dátum: 85.4. fájl: c1432-2.htm
C. 1432B
A Kecskeméti Alkotóházból (zsidótemető sorozat)
Kedvesem!
Ima abbahagyható.
Ha jó kép nem is születik belőle, megvan az új törvény.
A törvény legalábbis jó: Van dyckesedjünk el egy kicsit.
A köv. módon próbálom megvalósítani: először (ronggyal) összekeverek egy kis
okkert feketével. a többi tulajdonképpen már ebből mintegy következne. bizonyára
érted. a fülem okkeres a vakaródzás környékén. bár a műterem kőpadlós. persze
hatkor kelek. lehoztam zsidó temető fotókat is. vagy én vagyok egy, vagy ez az
54 temető. ahogy én ezeket 74-75-ben fotóztam, pont azt nem tudom most
megfesteni itt. talán mégiscsak akrillal kéne. azt mondják avval nagyon jó
képeket lehet festeni. Nem tudom, talán ott Pesten neked erről pontosabb
információid vannak. vagy esetleg érdeklődhetnél barátaid körében. persze nincs
telefonod. azt hiszem megvan, várj, most mégiscsak megpróbálom fekete kontúrral.
bár ettől szecis lesz. de szeretném én annak a rohadt Rippl-nek a szecis
szőnyeg-golgota színvonalát elérni. pedig ő még el is kurvult. na. valaki
leírta, hogy végighallgatta a jelenetet, nekem nekem nőbecsülésemen nagyon sokat
rontott. Ült Rippl az Abbázia teraszán a csajjal, kövéren, barettben,
szuszogott. a csaj meg mindenáron sétakocsikázni akart. Rippl mondja: nem. Hogy
akkor legalább még egy fagylaltot...
érdekes, erre a képre ma már annyi ötletem volt, bár nem jöttek be-
bocs,
nem tudod mire valók a nők? nekem annyi bajom van evvel. bár állítólag igen
ügyesen tudnak ecsetet kötni. nekem most épp szétjött az egyiknek a feje. így tellnek napjaim. az e betű okkeres már.
hány l a
tellnek? telnek?
van pénzem. szerinted vegyek valamit belőle? találtam egy fékcsövet. (nem tudtam, hogy az, úgy mondták meg.) most ujjal elmázoltam a fekete kontúrokat. úgy balról
jobbra, srégen. egész jó. nem nyúlok hozzá. kicsit gyakran vagyok álmos benne.
talán.
volt neked egy gyönyörű hálóinged Zebegényben. ebben se sikerült utánozni téged.
az enyém hasonló csíkos lett, most avval kenem ezt a A/85/8-ast. nagyobb része
otthon maradt.
találtam a Moszkva téren egy asztalos műhelyet, ahol nyers fenyő keretet
hajlandóak csinálni, Váli típus 120x120 darabja 600! hatot rendeltem, mire
hazamegyek. esetleg más variáció, téged is érdekelhet a dolog! Még meg sincs a
kép, végül is senkit se volt kedvem fuvarozásra megkérni, maradt a 60x60. talán
nagy képvázlatnak jó lesz. lesz mit fölnagyítani 120-ra, májusban
miért lesz az ember olyan éhes itt csengetés előtt 10 perccel?
na végre, csengettek. az egész klaviatúra okker
85.4.15. Kecskeméten ölel:
Deske