85. 1. 1542

Miért ez az opuszjegyzék-másolás:

- szégyelltem a ronda betűket

- láttam most a gyöngybetűs Klee-jegyzéket

- fotójegyzék eddig külön volt

- opuszjegyzékből nem lehetett tudni hol, mikor szerepelt

- most eszembe jutott, hogy ezt egy sorszám-utalással el lehet intézni

- meg persze nagy öröm a REND

- amit én pár nap alatt itt most kifésültem, később iszonytató munka lenne, másnak

85. 1. 1542

Ijesztő. (nem szokásom, de most) gondolkoztam valami kedvezmény-megvonáson Zsófi számára, bűntetésként. És kiderült: nincs mit megvonni, semmit nem adok neki.

Este: mondtam Zsófinak, hogy naponta 6-1/2 9 között használjon, amire akar.

85. 2. Él vele.

85. 1. 1542

(Vita a tévében a boldogságról)

Szerintem: az emberiség nem boldogságra vágyik, hanem turboflexibilitásra. Ami tulajdonképpen hasonlít a boldogságra, de HÁNCSOS szerkezetű!

85. 1. 1544

Életutam Derekán egy hibátlan opuszjegyzék neked, kedves Utókor! És teljes rend rajzaim, repróim táján is! Többheti munkával! (De jó játék volt!)

Szuszogásából ítélve Tojtoj alighanem megint a nagyszőnyeget húzza át a műterembe. Ebben (is) következetes.

És ha most kidobnám ezt a bizonytalan minőségű zsidótemető -festménysorozatot? Nem érdem, hanem gőg lenne...

Nem nagyon szeretem ezt az én új, diadalmas hitemet. Kicsit alázatosabban kellene

85. 2. 1545

Ha munkásságom nem is stb. stb. de rendbe tett opuszjegyzékem: csúcs!

Tojtoj idegenekkel is barátságos alkatú.

Micsoda diadal, hogy mindig már ELŐZŐ ESTE elmosogatok, és nem kell reggel!!!

Vajda zseni. Montázsai giccsesek.

85. 2. 1547

...vagyis 85. február. Most (képkeretezés) közben jutott eszembe, hogy mégiscsak igaza volt 1959-ben annak a gimnáziumi tanárnak, aki engedte egy ünnepélyen Zorkóczy harmadik osztályos tanulónak, hogy (gyenge) költeményét elszavalja (-evezőcsapásaim, mint bomba hullanak-). Hogy ugyanis nem a minőség volt itt a fontos.

Evezőcsapásait egyébként ismertem, mert minden versenyt megnyert dublóban, ahol mi - Figuli-Váli - voltunk a másodikok. A harmadik mindig az Acélöntő csapata volt.

85. 2.

Szép és jó ez a nagy-nagy-nagy rend, de másfél hónapja csak egy képet csináltam.

Egyetlen délelőtt munkája volt... (A/85/1)

És fődíjat adtak rá. 85. 6.

És Munkácsy-díjat 86.

85. 2. 1548

- -New Yorkba akarok utazni!

- Igazán úgy érzed, hogy a Szentlélek vezet téged?

- Igen, drágám!

- Jól van, csak jó meleg alsónadrágot vegyél fel!-

(egy karizmatikus lelkészcsalád)

85. 3. 1551

a hallgatag piarista példája gyönyörű

de bölcs krokodilnak lenni nem az én utam

szent hebrencs lehetek

A GICCS: igazságok halmaza

a mű: igazságok rendje

(Panaszkodnak és billegnek ezek a fiatalok.) Ugyanis még egyáltalán nincs valódi teher rajtuk. A megterhelt csónakot kevésbé dobálják a hullámok.

Dicsekszem, hogy dicsérjenek. Átmelegít.

85. 3. 1552

Egy festménynek 5-10 fő vonatkozása van, pl.:

utalásai,

ritmusképlete,

tónusrendszere,

színei, stb.

ezek vonatkozásban vannak egymással, és mint egy TÉRI HÁLÓ képzelhetők el.

No már most az egész rácsszerkezetből néhány csomópont, amiért az egészet csinálom, amiért izgatott leszek (eddig nem tudatosult),- biztosan látom - állandó, sőt AZ állandó festészetemben.

(Egyszer meg kéne próbálni megkeresni, mik ezek.)

85. 6. Pl. bizonyos enteriőr élmény, aztán bizonyos színek konstellációja, stb.

85. 4. 30. 1552

Az ünnep nehéz ügy nekem. De ilyenkor egyértelműen átélem: végső búcsú. Az utolsó órák Kecskeméten, három hét élete, rendje süllyed el ma.

nem lefeküdni vágytam én velük, áh -

hanem hogy szívből örüljenek nekem.

hogy de jó, hogy végre itt vagy -

de erre se hittel

1554/F

S. Nagy Kata:

(85. 4. 5. Balassagyarmat, kiállításom megnyitó szövege)

[...] Váli Dezső, miként egykor a kolostorok iniciáléfestői, ikonok ihletett másolói, szorgalmas napi munkával, vállalt fegyelemmel önmaga és a vászon, önmaga és a festék, önmaga és a mestersége szemérmes, érzékeny viszonyából életművet teremtett [...]

1559

85. 4. 11. - KECSKEMÉT 85. 4. 30-ig

...

Második nap. Azon töröm a fejem, hogyan tudnék innét meglógni.

...

Asztalmagasság itt jó: 82 cm.

...Hózentrágert levettem, hiúságból. Öregszem.

...

Lejöttem ide azzal a céllal, hogy a végre megtalált hideg szürke-zöld színskálát használva távoli, drámai temetőket fessek. Erre itt jönnek a puha-lírai-szőnyis-vajsárga képek.

2 hét múlva: no nem egészen ez lett belőle...

...

Igen, jelszavam, ez jó: I am on duty (szolgálatban vagyok).

85. 4. 1561

Levél Miklósnak.

Kedvesem!

Ima abbahagyható.

Ha jó kép nem is születik belőle, megvan az új törvény. A törvény legalább jó: vandyckesedjünk el egy kicsit. A köv. módon próbálom megvalósítani: először (ronggyal) összekeverek egy kis okkert feketével. A többi tulajdonképpen már ebből mintegy következne. Bizonyára érted. A fülem okkeres a vakaródzás környékén. Bár a műterem kőpadlós. Persze hatkor kelek. Lehoztam a zsidótemető-fotókat is. Vagy én vagyok egy vagy ez az 54 temető. Ahogy én ezeket 74-75-ben fotóztam, pont azt nem tudom most megfesteni itt. Talán mégiscsak akrillal kéne. Azt mondják, avval nagyon jó képeket lehet festeni. Nem tudom, talán ott Pesten neked erről pontosabb információid vannak. Vagy esetleg érdeklődhetnél barátaid körében. Persze, nincs telefonod. Azt hiszem, megvan, várj, most mégiscsak megpróbálom fekete kontúrral. Bár ettől szecis lesz. De szeretném én annak a rohadt Ripplnek a szecis szőnyeg-golgota színvonalát elérni. Pedig ő még el is kurvult. Na. Valaki leírta, hogy végighallgatta a jelenetet, nekem nőbecsülésemen nagyon sokat rontott. Ült Rippl az Abbázia terraszán a csajjal, kövéren, barettben, szuszogott. A csaj meg mindenáron sétakocsikázni akart. Rippl mondja: nem. Hogy akkor legalább még egy fagylaltot...

Érdekes, erre a képre ma már annyi ötletem volt, bár nem jöttek be -. Bocs, nem tudod, mire valók a nők? Nekem annyi bajom van evvel.

Volt neked egy djönyörű hálóinged Zebegényben. Ebben se sikerült utánozni jól téged. Az enyém hasonló csíkos lett, most avval kenem ezt a A/85/9-ast. Nagyobb része otthon maradt.

Deske

1562

85. 4. 14. KECSKEMÉT

(Takács Sándor kapta kézhez)

2016 Leányfalu, Móricz Zs. u. 141. Jezsuita Ház.

Kedves Ismeretlen Atya!

43 éves festőművész vagyok, hívő gyerekkoromtól. Egy éve adtam át életemet Krisztusnak. Most, szokásomhoz híven, mint minden évben, alkotóházban dolgozom három hétig egyedül, családomat, gyerekeimet Pesten hagyva. Több kiállításom is lesz, erre készülök, az itteni időm másik felét viszont az elmélkedő imádság megtanulására és gyakorlására akartam szánni. Szerettem volna elvégezni a Szt. Ignác-féle lelkigyakorlatot is, de egy pap se tud ehhez megfelelő irodalmakat előteremteni. Van egy könyv ugyan nálam: Laplace (A lélek műhelyében) Prugg Verlag - ezt még nem ismerem, ez 10 napos, el fogom végezni.

Hanem amiért írok. Úgy hozta a sors, hogy az elmélkedő imára május 4-én egy nagyobb, kb. egyetemistákból álló társaságot kellene megtanítanom. Szt. Igánc módszerét szeretném követni. De ezt az imamódot én is csak néhány napja kezdem tanulni. Eddigi olvasmányaim erről a tárgyról:

Morton: Lelkivezetés és elmélkedés, ezt nem nagyon tudtam követni,

Tanguerey: Aszkétika és misztika idevágó fejeztei,

Mócsy Imre: Nyitott szívvel idevágó fejezetei.

Ennek alapján ma belevágtam. Lehetőség szerint korrektúrát kérnék rá, ne mondjak valami szamárságot a többieknek. Egy helyben bizonytalan vagyok: Szt. Ignác a -helyzetkép kialakítását- előkészítésnek tekinti. Nálam ez szinte a fő része az elmélkedésnek. Vagy helyes út mégis, ahogy magában az elmélkedésben ebből igyekszem gondolatokkal továbblépni?

Néhány napja - tanácsra, illetve nem tanácsolták, csak megtetszett az ötlet-írásban imádkozom, hogy el ne kalandozzak. Így egyszerű dolgom van, csak ide kell másolnom ezt a legelső elmélkedésemet.

Köszönöm munkáját előre is.

Április 30-ig címem: Kecskemét, Műkert, Alkotóház

Május 1-től: 1027 Bp. II. Mártírok u. 64/b.

Pesten az irodalom összeszedésekor tanácsolták ugyan nekem, hogy utazzam le Önökhöz, de erre nem volt egyszerűen módom. Addig is pontos címet, címeket kérek: a Szt. Ignác lelkigyakorlata milyen címen, mikor jelent meg magyarul. Esetleg, hogy Pesten hol szerezhető meg, kölcsön.

Köszönöm:

Váli Dezső

Még valamiben vagyok bizonytalan. Túl sok gondolat van az Újszövetségben. Milyen szisztémát állítsak föl, kövessek, a napi elmélkedés tárgyát megkeresni?

Prózai kérdés: nekem ez a ma reggeli ima egy és negyed órát tartott. Ajánljak valamilyen időt a többieknek, mit? Ha valaki arra törekszik, hogy ezt naponta elvégezze, nem marad ideje a közbenjáró imára, bűnbánatra, stb. Én pl. hajnalban napi egy órát szánok ezekre a dolgokra. Tehát: milyen arányban, időbeosztásban javallt imamód?

Elképzelhető esetleg Önöket egy délelőttre vendégelőadóként meghívni?

(Takács Sándor válaszlevele) 1563

Kedves Dezső!

Bocsáss meg, hogy tegezlek, de... azt hiszem ehhez különösebb magyarázat nem szükséges - szeretem komolyan venni a megváltott magunkat, Isten gyermekei vagyunk és Testvérek... szeretném, ha visszategeznétek fiatalok, idősebbek egyaránt.

Sajnos, most erősen időzavarban vagyok, ezért csak a leglényegesebb kérdéseidre válaszolok. A helyzetkép kialakítását illetőleg teljesen igazad van, a félreértés onnan ered, hogy az előgyakorlat - tulajdonképpen az egész elmélkedés légkörének megteremtését jelenti. Tehát benne maradok a helyzetképben, sőt célravezető lenne, ha nem mint külső szemlélő, hanem mint résztvevő lennék jelen az eseménynél, pl. én vagyok az a fiúcska, akinek a kenyerét felhasználja az Úr. Persze itt kicsit -ki-kizökken- ebből az ember, mert időnként újra és újra bele kell élnem magamat a kialakított helyzetképbe.

Az időrendet illetőleg reggeli félóránál többet nem ajánlok. Jó, ha este van egy 5-10-15 perces előkészítés, áttekintése az anyagnak és kicsit elraktározása.

A köv. pont: meglátásaim feljegyzése. Ez egy -kiszűrést-, összefoglalást jelent, amit -összegezve- utána írtál. Nagyon jól csináltad végig az egészet.

Ez az elmélkedés a Szent Ignác-i rendszerben: kontempláció, szemlélődés. Van olyan elmélkedés, amely nem ennyire képszerű, nem ennyire eseménygazdag, ezeket -megfontolás--nak is nevezzük, amikor egy elméleti anyaggal és az abból reám háruló következtetésekkel és kötelezettségekkel foglalkozom, ilyenkor a -helyzetkép- kialakítása valóban csak előgyakorlat, mely a fantáziámat leköti és segítséget nyújt a megfontolás hangulati légkörének a megteremtéséhez...

Kedves Dezső! Örülök, hogy épp én voltam szolgálatban, és így az én kezembe került a leveled. Igen értékes barátot és munkatársat adott személyedben számomra a jó Isten.

Visszatérve a kérdéseidre. Egyetemistáknak reggel egy jó negyedóra is elegendő, és inkább időnként egy-egy hétvégi délutánt-estét ajánlanék, persze attól függ, hogy ki már mennyire jutott előre az Isten-kapcsolatban... Mert vannak olyan adottságokkal rendelkezők, akik járművön vagy munkába menet jól elfoglalják magukat -elmélkedéssel- - de ezt nem szabad erőltetni olyanoknál, akinek más irányú kötelezettségeik vannak (pl. tanulás, udvarlás, a családi élet előkészítése, házaséletben ezer apró teendő), ilyenkor a sátán káprázata az, hogy -Én most nem érek rá! nekem fontosabb most a szokott imaórám! Keressétek előbb Isten országát...- ebben az is benne van -és az ő igazságát!- tehát a kötelezettségeket nem szabad egymással szembeállítanunk....

Persze ez mind csak olyan levegőbe beszéd. A konkrét helyzet ismerete nélkül -tilos a táv-lelkivezetés!-

Az újszövetség olvasásában kezdőknek ajánlanám előbb a Lukács-evangéliumot, aztán az Apostolok Cselekedeteit. Ezt követhetné a János- evangélium, majd Jakab, Péter, János levelei. Máté-evangélium Galata, Efezusi, Filippi levél, Timoteus és Titus... Már a többi levelek, végére hagyva a Rómait, az 1-2 Korintusit, Zsidó levelet. Legvégén az Apokalipszist... Sajnos, most nem érek rá indokolni, csak annyit, hogy Lukács változatos, sok eseményt tartalmazó jó általános Jézus- ismeretet ad. Apostolok cselekedete megismertet az ősegyház eseményeivel. János már igen mély bepillantás a Krisztusi lelkiségbe - a praktikus levelek, pedig a teendőkre, önnevelésre, környezetünkkel kapcsolatos problémákra hívják fel a figyelmet... Ennyi most bevezetőben elég az egyetemistáknak. Közösségben érdemes egyszer (már az első időszakban) elolvasni a Filemonhoz írt rövid levelet. Ez jól szemlélteti, hogy Pál még benne él az ókori társadalom jogszemléletében (rabszolgaság), de már ezt iparkodik a testvériség felé szétfeszíteni... Tehát ne csodálkozzunk azon, hogy a Szentírás lapjairól régi korok szemléletében élő emberek lépnek elénk problémáikkal és az annak a kornak megfelelő megoldást keresésekkel... Tehát nem olyan egyértelmű a Szentírás helyes értelmezése, annak a kutatása, mit üzen nekem ma az Isten. Kezdőknél nem szabad heti 1-2 alkalommal fél, egy oldalnál több szentírásolvasást sürgetni, mert könnyen nem csinálnak semmit, ha túl sokat követelünk... Majd ha kicsit belekóstolnak, akkor már megjön az étvágyuk... jobb, ha maguktól határozzák el a többet, mint ha mi sürgetünk számukra lehetlennek látszó kötelességeket... Legyen egyelőre ennyi elég.

