dátum: 68.03.22. fájl: c0157-1.htm C. 0157
- fontos dolog történt velem, Szrogh tanár úr
- Ön látta utamat
- Önt különösen szeretem
így született ez a levél.
Honnét is kezdjem?
Főiskolai éveimet - (talán az elejétől eltekintve ) - nehezen tűrtem. Eredendően
festőnek készültem és ehhez ez az iskola létezett a legmegfelelőbbnek. (Ebben
nem is tévedtem)
Később - időhiány, és önbizalmamat is elvesztettem - ez a cél-vágy fonnyadni
kezdett. Lassan kitanultam szakmám, - narkózisként talán a legcsalfábbat
választva: a félrepillantás nélküli feszített munkát. Benti környezetem is ilyen
irányban hatott rám. Ez az életmód ritka, sikeres perceiben: adott örömet, de
jövőt tulajdonképpen nem láttam magam előtt. Kelletlenül és fáradtan éltem, és
több munkára biztattam magam, érdeklődési fókuszomat még jobban leszűkítettem -
naivul a baj okát ebben látva.
Jellemző az évek hangulatára talán ez:
(naplomból)
" ...a számomra legfontosabbakat
egyre kevésbé szívesen és egyre bizonytalanabbul fogalmazom meg
a kockázatot sem szívesen
vállalom: érzékenyen érint, ha elsikló tekintetet veszek észre
szemem sarkából: a
mögöttem elzörgő villamosra figyel
- igaz, engem is ritkán érdekel, amit
végig szoktam hallgatni, és ezen nem sokat szépít, hogy észbe kapva,
próbálom figyelmemet
erőltetni egy ideig -
- aztán gondolataim rég bejárt
pályájukra visszazökkennek és lassú zümmögésük minden mást leárnyékol megint.
újból nem hallok semmit, és a
mesélőt könnyű egy-egy kérdéssel megörvendeztetni, majd háborítatlanul
újra magányomba süllyedni
így élek
semmi fontos nem szokott
történni, teszek-veszek, dolgozom...
...életemmel szörnyű árat
fizetek üdvösségemért."
vagy ez:
"... sokfélét láttam, és
fölmérve: nagyjából ott állok fejlődésben, tudásban, ahol kell; mégsem értek
semmit.
nem értem a dolgok jelentését
és kapcsolatát olyakor meghökkentő közelségüket hozzám
használnak és használom őket
mi köze a mának a tegnaphoz
mi közöm van mindehhez
mi is vagyok én -"
- volt diploma körül egy-pár ilyen szempontból jobb hónapom
- ezt említettem is akkor Önnek: a negálások logikájából mégiscsak kiszűrődött
valamilyen Rend, amit az értelemnek megengedhetetlen volt nem belátnia. De ennek
kevés-voltát mindnyájan ismerjük: Reimholz fogalmazta egyszer zseniálisan:
csak hősiességből nem lehet élni.
Aztán jött a Lakóterv. Buzdítottam magam: egy lépcsővel feljebb, hiszen nagyszerű szakma ez - becsüld hát meg magad. Megint becsaptam magam: lendületem hiányát az egyre több fölismerten-beteg csavar zörgésének számlájára írtam, ami e szakmára jellemző, és sandítottam Finta felé: mennyi a munkájából a hozzá méltó, neki való: 3 vagy 7 százalék talán?!
Amúgy, megítélésem szerint súrlódás nélkül - zajtalanul - beilleszkedtem új
környezetembe, bár közösséget nagyon sok mindenben nem vállaltam, nem is
vállalhattam, hiszen jobbára éretlen emberek - viszonylag hamar megszokták, hogy
kesztyűben rajzolok (különben örökösen vakaróznék), és hogy a rádiót
fejhallgatóval használom - én pedig a megengedhető legtöbbet tettem: csöndben
voltam közöttük. Mindig.
