dátum:       fájl: c 2248-1        C. 2248

 

Zsófikám!

Megkaptam leveledet. kösz Megkapod érte a a Mária Terézia rendet. Azt főtisztek kapták 200 évvel ezelőtt, háborúban, ha győzelemre vezették csapatukat, a visszavonulási parancs ellenére, vagyis parancsmegtagadással. Ha netán mégsem győztek, ezért egyébként főbelövés járt.
Szóval, megkapod. Kértem, hogy ide ne telefonaljatok, ne írjatok, ha lehet, mégis írtál, s én meg örültem neki.

Kata vágya volt az örökbefogadás, persze, nem az enyém. Én féltem. Féltem bonyodalmaktól, féltettem a munkámat, önző, magamra figyelő életemet. Aztán megmutattak egy ajtóablakon keresztül, a függöny mögül, ő az, ott játszik a radiátornál, nagy eperszem van a ruhájára hímezve. Én Isten segítő beavatkozását ritkán észleltem életemben, de a mai napig is csodának tartom, hogy akkor és ott minden félelmem, aggodalmam elmúlt, egyetlen pillanat alatt

A nevelésed munkája főleg Katára maradt. Ez persze természetes is. Lustaságom is belejátszott. Meg még egy. Némely dolgokat másképp csináltam volna, mint Kata, de hát kétféleképpen nem lehet nevelni egy gyereket. Sokszor mondtam ugyan, de a dolgot rábíztam, ráhagytam. Úgy gondolom, egyformán szeretünk téged. Kata elve, hogy annyit préseljen ki belőled - amíg még tanítható vagy - amennyit csak lehet. Persze az anyák szerepe általában ez. Én inkább békén hagynálak, és amikor ismerősök számon kérik rajtam, mért nem kapom el a grabancodat, hogy kötelességteljesítőbb légy, hogy tanulj, akkor ezt szoktam válaszolni:
    Kétségtelen, hogy sokkal jobb eredményt tudna elérni, mert képes lenne rá. De, amíg ő nem akar tanulni, ha naponta megkorbácsolnám, se érne semmit. Ha pedig majd előbb-utóbb úgyis rájön, hogy ez neki kell, akkor majd úgyis fog. Remélhetőleg, még lesz rá akkor lehetősége.•

A te összes ismerősöd entellektüel, a példaképeid különösen, lehet, hogy most, a komolytalan munkáddal csakugyan elveszted a továbbtanulás lehetőségét. Akkor csakugyan az lesz a teendő, amire már most is gondolsz, jó tervnek tartom: Valamiből pénzt keresni, és otthon a szellemi értékek felé fordulni. Ebben az esetben valóban mindegy, hogy az ember haltenyésztő vagy belgyógyász professzor.

Ezt a programot mindenki meg tudja valósítani, kívánom neked, hogy így vagy úgy sikerüljön. A XX sz. század legjobb amatőr szobrásza Gyovai István 80 éves korában kezdett el mintázni. Ennyit buzdításul.

Még valami. Kata nevelői buzgalmából és a te ellenállásodból kifolyólag sok a konfliktusotok. Ez hasznos is: ehhez is hozzá kell szokni. Meg mint a kiskutyák tűhegyes tejfoga: az anya lerázza a csöcséről: megkönnyíti az elválást. De veszélye is van: nagyon sok lány belemenekül egy túl korai házasságba, csakhogy végre elkerüljön otthonról. És ez gyakran egy életre szóló teher marad. Próbáld meg ezt elkerülni. Ügyesen vagy ügyetlenül, mi mindig melletted állunk.

Kecskemét 92.3.19.        ölel:

                                            A P Ó