Imádságos szeretettel köszönt

Takáts Sándor

Leányfalu, Móricz Zs. u. 141. 2016

Az elmélkedést fotókópiáztam, visszaküldöm, hátha nincs másolatod!

85. 4. 26. 1569

Kecskemét

ELMÉLKEDÉS Szt. Ignác módszerét követve

A helyzet megrajzolása.

Fekete viharos éjszaka van. Erős szél. Jézus egyedül fekszik a földön, arcra borulva a fűben és az Atyával beszélget. Ha emberi természete szerint szól, akkor bizonyosan megerősítést kér, fáradt lehet a tömegnek való prédikálás után. Hálát ad a kenyérszaporítás csodájáért. Azokért, akik most tértek meg. Dicsőíti az Atyát szeretetéért. Még sötét van, hajnali három. Ahogy föláll, egy örökzöld bokor az erős szélben arcába csap. Fölveszi köpenyét. (Nem, eső ne legyen, sajnálnám, ha ázna.) Lassan lépked lefelé a domboldalon, az ösvényen. A villámok fényében lent meg-megvillan a fekete tarajos víz. Az égre fordítja fejét egy percre, megáll, fohászkodik. Aztán megindul a vizen. Elég nehéz haladni, mert nagyok a hullámok. És a szél szembe fúj.

A bárka elég nagy. Több sor pad, fedett orrész, kopott zöldre mázolt. Fáradtak, álmosak. Izzadnak a szélben. Egy-egy szót dünnyögnek. Jakab váratlanul fölkiált: egy alak, ott, nem látjátok?! Nem! De igen! A halál angyala! A meghalt húgom! Közeledik! Nyomás innét! De hova?! Szól. Hisz az Úr! Hejhó, hadd menjek hozzád, hiszen akkor minden rendben, juhhé, itt vagy Krisztus! Még soha nem jártam vízen! Hiszen ez megy! Vagyis megyek a vízen! Kemény! Hogy az ördögbe lehet ez, jaj, arrébb nem lesz puhább? Akkor mi lesz? Ajjaj, hiszen süllyedek! Kellett nekem itt játszani? De hiszen az Úr megengedte! És Szt. Katalin is azt tanácsolja, habár még most meg sem született, hogy ne hagyjuk el a világ szépségeit, amíg nem elég nekünk Isten szépsége! Segíts, Uram! Köszönöm! De megijedtem. Lám, most megint megy! Tudom Uram, nem az a baj, hogy hebrencskedtem, hanem hogy nem csináltam végig, benned bízva. Nélküled minden összezavarodik, elromlik. Még ez is. Még egy csoda is.

Elmélkedés-pont

Istenem, elég sokszor van éjszaka. Nálam ugyan mostanában ritkán, de hát például tegnap délután is, amikor a vasúti töltés oldalán kóvályogtam. Te tudod, hogy alapvető problémám, hogy a béke kedvéért kezdek gyáva lenni. És inkább csöndben megülni. Vagy legalábbis így látom magamat. Kezdek óvatos lenni játékaimban, életjátékaimban is. És evvel életkedvemet is rombolom. Hogy nincs kedvem fölösleges dolgokkal hülyéskedni, játszani. Pedig, amúgy szeretek. És ezekben a percekben érzem szabadnak magam. Ezek jókedvű tettek, nem fölöslegesek. Hogy az imába ilyen szó is belekerüljön, mint mákostészta és biciklipumpa. Ha jó kedvű és igaz tettek, akkor nem fölöslegesek. Engem is jobbítanak, s visszahatóan - másokat is. Illetve másokat nem feltétlen, ott a meg nem értés veszélye, hát ez az. A megbotránkozás. Hiszen ezért is riadok már néha meg, fáraszt a közegellenállás. És hátha olykor-olykor mégiscsak nekik van igazuk. Például, akiknek nincs kedvük a vízen járni. Ami egyébként teljesen felesleges, csak többletmunka, nem is arrafelé megy a hajó, hanem az ellenkező part felé. Az Úr meg úgyis idejön. Elég lesz itt örülni neki. És én itt kezdek elmerülni. Vagy legalábbis: itt is.

Uram, ha tudnék valahogy csak rád nézni, hiszen te benne vagy a játékomban! Ha rád néznék, teljesebb lenne a szeretetem, és a biztonságom is. Nem félnék, hogy kárt okozok, hogy félreértenek, hogy fölöslegesen lépek, beszélek vagy hallgatok. De jó lenne mindig mindenben és minden arcban is téged nézni!

Micsoda isteni biztonság! A jó és a rossz mozdulatom is biztonságban van, benned. Ez a hit. Nem kell mindig lepislogni, hogy puha-e már a víz, vagy még kemény. Majd te megmondod. Nem kell botunkkal óvatoskodva a vizet szurkálnunk magunk előtt, mint ahogy a vakok járnak, vagyis járnának a vízen. Legfeljebb vizes lesz a zoknink, majd megszárad a napon, reggel. Ha egy kicsit mégis puha lenne a víz. Te vigyázol rám. A ruhámra is. Te adtad az ötletet, hogy induljak a vízen feléd, hogy játsszak. Te fogsz megsegíteni is benne. És végül beemelsz a csónakba, az örök csónakba, magad mellé. Akkor aztán nyugodtan megülhetek. Akkor nyugodtan megnézhetlek, és vissza fogsz mosolyogni.

Mint ahogy ezt már most is szeretném egy picit megkapni tőled, meg persze másoktól is. Nyugodtan ülni a fenekemen, és egymásra mosolyogni. Félreértések, kapkodástól mentesen, nyugodtan, ráérősen. Gazdagon, gazdagon bizalommal és szeretettel. A teljes élet, egy csésze akácteát kavargatva. Örülni neked, örülni a másiknak. Hát igen. Mikor leszek erre én alkalmas? Jogos, hogy annyit nyomorgatsz. Mikor leszek annyira összeszedett és figyelmes? És a másik? És ketten együtt? Hiszek, Uram, akaratommal hiszek, ebben is. Te mindent meg tudsz tenni, bennem is. Persze, ez egy kicsit a mennyország földre kívánása. Dehát ez sincs ígéreted és akaratod ellen. Add, hogy ebben is nyugodtan tudjak hinni benned, ma és holnap is. Hülyéskedés közben is. Amen.

85. 5. 18. 1572

szombat 6.05

ELMÉLKEDÉS

Jn. 15: Én vagyok az igazi szőlőtő. Atyám a szőlőműves. A szőlővesszőket, amelyek bennem gyümölcsöt nem teremnek, lemetszi rólam, a gyümölcsözőket viszont megtisztítja, hogy még többet teremjenek. Ti már tiszták vagytok a tőlem hallott tanítás hatására.

- kérem a Kr.-hoz tartozás érzését

- a hívő öntudatot

és elfogadását és remélését a letisztogatásnak.

Isten jelenlétébe helyezkedem.

Itt vagyok, Uram. Tojtoj váratlanul fölébredt, itt pislog most az ágyamban. Kérlek, segíts meg, hogy rád tudjak figyelni. Uram, szeretnék az előszobádig eljutni most.

Egy szőlővessző vagyok. Istennek legyen hála, nem lemetszve és a szőlősor szélére dobva, tűzre szánva. Kapom a napot, növekszem, kapom az esőt, ágam vége rügyben zöld, kis hajtásom van kettő, két gyerekem. A szélben jobbra-balra billegek, nekicsapódok a szomszéd ágaknak. Vannak köztük szimpatikusabbak, van, amivel időnként összeverődöm. Súlyos bajt nem okozunk egymásnak. Vannak itt gyönyörű megnőtt hajtások. Vannak újak is. Mindenki napfényre igyekszik, mindegyik valamit akar. Mindegyik önálló dologban jár, életteret akar, előre tör. Mozog. De le van horgonyozva a tőkéhez. Belőle él. Van aki tudja, hogy e kapcsolattól függ az élete - és örül neki -, van, aki nem is gondol ilyesmire. Van, aki rabságnak tekinti, kötöttségnek és különböző fórumokon tiltakozik is ellene.

És jön a gazda. Megérinti kezével a szőlőtövet. Nyugodt szeretettel végignéz a vesszőkön. Mindegyiket sorra veszi. És ítél. Egyetlen mozdulatától függ most minden. Sok vessző nem is tudja ezt, nyugodtan csevegnek a szélben egymással. És jön az olló. Egy rendetlen oldalhajtás. Egy rossz helyre növesztett rügy. Van, aki a nyárvégi termésre gondol az operáció közben. És igyekszik nedveit a friss sebre irányítani, a gyors gyógyulás végett. Igyekszik rendesen nőni. Lemegy a ferencesekhez gyónni. A gazda fölegyenesedik, megtörli homlokát. Néhány vessző a földön hever, majd, ha végzett a sorral, összeszedi. A lemetszett ágak még fecsegnek a földön egymással, némely azt hiszi, most szabadult végre önállóságra. Mások már üvegesedő szemmel rémülten és dermedten figyelnek. Érzik: az agónia kezdete. Hogy ez a szabadság a semmibe utazás. Még üzennének, még intézkednének családi házról, könyvekről, még telefonálnának.

És vagyunk mi, akiket a szél tovább lenget. Új nap, új eső. És átmentünk a mai vizsgán. És most nyugodtan és vizsgadrukk nélkül növekedhetünk.

Tojtoj csak ledűlt itt az ágyon mögöttem, és hagy dolgozni, talán el is alszik. Csak nagyon zsibbad a fél karom, amire támaszkodom, nagyon mozogni se merek.

Uram! Mi itt hasmenéses idegességeket élünk át egy telefon vagy egy telefon elmaradása miatt. Sopánkodunk (bár én nem annyira), kapkodunk és lihegünk fontos és még fontosabb és azonnali elintézést igénylő dolgaink ügyében. És közben elfelejtkezünk az egyetlen fontosról, a legfontosabbról. Hogy benned, általad élünk. Hogy élhetünk, engedélyünk van rá. Hogy szabad és lehet rügyet növesztenünk. Hogy őszre és igazi és valódi szőlőfürtök teremnek majd rajtunk. A gazda igaz gyönyörűségére. Majd ősszel. Nem áprilisban. Nem májusban. Majd ősszel. Majd ősszel. Majd ősszel. Semmi gyorsaság. Semmi különutasság. Nyugodtan billegni a szélben. (Tojtoj teljesen hagy dolgozni, szótlanul szuszog. Most kéri, hogy hozzam ide az ágyból a majmát.)

Köszönöm, Uram a legfontosabbat, hogy szőlőtőhöz vagyok nőve. Köszönöm és dicsőség neked. Mindennel ellátsz. Gyerekekkel, szeretettel, bogarakkal és jó könyvekkel, lehet olajfestéket kapni, van minden. Tőlünk 350 lépésnyire reggel ingyen megkapom a szükséges szentségeket. Te biztosan szeretsz. Köszönöm, hogy mindezt Tamásnak is el fogom küldeni, és hogy ő örülni fog neki, a kenguruk között. Add, Uram, hogy rettegjek az ostoba, indulatból jövő hirtelen lépésektől. Egyáltalán a gyorsaságtól. Ha autóm lenne, most már biztosan szabályosan vezetnék is. Hű, de fáj a könyöklő karom. De Tojtoj csöndben szuszog, bár nem alszik itt, a hátam mögött. Most megkérdezi: Apu, ki fűzött?! mondom neki (mert nem értem a kérdését) -nem tudom-. A válaszban megnyugodott.

Köszönöm, Uram, hogy Tojtoj békén hagyott. Csak most mászott ki a hálózsákjából. Köszönöm, hogy szeretem Tamást. Most tényleg igazi biztonságot érzek. Királyi nyugalmat, a jogart mozdulatlanul markolva. Segíts, Uram, hogy a fontossági sorrendet soha össze ne keverjem. Már haladok efelé, köszönöm.

Mi atyánk, ki vagy a mennyekben -

Most Tojtoj hátulról a meztelen talpát a két térdem közé dugta és: -Apu, simogasd meg a jábam, jó?!- Simogatom.

85. 5. 1576

Megint kaptam egy díjat, megint pénz. El kellene költeni. Nem találom a helyem. Nincs is.

85. 5. 1577

MNG. Mai spanyol festészet. Tojtoj a jegyszedő nénivel diskurál: Éva ment a kórházba, mert fájt neki a húsa. Nekem is van húsom, itt (mutat a lábfejére). Nekem kivették a csontot.

És hogyha világít a lámpa otthon, ami erősen világít otthon a konyhában, azt elhozzuk legközelebb neked. De nem fér ebbe a zsebembe, mert túl nagy. Majd beletesszük egy dobozba. De legközelebb idehozom a zsebembe, idehozom a konnektorát. Nincsen neki konnektora, mert azt hitte a bácsi, hogy bekapcsolják és úgy ég. Neked hozom a lámpát. Ez olyan panírozott kép (vastagon kent spaklival - talán azért). Délelőtt is: -mért panírozod a lábad?- (fásliztam). Majd legközelebb elhozom a jó zseblámpát.

Most vakarom a fenekemet, mert nagyon odament a ruha. Most nézem a nénit, akivel az előbb beszélgettem. Mért ne fogjam meg a falat? (nénihez) Most megint visszajöttem. Éjjel én játékozok. És járok óvodába! (nem jár)

1583/3

1985. Nyár MEGBOCSÁJTÁSI LAJSTROM

(lelkigyakorlatos csoport számára írtam)

egyszer és mindenkorra

meg akarsz-e bocsájtani azoknak, akik

a boltban becsaptak

akik büdösek

akik fegyvert és gumibotot használnak

akik gyanítják, hogy becsaptad őket

éjjel hangoskodtak a szomszédban

rosszul javították meg a vízcsapot

félrekezelték édesanyádat

ellenségei minden hitnek

gonoszak veled vagy másokkal

nem szeretik a magyarokat régen és most

akiket anyád utál

akik tehetségesebbek nálad

nem szeretnek vagy nem figyelnek rád eléggé

nem köszönték meg neked, hogy -

nem szimpatikusak neked, mert -

lehányták a lépcsőházat

nem adták neked kölcsön a -

nem hitték el neked, pedig -

nem jöttek el a randevúra

vagy mással randevúztak helyetted

egyszerűen csak jól elkéstek

hibáidra figyelmeztettek

megvertek, vagy szüleidet

akárcsak sportban

azt mondták rólad, hogy -

megették a tízóraidat

eléd furakodtak az életben

vagy a sorállásban

kinevettek, mosolyogtak rajtad

lenéznek, tehetségtelennek tartanak

rosszabb embernek tartanak, mint

nem engedte, hogy kiakaszd azt a képet a szobádban

szüleidnek bajt okoztak

akiket szüleid nem szeretnek, utálnak

ellenségek, más fajúak

más népek

történelmi ellenségek

osztályellenségek

gazdagabbak

akik

a fecsegős papoknak

a rossz országvezetőknek

akik csak a macskájukat szeretik

eltörték kedvenc bögrédet

mindig leverik a fogkefédet és otthagyják

vezetnek és irányítanak téged

pedig alkalmatlanok rá

szebbek nálad vagy kedvesebbek

képtelenek megérteni, hogy -

pornófilmeket készítenek

öregek

túl nagy fülbevalót hordanak

butácskák

régen szerelmesek voltak beléd

jót akarnak neked, de -

meg akarsz-e bocsátani Hitlernek

akik cigánynak születtek

és sok rosszat tanultak el ezért

meg tudod-e bocsájtani az Atyának, hogy sokkal jobb sorsot szán neked, mint épp most elképzelted, és ezért keresztbe tett neked?

