dátum: 66.02.        fájl: c0082-1.htm       C. 0082              

összegzett világképem része

miután nem lehetőségem létem ténye fölött ítélni; marad a forma vizsgálata, vagyis a törvényes megkeresése, hogy koordinálni tudjam magamat a világban.

egyetlen és kötelező feladatom a lelkiismeretem szerinti legjobbat akarni ma.

a lelkiismeretem a történelmi-társadalmi tapasztalatomra támaszkodik, tehát véges, nem abszolút mérce, mégis az egyetlen követhető, hisz biztosan rám szabott (figyelembe véve, hogy magamat csak magamhoz lehet hasonlítani, amilyen lenni tudnék, vagy lenni szeretnék)

így, ha jót nem is, de a fölismert legjobbat kell tennem, éspedig konkrétan mindig most, ma, tehát az általános szabályt, a jelen sokrétűségét figyelembevevő pillanatnyi mérlegelés elvét használva, alkalmazni.

a lényeg (vagyis a világ haladása) szempontjából mindegy, ha egyéni életem esetleg kellemetlen, vagy tragikus

mindegy, hogyha akaratlanul tévedek

és mindegy, hogy munkám eredménytelen volt.

feladatommá csak az akaratot (=szándék)! tehetem; a tettet nem (ezért nem a tett a világ középpontja) - hiszen az akaratom olykor szembeáll tettemmel, viszont a tettben nem realizálódott jó akaratom is része fejlődésemnek, mert a "jó, mint életközeg" - rutinomat gyarapítottam, s így a következőkben könnyebb lesz jót tenni. Tehát külső sikertelenségem esetén is teljesítettem feladatomat.

E szerint:

a világ fejlődése: a realizálódott és nem realizálódott jóakaratnak összessége.

ha életemet összességében ilyen szinten próbálom megítélni, eltűnik a világ hétköznapi problematikája és előtűnik a rend. Állandó és egyetlen problémám marad: erkölcsiségem vizsgálata és ennek alapján életteendőem megállapítása. (Ezért a magam figyelése attribútuma világszolgálatomnak.)