dátum: 86.1.4. 6:05   fájl: c1637-1.htm     C. 1637-1638

Lk 14,33. Aki nem vesz búcsút minden javaitól, az nem lehet a tanítványom.

Uram, nem értem egészen a dolog dialektikáját. Mert le kell mondani a javakról, de meg kell őrizni énünket, a hitet- reményt és aktivitást, hát hogy van ez?!

A javakról, a három dimenziósokról nekem viszonylag könnyű volt lemondani. Mert hitetlenségem táplálta. Láttam, hogy soha nem fog kielégíteni, láttam már vagy 25 éve. És hát így, az Istenkeresés módjaként, idén nyáron megint szétajándékoztam a könyvtáramat, a zenetáramat, mifene. Ezekről könnyű lemondani. Pardon. Kivéve a kézpénz, mert smucig (ami németül = piszkos) vagyok. A szabad perceimről se szívesen mondok le. Aztán: csak bizonyos keretek között szolgálok szívesen. Lehetőleg látványosan. Aztán: megrémülnék, ha a külön szobámból le kellene mondanom. Aztán: Bár most már nem jelzem feltétlen, de továbbra is utálom a pontatlanságot, ha a kölcsönkérő nem adja vissza idejében a drótkefét.

De ahol igazán élessé válik a dolog, régi témám: A közvetlen, szaniter emberszolgálat ellene dolgozik a közvetett - nagyobb léptékű emberszolgálatnak. Pedig ha egyszer (festő hívatást adtál, akkor annak is van helye. Vagyis hát az is kötelező. És ez szolgálatmegtagadással jár, kérések megtagadásával, hol itt, hol ott. Jó annak, akinek a munkahelyén beosztják az idejét. Az arányokat kell itt megtalálnom.

Menjünk tovább. A smucigság az éretlenség, jellemhiba. Ez elvileg tiszta ügy. És javulok is.

De megint csak. Mi van a vágyakról lemondással. Nincsenek rendetlen ambícióim, ez rendben van. De nincs földi reményem se. Nyugodtan, sandán és apatikusan nézem ezt a világot magam körül, Uram. A te világodat. Bár a bűn és baj részét (a nagyobbik felét) mi teremtettük. Elég ronda világ.
No most. Én abban valóban hiszek, hogy jön utána egy tiszta világ, hogyne hinnék. És hát, hiszem éppen azt mondtad, hogy tagadjam meg minden javamat. De ebben a vonatkozásban meg mintha az lenne a bajom, hogy túlságosan megtagadom minden földi javakat. Hogy nem tetszik ez az egész, nem vállalom. Mi kellene? Remény az kell erre a világra vonatkozóan is? Alighanem. Vagy nem? Aztán mi kellene? A szeretet. Talán az egyetlen tiszta földi érték. De hát ezekből annyi van, amennyi. "Törekedjetek a szeretetre". De hát megy, amennyire megy. És: "Ki szabadít meg engem ronda testemtől?" kérdezi Pál. "Hála Isten, Jézus Krisztus." Másrészt azonban én még ronda és apatikus maradtam. Hát, fárasztó ez a kettősség Uram. (fárasztó, és még a tegnapi fotónagyítások is gyengén sikerültek, sajnos.) Pedig nyilván ez a kettősség a munkám.

Még azt kéne eldönteni, akarok-e egyáltalán a tanítványod lenni? Elvben persze igen, hiszen mindenből ez elit minőséget akarom. Kapni is, adni is. De hát mintha szívem szerint szívesebben lennék egy kis púpos öreg zsidó antikvárius Prágában, a 10-es években, egy kis forró vaskályhával a boltocska mélyén.
Vagyis szeretném, hogy lehetőleg soha ne történjen semmi... Így lehetek a tanítványod?!

Hagyjuk Uram a vágyakat. Vagyis az érzelmeket. Le kell vetkőzni őket, mint a télikabátot. Uram, hála Istennek én azt se tudom igazán, hogy mit szeretnék! Ez nem valami magasrendű szellemi állapot, de legalább nyitott.

Használj engem akaratod szerint, ez az akaratom. Kicsit félek persze, de hát ez velejár. A jó szándékomat deklarálom, tudom, ez a feladatom. Na, meg gürcölni sikerrel és sikertelenül. De, hogy hogy sikerül, hogy mindez mire jó és mennyire jó, ez a te dolgod, Uram.
                    két nappal előbb ezt írtam erről:
                    de hát, ha tudnám jobban csinálni,
                    jobban csinálnám.
                    a meglévő követelményrendszer is
                    terhemre van
                    nem bízom benne, hogy lépni tudnék
                    és tele vagyok békétlenséggel,
                    torkig vagyok a terheimmel
                    tűrjek? én síelni szeretek,
                    nem tűrni.
Az ellentmondásokat nem tudom értelemmel föloldani Uram, bűneimet se tudom elhagyni és érzelmeim is kettősek. De itt lent a pincében is lehet és szabad a fény felé fordulva élni. Nem bízom benne igazán, de azért mégiscsak, hogy te át fogsz melegíteni Uram,
és szépen megnövesztesz engem, amen.