és magadnak, hogy a múltkor olyan pokolian elügyetlenkedted azt a dolgot?

---- és hálát akarsz-e adni mindezekért?

85. 6. 22. 1583/9

ELMÉLKEDÉS:

1. előző este kiválaszt: Jn 8, 3-11

Elérni akarom a döbbenetet, hogy hogyan ítélkezhetek másokon

reggel 6 h.

-Az írástudók és a farizeusok akkor egy házasságtörésen ért asszonyt hoztak oda, és elébe állították. Mester, mondták, ezt az asszonyt épp most érték házasságtörésen. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Te mit mondasz? Ezzel próbára akarták tenni, hogy aztán vádolhassák. Jézus lehajolt és ujjával írni kezdett a földön. További faggatásukra fölegyenesedett és így szólt hozzájuk: Aki bűn nélkül való közületek, az vesse rá az első követ! Aztán újra lehajolt és tovább írt a földön. Ennek hallatára azok egymás után eltávoztak, kezdve az idősebbeken, úgyhogy Jézus egyedül maradt az előtte álló asszonnyal. Jézus akkor fölegyenesedett. Asszony, szólt hozzá, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítél el téged? Senki Uram - felelte az. Mire Jézus így szólt: Én sem ítéllek el. Menj, és többé ne vétkezzél!

egy izgága írástudó vagyok, szabómester

végigkísérem a hajcihőt,

aztán elbújok, mert rossz érzésem egyre növekszik,

de kíváncsi is vagyok a történtekre.

A történet rajza

A zsinagógától egy köpésre van a boltom. Ennek is köszönhető, hogy a jövedelmem, hála az Úrnak, meglehetős. A vándorkaravánok itt kocognak el előttem naponta. Vesznek is, hoznak is. Főleg Egyiptomból szeretek kelmét vásárolni.Virgácsseprűvel söpröm a bolt előtti köves utat. Kertem számára gyűjtöm a szamártrágyát, ami tegnap a boltban egy különösen sokáig alkudozó izraelita vándorkereskedő kikötött teherhordó állataitól maradt vissza. Halkan megyek hátra a pitvarba, az asszony még alszik. Mi az a hangoskodás az utca végén? Részeg, ilyenkor, reggel. Nem valószínű, majd Péter két év múlva is arra hivatkozik, amikor megkapják a Szentlelket, hogy nem lehetnek részegek, hiszen reggel van még. Jé, nem is csőcselék, kollégák, jól öltözött urak, írástudók is. Nem futok oda, bennem is van méltóságérzet, írástudó vagyok és kétszintes házam van. Meg amúgy is erre tartanak. Középen meg a városi írnok felesége. Akinek az ura sokat jár a város vezetőivel követségben. Nocsak,

- mi történt, sógor?

- és bementetek hozzá?

- föl volt öltözve már, vagy...?

- és nem is tagadta le rögtön?

- hijj, a nyavalyás, régen gondoltam én. És az a szegény, köhögős, görbe hátú ura, igaz, hogy mogorva fajta, de hát az végül is mindegy. Nem is szokta gyakran verni, én például ha berúgok, mindig megverem az asszonyt. Igaz, van annyi tisztesség bennem, hogy először a szolgálókat verem sorra, s abban fáradok ki. Kivéve azt a kis jóhúsú szolgálólányt. Azt kevésbé. Nem is veszi zokon tőlem, na.

- szóval, hogy a törvény elé viszitek?

Régóta a szóbeszéd tárgya, már többször mesélte a szomszéd. Ez a jó kis város! Minden rendben, hiszen már kora reggel fölsöpörjük a piszkot. És akkor ez a nő! De hát így van ezekkel! Csak pislognak a főkötőjük alatt a piacon jobbra-balra, rámosolyognak arra a szegény fiúra, kicsit olcsóbban adják neki a fejessalátát (már ez is rendetlenség!), aztán kész a baj. A fiú másnap is jön salátáért (ez meg vevőcsábítás!). Kis suskus, a férj meg nincs otthon. Én soha nem szennyezném be a családi ágyamat, otthon.

Na, vigyük ezt az átkozottat, miből telt ezeknek is kétszintes házra... csak nem ebből? Lehet, hogy a férje is tudja?! várjatok csak, hé, mi igazságos, törvénytisztelő emberek vagyunk! Ha nagyon ütitek, nem ér el a bíró elé, itt esik össze, nyugi, sógor! Te meg engem ne ráncigálj, ki vagy te?! Na, épp az Ács fia van itt, ez jó kis muri lesz.! Tartsunk rendet, szólj te, elöljáró uram!

- milyen szépen beszél, hiába, okos ember! Hogy meg kell kövezni! De mit szólnának ehhez a rómaiak? Hiszen ez kelepce! Lám, én is milyen okos ember vagyok! De tényleg meg kéne kövezni. Rend kell. A múlt héten is elkötöttek egy csacsit a térről, nem is lett meg. Talán a mészáros levágta? Annak is nagyon gyűlik! Végre rendet kellene teremteni ebben a jó kis városban. Milyen boldogan élhetnénk itt! Pár év múlva veszek egy kis gyümölcsöst itt, az Olajfák hegyén, vénségemre kiadom felesbe. De figyeljük már, mit mond ez a Jézus. Ejha?! Föl se áll, mikor velünk beszél. Nem néz ránk. Mért nem néz ránk? Most föltekint. Hogy az első követ?! Hogyhogy az elsőt, üssük már agyon és kész! Hogy az első követ... Hát, szó ami szó, én megyek. Végül is nem az én dolgom. A múltkor is a két vég selymet, amit ottfelejtettek... és amikor az anyám tegnap... ...ajjaj... és a mészáros se vághatta föl azt a szamarat, hiszen... és a szomszéd elől is elsöpröm mindig a trágyát, mert későnkelő, pedig neki is kéne az almafáihoz... na én innen pucolok. Te is jösz, szomszéd uram?! Nem kellene egy kis trágya, nekem valahogy összegyűlt. Meg az a helyzet, hogy a te portádat is fölsöpröm reggel, hadd örülj... Na szóval... őrzöm neked. Tényleg, ezentúl hét végén a felét áthordom hozzád... na, így jó lesz?!

ElŐgyakorlat

- kérem a megvilágosodást az abszurd tény fölött, hogy én, a bűnös megítélek másokat

- átérezni a Mester tapintatát, az ő ítélkezési stílusát és bölcsességét

Megfontolások

Uram, hidd el nekem is van mit nyelni a körülöttem élőktől. Az igaz ugyan, hogy az egész konyha úszik, ha elmosogatok, de hát legalább elmosogatok! Mindennap, 17 éve. Illetve tegnap este nem. Igaz, sürgős munkám volt, bár az is igaz, hogy nekem minden munka sürgős. És való igaz, hogy tegnapelőtt sem, de hát ez tényleg ritkán fordul elő, évente néhányszor. Az anorákgombomat egy hete viszont nem varrja föl! Igaz, hogy nem is szóltam neki. De észrevehetné, nem?!

Uram, pár hónapja tisztán érzem, hogy valami különös tónusa van az izmaimnak, ha dühös vagyok. Valahogy melegebb a combom, a felkarom, a gyomrom és a szívem tájéka. Most meg hallom attól a nőgyógyásztól, hogy ilyenkor csakugyan súlyos mérget termel ki a szervezet (ezért jó a magyar -mérges- szó) - és csak speciális biológiánknak köszönhetjük, hogy ekkora méregadagba nem pusztulunk bele!

Uram, iszonyú fárasztó volt egész életemben igazságot méricskélni. Illetve igazságtalanságot. Sose jutottam a végére. Én tulajdonképpen rendes ember vagyok. Csak az a baj, hogy másoknál is ez a helyzet. Köszönöm Uram, hogy lassan vezetsz rá minket erre, mert különben belegebednénk. A szemünkbe se mersz nézni, a földet nézed, tapintatból. Vársz. Nem azt mondod: hülyék vagytok, fiaim. Sőt, még csak azt se mondod: Uram, Ön logikátlan.

Hoppá, Uram, itt átfolytam a

köv. munkapontba, az IMABESZÉLGETÉS-be, de hát ez rendjén is van így. Dicsőség neked, Uram! Kérlek, könyörgök, tartsd meg (rosszra hajló, izgága, rendetlen) szívemben ezt a békét. Ezt a békét, amit kezdtem egy éve megismerni, ami a nem-ítélkezésből fakad. Vagyis ered. Vagyis tőled. Segíts, Uram, hogy soha többé ne ítélkezzek, hogy soha ne kalandozzak erre a kellemetlen, veszélyes mezőre. Segíts, hogy a dolgokat világosan lássam. Hiszen majdnem mindnyájunk, vagy talán mindnyájunk életének fontos tartozéka a percenként előforduló világos ítélet. Hogy ma ez nehéz műtét lesz. Kovácsné ehhez nem jó asszisztens. Persze, hogy kell ítélni. Csak az embereket megítélni nem. Persze, hogy a Kovácsné lomha, vak lennék, ha nem látnám. Dicsőség neked, Uram, Kovácsné lomhaságáért. Te tudod, mért engedted őt ilyennek! Talán, hogy az a nagyokos férje, aki ráadásul tökéletesen fölöslegesen szorgalmas - észhez térjen?

Dicsőség neked, Uram, hogy te rendezed el a világot és nem én. Dicsőség neked, hogy az egész a te felelősséged és nem az enyém. Dicsőség neked, hogy ennek ellenére javítani is tudok ezen a világon, segíteni, művedet folytatni. És köszönöm, hogy látom, hogy ez haraggal, ítélkezéssel teljesen lehetetlen. Hogy úgy nemcsak igazságtalan, bizonytalan, de egyértelműen méregtermelő munka lenne.

Formálj és javíts engem Uram, a te akaratod szerint, ha lehet, egy kicsit gyorsabban. Bár lehet, hogy azt meg nem bírnám ki. Amen.

Korrekció. Ezt kifelejtettem, pedig régóta tudom. Hogy valami ellen harcolni nem jól irányított harc. Hogy mindig valamiért kell küzdeni. Most megyek a Vérmezőre futni

aztán fölhozom a tejet

aztán elmosogatok

de rendessssen. 7.50

85. 6. 15. 1584

OFM. TAMÁS ATYA AUSZTRÁLIÁBA

Drága Barátom!

Most nagyon közel vagy hozzám. Szombat délután, Kata a gyerekekkel fölment a Szabadsághegyre barátnőt látogatni egész délutánra. Egyedül maradtam, nyugton, föltettem a magnóra egy szalagot, tegnap kaptam Jutkától. 84. pünkösd előtti esti felvétel, beszélsz. Az ájtatos pofájú papokról, akiket ki nem állhatsz, meg egyebekről is. Az a pünkösd fontos lett nekem.

Éneklik: Jézus, hajnalcsillag glóri-alleluja, de jó!

Júni elején egy hétre húgom meghívta a Váli családot Salzburgba. Sokat imádkoztak a leendő Tojtojért, most élőben 3-4-5 dimenzióban is láthatták. Megtanította őket buzgón igen-igent válaszolni. Bevonta őket a homokozás munkájába. Cserébe csak annyit mondott időnként: néni, adj valamit! Kapott.

Zsófi a hegyi tavakban üres colás doboz segítségével kis halakat fogott. A kapott befőttes üveg csak Bécsben tört el, két halat csempészett volna át a határon, 3-4 milliméteresek voltak. Nagyon izgult. Bécsben láttuk a kínai szobrokat. Világcsoda. Vagy 10 éve ásták ki azt az ezer életnagyságú agyagkatonát, akik egy császár sírját őrizték. Valódi, igazi szobrok (nagyon jók).

Húgommal meg naponta 5-6 órát beszélgettem, volt miről. Szakmai élete érdekelt. Jegyzeteltem. Imádkoztunk is együtt, sőt, anyám pár nappal később érkezett, az egész régi Váli család, talán 30 év után először.

Húgomtól azt a fontos hírt hoztam, hogy teljes megbocsájtás nélkül nincs semmiféle lelki-testi egyezség, nincs előrehaladás, nincs semmi. És hogy ezt a műveletet el kell végezni. Csopakon lehetne.

Húgomnak meséltem rólad: -szeretett, és azt hiszem, nem kedvelt. Gondolom, száraz és derékszögű voltam neki- - mondtam magamról. Húgom szeme fölragyogott: ez nagyon jó! Akkor nem az ő személye...

Húgom nagyon ritkán kap választ közvetlenül imára. Egyszer áldozás előtt azt mondta: Uram, emberevő hangulatban vagyok! és a válasz: Egyél meg engem.

Még az úttal kapcsolatban: kicsit szégyenkezve és bizonytalanul imádkoztam egy kölcsönautóért. Mert egy barátom kitalálta, hogy ha kicsit körbejárunk az Alpokban, az Katának nagyon jó élmény lenne. Hogy egyébként 4500-zal olcsóbb! mint a vasút. Két barátunk is fölajánlott egy-egy öreg Trabantot, de tekintve az egy nap alatt 600 kilométert, nemigen volt hozzá kedvem. S az utolsó héten egy gyakorlatilag ismeretlen ismerős (egy képemért cserébe, amit fölajánlottam rögtön) egy Lada 1500-ast adott, képzeld a sztrádán 140-150-nel!

Az egy hét tartamára Kata ötletére lakásunkat odaadtuk Jutkának és persze barátainak. D. depressziója, amit látok belőle, lassan halkul. Szóval itt közben nagy kollektív élet folyt, fridzsiderben naponta 8 liter tej, mint hallom - igazán sajnáltam, hogy ez csak úgy jöhetett létre, hogy mi nem voltunk itthon. Hja, a fiatalok! Nagyon csillogó szemmel számoltak be róla, állítólag, hogy hazaérkeztünkre nagyon ki is takarítottak. Zsolt ugyan egy asztalomat, két vonalzómat, egy táblámat és egy (már a Nemzeti Galéria tulajdonában lévő) képemet befestette (véletlenül), de kellő letolás kíséretében a romokat eltakarítottam. Csak a kitört ablakunkat felejtették el visszahozni a javítóból. De hát - nyár van.

Paulát egy késő este Katával meglátogattuk, mert nem volt ideje ránk, elbeszélgettünk vele, mamáját is belevontuk. Most megint sok a munkája, ott kucorgott az előszobában, szőrméi közepette. Gábor jól leérettségizett.

Visszatérve erre a megbocsájtás dologra, még nem tudom pontosan, technikailag ez hogy oldható meg. Tegnap elmentem a Ferenciek terére Istvánhoz megérdeklődni, most valamivel világosabban látom, de nem elég.

...

5.40-es ébredést tartom, jó, bevált. Másnaponként leballagok a ferencesekhez hatra. Az ősz fráter ministráns sajnos eltűnt, kicsit nehézkesen olvasott, de szívmelegítő gonddal. A misét mindig ugyanaz a pap mondja, fémkeretes szemüveggel, nem tudom a nevét. Kijár Szentendrére. Az orra és a felső ajka közötti terület keskeny, ami általában hiúságra utal. Mindig egyformán, kissé felületesen misézik, a hívők válaszába belevág. Nem baj.

