dátum: 66.08.             fájl: c0089-2.htm             C. 0089

66.7.
Két hetet eveztem itt a szegedi művésztelepen kulturált, kellemes körülmények között res-skiffben, olyan hajóban, amit annak idején nem is kaphattam volna. Érdemes evvel kapcsolatban pár dolgot rögzíteni. (pár nap alatt a régi ízeket fokozatosan újra átéltem, mindig teljesebbé vált az elfelejtett szép.

Hallatlan érdekes, hogy a sokoldalú ember tulajdonságai mindenféle szituációban felszínre törnek. Éspedig.
Kilométereket evezni egyedül, hogy senki sem lát, semmit sem látok (az evezős ritkán néz ki a hajóból) - monoton feladat. Azt hiszem 30 csapásom nem volt hasonló egy alkalommal. Csak hozzávetőlegesen egyenletes tempóra is képtelen voltam.

A második. Dublóban - stroke-ként [vezérevezős] (tehát nem egyedül) - fegyelmezetten és egyenletesen mentem. Ott más. (a házasélet önfegyelmező ereje! 67.5) Mert ott valaki lát, valakit egyben irányítok is, és valami módon talán ''Budapestet'' is képviselem. Ezen az edzésen erőmet többszörösen jobban ki- (és el-) használtam, mint egyébként.

És azt hiszem, nemcsak most, itt, hanem annak idején is a legkellemesebbek mindig a reprezentálás percei voltak (még az is lehet, hogy azért csináltam az egészet). Ugye emlékszel: Az MTK-dressz, a hajó elegáns kiemelése a vízből, a tribün-menések, meg az a versenyszámtábla a hajó orrán, meg a híd alatti menések, a ''nézd, öregem!''

Érdemes ezeket leszögezni, most, hogy föltehetően újra teljesen megválok az evezéstől. Anélkül, hogy az élmény mértékét emlékemben korrigálni akarnám. Csak a minőségét.

Egyedül egy krakkói szobában alkonyatkor, biztos voltam benne, hogy a nap már csak program nélkül telhet el. Nevettem a sorsra, hogy így biztosan nem produkálhat semmi fontosat.
Azon kívül, hogy kezembe akadt egy magyar nyelvű Szinyei Merse album, amit átnéztem, és ami teljesen átformálta hangulatomat, még egy történt. Rájöttem, mi az, ami ezekben az években a fő veszély és baj okozója: a türelem hiánya. Állapotokkal, munkával, emberekkel - élettel szemben.
Kétségkívül általában csak valamiféle alkotás közben érzem jól magam.
De ezenkívül még rengeteg dolgot kell jól csinálni, hogy az ember fejlődjön is. És alig vagyok képes egy sétát, egy kiállítást, egy nyaralást (évek óta), egy szaklapot (egy rádióműsort, vagy egy beszélgetést a megfelelő tempóban végigélni, (ez jellemző maradt rám 76.12.) mert minden szituációban már a következőt szeretném.
Lehet, hogy ez a megállapítás évek múlva majd elegánsan igazolja egy új életforma magasabb színvonalát (pontosan 68.03.), de ez kevéssé vigasztaló, hisz most csak súlyos hatását érzem. Ez: egész életemet, színvonalamat és pályámat veszélyezteti.
               (mulatságos, milyen lassan fedezi fel az ember a legalapvetőbb dolgokat, maga számára)