Itthon pedig: először félve folytattam tavaly kezdett bátortalan
újrapróbálkozásaimat: elkezdtem rendszeresen rajzolni. Aztán, mint a fellőtt
tűzijáték petárda egyszerre ragyogó csillagokat kezd hányni: eredményt
tudhattam már magam mögött. Nem is papíron, hanem "ma chance" - Januártól már
kemény rendszerességgel (lemetszve életformám némely fölös időtöltés gallyait) -
naponta dolgoztam. Nehezen és megfontoltan döntve: nem túlóráztam, mint mindenki
más a műteremben: délután 6-8-ig aludtam, majd éjjel 1/2
1 - 1-ig dolgoztam. A munkának ritmusa és rendje kezdett alakulni, a
témák egymást segítették a világra, és nem volt ihlet - nincs ihlet probléma.
Meghökkentem az évek óta bujkáló, és becsületes lelkiismeretességgel majdnem
kiirtott, sokszor körüljárt Lényegen: EZT szeretem csinálni. ezt SZERETEM
csinálni. Nyugalmam hiánytalan, és tapasztalhatom: a boldogság úgy építi
önmagát, mint a csúszó zsalus ház: minden egy irányba segít.
egyébként életem többi erővonala is rendeződött.
Mosolyogtam az árnyoldalra:
Az éjszakázást fizikailag nehezen bírtam
minden szórakozásról, önművelésről (!), több-ember társaságról le kellett mondanom, vállalnom.
Már csak a formát kellett csiszolnom:
Latolgattam: kezdjem-e el ősszel az esti pedagógia-szakot, vagy vállaljak-e a
jövőben is grafikai munkákat,
ezentúl rendszeresen - összegyűjtve annyi pénzt (havi 300 Ft-ot), hogy jelenlegi
fizetésem (1500) arányában
kapva a bért: itt, a Lakótervnél 6 órás állást vállalhassak. (1300-ból ugyanis
meg tudok élni)
Az út adott volt: sok éves bizalmatlanságom után most: kipróbáltam magam, és
meggyőződtem róla: alkalmas- érett vagyok bármilyen mennyiségű szabad-
önrendelkezésű időmet megfelelően használni.
ezt februárban írtam le:
mindent értek, mindent tudok
fa vagyok és kő
tökéletes
erős vagyok és győztes is,
úr, parancsolok, nektek is,
biztos, hogy mindig igazam van.
évekig hallottam beszélni őket:
szép a világ.
már elhiszem:
megy a munka."
Hát igen. Önhitt és gőgős vagyok, jogom van most hozzá. Sokat dolgozom, és bízom
benne: tehetséges vagyok. Lassúbb felem pipáját szopogatva a szoba sarkában
mosolyogva-bólogatva nézi a másikat: a kipirultan szoba közepén pörgő-táncolót:
tegye, fiatal.
Ilyen állapotban ért a lehetőség: a Közért Karbantartónál tervezői állást
vállalni.
A vektorok egyértelmű eredőt mutattak:
- építész-szakmai fejlődésem szempontjából a lehető legjobb helyen vagyok Finta
mellett, bár sajnálatos módon az eszemre itt soha egy percre sem volt szükségem
- a Közért szakmai öngyilkosság
- így, irodában, - kiszáradok, napot nem látok, festésre van, de kevés az idő
- a Közért erre jobban módot ad
Elvállaltam. A Lakótervnek még megadtam azt a lehetőséget, hogy alkalmazzanak 6
órás állásban (vállalatunk új kollektív szerződése erre elvi lehetőséget nyújt),
de változatlanul 1500-ért (az adó miatt ebből 1330-at kapok kézhez). Nem
kellettem. Megyek hát - örömmel - a sárból kinőtt felvonulási épületbe - amiben
a "tervezőiroda" is van, sikerült 6 órás munkaidőt kialkudnom. És ráadásul
1800-at fizetnek, bár, különben ennyire nincs is különösebben szükségem.
Kettőig fogok dolgozni, szombaton 11-ig, kéthetente szabad szombat.
Ha most ez így megvalósul: menetrendem szerinti 6-7 évet ugrottam át. Igyekszem
majd becsülettel dolgozni, de szakmai ambícióm megmarad a 6 óra medrében.
Hát így.
Most leállok egy-két hónapra a grafikázással, és festeni fogok. **Sokat leszek fák között és nézem majd a hegyeket.
megtaláltam valamit:
Deske
(** ebből a levélből ez a tévedés csak. Nem érdekelnek a fák és hegyek, azóta
sem. Sok kutya-séta kapcsán 76.05)
(De most igen. 77 ősz.)