dátum: 78.9.6. fájl: c0782-1.htm C. 0782
Zsófival Zsennye, művésztelepre kettesben.
(anyjának elmesélendő jegyeztem le, Kata külföldön)
utazás.
Gondnoknő kislányával rögtön elszaladt játszani. közben fényképeztem. hintázott,
napraforgót tanult enni. este kis bocit néztünk, 3 hetes vadászkutya
apportírozását néztük.
9.7.
reggel nyávogással keltett.
mondom alszom - öltözzön föl. engedett tornázni, kicsit utánzott. reggelinél
csak suttogva beszélt (elfogódott)
mindenkinek tetszett, hogy olyan csendes
Tomi kutyát simogatta, közben suttogta: szeretlek.
füle tövét vakargatta
fölültettük egy fehér ló hátára
vitt egy vödör homokot a homokozóból megmutatni a Tomi kutyának.
Tomi elkísér a szénahordáshoz, majd visszafordul. "Látod milyen rosszkedvű?
homokozik. "Zs! odamegyek a fa mögé, fényképezek!
"Jó! Megengedem! Nem bőgök!
du. alvás után ő ébreszt
megnéztük a kis bocit, ahogy szopott
utána a fejést.
megsimogatta a kiskutyát (közben fél tőle)
9.8.
kissé nyűgös, amíg jógázom, aztán elfoglalja magát
orvosi igazolásért autóval
találok két kötet Domust
kertben két kisgyerekkel, addig fotózok (9x12 gépet hoztam le)
üldögélünk, hinta, napraforgó magozás
szombat
+ 2 kislány (Hepp Edittel) a Rákóczy fához. lassan, közben fotózok.
öten fogócska, felváltva lovagolnak rajtam.
d. nagyon fáradtak, haza, du. alvás, utána olvasok.
megmondom neki: egyedül. nehezen tűri, "olvas" mellettem,
föl akar kapaszkodni, ágyon fekszik
vasárnap
Vasvári búcsúba, autóval. óriási tömeg, templom előszobában
földön ülünk, nem látjuk a misét. vissza.
alvás du. séta a kertben, 1/2 6 - 1/2 7, fölvesz egy döglött kispockot, megijed
tőle, majd újra fölveszi, babusgatja: "nevezzük el Marinak!"
kavicsot gyűjtünk egymásnak
esete elefánt (nem tudom ma már, mi ez)
gajdol:
"Jézus Krisztus bocsáss meg minket
Nem tudjuk, hogy te vagy az
És köszönjük, hogy anya elment Norvégiába
és minden - unom
És láttuk a lovacskákat
És mindent kérünk téged"
éjjel lámpa fénykörében régi Domust (1964). nagyon jó.
hétfő
(gyönyörű álom)
reggel fotózunk. gyönyörű napsütés. (1/32 Bl., 1 sec. benti szobarész VAKU, NP 27)
"Most tessék levenni!
Hát mit?
Hát a kulóvert a hölgynek!"
de. napozunk, kánikula, lavórban a teraszon.
du. alvás. bécsi Tv
éjjel a kertben vakuval fotóztam a parkban.
döglött újszülött, burokba fulladt kismacska: babusgatta messziről
(nem engedtem megfogni)
végül beletettük a kukába
külön köszönőimát mondott esti mese után számára
kedd
esik. 3/4 7-kor bebújik az ágyamba. Rumba lovaskocsi bakján,
majd vissza, élvezi
Domusok könyvtárból, Zsófit próbálom könyvböngészésre rászoktatni,
olykor megakad és unatkozik.
már hagy jógázni (35 perc)
de.: rakodik székpárnákat, mos.
hol fél, hol vakargatja Tomit
próbálok vigyázni, hogy keveset egyek, néha nagyon nehezen megy
du. két órás séta a Rábához, horgászokat nézzük, csalán csípi,
végén már megismeri, mutatja
tehéncsorda hazahajtás
este nagy, színes állatkönyvet nézzük
(én untam) meséltetem: Petruska babának mesél
"Akkor elteszem a mesekönyvet, ha odateszed a lábad!
Ha bőgsz, nem jövök be! Jó, na nem bőgsz! Jól van."
Tanítja Petruskát imádkozni: "Vigyázz Jézuskára..."
''És meghalt az anyád? És nem fog föltámadni holnap se?"
egy picivel tovább bírom ébren
9.13.
reggel bekéredzkedik az ágyamba: játsszunk kiskutyásat! Tomi kutyát
akarta látni, séta, Tomival diószedés, lovak kifogása kocsiból, szurokfőzés,
tököt találunk, meg paprikát.
utána teraszon napozás. Én nyugágyban: Biblia, Domus
Zs. babázik
alvás. du. utána kéri, Tomit látogassuk meg, kisétálunk a mezőre Tomival, ráugrik Zs-re, nem fél, naplemente
Napló: váratlanul jól kipihentem itt magam Szuszogóstul. program jó volt, 9x12 f.
gép, Biblia, két könyv. És a talált Domus kötetek.