Jövőre itt, az Ernst Múzeumban csoportos kiállítás. Ősszel a Vörösmarty téren lesz önálló kiállításom, új, zsidó temetők festményeimből. Kissé félek, hogy esetleg sok pénzt fogok vele keresni, és ez megbontja a családi békét. Tudniillik a pénz elköltéséhez sok IDŐ kell, és azt meg igen sajnálom-nám. Ha meg Katára bíznám, annyira más a fontossági sorrendje - hogy az okozna zavart (nálam). Na, majd.

Egész felnőtt életemben hadakoztam a tárgyakkal, mert nagyon szerettem őket, de mindig éreztem, hogy...

Egy katalógusomban így írtam ezt le:

-a tárgyak jönnek és mennek

nem fogadom el békéjüket,

nem felejtek el integetni utánuk-

szóval ezért. És mindig mindent kidobtam, ami nem feltétlen szükséges. Ez eddig rendben is van. És most életem során jött egy tárgy, amit úgy gondoltam, gátlás nélkül lehet szeretni, egyetlenként birokolni.

Persze, a Biblia.

És ahogy nőtt az érdeklődésem, mi lett? Jött a Csia Újszövetség fordítása, jött egy kicsi Újszövetség + zsoltárok, állandóra az anorák zsebébe, jött egy vadonatúj limburgi, mert annak a fordítását szeretem és értem a legjobban, és előkerült a 75-ös nagy katolikus biblia is, hiszen néhány ószöv. könyv csak abból olvasható, és persze útra egy kis komplett Károli.

Jót nevettem, hogy ezt sem imádhatom, mint egyetlen tárgyat.

Deske

85. 6. 1589

TToj reggel kikukkant a folyosóra (hülyéskedik): -hol van a festőművész bácsi?-

Vágy: éretten szeretnék lepotyogni. (Bár ez se fontos.)

Tojtoj mutat valami eltört műanyagot: ezt eltörtem. Valahogy elszakadt. Zsófi is nem örült neki, csak kiabált. (Teljesen leíró tárgyilagos hanghordozással.)

75. 7. 24. 1591

...

Vagy 8 éve olvastam, most lezárom. Nagyon imponált nekem, hogy Goethe vagy 11 évig nem látogatta meg az anyját. De ettől ez a tett még nem helyes.

...

Ezt is lezárhatjuk: mindig nagy anyagraktárat tartottam (elegendő ceruzaelem volt egy esetleges újabb harmincéves háború esetére is), oka:

- bizalmatlanság a sorssal (Istennel) szemben,

- bizonytalan anyagi helyzetem,

- bizonytalan áruellátás.

Ezek tul.képpen megszűntek. Legyen hát a raktáram a boltokban ezentúl. Majd ha kifogy -

...

Valami megfoghatatlan izgalom és gyönyörűség egy naponta látott tárgyamat fölfedezni, hogy hiszen ezt soha nem használom, tehát ez sem kell.

1592

Két hete Kecskeméten kitaláltam, a napokban megtettem. Elajándékoztam két magnómat mikrofonokkal, erősítőt, a két hangfalat, vagy 50 kazettát tartójával együtt. Sokkal több csöndet akarok.

85. 7. 1593

Ha gyerekeimmel cseresznyézek, olykor már fordított pirossági sorrendben szemezek.

85. 8. 1594

(Barátaim csóválják a fejüket): persze, hogy szeretnék boldog lenni. De úgy állna rajtam, mint tehénen a gatya.

85. 9. 1601

Kedves Náray Katalin!

A februárban megbeszélteknél maradva továbbra is szeretnénk jövőre kiállítani az Ernstben. (Szüts - Bakos - El Kazovszkij - Vojnich - ef. Zámbó - Böröcz - Váli). Megzavarta a dolgot ez a leendő kanadai szereplésünk, de hát az itthoni kiállítás sokkal fontosabb. Vagyis az Ernsthez fogjuk igazítani többi dolgainkat.

Tudjuk, hogy 86 tavaszra nincs hely - így hát - gondolom - ősz?!

Szüts úr helyett írok, s kérek elnézést is nemjelenkezéséért. De a szerencsétlen lakást fest + költözködik (állapotos feleségével). Előtte a lakáskeresés izgalmai, most meg egy kezdődő emeletráépítés minden gyönyöre...

Szeretettel üdvözli:

Váli Dezső

85. 9. 1604

Ez az üres szobám se az igazi, de legalább igaz.

85. 9.

(György Péter cikket ír képeimről:) - kértem, hogy két szó szerepeljen az írásban:

- reszelő

- marhapörkölt

1605/1

T. Igazgatóság!

Kaptam egy spanyol ösztöndíjat, az útlevelet az Alap intézi. Az -utazási határozat--om másfél hónapig feküdt egy íróasztalban - mint Fehér ets.-nő mondta, az Alapnak nem feladata a kiértesítés.

Kérem és javaslom, hogy az Alap ezt vegye föl munkafeladatai közé.

Váli Dezső

1605/C

KATALÓGUS

VÁLI DEZSŐ kiállítása

Csontváry terem

Bp. V. Vörösmarty tér

85. szeptember 12-21.

megnyitja: DÁVID KATA 12-én [csütörtök] 5-kor

katalógusba:

1942, Budapesten. Kölyökkoromban ásványok (a Nemzeti Múzeum óriás ametisztje!), később az evezés, heti hat edzés, dunaszag.

Érettségi előtt néhány kollázs, nagy-nagy izgalommal. Megtaláltam.

Mégis: Iparművészetin belsőépítész szak, mert jó nemcsak a szellemi, de az anyagi szerkezeteket is érteni (a gótika áhítata és a gótika statikája). Remek iskola volt. Két év tervezőiroda, 1969. október: szabadfoglalkozású. Diplomát a fiókba. Kiállítások, bemutatók, pályázatok évi 15-20; nagyon sokat dolgozom. Előbb Stúdió, mostanában szövetségi tag is.

Eddig 770 olajkép. (ebből az évek folyamán megsemmisítettem 480-at.)

1607/1

Kedves Érdi Sándor!

Szeretettel meghívom kiállításomra. 4 éve volt a műcsarnoki, azóta ez az első önálló. 14 év nonfigurativitás után nagy váltás: zsidó temetőket kezdtem festeni. Nem a divat okából, hanem amatőr fotósként - bár korábban nem volt közöm ehhez a kultúrához - nagyon megfogott a téma, és csináltam egy fotóalbumot belőle a Corvinának.

Most másfél év alatt készült olajkép-sorozatomat fogom kiállítani.

Illetlen dolog, de meg kell kérnem, hogy ezt a kis leporellót szíveskedjék visszaküldeni majd. Egyetlen példányom.

Váli Dezső

85. 11. 12. TV I. 10.55 1607/2

-Stúdió 85- művészeti magazin

Szerkesztő-riporter: Szegváry Katalin

(riport, közben kb. 5 képemet bemutatják)

S.: Nem tudom, nagyon rosszul esik vagy fáj egy művésznek, ha valakihez hasonlítgatják, vagy azt mondják neki, hogy emlékeztet valakire? Ezt azért kérdezem, mert képei láttán Bálint Endre jut eszembe. Gondolom, nem vagyok egyedül...

D.: Renoir azt mondta, hogy a festők egymás mögött állnak. Egymástól tanulunk. Bálint a kezdő éveimben a mesterem volt, vagy legalábbis én annak tekintettem. Jártam föl hozzá a képeimmel a hónom alatt, megszidott vagy nem. Mondjuk, nagyon nagy hatással volt rám a hatvanas évek végén készített pár képe, amit a legnagyobb magyar - szóval e századi képek között tartok nyilván. Az első kiállításomat ő nyitotta meg, az volt a barátságunk kezdete.

S.: Mi hatott Bálint Endréből önre?

D.: Húha! Van egy képe, hogy Szomorú história négy képben. Sajnos valakié. Szóval: a világ legfontosabb dolgairól beszélni, ugyanakkor tisztán érzelmesnek is maradni - ezt a kettőt nagyon nehéz [...]

S.: Nemrég a Stúdió 85-ben egy fiatal művész arról panaszkodott, hogy nincs ma munkájuk, hogy nem tudnak kellőképpen megélni a fiatal művészek, nincs vásárlás. Most gondolom, hogy Önnek is kell a pénz. És közben bejöttem erre a kiállításra, és hát 27, 28 és 30 ezer forintos képeket látok, és hallom, hogy összesen kettőt vettek meg. Kérdezném, hogy miből él, és kérdezném, hogy miért így szabja meg az árakat?

D.: Úgy gondolom, ezek a képek megérnek ennyit [...]

S.: És nem zavarja, hogy itt nagyon kevés kép kelt el?

D.: Ez egy nehéz dolog. Engem egyáltalán nem tesz boldoggá, hogy most elvitt - San Franciscóba - egy idősebb hölgy egy képet. Namost, ez a kép eltűnik egyszerűen. Az a pénz, mondjuk, egy jó dolog. De abban a kultúrkörben, egyszerűen, nem is akarok hatni. Ezt ne vegye nagyképűségnek. Szóval én nem vagyok olyan nagy művész, hogy egy világra szétszórjam az energiámat. Örülnék, ha a képeim itthon maradnának, és a legjobb képeim egyszerűen a közösségé lennének [...]

S.: Még akkor is, ha ingyen...

D.: Még akár ingyen. Vagy - hogyne - akár ajándékba is, vagy bármi más módon... A legjobbakat eleve nem is akarom eladni. De múzeumnak persze hogy odadom majd. Egy darabig még szeretgetem őket otthon, aztán majd nemzeti kiállításra, és hát ha megveszi az állam, akkor... múzeumba vagy a minisztériumba, hát akik ezt vásárolják.

85. 8. 17. 1613/1

György Péter interjúja Váli Dezsővel / magnóval

(A finn Taide-ba írt cikk alkalmából V. műtermében.)

G.: Mi volt az indíttatás, hogy az évekig csinált zsidótemető-fotóidból festmények és rajzok születtek?

-: A dolog a következőképpen történt. 83-ban vagy háromnegyed évig nem tudtam festeni. Az új szoba építkezése miatt meg a régi zsidó temetőkről a Corvinának fotóalbum készítése. Éppen tele voltam a témával, hiszen előtte hónapokig fotóztam, - és amikor télen elkezdtem újra festeni, bejött ez a szokásos iszonyú ijedtségem, hogy lesz-e témám. Én az ilyen pauzákat mindig nagyon nehezen viselem el. És a szakadékba ugrás lendületével elkezdtem egy nagyon vörös, nagy ecsetvonásos lendületes kétméteres képet, aminek egyetlen értelme volt, hogy átszakítsam azt a szűzhártyát, ami... akkor ez a kép tetszett, és jókedvűvé és bátorrá tett, és akkor elkezdtem, hogy most nekem bármit, de lendülettel el kell kezdeni. És volt egy délutánom - hála Isten az ilyen pillanatok technikailag mindig teljesen elő vannak készítve - volt megfelelő, lealapozott lemezem, minden egyéb, és fene tudja miből adódóan, nem tudom, mi az ördög emlék hozhatta ezt, hogy elkezdtem ezt a Golgota képet, egy halványsárgára lealapozott lemezre fekete tubussal rajzoltam föl - másfél méteres volt -. Ez a lendületesség - életemben vagy négy-ötször vettem elő - ez mindig előjön, de azt hiszem, nem az én utam, de bizonyos periódusokban mintha szükség lenne rá. S akkor ezt megcsináltam egy fél óra alatt - mert egy ilyen rajz egy fél óra, akkor ettől egy ilyen féktelen bátorságot kaptam arra a délutánra, s akkor csináltam még egy rajzot, arra nem is emlékszem, mit, meg még egyet, szóval három másfél méteres képet rajzoltam egyetlen lendülettel. A második után fölhívtam egy barátnőmet, hogy most azonnal jöjjön ide, mert itt most valami történik, és legyen itt, hát - őrizze az életemet. Nem volt rá ideje, mert azt mondta, hogy dolgozik. És akkor ettől dühös is lettem, meg sajnáltam is magam, és akkor ez még lendületet adott, és akkor a harmadik rajz egy zsidó temető lett. Mert éppen egy fotó - a fene tudja - előttem volt. Akkor én rájöttem, hogy nekem a valóságos zsidó temetőkben van nekem egy olyan enteriőrélményem - azt hiszem, ez így van - talán csak tudat alatt - ami mindig halálosan érdekelt. A belsőépítészetben is. Egyszerűen berezeg egy műszer, megszólal egy csengő, mikor olyanfajta enteriőrélményem van... egy szobának egy sarka, egy fotón látok egy épületet, vagy egy temetőben egy olyan részletet, ahol félig zárt tér van. Azt hiszem, mert ilyenben szeretnék mindig élni [...]

Nem körülírható. De valóban úgy, mint a szeizmográf... szóval valami zene megszólal. Azt hiszem, egyébként ez a tehetségnek a lényege, hogy egyszerűen világosan olyan jelek vannak, amik nem kódolhatók. Valami történik, szóval én azt nem tudom előállítani, soha [...]

Na szóval - akkor ez bejött, és mivel szeretem a monotonitást és a rendet, akkor kitalátam ezt a 60x60-as méretet, és akkor elkezdtem ezt szériában gyártani, mert akkor evvel magamat bátorítottam. Akkor ennek jött egy pokoli lendülete, és - emlékszem - ez volt az elsők jellegzetessége, az első vörös kép zagyva bolondozása bátorságával elkezdtem narancs-vörösöket használni. Ez volt az első jellegzetes egység. Így indult. Tulajdonképpen mostanra érett meg. Hogy megpróbáljam a saját színvilágomat és saját tér- vagy képszerkesztési szokásaimat és rutinomat visszahozni. Félig tudatosan, meg hát errefelé is mozog az egész.

G.: Visszahozni ezen a világon belülre...

-: Ezen a motívumrendszeren belül. Tehát figurális, vagy hogy lehet nevezni - tematikus képeken belül azt a kompozíciós elvet, ami egyszerűen... például nálam az, hogy a motívumok mindig kilógnak a képkeretből, szóval ki vannak centrifugálva a perifériára.

G.: No most van itt egy őrületes különbség, hogy te hosszú éveken keresztül - hogyha témáról van szó, ez a téma mindig absztrakt volt.

-: Igen.

G.: De az is téma volt. Visszamentél vagy átmentél egy határon, és egy nagyon is jól azonosítható témát találtál.

-:Igen.

G.: Ez a határ az absztrakció és nem absztrakció között számodra érzékelhető volt, vagy fontos - szóval lényeges része volt az egésznek?

-: Én szívesebben vettem volna, ha ezt a határt nem lépem át, mert megszoktam a nonfiguratívot, és egy kicsit szándékosan is bekötött szemmel és fülekkel, de nagyon igyekeztem benne hinni.

G.: Miért?

-: A fene tudja. A Rothko, az biztos, hogy zseni. De ezenkívül nonfiguratívban be kell vallanom, hogy elsővonalbeli - legmagasabb képet nem is tudok megjelölni. Mert Klee soha nem nonfiguratív. De a saját képeimnél berezgett néha a műszer, tehát egyszerűen a Rothko és a saját néhány képem alapján én ebben biztosan hittem, ebben az útban - és aztán az ember ezt 14 év alatt megszokja. Egyébként - várjunk csak. Amikor 10 évvel ezelőtt egy nonfiguratív sorozatom elkészült, azokat én a padlószemét fotóimból csináltam. Az végül is tökéletesen tematikus volt, csak rejtve. És az évekig tartott. Valljuk be, most jövök rá, hogy a 80-as évek elején megcsináltam a Hajóút Kréta felé-t...

G.: Igen, emlékszem rá.

