dátum: 92.4.       fájl: c2309-1.htm       C. 2309

(Népszabadság cikk)

Bächer Iván:
Fényes Adolf

1867. április 29-én, százhuszonöt évvel ezelőtt született Kecskeméten Fényes Adolf, a magyar vidék legelegánsabb festője.

Jogi tanulmányait félbeszakítva, példás alapossággal, szívóssággal, fegyelemmel és alázattal tanulta a szakmát Budapesten, Weimarban, Párizsban, és ahol csak lehetett, mindenütt, több mint tíz éven át.

Huszonnyolc éves korától kezdve nem voltak anyagi gondjai, tehetsége minden vitán felül állt, valamennyi jelentős tárlaton szerepelt, ösztöndíjakat kapott, az állam vásárolta képeit.

Első, sikert arató munkái - Civódás, Pletyka - még naturalista ábrázolásai gyilkos indulatoknak, ám a kilencvenes évektől Fényes Adolf a magyar táj, a falu, a szegényemberség, a kisváros, a béke, a napsütés, a derű, a család, a munka, a vasárnap, a reggeli és az ebéd legderűsebb, legragyogóbb, legnagyobb mestere lett.

Az izmusokat kihagyta.

Szépeket festett és szépen is élt.

Nyaranta a Szolnoki Művésztelepen vagy Szentendrén, Vácott, esetleg Sukurón dolgozott, ha a Tabánt festegette, át-áttette székhelyét Budára, életét azonban Pesten élte.

A mai Ernst Múzeum házában lakott, a Nagymező utcában, Iványi Grünwald szomszédjaként.

Reggel fél hatkor kelt, elkészült és fél héttől tíz óráig dolgozott. Ezután megreggelizett, finoman sonkát, szalámit, kalácsot, felöltözött, finoman vasalt inget, nyakkendőt, ragyogó cipőt, szép kalapot öltve fel, és elindult dolgára.

Rengeteg dolga volt.

Délig a Váci és a Türr István utca sarkán, a mai Anna presszó helyén lévő Mangold Béla Kolos férfiüzlete előtt kellett állnia.

Itt tartotta az ő cercle-jét, itt élt társadalmi életet, itt fogadta hódolóit, itt szólított meg idegen hölgyeket, ha nem megfelelő öltözékben találtak elmenni előtte: "Bocsásson meg asszonyom, de nem rejthetem véka alá abbéli meggyőződésemet, hogy ehhez a türkiz szoknyához drapp blúzt fölvenni nem igazán ízléses cselekedet..."

Miután a Váci utcában végzett a mester, elsétált a körúti Kőműves Étterembe és megebédelt.

Soha nem ebédezett máshol Pesten, csak a Kőművesben. Szolid, olcsó, tiszta étterem volt ez akkor, kitűnő kiszolgálássál, házias koszttal és barátságos söntéssel az Aradi utca felől. A söntés szomszédságában lévő hentes híres volt tepertőjéről.

A délutánt a FÉSZEK-ben töltötte, általában Weiner Leóval sakkozott, majd a Kávéház következett, ahol asztaltól asztalig vándorolt, akár a többi. 

Itt is vacsorázott, gyakran egypengős Japán-tálat, vagyis egy szelet füstölt oldalassal és fél pár debrecenivel dúsított bablevest.

Fényes Adolf tíz óra körül szigorúan haza és nyugovóra tért, másnap korán kellett kelnie.

Az   életmód  a negyvenes években mit sem változott - csak a képek komorultak el. A napsütötte, ragyogó magyar táj festőjének vásznain furcsa, viharos mesevilág bontakozott ki, kopár, havas, idegen tájakon fehérlő furcsa várakkal, tengerbe omolni készülő sziklákkal, viharos ég alatt vadászni induló arctalan katonákkal...

Aztán nem készült több kép. Csak ez az egy, az utolsó, az öreg festő téli tájban.          

Az embertelen, megfagyott magyar vidék fölött álló, szinte szálló elegáns, kalapos, szemüveges művész szomorúan és szigorúan visszanéz ránk és elköszön. 

Fényes Adolf nem bírt megmaradni a számára kijelölt szobácskában huszadmagával, hetekig csak bolyongott a gettó utcáin, a bombázás, a romok, a temetetlen hullák között.

A csontváz sovány festő a felszabadulás órájában fölkerekedett, végigment a Dob utcán, a FÉSZEK-nél. balra fordult, a Kertész utcán kiment a Zeneakadémiáig, onnan a Körútra, átkelt az Oktogonon, az Aradi utca sarkán megállt a Kőműves előtt és összeesett.

Éttermének küszöbén érte az éhhalál.