dátum: 81.04.      fájl: c1013-1.htm     C. 1010 B

Ceruzarajz
                    Váli Dezsőnek, barátomnak

Ki az ki kilép a térből
és zsebredugott kézzel
ócska köpenyében balra
örökre elhalad, s nem hagy mást
maga után, mint az utolsó tekintetet
Mint Lót, ha merte volna
még egyszer visszanézve
megpillantja az égő jelet
a pusztulás árnyait a falakon
az összelapuló sátortetőt
a remegő sziklát az öröklét
sivár pusztaságában a
helyéből kiforduló temetőt
a bárányt, hogy ember
próbált maradni itt,
ahol őszintébbek voltak
a vadállatok a pergő kövek
a távoli csillagok mint
azok, akik hímes szavakkal
társnak, barátnak, szeretőnek
vallották magukat
és béklyóiktól megperzselődve
mit is tehetne mást
mint hogy szótlanul
elhalad mellőlük, elmarad
és kitépett agyát s szívét
hátra hagyva előröl
kezdi valahol másutt
a reménytelenül is kötelező
csigalassú létezés
új formáját

1981. április 25.     S. Nagy Katalin
 

(Abból az alkalomból, hogy falára került
"Műteremben - B/1980/01" ceruzarajzom)