-: Hát tulajdonképpen az is az eltépett újságpapíroknak a formavilága. Onnét tisztult le, vagy üresedett ki... És most egyszerűen itt állok alázatosan a két part között lebegve, a szakadék két partja között, és nincs semmiféle elvi döntés. Hála Istennek, hogy nincs. Hogy itt most a tematikus és a nonfiguratív hogy alakul az életemben, vagy...

G.: Na várjunk csak. Nonfiguratív képek voltak hosszú évekig.

-: 14 évig...

G.: ...borzasztó költői címekkel. Erre majd mindjárt visszatérünk. Most vannak figuratív képek, és eltűntek a címek.

-: (nevetve) Igen, hát el...

G.: Hát ez érthető. Akkor visszamenve odáig, hogy mondjuk a Hajóút Kréta felé... szóval hogy neked mindig nagyon artisztikus és elegáns címeid voltak... Hogy ez miért kellett? És hogy nem ugyanolyan téma iránti vágy volt-e, mint amit most végül is megtaláltál a sírkőben?

-: (nevetve) Jaj, de jó!

G.: Érted, szóval ezek végül is egymásnak az inverzei...

-: Jó! Nagyon jó! Fogalmam sincs, hogy itt most pontosan mi van, illetve ezt nem gondoltam végig. Nekem már 10 éve szólt egy ismerősöm, a Mácsai István, hogy itt vannak ezek a rossz nonfiguratív képeim, és ehhez adom azokat a gyönyörű költő címeket, ami teljesen méltatlan szituáció. Én ezt azóta tudom, és gondolkodom rajta. Namost a képcímadásra van nekem egy elegáns gondolatmenetem, ami azt mondja, hogy a festő nem köteles tudni azt az információt, amit átad. Szavakkal és tudatosan. Ez nyilvánvaló így van. Az Egry József satöbbi. De az is nyilvánvaló, hogy egy kép annak ellenére, hogy totális, teljes világ - a világ körülöttünk 360 fokban terül el - a kép mondjuk ebből 5 fokra világít rá reflektorral. Amit a festő nem tud beazonosítani. De a festő körülbelül tudja, hogy egy lírai képe mondjuk nem a forradalom kitöréséről szól, tehát valamit mégiscsak tud. És én azt mondom, hogy azt az 5 fokot nem tudom, de 30 fokot be tudok határolni, és én ezen belül adtam egy parabolát. Ez volt a cím. Tehát lényegében az én -meleg érzelmes lírai- létemről van itt szó, és úgy gondoltam, nem hazudok, mert ezen, a cím által megadott 30 fokos spektrumon belül van az én képem [...]

G.: Volt a fejedben körülbelül tízezer felvételről emléked.

-: Igen. Kétezerötszáz [...]

G.: Melyik fotót választottad, milyen alapon? Konkrét fotónak a földolgozásai, vagy pedig áttevések? Milyen alapon hívtad elő az emlékezetedből, hogy melyik fotóra lesz szükséged...? Hogyan választottad ki azt a mondjuk tíz alapmotívumot... a kétezerötszázból?

-: Először is csak úgy száz fotónagyításom van itthon, vagy pár száz, szóval gyorsan átlapozható. Namost ugyanúgy megszólal a Geiger-Müller, szóval csengetést hallok, mikor egy bizonyos elemre ránézek; és ez kétféle helyen szól. Az egyik, hogy egyszerűen olyan a kövek mérete, szóval kompozicionálisan, hogy nagyon könnyen áttehető az én szokványos arányrendszeremre. Egy kompozíciós sémát, egy rácsot lopok el, a másik pedig, az a ritkább, amikor olyan a hangulata, ahol a legmelegebb a szívem közepe, ez a bizonyos enteriőr-érzet. És volt egy két ilyen is, ezekkel gyengébben is jártam, azt hiszem... És így pörgettem, szóval egymás után átnéztem vagy harminc fotót, egy perc alatt kiválasztottam tízet és például tavaly levittem Szigligetre, hogy ezeket fogom rajzolni, - vagy harmicat. Tökmindegy. Ez egyszerűen egy technikai segítség, kalapácsnyél, hogy megfogom: melyik a jobb [...]

1618B

Cikk a TAIDE (finn művészeti folyóirat) számára. Megjelent: TAIDE 1986/1. Színes repro: A/84/47, A/84/45, ff repro: A/85/10, A/84/18 + 9 zs. temető fotóm.

Váli Dezső - Pro memoria

Váli Dezső 1969-től kezdve absztrakt képeket festett, nagyméretű, az egyetemes festészeten belül talán leginkább Klee-vel rokonítható, s a magyar festészet hagyományai közül a szentendrei iskolára utaló, különösen Vajda Lajos tiszteletét sugárzó munkákat.

A festészettel párhuzamosan, 1975-től kezdve, Váli minden külső megbízás nélkül saját maga számára végigfotózott 53 magyarországi zsidótemetőt, 9-et Bukovinában, illetve egyet Bukarestben. A saját, keresztény kultúrájában így jutottak egyre nagyobb szerephez a zsidó vallás e tárgyi emlékei.

E kövek egy szempontból eleve, feltétlen jól illeszkedtek Váli világába: a minimális figurativitás, az absztrakció intenzív jelenléte, a tiszta szerkezetek, a fakturális gazdagság miatt, mely Váli festészetének is sajátja, s melyet mindig kihangsúlyozott a fényképeken.

Mindezek után Váli 1981 januárjában festette az első, zsidó temetőt ábrázoló olajképet, s ezeket, valamint az azóta készített műveit állította ki az idén Budapesten.

E munkák tágabb értelemben vett sorozatot alkotnak, s ezt nem pusztán a téma azonossága teremti meg. Hiszen e képeken újra és újra azonos térelrendezések, sajátos, hasonló struktúrák tűnnek fel - más és más koloritban. Nincsen szó hagyományos tájképekről, sokkal inkább egy stilizált, érzelmileg determinált, átszellemített világ ábrázolásáról. Hiszen Váli már a fotók hatalmas, több ezer képből álló sorozatát is mindig a különös artisztikum igényével fogalmazta meg, e fényképek ugyan dokumentumértékűek - de jóval többek is annál. A fotókon ember soha nem látható, a holtak közé is csak a fotográfus juthatott be. S most ugyanez az ember képei nézőjét is hozzásegíti az általa megismert világ megértéséhez, a halál kapujának felnyitásához [...]

Mintha a festmények örökölték volna a fotók különös térszerkezetét, melyet a teleobjektív az egymás mögöttit inkább egymás fölé kiterítő jellegzetessége hozott létre [...]

György Péter

85. 10. 1621

Meglátok egy szöszi Mancikát az utcán és rögtön az jut róla eszembe:

ennek is kevés lenne a kosztpénz -

85. 11. 1628/2

Kedves Váli Dezső!

A kért csoportos kiállítás megrendezésére - mint ahogy azt már szóban jeleztem - a jövő évben nem adódik lehetőség.

Amennyiben aktuális lesz a kérdés a későbbiekben, úgy visszatérünk rá.

Üdvözlettel:

Néray Katalin

85. 12. 1628

Kedves Néray Katalin!

Nem értem. Utolsó megbeszéléseinkkor nekünk csupán annyit mondtál, hogy 86 tavaszra már nincs hely az Ersnt Múzeumben. Ezért írtuk augusztusban: lehet bármikor, mi ehhez igazítjuk a kanadai kiállítást. Komolyan gondoltuk. Tegnapig.

Ez a hét művész készült a 86-os Ernst Múzeumi kiállításra. Tegnapig.

Találgatjuk a valódi okot:

1. A jövő évi tervtárgyaláson megfeledkeztetek erről.

2. Befolyásolt döntésedben trehányságom, hogy az ígért katalógust mindmáig nem hoztam (egy kézzel előállított példány mellékelve).

3. Az írtad: -amennyiben aktuális lesz a kérdés...- ezt végképp nem értem. Most nem aktuális?

A Műcsarnok új vezetését komoly partnernek tekintjük. Nem Hivatalnak.

85. 12. 06.

Üdvözlettel

Bakos Ildikó

Böröcz András

El Kazovszkij

Szüts Miklós

Váli Dezső

Vojnich Erzsébet

Ef Zámbó István

85. 11. 1628/4

Mit csinál most az az orvos, aki engem boncolni fog?

85. 12. 1629

Olvasom az új Petri-verseket, nyomasztó, gyönyörű. Terhére van a világ, önmaga keserves énje, az emberek, barátnői - tragikus kép.

És milyen undorító mellette boldogan önelégült katalógus előszavam (Csontváry terem), akkor is, ha bizonyos értelemben igaz.

85. 12. 1631

Vasárnapi kórusmuzsika a Nemzeti Galériában. A zenére nem figyelek. De előttem formaruhában a kórus, 50 meztelen ember a zenére koncentrálva, kiszolgáltatva szememnek. És nem mehetnek el onnan, ahogy bámulom őket.

Mennyi alkat és mennyi vágy, és egyáltalán miféle életsors. És ahogy megszépülnek a közös figyelemben. Visszamosolyognak a karmesterre.

85. 12. 11. 1632

OFM. Marik Tamás

Ausztrália

Héjj, Barátom!

Látod, ma hajnalban György mellett üldögéltem a folyosótokon, a négy gyóntatószék előtt, D. sorsát rendezgetve.

Változnak az idők, látod. Arrafelé meg ritkulnak a levelek, mi?!

Na várj, rövid környezetrajz. Tojtoj most bekéredzkedett az ölembe, kicsit oldalasan gépelek. Beteg, a füle vagy negyedik hete, délelőttönként őrzöm itthon. Dolgozni: alig. Bár az kiállítások idején mindig nehezebb, sok a szervezési munka. Tojtoj most azt hangoztatja, hogy -én szerettem volna visszatolni az írógép kocsiját!- - soronként. Nehéz ügy...

Tojtoj megunta. Eddig húzta a sorváltót. Most elment celluxszal játszani. Mondom, nem tudom, van-e, kisegített, hogy ő majd hozza. Most majd mindjárt jön, hogy vágjam el neki. Már jön kérdve: Hol a te nagy ollód?!

Aztán van itt egy cédula, mit kell venni a Trabanthoz. Hát igen. A Csontváry termi kiállítás vagy 50 ezret hozott, vettünk egy 3 és fél éveset. Csak hidegben nem indul.

Karácsony után a Váli család utazik a nyugati határszélre egy reneszánsz kastélyba - a Művészeti Alap alkotóháza, ott töltjük az iskolai szünetet. Most már mind a ketten szeretnénk összehozni ezt a családot. Kata megindult. Istvánnál életgyónást végzett, gondolom ez nem hadititok, hogy elmesélem. Nem veszekszünk. Ez jó, de nagyon kevés. A (kapott és teremtett) csoda az lesz, ha szívesen leszünk együtt, keressük egymást. Majd.

György kiváló. Figyelmes és alázatos. Változik, intenzíven. Esti miséi vasárnap - úgy mondják - forróak. Dicsőség.

Tojtoj végleg lelécelt, a szomszéd szobában dúdol, miközben a játékkockákkal az asztalt ütögeti: -Jézus hajnalcsillag, glóri...- Az óvodában nyilván ugyanígy, egész nap.

Mindennap fejenállás közben eszembe jut ez a hasonlat a türelmetlenségről, és hogy el kellene neked mondani: hogy ugyanis 184 másodpercig állok fejen. És mindig eszembe jut, hogy ha gyorsabban számolnék, hamarabb vége lenne...

A zsidó temető-festménysorozatomat meghívták velem együtt Jeruzsálembe, még szeptemberben. Aztán azóta leveleznek velem, úgy látszik, a dologból mégsem lesz semmi. Szerencsére mosolygós-közömbös vagyok ez ügyben (is). Micsoda könnyebbség!

Most átnézek a szomszéd szobába. Teljes ugyanis a csönd. Valami nagy disznóságot csinálhat. Vagy elaludt (mondjuk a padlón). Nem. Ellopta a teásbögrémet, abba mártogatja a játékkockáit. Lábujjhegyen jöttem vissza, nem vett észre.

Reggeli miséken fázott a lábam. És a Kék Szalon alatt van egy óriás túrabakancsod. Régóta tűnődöm, hogy kölcsönkérem. Kata egy mondattal lelőtte: te azonnal tönkreteszel-félretaposol minden cipőt. Nem lehet. - Igaza van.

Kata nézett a tévében egy József Attila-emlékműsort. Nővére beszélt, hogy utolsó sétájára nem akarták elengedni, mert húga tejbegrízt csinált vacsorára - és azt nem lehet melegíteni. Neked ez nem döbbenetes? A nők?! Jönnek a tejberízzsel, mikor egyébként ő meg akar halni. És mindenkinek igaza van. Soha nem fogom megérteni őket. Nem kéne a Dunántúlt számukra klauzúrává nyilvánítani?! He?

Szerinted baj, ha az embert nem érdekli a jövője, gyerekeié sem?

Van időd olvasni? Mit?

Valószínűleg iszonyú marhaságot csináltam evvel a Trabanttal. Azon túl, hogy bár egyeztettem előre Katával, de - szokás szerint - végül váratlanul vettem meg - és ez nem jött ki jól. (Az önérzete.) De: vagy három éve folyton csökkentem az eszközeimet, és örültem a gondtalanságnak, amit az autótlanság jelent. Képszállítás, sürgős út - sokkal olcsóbb és egyszerűbb taxin.

Hozzá jött ez a vákuum, amit a könyveim szétajándékozásával, magnóim és zenetáram szétajándékozásával teremtettem, a rádiómat is becsomagoltam pár hónapja. Civil könyvet se olvasok másfél éve. Kellett - sajna - valami más: idetorkollott, észrevétlen: autóba. Most aztán szaladgálok karburátorügyben vagy mi a fene... Mentség: reméltem, hogy hétvégi családi kirándulásokat megteremti. Talán tényleg. Csak egyelőre Tojtoj beteg, folyamatosan. Na, mára ennyi. Élsz?

Szép karácsonyt, ha ez odaér addig (dec. 11. de.).

Ölel:

Deske

85. 12. 1634

Kedves Takács Eta (néni)!

Nyilván helyesírási óra volt. Talán, hogy az ebben-abbant hány b-vel...? Jelentkeztem. Mondom: Ebben a szóba tulajdonképpen az ez szó van benne: ez-ben, az-ban...

A tanítónéni válasza: Deske, most olyan okosat mondtál, hogy ha alsótagozatos lennél, ezért most kapnál egy puszit...

Erre emlékszem csak, de erre igen. Talán még: arcára, termetére, mosolyára.

Negyvenhárom éves vagyok.

Sok szeretettel:

(Most megtudtam, hogy él és a címét is.)

86. 5. 1666

Bálint Endre ravatalánál

Kedves Bandi! A fiatalabb kollégák, a tanítványok, a tőled indulók nevében búcsúzom tőled. Akik megfordultak nálad, pitvarodba jártak, pitvarodba tartoztak ideig-óráig. Ideje és helye van, hogy megköszönjük életedet.

Köszönjük, hogy tanulhattunk tőled ecsetkezelést és világképet. Hogy használhattunk téged, s végül elhagyhattunk téged, mint ez mindig is a dolgok rendje volt. Köszönjük a környezetedet, a műtermedet. (Milyen jók is azok a helyek, ahova érdemes járni, de nem kötelező!) A különös és fanyar tárgyaid halmazát. Azt a fájdalmas, izgatott és kérdésekkel teli kapcsolatot a tárgyakkal, amely ott lüktetett a szobádban is. Hogy mi is ez az egész háromdimenziós dolog itt körülöttünk. Köszönjük falaidon a képeket, a Vajda-rajzokat. Az üvegezett könyvszekrényt a reprós-albumokkal, mindig mutattál közülük valamit. Köszönjük vállalt munkádat: a figyelmedet irántunk, a beszélgetéseket, a véleményt és ellenvéleményt. Ítéleteket és anekdotákat. A szűkebb és tágabb értelemben vett korrektúrákat, az életkorrektúrákat.

