dátum: 85.11.9.      fájl: c1627-1.htm      C. 1627

A türelemről
            illetve a türelmetlenségről

Biztosan Krisztusnak van igaza és nem nekem, amikor a bűnök
fajtáiról és az erények fajtáiról beszél. De én most az
egészet, az összes bűnt, hibát egyetlen egységként látom.
Nincs külön bűnös gazdagság
                            gőg
                        és türelmetlenség se.
        minden bűn és hiba egyetlen állapot,
        mintha a közértmérleg nincs vízszintesre beállítva,
        akármit teszek rá, mindig hibásat mutat
a türelmetlenségnek NEM fegyelmezetlenség a gyökere,
                nem begyakorlottság hiánya,
                nem elhatározás kérdése
                        hogy a másikat akkor is embernek
                        tekintem, ha tökfej
...hanem csak egy pillanatnyi megjelenési állapota egy lényegi tévedésnek.
Ez pedig a következő:
"Ez a dolog, ez az állapot, ez az ember most rossz nekem,
hiszen ezt most kellemtelennek élem meg
        ebből a bajból ki kell bújni-
        ezt az embert rá kell szoktatni arra -
        meg kell neki magyarázni
        majd ha végre erre egyszer lesz pénzem-
        ezt a papot nem hallgatom többé-
        miért nem lehet jobb szappant kapni
        miért telefonálgat olyan későn
        miért nem csinálja meg, ha nem szólok neki
        miért vagyok beteg
        és: ha most ezt megcsinálom, és ha ez meg ez megtörténik,
akkor nekem jobb lesz... és boldogabb leszek, ő boldogabb lesz stb...

vagyis: hogy a világ, (az én pillanatnyi életem) nem jó.
És meg kell változtatni. Sürgősen.
Persze nem elsősorban magamat, hanem a világot.
Vagyis másokat. De magamat is.

Mindez tévedés.
Egy hibásan állított mérleg.
Talán instabilitásnak lehetne hívni:
"Nem hiszem el Istennek, hogy amiben élek, az jó. Hogy jó
világot csinált. Hogy Ő direkt és speciel ezt küldte nekem.
Hogy az üdvösségemnek ez a lehető legjobb. És nekem
a legjobb az üdvösségem elérése.
Hogy most a lehető legjobb helyzetben vagyok, így és most."
Istenbizalom hiány.
Istenszeretet hiány.
        ha a múltkor a szeretetet egy speciális izomtónusnak
(izomállapotnak, lélekállapotnak) neveztem, hát ez
a labilitás is ugyanaz: ennek az izomtónusnak a hiánya,
ez egy másik izomtónus.
Ha az izmaimat mozgató agyközpontot Isten már áthangolta
(én nem tudom megtenni), akkor a bejövő ingerekre - akármi
is - már nem úgy reagálok ösztönösen, hogy a világ rossz
(és meg kell változtatni). Vagyis a "Magasztalásban rejlő
erő" alapgondolata: A lányod elkurvult, adj érte hálát."
Azt hiszem Isten, ilyenfajta boldogságokra hívott minket itt
a földön, ilyenfajta nyugalomra.
        (és ebbe belefér- dialektikusan- hogy amire Isten küld,
        ott és azt változtatni kell. Szeretettel.)