dátum: 89.9.      fájl: c2026-1.htm      C. 2026

Petőfi Népe 89.9.23.

Kiállítás a Cifrapalotában

Váli Dezső lejújabb festményei

Kecskeméten, a Cifrapalota legújabb időszakos kiállításaként október közepéig Váli Dezső festőművész munkáit láthatják az érdeklődők. A kortárs festészet középgenerációjának élvonalában lévő Váli azok közé tartozik, akikkel - egyéni és csoportkiállításokon - igen gyakran találkozik a közönség.
Most látható, meglehetősen egynemű, egy-egy tematikát variáló festői és grafikai sorozata ugyancsak igen friss; 1988-89-ben született.
A kompozíciók - a korábbiak ismeretében - nem hatnak a meglepetés erejével, az utóbbi két évtizedben a kiállítótermekben minden műfajban állandóan jelen vannak a létezés általánosabb összefüggéseit kutató jelképes vagy filozofikus alkotások.
Ez az indíttatás Váli munkásságában is nyomon követhető; hasonló létérzésről beszélt Régi zsidó temető című sorozatának (több kiállításról is visszaköszönt) lapjaival. Számtalan variációban lehetnek ismerősek a fojtóan zárt vagy nyitott terek, melyek a festőművész most látható munkáinak is főszereplői. E szűkszavú festményeken a világ egyetlen helyiséggé; egy műteremmé redukálódik. Az ajtó nélküli, csupasz falak, a jelzésszerű bútorok legalább annyira cellára is emlékeztetnek. Ezt erősítik meg a rácsos, rendellenesen magasan elhelyezett, pusztán a fény bebocsátását lehetővé tevő ablakok. E fény - jellemző módon - nem világít, csak arra elég, hogy hol gyengébben, hol erőteljesebben érzékelhetővé tegye a félhomályt, a rácsokkal zárt cella árnyait, puritán tárgyait. A "műterem" lakójára mindössze ezek utalnak, e térben él a művész egzisztencialista magányában, munkája rabjaként. A sorozat (lakó nélküli) műteremcelláinak sötét hangulataival emlékeztet Vojnich Erzsébet egy 1987-ben az Ernst Múzeumban kiállított (A hetedik című) munkájára. A két alkotót felvonultató kollektív tárlaton tárlaton Váli Dezső is jelen volt Régi zsidó temető című sorozatával. Vojnich nagyméretű festménye egy realisztikusan, impresszionista részletszépségekkel leképezett műteremcellát ábrázolt. Váli zárt terei igencsak hasonló asszociációkat idéznek, bár e meleg barnákat és hideg szürkéket, feketéket - Vojnich képeivel ellentétben - nem aranyozza be "glóriaként" a fentről, a rácsokon túlról érkező fény. A sötét tónusvilágú képeken mindig domináns marad a félhomály. Mivel Váli egy teljes sorozatot tesz közzé, bőven van lehetősége részletekbe menően fejtegetni, képileg újragondolni e félig-meddig metafizikus, szimbolikus tér megszerkesztésének erővonalait. Saját hagyományaihoz híven rúgja fel a perspektíva (Vojnich által még gondosan betartott) szabályait, sőt - ebből is eredően - az arányokat. Előfordul, hogy a szék méretei (Műterem, középen egy szék című képen) valószínűtlenül összezsugorodnak, másutt (Halvány műterem) elveszíti térbeliségét is, és csak jelzésszerű firkaként jelenik meg, hangsúlyozva az ellentétet a gondosan kidolgozott, a térbeliséget éppen hogy felfokozó, fonom tónusvilágú háttérrel. Az atmoszféra jellemző módon minden egyes festményen "válisan" sötét, komor, misztikus. A festmények a "homály apoteózisaiként" azt fejtegetik, hogy a valóság ijesztően sokarcú, parttalan, nem kínál más bizonyosságot, mint a hiányérzetet és a szomorúságot.
A kétteremnyi közepes méretű festmény alaphangnemét folytatja a harmadik teremben kiállított grafikai sorozat is. A tizennégy tusrajz - egyszerű újságpapír felületével - a festőművész vegyes technikával készült korábbi sorozataira utal. A Keresztút - sorozat stációi a felületen grafikailag is domináns szerepet játszó, nyomtatott nagybetűs címeikkel: Halálra ítélik, Először esik el, Felszögezik, Sírbatétel (stb.) pontosan meghatározzák témájukat. A gesztusfestészet és a keleti írásművészet lendületes spontaneitását idéző papírra vetett jelek nem mindennapi érzelmi töltéssel rendelkeznek.
                    Károlyi Júlia