dátum: 92.7.     fájl: c2405-1.htm      C. 2405-2407

Drága,
        marha,
                angyali SNK!

Súlyos veretű leveled végén akkorát röhögtem, hogy Kata kiszaladt a konyhából (kíváncsi természetű)

Leveled egyetlen adekvát, lehetséges befejezése ez lehetett volna: Kérlek, most ne zavarj (ne vegzálj), ne rontsd itt a levegőt, (maradj végre egy picit csöndben a hőzöngésed közepette) levélírás helyett inkább intézd szeretted sorsát
...s erre ezek a rettenetes sorok: írj, örülök. Ámbár most megnéztem, az örülök előtt egy gondolatjel van. Ami elgondolkodásra utal: (-az életnek, - magamnak - úgy általában, kivéve neked, - hogy végre ezen a levélen is túl vagyok...

miért nem mondtad soha, egy szóval csak, hogy te nő vagy?! vagy pontosabban: egy szelíd szavú kisleány?! Hát én tudok viselkedni! Időnként.

"ma az első nap, hogy nem megy a munka", remélem, ez dicsekvés. És nem arra utal, hogy megzavartalak. Na, jó, abbahagyom...

Ezért igazán, szívből régóta irigyelnélek, ha olyan lenne a természetem: "nézem a fenyőket, a fények változásait". A természet - ha észreveszem - leginkább elszomorít. Valahogy nem odatartozónak érzem magam, üresnek, jövőtlennek, értelmetlennek, legfőképp, merthogy éppen nem csinálok semmit. A kezemmel, úgy értem. De ne csússzunk el a lelkizés irányába.

Munkarended: kiváló.

Alighanem egyike elnézhető önáltatásaidnak, hogy ilyenkor érzed magad igazán jól: Hédervár, stb. művésztelepek. Emlékszem hazarohanásaidra. Annyi biztosan igazság belőle, hogy az ember vágyik a dobostortára. Egy ideig. Egyébként csakugyan azt szereti az ember, amit ilyennek megnevez? Lásd előző levelem mély értelmű sorait. És végül is, olyan mindegy, valljuk be. Én meg évek óta a Cseresznye utcába [S. Nagy zöldövezeti lakása] vágyom, vágynék, hétvégeken, ha lehetne. Én is magamat viselem nehezen a munkahelyemen; műtermemnek, szegénynek ehhez semmi köze.

Mit csinálnék hétvégeken a Cseresznyében?! Ez is ki van alakítva: egy 15 éves Ludas Matyi vicc: megkérdeztük munkatársunkat, mit csinálna, ha nyerne a Lottón?! "Semmit. Soha többet". Egy-egy hétvége erejéig, csakugyan.

Most leírás következik. Az ábrahámhegyi strandon ülök, fürdőnadrágban, egy piros padon. Mellettem Mikica olvassa a Május 35c. regényt, mert nem szabad vízbe és napra mennie. Lábam sárga homokba ér, iszonyú meleg, és pokrócokon körben halott emberek. Decens zene megafonból és a virsli szag idáig ér. Kata arrébb napozik. Mikica két lehozott barátja évek óta a vízben.

Kecsesen megkerülted a válaszadást, miért nem jelezted, hogy cikket adsz le, bele a sorozatom közepébe. Gondolom, mert éppen dühös voltál (rám). A civilizáció akkor is működik. Úgy értem, a polgári kultúra.

Megnyugtató, hogy Kolosváry neked sem válaszol. Én egy évekkel korábban általa kiválasztott festményem gyönyörű repróját küldtem el neki levélben, hogy ha még érdekli, meg vagyok szorulva, most eladnám. Ennek másfél éve.
A legjobb zsidó temető képem, szerencsére most már végleg Mikicához került.

A Mozgó Világ (igyekszem jóhiszemű lenni) azért nem válaszolt, mert meg akarta várni az én hozzászólásomat. Robi egyébként mondta, hogy a cikked jó.

P. Szűcs feltételezése őt jellemzi, de nemcsak ő a hibás. Miért vette le most tőlem tíz méterre egy nő a melltartóját? Azért nem közölhetnék le (szerintem) a te és én cikkemet is, mert aránytalan lenne. Egyszerűen.

Naplóm. Aug. 6-14. között remélek egy levonatot. Kösz, hogy belenézel. Egy fontos, bár magától értődő szempontot, azt hiszem nem írtam le: ha Robi 1/10-re rövidített változatát adjuk ki, a maradék 9/10-ed a dolgok jellegénél fogva ezentúl kiadhatatlan lesz kötetben, elsüllyed örökre. Nem tudom megítélni, csakugyan, hogy nem érdemes-e valaha az 1/10-nél többet kiadni. Bár nagyon szimpatikus elv a csak a legjobbat publikálni- ennek egyebekben is igyekszem eleget tenni (lásd festményfűrészelés), de bizarr módon az 1/10-nél az a helyzet állhat elő, hogy túl szépet, túl okosat stb. mutat, amitől undorodnék, a lényegét hamisítaná meg.

