dátum: 94.1.   fájl: c4126-1.htm      C. 4126


BALLA ZSÓFIÁNAK


Kedves Zsófia,
                    nem válaszoltam azonnal levelére, küldeményére,
ami egyébként nem szokásom.
Szerettem volna megszerezni ellenküldeményként
egy 1990-ben megjelent grafikasorozatom reprodukcióját,
de nincs a kiadónak, mint kiderült, maradék példánya.
Közben, sikertelenül tűnődtem, hogy ha ez nem,
akkor mit mutassak meg magamból.
És legfőképpen egy teljesen fölösleges és gyönyörű csoda
történt velem, ami minden figyelmemet és időmet elviszi most.

A cikkéről.
Szép és jó, amit ír.
Renyhe agyammal a képszerű megfogalmazás részletei
tetszenek leginkább: karácsonyfa, Isten, mint marionett
mozgató, műtét és gondolkodás, a Fiú, a nevetve szokták
mondani.
Belülről nehéz a befele igyekvővel együtt gondolkodnom.
Azt hiszem kemény és jó út volt, amit megtett.
Amiket megtalált (s amik nekem megtanult és belenőtt
igazságok) igazak.
Ezeket a bekezdéseket töredéknek tudom
leginkább olvasni. Nem írja meg egybe az egészet, Vagy maradjon
a teljes: titok? Lehet.

Tavaly megjelent 1958-92 közti "C. Napló"-m,
majd abból, csak az nem megy el levélként.

Nem jelentkezik, ezek szerint édesanyjával
baj van. Dicsőség a magasságban Istennek.

                    szeretettel üdvözli:
94-1-12
                                                Váli Dezső