dátum:  1975.11.      fájl:  c0517.htm                  C.0517

Élet és Irodalom, 1975.11.1.

Wessely Anna:

Bemutatjuk Váli Dezső grafikáit

Váli Dezső festő, 33 éves. Az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán szerzett diplomát. Képeivel az elmúlt években több tárlaton találkozhattunk.
Tavaly rendezte meg önálló kiállítását a Fényes Adolf Teremben, Budapesten. "Homo contemplator - tűnődő ember szeretnék lenni" - írta a kiállítás katalógusában. A tűnődő magatartás választása húzza meg annak a világnak a határait is, amely Váli képein megjelenik. Szöges ellentéte a környezetére "rácsodálkozó" naiv művész típusának. Képein nincs egyetlen forma sem, amely ne céltudatos eszmélés terméke volna. Épp ezért nem is kerül rájuk semmi, ami e tűnődés által átfogható dolgok határain kívül esik.

A számára jelentőségteljes eseményeket, látványokat, gondolatokat vagy hangulatokat egész mélységükben átéli és megőrzi, hogy minden mozzanatuk gondolati és érzelmi tartalmát, mint saját élményét közölhesse az eleven, színes formák nyelvén. Ezek a formák pedig nem egyesülnek artisztikus simaságú színfoltok dekoratív harmóniájává: egymáshoz igazodó vagy egymásnak feszülő megtört körvonalú alakzatok, amelyek különböző ütemű, váltakozó ritmusú mozgások élményét sugallják. Váli ugyanúgy hisz a formák erővonalainak végtelen kifejezőerejében, mint Klee, aki "sétálni vitte a vonalat". Egy emlék- és vágyképekben felfogott világot lát, értelmez és rögzít festményein.

Ez év tavaszán Váli Dezső kirándult otthonos birodalmának határain túlra, az NDK nagy vegyipari üzeme, a Buna-Werke művésztelepére. A mecénás gyár segítséget nyújt ahhoz, hogy az itt dolgozó festők megismerjék egy nagyüzem munkáját és munkásait. Váli Dezső most bemutatott grafikáinak többsége ebben a gyárban készült. Tanulmányok és képvázlatok, amelyek az első rajztól a kész képig vezető út köztes állomásait rögzítik, dokumentálják azt a folyamatot, amelyben egy környezet tárgyai alárendelődnek a festő tűnődő gondolatainak. Váli az óriási gyárban is megtalálta a nyugodt sarkokat, amelyeket egy-egy létra vagy korlát tesz emberi léptékűvé. A sok gépből, műszerből, kígyózó csőből eltűnik a mozgás (az eredeti rendeltetés), a konkrét látvány összekuszálódik, vagy bizonytalan vonalú ábrákká válik, hogy aztán a sötét és világos tónusok ellentétében képekké lehessen, melyeknek új, más dinamikáját már a festő élménye szabja meg.