dátum: 64 körül       címzett:       fájl: c-fajlok/c0067b-2.htm             C.0067b-e 

Érthetetlen és szokatlan mai festők és piktúrájuk.

Hallunk újságokban röhögcsélve emlegetni művészekről; - csupa háromszöget fest, meztelen befestékezett nőket hemperget a vásznán, - géproncsokat robbant föl, majd állít ki a szerencsétlen. Ilyenkor a művészek helyett szégyenkezünk és hajlamosak vagyunk elfogadni Dürrenmatt (Angyalt szállt le Babilonba) azt a karakterrajzát, melyben a művészek aranyos kisgyerekek, akiknek játéka érdekes, de értelmetlen.

Pedig csak céltudatos munkáról vagy stúdiumról, tanulmányról van szó. Újfajtáról persze, mert más a
téma
a mondanivaló
és ábrázolásmód
        műveiken, mint a régieken.
Lássuk ezt a kérdést mai szemmel.

I. TÉMA
- festők régi szemléletmódja a megszokott természeti formák felületeinek szín és ritmusviszonyainak ábrázolása. Pedig az ilyen látvány képnéző ember számára ismert, tehát kevéssé érdekes. Ilyen elavult téma pl. a gyümölcs - hal - borosüveg csendélettípus.
Ma a tudomány fejlődése következtében megváltoztak az embert körülvevő fontosabb tárgyak. Egy új, szemaforokkal és magas házakkal megtűzdelt izgalmas természetben élünk. Ezek a tárgyak, mint témák is fontosabbak és érdekesebbek rendszerint a mai embernek. Természetesen fő irányvonalról beszélek csak, hiszen a tájképnek pl. mindig megmarad a létjogosultsága.)

II. MONDANIVALÓ
- valamilyen valóság, vagy szép művészi megfogalmazása, melynek kifejezéséhez ürügyül a téma szolgál. (a téma: erdő, vagy pl. kockarácsozat - mondanivaló: de szép szín a sárga, talán te is felvidulsz tőle!) Lényegében sohasem változik. Probléma és mondanivaló a művészetben mindig is az ember volt és lesz, és a valóság MINT az ember környezete, függvénye. Régen ábrázolásához a tanulatlanabb szemléletmód miatt majdnem mindig szükség volt a dolgok egészen pontos meghatározására, rendszerint emberi alak szerepeltetésére.

III. AZ ÁBRÁZOLÁSMÓD
- a művész munkastílusa. A XX. sz. előtt az ideál a valóság minél pontosabb megközelítése. A reneszánsz a perspektíva törvényeinek felfedezésével megteremtette az utolsó hiányzó követelményét  a látvány másolásához, az impresszionizmus ezt annyival lépte túl, hogy a festő ekkor már az időjárás pillanatnyi változásairól is be tudott számolni. Ehhez egy külső látványra szorítkozó szemlélethez elég volt a hagyományos stúdium- forma (fej és akttanulmányok vég nélkül). Ezt különben híven tükrözi Barcsay Művészeti anatómiája, ahol is az előszóban kifejti, hogy a művészek: ...''elsősorban a felületen látható... csont és izomrendszert kell megismerni. Csak műveltsége, de nem művészete számára értékesítheti pl. a szívről, tüdőről, májról stb. való ismeretét...''
Pedig mennyivel fontosabb - és sokkal jellemzőbb - a tüdő, mint a bicepszizom. És alkalomadtán képen is meg kell tartani ezt a fontossági sorrendet. Viszont ez már nem a megszokott -  ''felület'' - ábrázolásmód lenne. Felnőtt már az emberiség annyira, hogy elfogadhassa az absztrahálást, ha már maga nem is műveli. Hogy a lényeget keressük, azt megtanultuk a műszaki rajzokból, és a mosógép prospektusokból, ez a tudományunk pont a természet, a kép szemlélésekor döglik be? Ugyebár tájékozódáshoz térképet használunk, bár a táj ezen meglehetősen ''absztrahálva'' van. Igen, mert ez kifejező. Képnél miért más...? Például egy nagyvárosi utca ritmusát és dinamikáját éppen az emberalakok nélkül könnyebb ábrázolni, hiszen az ember statikus látvány. Ha így kifejezőbb, baj-e, hogy a lüktetést a házoldalak szín és formaritmusával fejezem ki? Ki kell sajátítani a lényeget adó új ábrázolási formák ''olvasását''. Módszer: böngészni, elemezni.

