dátum: 78.5.2. fájl: c0770-1.htm C. 0770
Művészeti Alap
172. sz. körlevél
Fiatal Művészek Stúdiója
1077 Budapest VII.
Rottenbiller u. 35.
Tel: 425-380
Kedves Kolléga!
Az alábbiakban értesítünk a Stúdió életében bekövetkezett és bekövetkezendő
eseményekről, melynek ismerete lényeges lehet valamennyiünk számára:
1. Elsősorban is a jubileumi kiállítás ügye, amely a Stúdió ez évi
megmozdulásai közül talán a legfontosabb. A Vezetőség, mint erről már
értesültél, Váli Dezsőt bízta meg a kiállítás generálszervezésével. Az előző
körlevélben közölt felhívásunkra érkezett válaszokat a Vezetőséggel együtt
átvizsgálta, és a következő közleményt fogalmazta, amelyet a kiállítás végleges
kiírásaként bocsátunk közre:
A beérkezett levelekből pontos képet kaptunk, mit akarnátok. Ennek alapján: a
kiállításon tartalmi megkötöttség nem lesz, tehát pl. a fölvetett témák
bármelyike megvalósítható (virtuális nevelés, építészet-képzőművészet stb.)
A kiállítás formáját tekintve a döntő többség a boxos formát választotta (97
fő). Hagyományos rendezésű rész is lesz, erre 31 fő jelentkezett
eddig.
Válaszlevél kérésünk az előzetes tájékozódás érdekében történt, a kiállítást
most hirdetjük meg! Korlátozás nélkül mindenki részt vehet, függetlenül
attól, hogy az előző körlevélre válaszolt, vagy sem.
Tehát: kaphatsz egy két méter magas, fehér paravánokkal három oldalról határolt
boxot, másfél-három-másfél méteres oldalhosszúságokkal, vagy egy kétszer két
méteres szabad felületet a padlón. Ezt, mint önálló egységet kell berendezned
a munkáiddal egyedül, vagy szabadon társulva.
Kiállíthatsz bármit, ha megfelelő színvonalú:
- hagyományos kamara kiállítás anyag
- sorozatok
- anyagban meg nem valósult tervek
- műfaji, műfajközi kísérletek
- egy munkafolyamat fázisainak
bemutatása
- erre az alkalomra és méretre
készült mű
- satöbbi, satöbbi.
Nem vagy kötve nemes anyaghoz!
A zsűrizés: Belső szűrit fogunk csinálni. 1:10-es méretű zsűri képes
vázlattervet kérünk vagy makettet. Ha küldesz: műleírást vagy kiállítandó
szöveget két példányban, gépelve. Egy személy egy tervet küldhet. A zsűri
feladata lesz munkádat teljes egészében elfogadni vagy egészében elutasítani.
(Katalógus a vázlattervekből és makettekből készül.)
BEADÁSI HATÁRIDŐ: 1978. június 20., a Stúdió címére
Zsűrizés közvetlenül ezt követően, amelynek eredményéről rögtön értesítünk, hogy
legyen időd a terved kivitelezésére.
A kiállítás novemberben nyílik a Nemzeti Galériában. Minden beküldött
javaslattal foglalkozunk, de tekintsetek el attól, hogy minden kérdésre külön
válaszoljunk.
A kiállítás további adatai: helye a Galéria ideiglenes kiállítóterme lesz, az,
amely három oldalról körülfogja a főlépcsőházat. Ennek egyik szárnyát tartjuk
fönn a hagyományos rendezésű résznek.
A terven vagy maketten az autonóm műtárgyak vázlatát nem kell feltüntetni, csak
az elhelyezését. A boxok végleges zsűrizése a kiállítást megelőzően lesz.
A hagyományos rendezésű részt igénybe vevők figyelmébe: Ennek az anyagnak a
begyűjtése és zsűrije szeptember legelején lesz a Galériában, erről külön
értesítést küldünk. Azonban, akik ezen akarnak szerepelni, június 20-ig
szintén jelezzék ezen szándékukat írásban, hogy a tervek zsűrijével együtt
mennyiségi kalkulációt is készíthessünk. (Ezzel egyidejűleg minden korábbi
levelezés érvényét veszti.) A katalógusba a szeptemberben beadott munkákból is
válogatni fogunk, tehát a hagyományos rész is dokumentálva lesz.
Bízunk benne, hogy a Stúdió húszéves fennállása alkalmából ilyen módon az
átlagosnál érdekesebb bemutatót sikerül rendezni. Éppen ezért, hogy valamennyien
minden erőnket a kiállítsára koncentráljuk, a Vezetőség a Művészeti Alap
vezetésével egyetértve úgy határozott, hogy a MŰCSARNOKI ÉVES KIÁLLÍTÁS ELMARAD!
[...]
1978. május 2.
A VEZETŐSÉG