Másodjára: köszönjük szenvedéseidet. És itt nem is a betegségedre gondolok elsősorban, amely végül fallal zárt körül. Amellyel kínnal kínlódtál. (Testi szenvedésed által eleve külön sorsra választódtál ki.) Hanem arra a mérhetetlen belső csatározásra, ami nem csak jó műveiden, hanem minden könnyű szavadon, meséiden, minden irónián és groteszken átvérzett. Nem tartoztál a nyugodt mosolyú zakós férfiak közé. Hiteddel mindennap újjászülető kételyeid birkóztak. Ez minden gondolkodó ember sorsa. De ilyen tetézett, túlcsorduló mértékkel, Bandi? Azt hiszem, helyettünk is szenvedtél, kétségeid minket tanítottak, és minket erősítenek ma is. Nem volt hiába.

És végül köszönjük, amit országunkra hagytál. A kultúrával élő magyar emberekre. A jó képeket. Az okkereket és tűnődő-sápadt szürkéket. Külön köszönöm a Szomorú história négy képben című olajképedet, amely olyan fontos mű, mint Ferenczy Három királyokja, vagy Farkas István Szirakuzai bolondja. Itt lehullik minden maszk és minden póz, minden grimasz. Ebben a képben nincs önsajnálat. Ez nem romantikus titokkeresés. Mi ez a kép?! Nyugodt megérkezés és megállás, csöndes, figyelmes szemlélődés a nagy tó partján, a lét határánál. Hibátlan, pontos munka. Remélem előbb-utóbb múzeumba kerül, mindnyájunk örömére.

Köszönjük az életedet, Bandi!

86. 7. 1680

Mátraalmási Művésztelep zárókiállítására megnyitóbeszédem (Salgótarjáni Múzeum) (megkértek előre)

Salgótarján, vagy mondjam ki rendesen, ahogy most megtanultam: Sálgóótálján, meghívott minket egy hónapra kosztra-kvártélyra dolgozni. Köszönöm, köszönjük. Salgótarján jó formáját találta evvel a mecénálásnak. Pedig okosan beleavatkozni a művészek életébe, mecénálni nem is olyan könnyű. Nézzünk néhány példát.

Azt hiszem, frankfurti az az állatkerti kísérlet, hogy a majmoknak ecsetet adtak. Élvezettel mázoltak a fehér papírra. Egy idő után aztán megérttették velük, hogy a kész rajzért mindig kapnak egy banánt. Az állatok elkezdtek egyre gyorsabban és gyorsabban dolgozni, végül egy-két vonás után nyújtották a -kész- művet.

Menjünk tovább. Az Egyesült Államokban egy gazdag mecénás művésztelepet létesített. Tudta, hogy a művészek gyakran nem szeretik egymás szagát, ezért a műteremlakásokat egymástól jó messzire egy erdő közepébe telepítette. A vendéglátás teljesen ingyenesre volt meghirdetve, s hogy az étkezések idejére se kelljen összegyűlni, a dolgot úgy szervezték meg, hogy majd a személyzet hordja ki az ebédet külön-külön a házakba. A művésztelepre azonban senki nem jelentkezett, üresen áll.

Más. Észak-Koreában a festők kötött munkarendben dolgoznak. A kiemelkedő művészek közül néhány engedélyt kap, és ők festhetik a tömegjelenetek közepére Kim Ir Szen és Kim Jong Il portréját.

Kubában a festők egyszerűen fizetést kapnak. Maguk sem tartják a szisztémát célravezetőnek.

Norvégiában, ha jól emlékszem, a művészek minőségi kategóriákra vannak osztva, s ha jövedelmük nem éri el a megállapított minimumot, az állam kiegészíti.

Hódmezővásárhely mecenálással tönkretett egy nagynak induló festőt.

Hát végül is hogyan kell mecenálni?

Nem tudom. Gondolom, hol így, hol úgy. Például, ahogy most Salgótarján tette. Talán egyszerűen: szeretni kell a művészeket. A szeretet persze nem érzelem, hanem alkalmazkodó, okos munka. Például így: Mátraalmáson, ahol most dolgoztunk, sokan foglalkoznak gombagyűjtéssel. Ez úgy néz ki, hogy kosárral járják az erdőt. Az ehető gombákat leszedik, a mérgesgombát pedig fölrúgják, nehogy véletlen valaki fölszedje. Ez: élő szeretet.

Köszönöm a figyelmüket. A kiállítást megnyitom.

1703A

Hírlevél

1986. ősz

Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége

Kedves Kollégák!

Váli Dezső festőművész az alábbi levéllel fordult Szövetségünkhöz (is), melyet közrebocsátunk, mint a témát érintő első kérdésfelvetést:

M.K.I.Sz.

T. Elnökség!

Mellékelem írásomat a Tavaszi Tárlat ügyében. Majdnem minden érdekelt fél véleményét megkérdeztem formálisan vagy informálisan. Mindezt a levelembe beépítettem már. Kiindulópont az az információ volt, hogy a jövőre esedékes Országos Képzőművészeti Kiállítást a Műcsarnok nem fogja megrendezni, s ezentúl csak háromévenként. Az is feltűnt, hogy az állami vásárlások anyagát bemutató kiállítások elmaradtak.

Örülnék, ha a levél felvetette gondolatokból nem áldemokratikus rétestészta-vita születne. Végül is mindig csak 4-5 szakember hatékony együtt.

Szeretném, ha levelem körlevél formájában eljutna a teljes érdekelt szakmához.

Köszönöm.

Váli Dezső

A másolatokat elindítottam a címzettekhez.

Hírlevél

Magyar Képzőművészek és Iparművészek

Szövetsége

Nyílt levél az Elnökséghez (és a kollégákhoz)

a Tavaszi Tárlat ügyében.

Kedves Kollégák!

Egy borongós délutánon összeültek festő-nagyapáink, s fejcsóválva megállapították, nincs egy hely e hazában, ahol az új képeket egyszerre, együtt meg tudnák mutatni a publikumnak. Összeadták pénzüket, megindult az építkezés. Így született a Műcsarnok. Azóta sok minden történt, sok minden változott. Most hol lehet megnézni, mit festett Barcsay mester tavaly?!

Bizony kellene ma is egy fórum, ahol az újat, a tendenciákat, a belső arányokat, a nagy eredményeket és nagy csacsiságokat folyamatosan figyelemmel lehetne kísérni. Bocsánat, de kinek festünk mi?! Hogyan, milyen késéssel, milyen kerülőutakon épül be a köztudatba, a MAGYAR KULTÚRÁBA a java termésünk? Hol ez, hol az van az érdeklődés, a divat gyújtópontjában, látjuk. Nem baj, elkerülhetetlen. De hol lehet megnézni, mit festett Barcsay mester tavaly, és a halk többség, a többiek?!

Javaslom: rendezzük meg évenként a Tavaszi Tárlatot a Műcsarnokban. Tudom, nem egyformán gondolkodunk. Szerencse. Nem egyformán szeretünk minden képet. De mi, kollégák, nem vagyunk egymás ellenségei. (Erre nem is alkalmas az időpont.) Bocsánat a pátoszért: együtt vagyunk az élő magyar kultúra. Erről ennyit.

Ezen a kiállításon be lehetne mutatni az állami vásárlások java anyagát is. A nagyközönségnek (is) joga van megtudni, mit vásárolt a magyar állam a magyar múzeumok számára. A kiállítás neve lehetőleg ne Országos Főcsúcstalálkozó vagy Nemzeti Nagydob legyen.

Most pedig nézzük az akadályokat.

1. A Műcsarnok leterheltsége.

Az új Műcsarnok-vezetésnek végre van egy nagyon jól körülrajzolható, markáns kiállításpolitikája. Ahogy látom: végre látni az új tendenciákat, bemutatja, amit fontosnak tart. Nem kell feltétlen megőszülni, hogy valaki szerepelhessen. Bemutatja a külföldi anyagokat, valamint csökkentve az egyedi és esetleges bemutatókat, az országos összefoglaló tárlatok szervezésére figyel. Ez nagyon jó. Ebbe a koncepcióba pontosan illeszkedne az évenként áprilisban vagy májusban nyíló egy hónapos Tavaszi Tárlat.

És hogy a begyűjtött művek ne foglalják hónapokig a helyet (nyomdai átfutás); a katalógus ennyi legyen: elegáns borító, benne mindössze egy egyszerű, igen pontos műtárgyjegyzékkel. Se előszó, se repró. Ez utóbbi ugyanis

2. - ami nagyon sokba kerül. És ez valóban nagy akadály lehetne. Így viszont - gondolom - a tavaszi Tárlat a legolcsóbb magyar kiállítássá válna. Fal van, paraván van, a jegyszedő néni meg úgyis ott ül.

3. Elhangzott ellenvélemény, hogy az ilyen kiállítás nem kell senkinek, lám, a -40 Alkotó év--et is alig látogatták.

De ott dezinformáló volt a címadás, egyszerűen. Még azt se tudhatta az érdeklődő, hogy régit vagy újat lát-e majd, grafikont vagy grafikát.

4. Ami viszont az igazi gond - beszéljünk róla! -: valljuk meg, a szakma egy része elkedvetlenedett a nemzeti bemutatóktól.

Miért?

- Mert sokáig tendenciózusan kizsűriztek jó művészeket, jó műveket. (Vigyázat, ha nem 4, hanem 30 tagú zsűrit hívunk össze, mint a múltkor, - paradox módon ez újra előfordulhat!)

- Érthető szolidaritásból ezért egy újabb réteg kezdte eleve távol tartani magát. Lassan-lassan szégyen lett szerepelni. De vegyük észre, hogy teljesen megváltozott a helyzet! És tapintatos, szíves szóval az elmaradókat vissza lehet invitálni. Nem fognak duzzogni.

- Nem mindenki rajongott az előforduló szakszerűtlen és szeretetlen sajtókritikákért. Itt nehéz váratlan fordulatra számítani.

- Nem mindenki volt elégedett a rendezéssel. A korábbi kultúrpolitika úgy értelmezte feladatát, hogy akkor működik jól, ha azonnal osztályoz, ha ezt a jogkört magának tartja fenn. Ezt tükrözte a rendezés. Centiméterrel mérhető volt a rang: a protokollfal és a kijárati ajtó mögötti képtől számított távolságok.

A mai Műcsarnokot ismerve azonban például az Új Vadak részlegét egy jó Vad-szakember rendezhetné, mért ne?!

Nos, barátaim, festők, szobrászok és grafikusok, lépjünk-e vagy maradjunk?

1986. szeptember 27.

Váli Dezső

másolatot kapják:

MM dr. Vajda György min. helyettes

Horváth György osztályvezető

Műcsarnok: Néray Katalin igazgató

ELTE: Németh Lajos prof.

Létrejött a Tavaszi Tárlat. Sikerült. 1988.

86. 10. 3. 1707

4 1/2 éves

Tojtoj náthás, így itthon délelőtt velem a műteremben.

- Papa fessünk, és nagyon fogok vigyázni, és egyáltalán nem lesz festékes a ruhám!

(Jó, hozd a kötényedet.)

- De Papa, nem érem el.

(Told oda a széket a konyhában!)

Jó. (visszajön) Papa megnéztem a festőkötényt és semmilyen szobában nem találtam meg. Majd fölteszek újságpapírt és te hátul gumival megkötöd, várj, hozok gumit. (elmegy, fél kézzel hátul összefogva magán az újságpapír-kötényt)

- És... ha festékes lesz a kezem, akkor -BEFEJEZTÜK?-!

Képzeld, ha lenne egy kicsi babád, és az befestékezné a szemét, és az begyulladna... és ha befestékezném a szemem, az nagyon különleges lenne, és begyulladna a szemem...

Papa, narancssárgát kérek!

(- azonnal!)

Jó, akkor én várok. Nem vagyok én olyan pucér, hogy ne tudnék várni!

(keveset adok lilából, mert az nagyon drága!)

- És a barna az nem olyan drága? Az nagyon kicsit drága? És ha barnát pirossal összekeverek, akkor milyen színt kapok? Nagyon kimosom az ecsetet! Most meg egész fényes lila lett, mert lilával festettem! (énekel:) Danikáék lányát! (fest)

- Papa, jöjj csak ide, olyan lett, mint egy igazi kenderhús. Tojásban van a hús, tudod, mikor Kékkúton voltál, akkor láttál olyan lilát a csokitojásban a kenderhúst. Jöjjél csak!

- A lila és a fehér már elviszi a kendernek a színét, amit már megnéztél. Vagy nem viszi el. (keveri a színeket)

- Papa, nagyon szület-helyen vetted a lilát? Nagyon régi helyen? (festékboltban).

- Nagyon messze van Budapesttől a festékbolt, vagy nagyon nem messze? Most már letörlöm a festéket (ronggyal mázolja).

- Már megint barnává tettem pirosat, és szeretnék kérni egy egészen pici pirosat. Olyan picit, mint az előbb kaptam. (suttog magának:) Összekeverem.

- Nagyon élénk színe van a tojás húsának.

(Tojást festesz?)

- Nem tojást festek. Valami olyan mást.

- Rajzolok vele egy olyan Váli Dezsőt. Hogy Váli Dezsőnek születésnapjára készült ez a kép. Leírom.

(diktálja magának szótagolva)

- Papa, föl tudod nekem...? (közben fölpakolja a láda tetejére a zongoraszéket, és mert sikerül:)

- Most már semmit nem akarok kérdezni. Föltettem a széket a láda tetejére. Papa, tegyél föl. (egy perc múlva) Jó, most már levehetsz. Nem, mégse. (fest)

(fél arca barna: Hé, nagyon festékes lettél, majd a végén leszedjük.) Jó, majd ha befejezzük a festést, akkor majd nagyon leszedjük higítóval.

87. 4. 1770

Meghívó

Bakos Ildikó

Böröcz András

El Kazovszkij

ef Zámbó István

Szüts Miklós

Váli Dezső

Vojnich Erzsébet

kiállítására

Megnyitja:

Spiró György

1987. április 29-én

ERNST MÚZEUM

86. 12. 1765

ERNST MÚZEUM / 7 művész kiállítása

katalógus

KEDVES M!

száraz, adatszerű önéletrajzot kértél.

tehát:

születtem 1942

diploma 1967

első kiállítás 1969

önálló kiállítás 19

külföldi szereplés 14

olajkép eddig 826

ebből:

megsemmisítettem 507

köztulajdonban 43

magántulajdonban 161

díj 10

kitüntetés 1

gyerek 2

összesen 6961

szerinted ez elég?

és az

IGAZI ÖNÉLETRAJZ

1951 májusában föltett kérdésemre

1983 augusztusában megtaláltam a választ.

Most már mindegy, meddig élek.

De addig: szolgálatban vagyok.

86. 12. Váli Dezső

87. 5. 1767

Népszabadság

1987. május 13., szerda

Különbözni szép

Hét művész az Ernst Múzeumban

Végre egy katalógus, amelyben nincs programbeszéd, felhőt faló világkép-magyarázat és esszének álcázott szolgálati szabályzat. Végre egy csoportkiállítás, amelyben a résztvevők nem lelnek abban gyönyörűséget, hogy egy láthatatlan, ám annál szigorúbb tamburmajor-esztéta vezénylőbotjára függeszthetik szemüket abban, hogy az egyéni véleményalkotás és stílusalakítás gyötrelmes munkája helyett szabad vakon engedelmeskedniük. Itt inkább a civil művészélet szabálytalanságaiban lubickolnak [...]

