dátum: 66.03.       fájl: c0086-1.htm                     C. 0086

1. Leszoktam arról, hogy szükségét érezzem ellenvéleményem kimondásának. Evvel föladtam a világ megváltás-koncepciót. Pedig a rám eső feladatot el kell végeznem. Ezért szimpatikus Corbusier arroganciája. Evvel dialektikus asszonanciában áll az az elv, hogy az emberek hibáit nyugodtan el kell fogadni, amíg úgy helyes

                      tehát:

vállalni kell az ellenvéleményt és a kemény őszinteséget.

2. eddigi eredményeim följogosítanak öntudatra. Túlzott a szemléleti, véleményi megalázkodásom másokkal szemben. tehát: önbizalom.

3. Nem kell félnem, hogy felelőtlenül fogom kezelni magam. Az ellenkezőjére inkább van tapasztalat. Rutinom a tettek erkölcsi megítélése terén följogosít arra, hogy dolgaimat kevesebb megfontolással tegyem. Tehát: Sokkal egyszerűbben, mosolyogva, filozófia mentesen.

4. Tudomásul kell vennem, hogy lányokat szórakoztatni nem tudok, így ismerkedni tehát alig lehet.

5. Ha nagyon nem látom értelmét semminek, akkor biztos, hogy éppen egyedül vagyok. Az ilyen irányú nagyon leverő töprengések ellen és a normális én-világ kapcsolat helyreállítására mindenképp keresni kell a gyakori érintkezést minél több emberrel. Az ilyen kapcsolatokat őszinteséggel kell megfizetnem. Ez a legtöbb, amit adni tudok.

6. Életemet egy-két hetes léptékben, programokat kell beállítani, amelyek hangulatilag súlypontozzák az időt. Ilyen viszonylatban is (kis léptékben) nagyon rossz a teljes jövőtlenség. Séta, könyv mindig alkalmas élményszerzésre.

7. Most jött el az ideje ráállni komolyan valamire, mert ezentúl több időm lesz. Talán festés, talán famegmunkálás, fotózás vagy más hobby, még akkor is kell, ha főprofilomnak az építést fogom választani.

Összefoglalom:

Tehát megnyugodhatom a válaszban, az évek alatt föltett kérdésre: miért?

                       kettesben kell csinálni

                       és szükséges az élethivatás.

ezek egyike is önmagában még félértékű tényező sincs. A kettő együtt kell. És a harmadik: az ember értelmetlen perceit is körül kell, hogy vegye az istenkapcsolat, így nem vész el a tanítás szerint.

Az első két tényező részben független akarattól, így hát hiánya nem rendkívüli. Ha bevallom, hogy az értelmet nem találó csodálkozás a világ iránt mindig e tényezők egyikének hiányában fogott el, akkor elméletben legalábbis ezt a több éves dolgot lezártnak tekinthetem, és a továbblépés útja világos.