Sokak számára értelmetlenek az újféle stúdiumok, melyeket a művészek az új
téma
mondanivaló
és ábrázolásmód
            elsajátítására és begyakorlására tartanak. szokatlan tudományos, technikai érdeklődésük, játékosságuk. Nézzünk meg egypár olyan területet, ahol a festők új szépségeket fedeztek föl maguk és műveik számára.
Filozófia és fizika határterületén mozgó ilyen fontos problémák, mint az idő, anyag, erő új értelmezései és összefüggései
    a fizika területéből: tanulmányozzák a mozgást,
        a tárgyak statikáját
        a tárgyak belső feszültségeit
        a tárgyak szerkezetét
        a tárgyak funkcióját
némelyek a mikrovilág optikailag megismerhető részleteit.
Salvador Dali sörétes puskával lődöz papírlapra már elég régóta, és vizsgálja a becsapódások törvényeit. Ezeket a megfigyeléseket alkalmazza a képkomponálásnál. Senki nem érti miért olyan remek ritmusúak a képei...?
Mások papírt bemázolnak, majd kettéhajtják, s megint szétnyitják, és megfigyelik a festék felületi feszültségi törvényeit, különböző húzó és feszítő hatások után.
Van, aki napi két órán keresztül oldott festéket csöpögtet és fröcsköl más-más minőségű papírra, és megnézi a tehetetlenségi és nehézségi erő törvényei szerint alakult spriccnyomat.
Ugyanez a festő sétája közben utca közepén lévő mészcseppekre lett figyelmes. Állítja, hogy megállapítható volt a mésztartály magassága, a mész sűrűsége, a kocsi menetirány, valamint hogy mennyire voltak fáradtak a lovak (hogy változott a kocsi sebessége). A látvány előtte élő elbeszélésként hatott, emellett gyönyörködött a csöppek ritmusában, s most ezt a megfigyelését képre akarja vinni.
Van művész, aki görbe vonalú papírszalagokat vagdal ki, fölfüggeszti, s megfigyeli a papírban fellépő húzó- tartó- nyíró erőket. Mint elmesélte azóta jobban megérti a házak statikáját, lényegét, s jobban is tudja őket ábrázolni.
Egy francia gipszből, puskaporból, mifenéből kis vulkánt épít, lejátssza a kitörés folyamatát, megnézi a megmaradt összeégett különös formájú kis anyagdarabokat. Többet tud a vulkánról, mint a turisták.
Egy amerikai műkedvelő összevásárol öreg autókat és 50 cm hosszúságúra vagy magasságura préseli össze őket. Aztán megfigyeli az anyag tulajdonságaira jellemzően kialakult izgalmas új formákat, egy újféle világot.
Egy művész gödröt ásott a Szaharában, csomó géproncsot hordott össze benne, majd az egészet fölrobbantotta. Remek új formák születtek, melyek további munkára inspirálták, sőt a darabkák közül párat kissé átformálva szégyenkezés nélkül ki is állított.
Vannak, akik grafikonokat - hiperbola-parabola görbéket néznek meg, s új vonalszépségeket találnak.
Sokan közvetlen a természethez fordulnak, bár nem a szokásos módon: Az ember megnéz egy 50 éves öreg falat - közvetlenül tanulmányozhatja rajta az időjárás hatását. pl. egy falat évente 52-szer Ék-i szél fúj, 23-szor K-i, 15-ször Dk-i évente 46 eső veri, 4 jégeső és 17-szer kap hirtelen felmelegedést... H. szerint meglátszanak a természeti jelenségek hatásának arányai pl. hogy a legerősebben az Ék-i szél fújta. Mint mondja, az összes környezeti karakterjegyek épp oly erősen rávésődnek, mint öreg ember arcára jelleme.
Sok festőnk gyűjt mostanában nagy szorgalommal gyökereket, lehetőleg szőlőét, mert állítólag az különösen érdekes. Megfigyelik a mellékgyökerek elágazásának távolságát a hosszukat, irányukat és ritmusukat, ha kell, egy kissé meg is faragják. Z. festő kifejezetten ezeket a ritmus-törvényeket alkalmazza kiforrott képein.
Van, aki ősszel vadgesztenyét szed, s fogpiszkálóval többet összefűz olymódon, hogy készítményének a lehető legjobban a gesztenye karakterének megfelelő formát tudjon adni.
Egy művész pár fa élettanát igyekszik megtanulni, ezt az erdőben valami módon megfigyelni, aztán úgy ábrázolni a fát, hogy azon érződjék életműködésének összes jellegzetessége.
Hallottam egy ilyen élményről beszámolót, mintegy 1000 éves fát látott. Megállapította, hogyha az ágak pár fok eltéréssel indultak volna, a rendszeres széljárás biztosan letöri azokat az évszázadok folyamán.
Van, akik köveket, kristályokat gyűjtve új színeket és színharmóniákat fedeznek föl maguk számára, mások külföldi magazinokból színes darabkákat tépnek ki és ragasztják össze, vagy ugyanezt teszik összehordott őszi levelekkel.
Többeket érdekel a térkép érdekes szín és formavilága, másokat a véletlenből adódó szépségek szemlélése. Ezért sokan szeretik, sőt kitermelik közvetlen környezetükből a rendetlenséget, ami néha magában is kitesz egy alapos kompozícióstúdiumot.
Mai festők között pl. Picasso és Klee felfedezte a maga számára a középkori képeken a figurák szájából hurkaszerűen kilógó, de ízlésesen elhelyezett szövegeket, s alkalmazott betűket, szavakat képein. (Ma jolie, Villa R stb.) Van, aki mikroszkópmetszeteket másol.
A művészek megfigyeléseinek úttörő jellege következtében a történelem folyamán többször túlszaladtak a tudomány eredményein pl.: Michelangelo tökéletes kupolaíve vagy az impresszionisták által alkalmazott színelmélet.

Az ilyen - laikusok számára esetleg szélsőséges - aktív megismerési mód következtében valami új, sokkal meghittebb kapcsolat jön létre az ábrázolandó környezet, a megmunkálandó nyersanyag ti. a festék, valamint a művész között. Hagy próbáljuk ki hát a szamár farkát pemzlinek. Ezek a játékok rendkívül fontosak, még ha esetleg itt-ott kóklerkedés elő is fordul. Viszont az mindig volt.

S ha a stúdiumok eredményesek, olyan kép jön létre, mely lényegretörőbben és mélyebben tükrözi a valóságot. Hogy aztán a képet tasizta vagy szuprematista kategóriákba sorolják, teljesen mindegy.
Ez egy újfajta valóságábrázolás, r e a l i z m u s.
Kifejezési lehetőségeink az emberiség felnőtté érésével megnövekedtek. A tudomány és technika is segít. Szó sincs a művészetek végpusztulásáról, új reneszánsz kezdődik.