A hét - többé-kevésbé - fiatal művész azért került össze, mert valószínűleg meg voltak győződve arról, hogy a másik - noha egészen eltérő módon láttatja a világot - a maga módján éppolyan hitelesen teszi azt, mint ő. Mert valószínűleg minden külön deklaráció nélkül is érezték, hogy összeköti őket az a láthatatlan kvalitásszál, amelynek semmi köze a stílusokat körülkötöző rugalmatlan műanyag zsineghez. És nem utolsósorban, valószínűleg emberi szimpátiát is éreztek egymás iránt. Így nyilván közös kiállítással akarták megünnepelni barátságukat.

Nem látom az Ernst Múzeum mostani tárlatát remekművek lerakatának. Vojnich Erzsébet különleges teljesítményét leszámítva majd mindegyikük produkcióját továbbfejleszthetőnek, továbbérlelendőnek, továbbgondolhatónak érzem. Ami miatt mégis ujjongani van kedvem, az az újrafelfedezett toleranciakészség, a felvállalt sokféleség, a -nincs egyetlen üdvözítő út, csak utak vannak- látványjelképe. Az, amit a múlt évtizedben nem lehetett megkapni sem az -össznemzetinek- mondott monstrumbemutatókon, az egymás iránti közöny okán, sem a -versenyistállók- külön bemutatóin, az idomított egyformaság okán [...]

P. Szűcs Julianna

87. 5. 15. 1869

Élet és Irodalom

Hétfejű tárlat

Valahol azt olvastam róluk: Váli Dezső és csoportja. Ebből annyi mindenképpen igaz, hogy ő a legidősebb és legérettebb művész. A két dolog nem feltétlenül esik egybe - vannak harmincévesen is kész egyéniségek és hetvenéves zavarosfejűek. De Váli ezúttal is bizonyítja, hogy komor szürkéinek és fájdalmas barnáinak stílusa van. Azonfelül, ez sem lényegtelen, mondandója a világról. A zsidó temetők vagy a csupasz tájak alig észrevehető motívumait festi, borzong a lelke. Olyan szívfájdító sóhajok szakadnak fel belőle, mintha évszázadok óta élne (s szenvedne) ezen a földön.

Váli a vezető egyéniség, de a többiek - szerencsére - nem követik. Mindenki a maga útját járja. Talán csak Szüts Miklós tépett alakzatai - papíros- és festékfoszlányai - vallanak Váli hatásáról, Szüts azonban lomhább személyiség. Az ő szinte teljesen absztrakt felületei sokkal inkább artisztikusak, mint sejtelmesek. Változatos faktúrájukkal kellemes élményt nyújtanak a szemnek, de nem keltenek rebbentő feszültséget. A többiek pedig még távolabb állnak tőle.

A hét kiállító két laza csoportot alkot. Ef Zámbó, Bakos, Kazovszkij és Böröcz mintha csak mutatványosbódéban mutatná be mulatságos-keserű művészetének produkcióját. Váli, Szüts, Vojnich a finom tónusok mestere, a vásári kikiáltók után ők csöndet és meghittséget sugallnak. De a rokon lelkek is szuverén egyéniségek. A látogató nem két csoportot, hanem hét művészt érzékel. S ez a tárlat döntő élménye.

Hét különböző felfogású ember vállalja egymást. Azaz: nem akarnak egymáshoz hasonlítani, és nem akarják a másikat kiközösíteni. Jelszavuk a tolerancia. Nem hiszem, hogy volna ma ennél fontosabb üzenet a mindenben háborúzó világ számára.

Vadas József

87. 10. 1900

86. 2. 12. utolsó mikrofotózás

87. 9. 4. eltéptem az egész naplót, és (de) a mikrofotókat megőriztem

87. 12.

1900 - Evvel a kerek számmal folytatom a C. napló újraszámozását.

Az előző másfél év (kb.) elpusztítva és nincs róla mikrofilm. Többiről van.

Hogy milyen formában (ha) folytatom ezt a C. naplót; még nem világos. Nem tudom, milyen legyőzhetetlen lesz ez az öndokumentálás-ingerem.

87. 11. 1904

BUDAPESTI ÉRSEKI ÁLT. HELYTARTÓSÁG

1053 Budapest, Eötvös Loránd u. 7.

Váli Dezső

úrnak

A Budapest-országúti plébánia lelkipásztorainak ajánlására jelen soraimmal engedélyt adok arra, hogy szükség esetén betegekhez az Oltáriszentséget elvigye és őket megáldoztassa, kérem, hogy a betegek számára az áldoztatás rítusát elsajátítani és a liturgikus előírásokat megtartani szíveskedjék.

Vigyázzon arra, hogy az Oltáriszentséget méltatlan bánásmódnak ki ne tegye és szívből kívánom, hogy ez a megtisztelő megbizatás sok lelki öröm és kegyelem forrása, az üdvösség megmunkálásának hathatós eszköze legyen.

Szívélyes üdvözlettel

Csepregi Ignác

érseki helytartó

87. 12. 2. 1917

Levél Tamás bátyának Ausztráliába

itt állok.

November közepén megkerestem a legnevesebb magyar műgyűjtőt, Kolozsváryt, és adtam neki egy zsidó temetős képet. Evvel fejeztem be ezt a 14 hónapos munkát, ha jól számolom 329 kép és rajz ment szét, keretezve, üvegezve, beszámozva, lefotózva; ahogy illik. A keretezés több tízezerbe került, de muszáj volt, néhány elkerült korai dolgom keretezés hiányában már elkallódott. Most, hogy minden képemnek utánamentem - néhányról nem volt fotó - most derült ki.

Ajándékozni kellett, mert az a szűk magyar entellektüel réteg, aki képeimet fogyasztani akarná, fizetőképtelen vagy nincs úgy szokva, hogy erre pénzt áldozzon. Az ajándékozás agresszió. De a Munkácsy-díj után kevésbé szégyenkezem.

Mi volt ez a szétajándékozás:

- nyomasztott már, hogy műveimet nem használják,

- nyomasztott, hogy halmozok, birtoklok,

- úgy tűnik, nem feltétlen jól működik az egy-kézben maradt hagyaték. A magánmúzeumok unalmasak,

- fenyegetett az esetleges hirtelen-meggazdagodás veszélye,

- sőt, még kísértés is. Külföldre valóban mostantól nagyon sok mindent el tudtam volna adni. De külföldre ne kerüljön képem: elvész a magyar kultúra számára, döntöttem.

- az értékőrzés munkáját vagy 300 felé osztottam,

- szeretek kifosztott lenni.

A képeim után egy terület maradt, ami régóta foglalkoztatott, 1958 óta írt gondolati naplóm ügye. Vagy 1800 oldal gépelve. Végül tavasszal csináltam hozzá egy tartalommutatót, majd most ősszel vagy 20 oldal kivételével kidobtam az egészet. Viszont mikrofilmen megvan, azt György Peti elvitte, hogy ő őrzi. Így jó. Csak az utolsó másfél év veszett el teljesen, amit még nem fotóztam le. Nem baj. Szakmai-közéleti, nyomtatásban megjelent dolgaimat, kritikákat stb. meg átadtam a MTA Művészettörténettud. Kutató Csoport archívumának, ők nélkülem is gyűjtik ugyanezeket, csak hiányosabban. Ezeket a jövőben is összegyűjtöm majd nekik, ők őrizzék.

Hogy evvel is megvoltam, már minden egyszerűbb volt. A 10 év munkájával összegyűlt zsidótemető-fotóarchívumomat odaadtam a judaisztikai tanszéknek, Komoróczynak, használatra. Maradék zsidótemető- fotóimat is szétajándékoztam. Evvel megszűnt a temető-képeim eszmei bázisa, a témát befejeztem.

Maradtak még rengeteg polcok, amik képeimet őrizték, meg sok apró műtermi-berendezési dolog, amit már könnyű munka volt szétverni. Vegyszerpolc, képszárító, fűrészgép, dekorációk. Mennyi mindenre nincs szükség.

A műterem kopár, ijesztő, ronda. Ezt akartam. Továbblépni.

Hogy a naplót írom-e tovább, - nem tudom. Ami benne volt: tudom.

Utoljára kora gót gondolkodású kis feszületemet ajándékoztam el, beleszeretett valaki. Most egy fotót tettem ki helyette.

Tudom, hogy a lebontás-folyamat önmagában kevés. De nem semmi. Remélem utat nyit:

- elsősorban Istennek,

- de ott még nem tartok, hogy ez elég lenne. Így hát remélem: egy letisztított szakmai életnek.

Már elkezdtem egy új képsorozatot: csupasz műtermemet rajzolom (festem), (még fotózom is, segítségnek. Sok száz fotómból egyébként ha 30 maradt).

Ja igen. Ajándékozott képeim nekem kiállításra, és az utókornak is hiánytalanul visszakereshetőek. Egy vékony füzet: tavasszal legépelt ABC-s címjegyzék, amiben az opusszámok szerepelnek. Amennyire imádok önadminisztrálni, csoda, hogy ez csak most jutott eszembe.

Napirendem nem változott:

6-7 ima

akkor jóga vagy futás kb. fél óra

óvoda, bevásárlás, mosogatás, reggeli

9-1/2 10 körül: műterem

kb. 1: le, ebédet föl, ebéd

2-4: alvás, utána Mikicáért óvodába

az este a munka és a család között oszlik meg

3/4 11: villanyoltás

Olvasásra még mindig nincs idő. Lehet, hogy csak szeretnék, - de nem szeretek olvasni -. A zúduló információk töredékét vagyok hajlandó befogadni. TV, mozi, színház nincs, emberek alig. A munkám valahogy mindig fontosabb.

Tegnap óta nyugtalanít ez a mondat: -A kíváncsiság tartja életben az embert.-

Nem tűrök magamban önsajnálatot, de ezt még nem tudtam feldolgozni. Nem érdekel a jövőm, ugyanis. Na, megyek festeni. Esős novemberi délelőtt. A térdem kicsit fázik.

Mostanában jó képeket csinálok, tényleg.

Félig tréfaként még íróasztalom szélességéből is levágtam; jócskán. Alig fér rajta ez a kis írógép. Emlékeztetőül kinyítva vár rajta egy megkezdett angol Greene-regény. Na lám, ezt milyen jó lenne: újra angolul olvasni.

Asztal fölött könyvespolcom: 2 Biblia, 1 szótár, egy kis Klee- és Morandi-album, 2 kottásfüzet, várostérkép. Na, ennyi.

Más. 5 napig zsidó voltam. Egy barátom telefonált, hogy egyik ősöm (Váli Béla dr.) szerepel a magyar zsidó lexikonban, mint kikeresztelkedett. Se jó, se rossz, de nyugtalanító helyzet volt, minden lebegett, amit eddig stabilnak tudtam. Kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt ülepedett volna le mindez, természetes úton. De utánajárva azonnal előkerültek mindenféle múlt századi keresztlevelek, cáfolhatatlanul. Zsidó képeim azonnal más megvilágításba kezdtek kerülni... A lexikon tévedett.

Hallom, közben lenn a városban ölik az emberek egymást W.C. papírért, a közelgő árdrágulás miatti pánikban hiánycikknek számít. Nemzetvész.

Más.

György testvéredet nagyon szeretem, sokat kerestem. Aztán pár hónapja többek között írtam neki egypár sort. Azt prédikálta ugyanis, hogy a Jelenések hegyéről lemegyünk a szenvedések völgyébe - s ez nekem így nem tetszett, s mondtam neki, hogy ez nem a szenvedés földje. Ez nem tetszett neki, s egy szentgyónásom alatt erre visszatérve így veszekedtünk, hogy

ő azt mondja: az egyház azt tanítja, hogy a kereszténység lényege a szenvedés, ezt tanítja 2000 éve,

mire én (pimaszul): akkor az Egyház téved;

mire ő egy idő gondolkodás után, pár hét múlva írt nekem egy barátságunkat fölmondó levelet, hogy ő mindig nagy ambivalenciával kezelt, és hogy én annyira másképp gondolkozom, hogy ez a barátságunknak természetes akadálya;

mire én teljes zavarba jöttem, mert hát én szeretem őt, de akkor én nem tolakodhatok a barátságommal.

Nagyon nehezemre esik őt nem keresni egy kis beszélgetésért.

Kár. Mert egyébként a jövőben is szükségünk lesz együtt-munkára. Többek között a havi-napok átkerülnek a Fekete Sas utcába, és szeretné a plébánia számára nyitottá tenni. Januártól. Ez jó.

Idemásolom válaszlevelemet Györgynek:

Volt egyszer egy ács. Volt annak egy jó szándékú, de hebrencs barátja, bizonyos Péter. Szerették egymást, de evvel a Péterrel mindig baj volt. Mindenféle szamárságot beszélt, ellenkezett, vitatkozott. Hol a vizen akart járni, hol meg karddal vagdalkozott. Így aztán az ács egy idő után kénytelen volt elküldeni maga mellől.

Nem is lett belőle soha semmi...

Ölel: Deske

Na. Most itt tartunk. Egy hónapja talán.

Más. Látod, én megszerettem a zsoltárokat. Két-három éve beosztottam magamnak ötösével, mindennap ebből -kell- legalább egyet. Már sok kedvenc

ha az Úr nem építi a házat

hiába dolgoznak azon építői

hát nem kiváló?

azóta se szeretted meg?!

Katával, ahogy múlik az idő, lassacskán sokkal békésebben vagyunk. Még vannak területek, aknák, amiket ma még ki kell kerülnünk. Az igazi majd az lesz, - ha az Úr megadja - ha keresni fogjuk egymás közelségét. A gyerekek jól működnek.

Most három éve, hogy együtt imádkozunk a közivel. Sokat szelídültem a kezdetek óta. Egyébként pedig elment a melankolikus-szomorúba hajló alaptermésztem, majdnem teljesen. Igen nagy belső békében élek, ritka kilengésekkel. Megtanultam és tudok hálát adni. Élem. Szinte ez a legtermészetesebb formája a folytonos Istenkapcsolatnak, nem?!

Ennyi.

Nem kérdezek semmit. Ha válaszolsz: nekem válaszolj utolsónak. Áldjon meg a mindenható Isten, karácsonykor (is).

87. 12. 3.

Ölel: Deske

88. 1. 1924

Tojtoj 1988. január környéke 5 1/2 éves

(fáj a lába)

-Vagy meszesedik a térdem, vagy korhad. De lehet, hogy csak növök.-

.

-Tudod, mért nem ölte meg a vadász Hófehérkét? Egyrészt, mert beleszeretett, másrészt, mert nem illik idegent megölni, pláne szó nélkül.-

.

(csokit kapott)

-Ha sokat veszek a számba, akkor megunom az ízét és kívánkozom valami másra. De ha csak keveset eszegetek, úgy ízlik.-

.

Kata: Ez a fürdővíz túl hideg! Folyass rá meleget!

Tojtoj: Részben ez túl sok víz ahhoz, hogy ezt fel lehessen melegíteni, részben pedig nagyon pazarolnánk úgy az áramot. Le kell engedni a vízből előbb!

.

(nem megyünk óvodába)

Most szünet van, vagy beteg vagyok?

88. 3. 1925

Szia, S. Nagy!

Kecskemét, a harmadik hét vége felé, vasárnap reggel. (Ma nem dolgozom.)

Szomorú vagyok, mint egy víziló a fazékban, mint egy harapófogó, mint egy luftballon.

Szükségszerű járuléka szakmámnak, hogy félóránként a legsötétebb örvényeket látom magam előtt? Miért olyan élet-halál kétségbeejtően fontos, hogy az a rózsaszín megtalálja a formáját?

Szorgalmas vagyok, már csak jobb híján is. Nincsenek még a múlt években bevezetett kötelező egyórás közös séták sem Miklóssal alkonyatkor, amikor már úgysem lehet dolgozni. Alkonyatkor is dolgozunk. Aztán a színeket másnap jó világításban korrigáljuk. Az esti sokórás beszélgetések is elmaradtak valahogy, inkább csak üldögélünk, fáradtan.

