNK-ék megfenyegettek, hogy 10 év múlva nehezebb lesz barátra szert tenni, belekukulok magamba, információcsere híján
tényleg valakivel beszélgetni
és mennyi fiókja fejemnek, amit nem használok. igaz [Szentgyörgyi] Kornél szerint (ismeri a gondot) rentábilis, ha egy ember egyfélével foglalkozik, úgy tűnik. végeredményben ezt vállaltam is. valamikor mondogattam magamnak, hogy szakmám kedvéért még a vágyott szép kerek műveltségről is lemondok, nem megy. ma inkább félek tőle, nem tapasztalom, hogy jobban értenék valamit általa.
egynéhány könyv, ez sem új, de vitamin: Steinbeck, Thomas Mann-
nem megy ez nekem. csak onanizálás, de még az sem, régi gondolatok ismétlése
nyávogás
magammal nem nagyon van értelme foglalkoznom, ugyebár
egy jó kép, ami valamit kifejez
vagy egy rock lemez, ha üvölt
veszek is

már mindig ismétlem magam
össze kéne tépni
de ez a gyűlölködés hiteles