S. NAGY KATA

Szia S!

Szeretek levelet írni.

Amit 10 éve a kékkúti ház tető bádogozásakor barkácsoltam, a padlás műteremablak kerete elengedett, végigcsúszott a tetőn és az ülőgarnitúrára zuhant. Négyzetméteres drótüveg, vagy tíz kiló. Ha étkezés: Mikicát kb. melle magasságában vágta volna ketté. Na most majd új ablakszerkezetet kell kitalálni. Evvel a pótfeladattal indultam Pestre, és Pesten át másnap Szegedre, a Nyári Tárlat díját átvenni. A Mártírok útján szédülten kóvályogtam, valami egy napra eledel kellene. Bizonytalan arccal kértem fél kiló csokoládés nápolyit, úgy emlékeztem, az laktat. Mondta: maradhat-e 56 deka? Mondom, legyen háromnegyed kiló, akkor holnapra is meg van oldva. Cegléd felé járva a vonaton kicsomagolom a nápolyit, már rohadt éhes vagyok. Az első négy nagyon jó volt. A hetedik elviselhetetlen. De éhes vagyok, A hajótöröttek dilemmája az utolsó fázisban: mikor szomjukra már tengervizet isznak
        kicsomagoltam a magammal hozott olvasnivalót: "Micimackó, te teljesen hülye vagy, mondja a Nyuszi. Tudom, mondja gyorsan Micimackó, -és most meg vagyok hűlve"

A díjosztás idejére előveszem tarisznyámból a hosszúnadrágot. Képem a többi között: fölényesen jó. Veszek húsz deka földimogyorót, hátha az az igazi. Nem.

Múltkor, mikor nálunk voltatok, mondtad (előtte), hogy Mari szeretne közeledni hozzám, de én hárítom. Mari lenyelt egy válaszmondatot. Tűnődöm, igaz-e a tételem, miszerint nem létező fogalmom: valakit megalázni. Tévedés. Csak az ép Embert nem. De nem mindig vagyunk azok. És például a gyereket?! Reggel uszodába menet Batári festőkollegával találkoztam a házuk kapujában, meséli, hogy őt hajdan pozícióban lévő kollegái hogy megalázták a "porig aláztak"! Vagyis ő ezt úgy élte meg.

Mindig szerettem volna egy szovjet katonai derékszíjat. Pár éve Nyugat-Berlinben a Falnál vehettem is volna egyet, kiskatona guggolt a járda szélén, árult.

Visszaút, Pesten fél órás telefonok, hogy áll a gépírónő (sehogy), mi legyen a lektorokkal, különösen Miklós kételyei után. Hogy ti. Bognár szerkesztési alapkoncepciója eleve rossz./ (Bár ettől a végeredmény még lehet jó, persze. (Ezt a naplót talán 4 elv szerint lehetne kinyomni:

1. Bognár: egy tizedére húzza, a márványtömbből saját ízlésére szobrot farag. Félő, hogy magához formálja.
2. az én eredeti elképzelésem, négy éve: Ha ötödére kell meghúzni, vegye (a hálás utókor) minden ötödik cikket, ha hetedére, minden hetediket. Persze nem teljesen mechanikusan. Így elkerülhető lenne, hogy mások elképzelései a képet eltorzítsák, sokkal okosabbra faragják, kivegyék csak a szakmai részt stb.
3. (ezt javasolták): két évet, mondjuk a hetvenes, kettőt a nyolcvanas évekből kiválasztani, és azt lehetőleg bántatlanul
4. (ez mostanában merült fel) Kiadni egy kötetnyit, válogatva mondjuk az első 15 évből. És ha netán bejön a dolog, később még majd két kötetet Az ötletet az adta, hogy kaptam egy olyan véleményt, hogy az 1991 évet érdemes lenne minden húzás nélkül, külön kötetben kiadni. S akkor (mondom én most) ha megérem, és ha lesz, akkor mondjuk - mint Marái - 1992-95-öt majd külön kötetben.

No már most, Robi most befejezte a munkáját, láttam, de nyomtatás előtt nem tudom értékelni. Olvasva, nem találtam zavarónak a szöveg összemontírozásait.
    Milyen választási lehetőségem van:
        1. Robi munkáját elfogadom
        2. nem fogadom el
        3. átírom, de ehhez zavaró elem, hogy a Mandátum kiadó mindezt a karácsonyi könyvvásárra ki szeretné adni.
        4. Robi szövege marad, de befejezem 1990-el. És ha netán kell, ill. lehet, akkor egyszer egy következő kötet.
           Talán ez a legreálisabb, nem?! Persze a szöveget ismerni kellene. Kb. aug. 12- re lesz egy nyomat.