75 okt. óta először szabadságon angol ügyben.
(Első este, egy éve fordított Picasso Life-t bef.)
micsoda béke
és az egyedüllét problémái elkerülnek
pihent lehetek: vágyom haza és: vannak! lakberendezési ötleteim!! (Esti sötét
szobában olvasólámpa fénykörében)
Zs: alkalmazkodó: "Ha majd befejezted a fényképezést, látogassuk meg a Tomit."
csodálatos park. s megoldódott, hogy ezúttal aktívan tudtam befogadni (fotó)
nyugágyban sütkérezni, és egyáltalán:
előkészíteni egy kívánt állapotot vagy állólámpát
9.14.
ragyogó nap, kicsit velem jógázik, aztán babáját tornáztatja, reggeli
után megint terasz, Tomit sajttal, kávéval eteti
"És kérünk Jézus lélegezz be
és kérünk téged
és vegyenek föl az irodába tégedet
ne csak engemet"
alvás, du. séta, döglött galambot talál, Tomi is
bocikat nézünk.
diót törünk, haza, olvasok, mellettem játszik a fotelban
mindenkori művésztelep-végi gondolat: mi mindent nem kéne otthon sem csinálni.
Micsoda ez a nyugalom.
szükségszerű ez az ezerfelé figyelő nyugtalanság otthon? ne álltassuk magunkat.
itt jó egyedül.
a legszebb itt egy csodaálom volt. semmi nem maradt belőle.
Zs. nyűgössége egy mondattal leszerelhető. fegyelmezett.
kétnaponként mosdóba állítva lemostam. fehérneműit semmiség volt kimosni.
étkezés: nagyon nehéz a helyes arányt megtalálni, mert semmit sem akartam
belediktálni, s minden ebéd után édesség volt, s persze csak azt akarta enni.
"Most befejezted a tornát? Urrrá!!"
sikerült némileg leszoktatni a kiabálásról
reggelente ágyamba kéredzkedett, elég pontosan 7-kor.
9.15.
utolsó nap. de. verandán napozok, ő lavórban pancsol, Tomi állandóan
körülöttünk fekszik már. Reggel Zs. lehozott neki felvágottat, kissé ijedten
kezéből megetette. WC-re saját ötletéből járt, egyedül
ajándék kaját nem fogadott el, nagyon kevéssé barátkozik, de szeretett (!) volna
egyszer, az egyik (25 éves) lány ajtaja előtt 5 percig állt, hogy ő oda be
szeretne menni
kétszer sírt. egyszer elküldtem a szobába, mert nem evett az ebédlőasztalnál,
akkor 10 méterre megállt, és hangosan sírt. "Papa, éhes vagyok", egyszer, mert
beütötte a mellét a lavórba.
állandóan és teljesen kitakarja magát, reggelre náthásféle
óvodástáskából kifolyólag szeretne óvodába járni
szedtünk disznónak makkot és oda is adtuk.
szemben a vonaton egy sokkal kisebb baba hosszú Arany Jánost szaval. lehetne!
játék: kérte, hogy legyek a kisbabája, kishörcsögje.
fogócskáztunk az asztal körül, szerette
Gyereklexikonból mindig a bölcsőde-ábrát mesélteti
otthon, szombat. óvodába először. kicsit sírt, akkor ijedt meg, amikor
elindultunk. én: nyugodt búcsú, körbesétáltunk.
12 dél. óvónéni ölében a kertben, mikor meglátott, elsírta magát.
utána asztali lámpát venni mentünk el. útközben rongykutyát látott, nagyon...
itthon megcsináltam neki. Szemét, orrát (gombok) ő választotta. hátul még
varrtam, elöl már becézte.
du. fotóim nagyítása, este Borcsika minden könyvét neki akarja ajándékozni
örömében.
vasárnap
7 mise, végig ugrálva, utána Borcsikáékhoz. én autós kirándulás
Miklósékkal. este érte. Klárinak varrógépelek.
hétfő
Miklósnak diázok Gombáson. Zs. szipogva búcsúzik reggel.
Bakos Ildikó új műterme. stoppal haza, rohanás óvodába. Zs.
du. elkéredzkedik Kláriékhoz. én: fotóirányzékot csinál. Zs. este haza, nagyon
hangos, agresszív.
kedd
Szolnoki képbeadás, Kornélnak is segít, Miklósnak fotózik, folyosói fotelek
kidob. Zs-t tanítom vekkerre bejönni a szobába reggel.