Nagyon örülök, csakugyan, hogy műv. törtöt is fogsz tanítani. Tulajdonképpen ronda melle van neki, ott. Azt hiszem ez többjelentőségű hír, mint egy új tantárgy. Egyebekben fájó mondatod fenntartásaimra vonatkozólag: ne feledd, hogy én (csakugyan) bízom benned. Ezért biztos, hogy a legbelső körödhöz tartozom.

A sajt + kenyeret nem bírom lenyelni, mert száraz, vajjal is. De tényleg olcsóbb. És: én arról is tudnék levelet írni. Most szembejön padommal egy fején szörfös férfi, megáll, -főiskolai osztálytársam. Hogy ki az a marha, mondja mosolyogva, aki egy strandon gépel. Ja, az apó.

Ez jó ötlet (ed), hogy kiállítás, illetve, hogy nem nekem kéne szervezni. Sugallni kéne? Lehet. Halálos lelkiismeretesen és közönyösen fogom végigleisztolni, ha.

Ahogy látom, most leveled végén: az egyetlen kérdésed - írod -, hogyan lehetne mindezt a gyönyörűt a Cseresznyében megvalósítani. Azt hiszem fentebb erre válaszoltam.
Sehogy.

Sajnos levezetésed logikátlan. Bocsánat, ne essem folyton ugyanabba a hibámba, tehát - logikátlannak tartom. Tehát. "Csak itt Szigligeten stb. vagyok önmagam". Ez persze tökéletes tévedés. Annyi igaz ebből: itt, MOST, nagyon jól érzem magam. De jó lenne, ez örökké tartana! - Erre azt mondanám, még csak jó sem lenne, sajna, és szeretettel megsimogatnám a fejed. "A többi: szerep" mondod. Persze, ez se igaz. És itt átcsapsz valami egészen más témakörbe, indoklásképpen (?), hogy a létezés célja a létezés, és nem más stb. Mi köze ennek mindehhez? A létezés célja szerintem  a burgonyapehely szakszerű becsomagolása. Bocs. Önmagunk megépítése, megvalósítása, nem mások kárára, inkább csak másokkal karöltve. Nem olvastam olyan teológiát, amiben azt javallják, hogy érezd magad lehetőleg minél szarrabul itt a földön. Remélem, nem kevered a dolgot az én némelyfajta típusos önsanyargatásommal, hiszen nyilván nekem így a legjobb, legalábbis úgy élem meg. "Hogy az ember akkor tudja legjobban átélni a létezést... ha önmaga..." ezt a gondolatot egyszerűen nem értem. Azt hogy kell csinálni, hogy valaki nem önmaga? Föl van ez már találva, tessék mondani?!

    Ezek a meztelen nők itt szaporodnak, előttem. Már három. A kurva anyjukat.

Sajnos, bocs, öregek vagyunk ezekhez a kérdésekhez. Mindent tudunk ez ügyben. Nekünk már rég nem kérdéseink vannak, hanem feladataink (és olykor fáradt óráink). Az én vélhetőleg teljesen önmagamba zuhant napomat például épp most mentetted meg e leveleddel, - minden megírhatót megírtam már az elmúlt napokban, most cikket kellett volna, s ettől utáltam a világot. Inkább vállaltam, hogy idén először lemegyek Katáékkal a Balatonra, abban a reményben, hogy ott olyan végérvényesen semmit nem lehet csinálni, és hogy ez még a kertbeli szűkös lehetőségeknél is jobb- ha érted a dolog logikáját. Erre jött a leveled, váratlanul- s a pokróc mellé becsomagolhattam az írógépet is - éljen az élet!

A panasz, a "cérnavékony sírás", amit kihallok eszmefuttatásból, és persze ez igaz, ez őszinte, erre nincs mit mondani. Dolgozol. Megy. Nem megy. Fáradt vagy. Megint megy. Egyedül vagy. Jön egy levél. Megint nekikezdesz. Hova menekülnél?

Építjük a világot. Magunkat. Másokat. Még fizetést is kapsz érte.

Mennyi ideje kopoghatok itt? Másfél órája? Most először Mikica megszólal: "utolsó fejezet". Ugyanis hónapja megült az agyában, hogy én sokat és viszonylag gyorsan olvasok, s ebben követni akar, láthatóan. És csakugyan sokat olvas, azóta különösen. De jó lenne egy lángost enni. szia!

92.7.30. azt hiszem Badacsonytomaj, illetve nem,
Ábrahámhegy, Strand.

                                                            Deske