(Robi oldaláról teljesen szabad kezem van, így állapodtunk meg.)

Mindez az egész történet olyan légnemű a kitalálandó ablakszerkezethez képest. Meg tudod ezt érteni?! Iszonyú feladat: pesti műtermemben lévő anyagokból előállítható legyen,
        egyszerű legyen
        egyszerű legyen megcsinálni
        ne sok hibaforrás
        ne korrodálhasson
        vasúton szállítható legyen
        beépítésnél ne kelljen a tetőn órákat kalapálni
nagyszerű feladat.
Már Székesfehérvárnál járunk, írom ezt neked. Éhemre előveszem a csokoládés nápolyit. A zacskója tegnap óta teljesen átzsírosodott. Három darab lecsúszik. Szomjas leszek rá megint. Hát ez egy ilyen dolog.

A Kacsa c. magazinban egy távoli ismerősöm érdekelve van. Még nem láttam. Most elkértem a szemközt ülő hölgytől, belelapoznék. Bár ne tettem volna. Egy fehér­ruhás lány széttárt combokkal telibe fotózva, kellett ez nekem? Most majd két nap kimászni belőle. És ezen a testi kielégülés sem segít. Mert ez az agyban virít.

Kékkúton (évek óta) a következő könyveim várnak rám:
        József I.-II.
        Micimackó
        Pilinszky összes
        valami angol, meg egy szótár is
        Korunk szellemi körképe-de ez csak halott nosztalgia
        Iskola a határon
                napokban olvastam benne, hogy a "Lukács három napozóterasza". Hoppá, én erről nem is tudtam! Éppen két éve járok oda, most, július végével. Meg is kell ünnepelni. Hát Szeged és Kékkút között, reggel, a szokott időben, azonban angol krimivel indulok az uszodába. (Ha Pesten akár csak átutazóban, automatikusan a reggeli menetrendem lép életbe, 5.34, ha hétfő akkor mise, utána uszoda stb.) Szóval. Leúszom a 30 percet, becsületesen, majd föl a tetőre. Napozóágyak, félpucér nők, minden. LEHEVEREDEM. Napozok én is, mintha ember lennék. Megrendítő volt. Egy órát bírtam, a végén olyan iszonyatos létüresség érzés. Öltözködve az ablakkeret járt fejemben, két napja nem találom a megoldást Aztán otthon, az utolsó percben, két óra alatt. A kuka mellől fölhozott tölgyfaléccel, meg még Mikica tavaly épített ágyából kellett ellopni egy 120-as kapupánt csavart, A végén már csak hat helyen meg kellett fúrni, majd festőszerrel impregnálni
        (most kezd fájni a gyomrom a nápolyitól)
                            még 4 szemes csavart behajtottam,
s kerítettem egy spárgát, amivel majd az egészet a vonatfolyosó korlátjára kötöm (a kupéban nem fér el.) Hű, de fáj most a gyomrom. Igaz, vettem e mozgóárustól egy almalevet is, az alighanem besegített. Ez az almalé különben büszkeségem. Hoztam szinte pont ilyet Norvégiából 1981-ben, az Élelmiszerkutató Intézetnek, magánszorgalomból. Nagyon örültek neki, azonnal egy futárral elvitették. Hogy ők most kezdenek épp egy gyümölcslé programba.

Egy éve, Isten tudja miért, megkérdezted, szeretem-e Bagett kutyádat. Válaszolnom kellett. Mire megjegyezted, hogy "mi lenne, ha még szeretnéd is," amennyire mi mindig is jóba voltunk, ahogy a kutya is imád. Tűnődöm ezen azóta. Itt van ez a festés is. Mennyit nyafogok, szívből és őszintén, mennyire utálom csinálni - de nélküle...?! Hogy is van ez a szeretet dolog? Gyanúsan összemosódik a két ellentét. Mi a szeretet? Munka. Folyamatosan. Nem tévesztendő össze a szimpátiával, ami tényleg befolyásolhatatlan. A szeretet ugyanis akarati, és ránk méretezett feladat is, - hiszen parancs. Jávornak van egy időnként nehezen elviselhető barátnője. Múltkor Kata megvonta a vállát: ha már egyszer fölvállaltam, ha akár most az utcasarokra állna is ki... Világos gondolat, általa értettem meg. Próbálok belegondolni, ha most csakugyan örök harag, és végleg becsapod az ajtót előttem, mi lett volna. Veszíteni nem szoktam, mert nem tudok, mindent jóra fordítok, mindig: alighanem tovább beszélgettem volna veled, folyamatosan, magamban.

