dátum: 83.7.12.     MAMINAK       fájl: c1237-1.htm     C. 1237 B

Édes!

Az élet grimasza, hogy ilyet - hogy neked levelet írjak mára, az előjegyzési naplómba írtam be. Komikus. Talán.
Katáék egy hete elutaztak. Azóta általában reggel 6-tól éjfélig dolgozom.
A zempléni fotóút, persze, az előhívás, kontaktmásolat mind a 18 tekercsről, beszámozás.
Azóta egy másik, pesti zsidó temető is ugyanez.
Ma visznek autóval Pilisvörösvárra ez ügyben, és még a Farkasrétibe is fölmegyek. Nem ma, mert ma borult (a délelőttbe belefért volna.)
Ezen a héten le kell adni a könyvmaketthez 23 fotót, kifogástalan minőségben. Még a válogatás előtte lesz nagy munka.
Nagy munka lesz, hogy valamilyen szöveget meg kell írnom a borító hátoldalára. Ebben nagyon igényes vagyok, nehezen fog menni.
a lakásépítés adminisztrációját folyamatosan intézem, jó hogy van a számológép, ez most csendesebb ügy.
egy barátom- ismerősöm szívességből kifestett itt két helységet. tanonc (a csuklóm nemhogy a korongecsetet, de a csavarhúzást se nagyon bírja). Ez alkalomból szereztem vagy 3/4 m3! faforgácsot. a szobák ki vannak festve, bútorok összehányva. illetve már két szoba rendben van. mosom a szekrények polcait ultrás vízzel...
az új laborral is van munka. hiába. Annyira igényes vagyok a jó (rendszerint magam gyártotta) munkaeszközökre, hogy ha valami nem stimmel, mindig félbehagyom a laborálást, hogy az új eszközt megcsináljam, vagy a meglévőt átalakítsam. ez a szisztéma eddig nekem mindig bevált, megtérült az idő.
laborálás közben itt síküvegeket vágtam, asztalokat cseréltem ki, kábelek helyét, lámpahelyet stb. változtattam.

Kata könyveinek meg polcot kéne csinálni, nem is olyan nagy munka (tán 3/4- vagy 1 munkanap), de részben a csuklóm, részben kéne pár száz forint lécre. addig az ő szobáját nem tudom befejezni.
A konyhát már átrendeztem 4 személyesre - vagy hányan vagyunk -, és közben elkerülhetetlenül becsúszik egy-egy szívesség - fotó, meg grafika korrektúra. - persze nem nálam -, nekem kell elmenni -
az építkezés végszámla megjött. beszámítva az 1500 Ft-os elsötétítő függönyt [a műterembe], amivel a fotólabor helységet elspóroltam: úgy néz ki az egész 52.400 forintba kerül. (153.000 volt az előzetes árkalkuláció. Igaz, nagyon sok lesz a házilagos kivitelre elszámolható tétel. Úgyhogy talán még kapunk is pénzt.

leveled most jött, kulcsot is megkaptam, köszönöm. Szívesen lemennék meglátogatni téged, de... Kékkútra se tudom mikor megyek, ha ezzel az iszonyatos lakás rumlival megleszek, akkor egyedül akarok pihenni. és aztán festeni.

                            ölel: