dátum: 67.08.21.      fájl: c0124-1.htm            C. 0124

már nem vagyok úgy, mint régebben
már nem részegítő öröm elveimről vagy éppen győzelmeimről beszélni, szavakban igazolni, és kiszínezni tetteimet.
inkább illendőségből és valamilyen ösztönös rám-maradt pedagógia-érzékből példálózom, vagy csúfolom magam  - egy percre talán magába száll - vagy esetleg: tudomásul veszi: ilyen is van.
a számomra legfontosabbakat egyre kevésbé szívesen és egyre bizonytalanabbul fogalmazom meg.
a kockázatot sem szívesen vállalom: érzékenyen érint, ha elsikló tekintetet veszek észre szemem sarkából: a mögöttem elzörgő villamosra figyel.
igaz, engem is ritkán érdekel, amit végig szoktam hallgatni, és ezen nem sokat szépít, hogy észbe kapva próbálom figyelmemet erőltetni egy ideig.
aztán gondolataim rég -  bejárt pályájukra visszazökkennek és lassú zümmögésük minden mást leárnyékol megint. újból nem hallok semmit, a mesélőt pedig könnyű egy-egy kérdéssel megörvendeztetni, majd háborítatlanul újra magányomba süllyedni
így élek,
semmi fontos nem szokott történni, teszek - veszek - dolgozom, olvasgatok.
munkahelyemen legtöbbször ott maradok: itthon sincs mit tennem, meg az esték nehezebben is egyedül
észrevettem ezt is: mennyire hozzánőttem már kataklizmáimhoz, mennyire hamar átsiklom olyan szűrnyűségen, mint hogy egy kedves lánnyal hiába próbálok szóba elegyedni, vagy hogy nem tudok életemmel mit kezdeni.
komolyan haragvó nem vagyok régóta, a káromkodás pár perc egészséges változatosság mindössze, ha elgurult a radír.
kényszerűen feltörő életkörülmény - változtatásaim is illendően szolid határok között dobálnak erre-arra
azt is biztosan tudom már; senkinek nem kötelessége megváltani engem (azon a régi lányon kívül nem is tudom, ki lenne képes erre) magamban pedig e téren nem-igen bízhatom.
életemmel szörnyű árat fizetek üdvösségemért