dátum: 86.7.16.    fájl: c1687-1.htm      C. 1687 A

ujságcikk: NÓGRÁD  86/7/16

A nemzetközi művésztelep vendégei VII.
VÁLI  DEZSŐ

Váli Dezső festő és grafikus 1942-ben született Budapesten. Az Iparművészeti Főiskolán 1967-ben szerzett belsőépítész diplomát, de 1969-től festőként dolgozik. Eddig 19 egyéni tárlata volt, többek között a Fényes Adolf teremben (1974), a Stúdió Galériában (1975), és a Műcsarnokban (1981). Számottevő anyaggal mutatkozott be 1984-ben Romániában. Művei évente, mintegy tizenöt csoportos kiállításon szerepelnek. Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el, idén megkapta a Munkácsy-díjat. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége festőszakosztályának vezetőségi tagja.
Bukovina című, az 1984-es, salgótarjáni országos egyedi rajzbiennálén szereplő triptichonjával elnyerte a kritikusok díját. E háromrészes rajzán, amelyben megragad a vonal kifejező ereje, a kompozíció puritán belső szerkezetessége, régi zsidó temetők motívummai tűntek föl. Mit csinál most Mátraalmáson?
- Két éve csinálok sorozatot a régi zsidó temetőkről, ezt folytatom zökkenő nélkül, mintha otthon lennék - mondja. - Itt lehetőség van olyan technikára is, amit otthon nem művelek, például linót nem csinálok húsz éve, itt igen, ugyanebből a témából.

- Mi keltette föl az érdeklődését a téma iránt?

- Véletlenül olyan helyzetbe kerültem tíz éve, hogy két-három esztendeig fotózásból éltem meg. A Népművészeti Intézetnek készítettem szociofotókat. Munkavezetőm, dr. S. Nagy Katalin művészettörténész irányította figyelmemet az eddig még kevésbé föltárt régi zsidó temetői művészetre, amelyet a művészettörténeti kutatás is elhanyagolt, jóllehet, miként más felekezetek régi temetői is, e sírkertek sem csupán vallástörténeti, hanem etnográfiai és igen jelentős művelődéstörténeti emlékeket is őriznek, s e minőségükben szerves részét jelentik a kelet-közép-európai, s ebben a magyar műveltséganyagnak, bizonyos szempontból pedig a népművészetnek. [ez nem az én megfogalmazásom] Hamarosan 53 temetőből álló fényképarchívumom lett. Ez feküdt évtizedekig.
Sáros László építőművész barátommal 1983-ban csináltunk egy fotóalbumot a Corvina Kiadónak lengyel, cseh, román és magyar zsidó temetőkről. Ő készítette a lengyel és a [szlovák], cseh, én pedig a romániai és a magyarországi fényképanyagot. Az album a közeljövőben lát napvilágot. Utána fél évig nem tudtam festeni. [ez téves, az a lakásépítés utáni félév volt] Nem tudtam, hogyan menjek tovább. Mindenféle témát kerestem. Aztán előkerült egy zsidó temetőről készült fotóm, amit nagyon szeretek. Ekkor valami bekattant bennem, mint amikor két félgömb összeáll.

- Két félgömb?

- Igen. Mert úgy érzem, nemcsak magáról a témáról van szó. Én 14 évig nonfiguratív festő voltam, nem volt hiányérzetem a tematikus, figurális festészet irányába. Most pedig ezzel a nagy sorozattal - mindegyik kép címe ugyanaz, Régi zsidó temető - lényegében olyan festészetet művelek, amelyben lényeges szerepet kapnak a tematikus és a figurális elemek. Két év alatt ötven olajképet és több száz színes [ez téves kb. 50 ff. rajz] rajzot csináltam. Nem tudom, hogy ez meddig tart, mi lesz belőle? Mindenesetre, olyan gondolat-, érzelem- és motívumgazdagságra leltem, amely szinte kimeríthetetlennek látszik számomra, jóllehet nem tartozom a felekezet tagjai sorába. Ugyanakkor azonban teljesen világos, hogy olyan közös kincsről van szó, amely az európai kultúra egyik legfontosabb szellemi gyökere a hellenizmuson kívül.

Váli Dezső munkásságában, annak csaknem másfél évtizedes absztrakt korszakában is meghatározóan volt jelen a líraiság, az a fajta érzelmi- pszichikai töltet, amely a magyar nonfiguratív festészet egyik erős és rokonszenves vonulatát is jellemezte. A kompozíciós elemek, a képi formák egymáshoz való viszonya Váli Dezső festményeinek sajátos dinamizmusát teremtette meg, egyszerre tartva feszültségben és egyensúlyban az egész kompozíciót.
Ugyanakkor festői előadásmódja a lírai absztrakt megoldásait idézték. Így érzelmileg és gondolatilag egyaránt jól megközelíthető festői világot eredményeztek, a közvetlenül való szólás mellőzésével is. A dolgok végső értelmét kutató ember foszlányokká váló emlékei, belső indulatai, feszültségei és szorongásai, a létezésben való megnyugvás ritka és gyöngéd hangulatai alkotják a nonfiguratív Váli Dezső világát, annak meditatív erejét és szépségét.
Ezzel egyneműnek érzem a figuratív, az ihlető motívumot tárgyszerűen is megfogalmazó Váli Dezső festői világát is. Elsősorban a képek mély gondolati és érzelmi rétegezettsége miatta. Mit jelent a művész számára a régi zsidó temető?

- Több rétege van - mondja Váli Dezső. - Először is benne van a zsidó-keresztény kultúra igen sok ősi eleme, amire európai kultúránk is támaszkodik. Erre már utaltam. Ezenkívül olyan értékű plasztikai kincset, művészeti minőséget őriz, amelyből jó néhányat nyugodtan odatehetnénk bármely nagy múzeum akkád vagy asszír-babiloni plasztikája mellé. Benne van természetesen a halál problematikája, ami a művészetnek mindig egyik alapkérdése volt. Emlékeztet a holocaust szörnyűségére, amely egész Európa lelkiismeretét még sokáig terhelni fogja. Benne van a csend, ami mindig nagyon érdekelt.
Olyan térélményeket kínál, amelyek szinte enteriőrökkel érnek föl, s e mikro-enteriőrök a téralakítás igen magas színtű példáit jelentik. S persze őrzi  a hit élményét is, ami a rendeltetéséből következik.* Vagyis, mindazt a gondolati, érzelmi mélységet, a nemes plasztikai fegyelmet, amely éppen az elmúlás körülményeinek emberhez méltóvá alakítása által figyelmeztet mindenkor az élet méltóságára.

Tóth Elemér

*
Elkövettem azt a hibát, hogy nem mondtam neki, hogy ne idézzen szó szerint, így a saját töltelék fogalmait adta a számba. Amúgy korrekt.