dátum: 67.11.      fájl: c0135-1.htm           C. 0135

a boldogság átérzett lehetőség.
tehetségesnek hiszem magam, de biztos, hogy ebből valami csak magamat halálra kínozva születhetik

67.11.

mik foglalkoztattak az elmúlt hónapokban gyakrabban:
- várom, sikerül-e a műtermet megszerezni
     hogy mennyi ebben a sznobság
     később vajon valóban szükségem lesz-e rá, vagy megint csak eszközökkel halmozom túl magam
                                                                                            (tisztességes 73.01.)
- festés témaválasztásom esetlegessége és teljes tendencia-hiánya. így ez öncélúnak, játéknak hat. (eltekintve a Levél sorozatomtól)
- aztán új fölfedezés: mennyire megszoktam, mennyire megfelel nekem ez a totális önállóság. senkihez nem kell alkalmazkodnom, a pihenés, az esti munka ritmusa teljesen ön (belső-) törvényeit követi, szokásos időnkénti spontaneitásaim alig ütköznek akadályokba.
   de: a hiány foka és intenzivitása párt követelne mellém
- időm felhasználása: néha már elhatározott "programként" olvasok, de ez nem az "igazi" időtöltés, ezután is marad hiányérzetem.
- hogy hallatlan sok impulzusra nem reagálok, nem érdekel; közömbös
     és nem tudom mentség-e erre
     hogy a festés folyamata a végsőkig tud izgatni.
- hogy most szinkronba kerültem a naptárral: áhítatosan és teljes szentimentalizmusommal csodálom az őszt, az alkonyt, a fákat.
- hogy szabad-e engednem -, erkölcsös-e ez a teljes ambíció-hiányom az építészet terén, jogom van-e ennyire körül nem nézni a szakmában. folyóiratok, kollégák munkái, vagy a ma látott pótdiploma kiállítás. végeredményben egyáltalán nem érdekelt, nem is néztem meg annyira, hogy meg is értsem. (mindenesetre az esetnek hálás vagyok: végre egy ösztönös jel magamtól magamnak.) (túl sok vizsgálódás és előítélet, dogma: kiagyalt megállapításaimban legtöbbször kételkedem)
- hogy milyen kegyetlen-keveset ismerek a szakmámból
- hogy nehéz dolog a szexualitás problematikája, és talán Delacroixnak igaza volt, mikor örült, öregedvén.
- időnként egy-egy ruhaötlet jut eszembe, amit szívesen megcsináltatnék. erős hiányérzet is ilyenkor, (teljesen bizarrul, hisz még egy Kondor festményt sem fogadnék el, ill. tartanék meg.
- hogy egyáltalán illik-e alkatomhoz, stílusomhoz a forma robbantása: valamilyen hely, - munkaviszony változtatás, szabadúszás.
- hogy mióta az Aranyszarvas mellé házat terveztem, mennyire megszerettem Budapestet.
- aztán: hogyan kell a házaséletben viselkednem
              - egyáltalán sor kerüljön-e erre
- rettenetes, hogy semmit nem javultam vakaródzás terén
- hogy bizony magas szinten vagyok erkölcsös: az asszonyt, aki mellett boldog lennék, nem lenne nehéz elcsábítani örökre.
- hogy nagyon kell vigyáznom, nehogy beváljék kilencedik évem körüli gondolatom; a skarlátkórházban, az utolsó délután: "egy egész hónap kellett, hogy fölfogjam, megértsem: kórházban vagyok. egy élet kell majd, hogy megértsem: élek."
- vigyázat, élet! ez már nem a fölkészülés ideje
- nem kellene-e inkább írnom, vagy legalábbis azt is. sokszor egyáltalán nem hiszek a tehetségemben. csak gyerekes csalás: nézd milyen szépen eszik Petike!
- hogy nagyon sok mindenről (kiállítás) nemcsak nem alkotok véleményt, de még csak eszembe sem jut megítélni. így aztán hirtelen kerekedett vitákban csak bambán állok, motyogok: várjunk csak, nincsen fekete-fehér ez nem is olyan egyszerű
    (nagyon bódult is vagyok a nap nagy részében, sajnos bent gyakran igen lassan is dolgozom)
- hogy mennyire az emberek értékeit látom már meg inkább, mintsem hibáikat, és valamiféle aggkori - szelíd - túlhumanitás időnként teljesen uralkodó ítéletalkotásomban
- hogy rendjén van-e, hogy bármely apró dologgal szembekerülve, a problémát a világegyetem mértékéig általánosítom, és sokszor helyét, fontosságát is e szerint ítélem
- napokig örültem ennek a felfedezésemnek, hogy tudniillik észrevettem, milyen kellemetlen is nagy tömegben villamosozni. (munkából jövet)
- Zs. emlék oly módon lesz-lett lassan közömbös, hogy a torkomba szaladó emlék erejét nagyon hamar semlegesíti a gondolat: mennyi-mennyi meleget nem kaptam tőle... (nem mintha ezért hibáztatnám)
- milyen érdekesek és szimpatikusan karakteresek kollégáim
- hogy kezd nosztalgikus - komoly közöm lenni a természethez
- hogy nincs beszélnivaló (józanul) az emberekkel, és ez baj, és mennyire nem tudok szórakoztatni egy lányt. tulajdonképpen semmi fontosat nem tudtam magamból megmutatni ( ő nem képes befogadni ilyenkor 68.02. ez tévedés 73.01.)
- hogy milyen kár; de nem lehet szagmúzeumot csinálni. régi kedves hajak, iskolapadok, fényképek, és mesekönyvek, albumok, miegyéb
- valahogy így.