Katának egy hátizsákban egyebek mellett viszek most le két kiló körtét is. Gondolom már teljesen összenyomódtak. Ebből kéne enni egy kicsit, csak leszigetelőszalagoztam a nejlonzacskót.

Kiváló a repondőröd. Szeretném irigyelni, csak sajnos annyira nincs szükségem rá, mindig otthon vagyok ugyanis. Szóval belebeszélek, Mari meg 10 percen belül visszahív. Többször beszélgettünk, naplóügyben is kértem biankó véleményét. Találkozni nem tudtunk, nekem tényleg meg kellett csinálni a tetőablakot.

Kata fiókjából előkerült egy régi orosz karóra, most Mikicának születésnapjára megjavíttattam. Kérdem a mestert, milyen márka, mert az már nem olvasható a számlapon: Pobjeda. Átmelegedett a szívem- fölismertem. Gyerekkorom órája volt. Mikinek most már muszáj óra. Múltkor vagy öt iszonyatos pofont adtam neki, a földre is esett, mikor több órát késett egy biciklis játszóterezésről. Belefelejtkezik a játékba még. Később aztán megbeszéltük, hogy ez az egész hogy van, és hogy többet (így legalábbis) nem verem meg. Indulatomban Kata fölgyülemlett hisztériája is benne volt, ahogy tehetetlenül vergődött órákon át, várakozva.

Mi lesz itt, Kékkúton, idén? Érdekes, tavaly olyan világos volt a hiányérzetem előre, hogy nyárra vittem magammal műtermet, és sikerült is dolgoznom. Most irtózva gondoltam erre a lehetőségre, hogy még most is..?! Nem is hoztam semmit. Csak a három Mozgó Világ cikk tervezetét: Bonnard, Rothko, Tóth Menyhért, Farkast kihagyom, mert P. Szűcs telefonon mondta, hogy leadtál egy cikket neki, azt mondja "az az érzése, hogy S. Nagy keresztbe akart neked tenni. Furcsák vagytok ti, művészek..." Kérdem tőle, hogy most mi lesz, párhuzamosan közlöd az én sorozatommal...?  Mindenestre a Sirakuzai diája elkészült, azt oda tudom adni.

Mi lesz itt Kékkúton? Vár rám a Beszélő I-III, de ez alighanem nem az én műfajom. Lehoztam a Nyugat válogatását megint, azt szeretem, ahogy Ignotus meg Babits veszekednek. Bár az is igen bőbeszédű dolog. Jó lenne az egész évben fölgyülemlett irataimat, papírjaimat rendbe rakni, de sajnos teljes rendben vannak. Még az adózási ki- és bevételi naplóm is naprakész. Amiből arra következtetek, hogy igen arisztokratikus ez az én életformám, jut idő játszani, bőven. Ajjaj, megint felemás zokni van rajtam, Kata biztos megint észreveszi.

Már látni a tihanyi két tornyot. Miért nem tudok a gyerekeimmel társasjátékot játszani, mikor úgy szeretik? Miért vagyok mindig "szolgálatban" És miért mindig csak magamat írom leveleimben. Stb.

Hanem olvastad-e Spiró Kanásztáncát? Levében gratuláltam neki, Marinak is szóltam. Újságcikkei, TV kritikái, annak ellenére hogy amiről írt, nem ismerem...

Eszembe jutott, ha netán megvan a könyvem, érdemes lenne a megjelenéssel egy időben egy kiállítást csinálni. Csak nagy strapa. Talán egy egynapos műterem kiállítást, mint Miklósék?

Egy szavamba került volna, hogy bocs, a Farkas cikket én írom meg, bent van a sorozatom tervében, fotóztam is hozzá...

Éhes vagyok. Talán egy kis nápolyit. Reggel ettem négy zsömlét natúr. Az se volt könnyű munka.