Végülis megvalósítottam, vagyishogy akár: követtem javaslatodat. Lényegében egy képet festek itt harmadik hete. Tegnap kezdtem el a 21. változatát. Egy példányban továbbfejleszteni a végső győzelemig, - ennek belső és technikai akadályai is vannak. Egy olajképnek 3-5 napig száradni kell, mielőtt a következő réteg felhordható. Meg aztán egy elért szint után a rettenetes, csakugyan rettenetes félelem, merjem-e továbbvinni, merre, nem teszem-e tönkre. Ehhez jó a páros variáns. Ezt a módszert 1959-ben találtam ki, gyávaságomra.

Na. Szóval van itt eredmény, vannak jó képek. Majd otthon pár heti (?) munkával kell befejezni őket. Ha teljesen megszáradtak, vagyis veszély nélkül lehet lazúrozni, próbálkozni rajtuk. Olyan kép, aminek igazán örülnék, nincs. Nincsen fényes csillag.

Kb. 9-től este 6-ig festek mindennap. Nagyon jó ez arra, hogy kimossa (múlt idő) azt a félelmet, vákuumot, ami a zsidó temetők befejezése után szükségszerűen elkerülhetetlen volt.

El kéne menni egy hétre Amerikába. Miklós szerint hisztérikusan festek - sokszor. Szégyenlem. Most, így egy család számára, fáradtan és nagyon kiürülten tényleg elviselhetetlen lennék. De jó ez a Kecskemét!

Egyszóval: boldog vagyok. Vagyis minden rendben.

88. 3. 20.

Szia:

Des

88. 3. 1926

Kritika folyóirat

Kellünk-e egyáltalán?

Gondolatok a mai magyar - és persze fiatal - képzőművészek sorsáról.

[...] Ime: -A. B.- története. Elismert, magának nevet szerző, a középgenerációba nem üres kézzel betoppandó művész ő. Rendszeresen kiállít, rendszeresen szerepeltetik műveit nemzetközi seregszemléken, rendszeresen jelen van ott, ahol a művészet megalkuvásmentes pozícióit őrzik. Modern? Fene tudja! Attól függ, hogy ki a mérce, és hogy a mérce miként viszonylik ama másik, ama könyörtelenül változó internacionális mércéhez. Szerintem tehetséges és következetes. Úgy történt, hogy a közelmúltban sokadmagával nagy megtiszteltetés érte. Műveivel részt vehetett a világhírű Christie-cég aukcióján. Azon a rendezvényen, amelyről nemzeti büszkeséggel eltelve jelentette tömegkommunikációs intézményhálózatunk: -szocialista viszonylatban- mi vagyunk az elsők, a frontáttörés óriási, immár nincs akadálya, hogy mi is értéket hordjunk az értékbefektetők kultúrapiacára. Úgy látszik, akadály mégis maradt. A magyar képek, szobrok és grafikák legtöbbjére nem akadt vevő, licitről pedig szó sem esett. A kalapács csak állt-állt a levegőben, mintha gázzal lenne tele. Pedig de jó művek is voltak úgy általánosságban! Stílusuk is, minőségük is pontosan belevágott abba a -nemzetközi sztenderdbe-, amelyet emlegetni elég nagy illetlenség, de azért kritikustól galériásig minden érdekelt tudta, hogy ilyen van. Ne firtassuk a sikertelenség okát. Rossz reklámtaktikáról, ügyetlen dokumentációról, -ki sem talált- imázsról, a magyar művészet előnytelennek talált helyzetéről beszéltek a találgatók. A szervezők és a menedzserek valószínűleg valamennyi vádpontot elfogadták. Bűntudat gyötörte őket. Olyannyira, hogy a lábon el nem kelt anyagot - végül is szégyen velük visszakullogni - szépen leárazták és olyan -sale--t rendeztek, hogy még a munkanélküli-segélyből élő észak-angliai bányász is vásárolhatott volna a maga kedvére valót. És ugyan miért ne lett volna kedve hozzá! Négy fala között legalább elgyönyörködhetne, hogy érdekképviseletének elárulásával nincs egyedül: becsapott proletártestvérei között magyar képzőművészek is vannak.

-A. B.- természetesen nem örült a kollektív kudarcnak, de - ilyen különbözőek vagyunk - ő nem emiatt szégyenkezett. Inkább védtelenségének szemérmetlen világgá kürtölése miatt. Mert védtelen ő, ha a Művészeti Alap heti zsűrijét nem célozza meg, és -nem megy le- kommerszbe. Védtelen ő, ha nem keres magának egy külföldi galériást, de legalább egy otthoni -reform-műkereskedőt-, és nem köt vele átalányszerződést. És védtelen ő, ha elfelejtett idejekorán besündörögni annak a csapatnak centrumába, amely monolitikus egységben és félkatonai fegyelemmel szeretné a világ felé mutatni a magyar művészet sokarcúságát és toleranciáját. Talán a védtelenségek külföldön megkoronázott halmazata, talán a művészemberektől mindig elvárható -váratlan cselekvés-, az action gratuite indította -A. B.--t a különös cselekedetre. Műtermében már régen halmozódtak a képek. A képek, amelyekről nem mondható, hogy a kutyának se kellettek, hisz becsük volt az -ideiglenes nyilvánosság- világában, csak éppen kimaradtak a műpiacok csatornahálózatából. A képek, amelyek azért készültek, hogy valahol valakinek állandó gyönyörűséget szerezzenek és ne csak díszt és szempihentetést, hanem a kultúra bizonyosságát.

- Itt van egy tucat. - -A. B.- kirakta képeit az íróasztalom körül. - Kell? Ingyen adom.

A tiltakozó mozdulatokhoz nyilván hozzászokott. Ahhoz is, hogy szakmánk íratlan etikai szabályai szerint kritikus és múzeológus - kerülendő a felesleges gyanúsítást, és gondoskodván a jogos önvédelemről - nem fogad el felajánlott művet. Különösen nem ingyen. - Félreértesz - folytatta. Nem, igazán nem te vagy az első. Járom barátaimat és ismerőseimet, a számomra rokonszenves értelmiségieket és mindazokat, akiknek elvben festek. Választhatnak és választanak is. Lassan már üresedik is a műtermem.

De hát ez érték! szűköltem. Ezért pénzt szoktak adni és ezért te pénzt szoktál kapni. Rosszul látod - felelte. Így ez olyan, mint a lascaux-i barlang feltárás előtt. Azokhoz már nem jut el, akik a kultuszon, az én esetemben a verniszázson részt vettek, azokhoz pedig még nem jut el, akik vehetnék az üzenetet a távoli múltból. Esetemben nekem ez az öt esztendőnyi idő éppen tizenötezer év. És hát miért élnék jobban az otthon raktározott képekből, mintha nálad, nála, nálatok, náluk lógna a falon? Akkor legalább már a művészi tevékenység egyik fele beteljesül, a művész-mű-befogadó ideális kapcsolata létrejön. A társadalommal-gazdasággal-kultúrálpolitikával pedig pontosan úgy teszek, ahogy azok velem. Keresztülnézek rajtuk.

Választottam festményt. Többszázadmagammal választottam. Egy életmű, legalábbis annak egy szakasza eljutott a rendeltetési helyére. -A. B.- barátomnak éppen most lett elege abból a csapdahelyzetből, amelybe pályakezdő kollégái most kerülnek bele [...]

Miután az állami és társadalmi, azaz régi és új értelemben -közösségi- művészet finanszírozására már és még nincs elegendő pénz, miután a művészképzés, az Alap és a szövetségi rendszer, a Stúdió, a Derkovits-ösztöndíj, a lektorátus, azaz az egész művésztársadalom arra van fölépítve, hogy ilyen szférának lenni kell, belső munkanélküliség, lényegében válság keletkezik. A képzőművészeket egyszeriben oda utalják vissza, ahonnan vétettek, a klasszikus polgári igényeket kielégítő polgári műtárgytermelés vidékére. Anélkül, hogy ennek igazi intézményhálózata, igazi kereslete, igazi hagyománya, azaz igazi minősége lenne [...]

P. Szűcs Julianna

1929/1

Mozgó Világ 1988/9

-Semmit sem akarok, csak tisztességesen élni...-

Interjú Váli Dezső festőművésszel

- Tudjuk, semmit nem bízol az utókorra, műveidet számozod és lajstromozod, beírod meg átírod, fotózod. Miért?

- Mindig fontoskodok, főleg azért. Meg jó játék. Sokkal jobb evvel foglalkozni, mint festeni. Bocsánat.

- Utóéletüket is figyelemmel kíséred...

- Igaz. Épp most vásároltam vissza egy műgyűjtőtől két fontos képemet. Elég erőszakos voltam. De félő volt, hogy eladja külföldre, ígérete ellenére. Szerencsére elég olcsó voltam [...]

- Bálintot 68-ban ismertem meg személyesen is. (67-es Dorottya utcai kiállítása óta csodáltam.) Néhányszor még korrigált is nekem, első kiállításomat ő nyitotta meg, ravatalánál búcsúztattam.

- Mit tanultál tőle?

- Sok mindent. A gondolatait kevésbé szerettem, mint a műveit. A tüzesbarnák kezelési módját, a felület visszakaparását. Nála is: egy forma - egy szín. A képek ikonos osztását is használtam évekig, bár egészen más indítékból, mint ő.

- Téged még a 85-ös tévéinterjúdban is mint Bálint-követőt emlegettek...

- Szívesen vállalom, ha ez így van. De azt hiszem, nincs így.

- Akkor itt közbeszúrva adódik a kérdés, kik hatottak rád, és hogyan vélekedsz kollégáidról?

- Klee az apám. Braque a halálcsónakjaival. Morandi. A csodálatos önhitt Rothko. Nagy Balogh az öt jó képével és Nagy István. Ferenczy a zöld fenekű lovaival. Ha képet adok be, mindig megkérdezem magamtól: Vaszkó Erzsébet ezt kiengedné a műterméből? Farkas István, aki mindent tudott előre, bár a főkérdésben tévedett. Persze Vajda. Visszafelé menve: Ambrogio Lorenzetti. Antonello da Messina, mindent tudott a végtelenről. Vermeer méhzümmögés-csöndjével. Sok jó festő van. És a kollégák? A Bak-Nádler-féle újgeometrizmussal nem tudok mit kezdeni; számomra kiesik, ami nem szakrális. Az Új Vadak nekem rémesen unalmasak. Kik a legjobbak? Földi Péter a madárkáival, Tölg-Molnár, mint egy úthenger, tartja a formáját. Iszonyú tehetségesek, de nem tetszik, amit mostanában csinálnak: Swierkiewicz, Kazovszkij, Nagy Gabi, Kárpáti Tamás, ef. Zámbó, Kovács László mindig kiváló, csak nagyon keveset látni tőle. Németh József 1960-as Műcsarnok kamaratermi kiállítására emlékezve még ma is eláll a lélegzetem. Ujházi fontos. Ez jut eszembe... Anna Margit...

- Köszönöm. Visszatérve, még egy dátum: 86 őszétől képeid szétajándékozása...

- Igaz. Hát, beszéljünk róla. Őriztem az életművemet. S akkor ősszel megérett bennem egy véleményváltozás. Rájöttem, az egyszemélyes múzeum-szisztéma nem jó. A művek jobb, ha konfrontálódnak a konkurrenciával, vagy éppen közéjük símulnak, mindenesetre inkább legyen sok helyen az anyagom. Ezenkívül rájöttem, kár lenne várni halálomig, hogy felgyülemlett gondolataimat-képeimet elkezdjék használni. Hát minek őrizzem?! Mindebből egyenesen következett, szét kell őket szórni. Külföldre eladhattam volna ugyan, de én ezt szigorúan neked, nektek és az unokáitoknak csináltam, nem a müncheni fogorvosoknak. Itthon viszont az a szűk réteg, akinek kellek, fizetésképtelen, illetve nem szokott hozzá, hogy ilyesmire pénzt adjon ki. Összegeztem, egyetlen lehetőségem maradt, a szétajándékozás. Egyébként így szinte minden képem legfeljebb pár kilométerre van tőlem és egy telefonnal visszakereshető. Nem tartott volna a dolog egy évig, de iszonyú nagy munka volt. Háromszázhúsz művet dokumentálni, diázni és fotózni, paszpartuzni, minden üveg mindkét oldalát lemosni, fölhívni az illetőt, hogy választhasson, elbeszélgetni vele, ha a kép nagy: hazaszállítani neki, rendszerint a tiplit is én vertem a falba... És rengeteg pénzbe is került egyébként. A keretek. Hát így... Nagyon boldog voltam evvel a munkával, és akkor is, amikor végre befejeztem... Nagyon nehéz több száz embert találni, akire képet lehet rásózni, és még örül is neki... Persze, múzeumoknak is adtam [...]

- Szeretnél tökéletes lenni?

- -A tökéletességre való törekvés már sok embert tökéletesen elviselhetetlenné tett.- Engem is. Ma már semmit nem akarok. Csak tisztességesen élni. Élni a szeretetparancsot, amit Szent Pál apostol mellett P. Howard fogalmazott meg legszebben: -Tiszteld embertársad elmebaját!-

- Ennyire hegyről nézed az életedet?

- Ha a bizonyosságot, hogy valamit NEM tudok, valamihez nem értek, annak lehet nevezni... bár ez sem igaz, látod. Nézd, én nyolc és fél évesen egy hónapig skarláttal kórházban feküdtem. Nyomorultul éreztem magam, nagyon hiányzott anyám közelsége. Ott aztán megtaláltam egy gondolatot. Az utolsó napon, vagyis 1951. május 30-án azt mondtam magamnak: egy egész hónap kellett ahhoz, hogy fölfogjam és megértsem végre valahogy, hogy én ide kerültem, én itt vagyok a kórházban, és nyilván egy egész élet kell majd hozzá, hogy megértsem, hogy én - élek... Igazam lett. Életem legnagyobb része ebben a kilátástalan bizonytalanságban telt el... Azért is dolgoztam mindig annyit - gondolom azért lettem festő is... Egy boldog ember sört iszik a lugasban, nem?

-És ma?

- Ma már tudom. Megtaláltam. De erről ne többet.

- Bocsánat, miért?

- Szent Ferenc megkérte a mandulafát, mesélne neki Istenről. A fa egyszerre virágba borult. Hát ennyi.

- Akkor te tulajdonképpen leginkább napi tíz órában imádkozni szeretnél?

- Talán igen. De nekem más a munkám. Az ima sem érdemszerzőbb egyébként, mint például a zsemlesütés. Az ember álljon nyugodtan, ahol van. Illetve menjen, lehetőleg előre - természete szerint. Érdekes, most ez az ország a -mi lett volna, ha- és a -mi minden kéne- lázában ég. Ahelyett, hogy... nyugodtan tenné a dolgát.

- Ne törődjünk a jövőnkkel?

- Én azt mondom, mindent tegyünk meg érte, és ne törődjünk vele.

A kérdéseket magnós interjúkból fölkérésre összeválogatta, majd rögtön felelt is rájuk - V. D. 1988. május

88. 5. 1931C

USA út 88. 5. 11 - 20.

5. 11. Se. Reimholz, Maléven volt modellem, csomagom kb. 2,4 kg. Föntről Terra Nova / havas szigetek

zsidó negyed

magyar étterem / Spiró Csirkefejek-fordítója

csü.

portára

Modern múzeum

fotokiáll.

-.sz. fest.

mai US stb., ép., bútor

formaterv, rézkarc

fotó, kert

Cézanne- rajzok

testfotó kiáll.

könyvesboltjaik

Empire State Building 86-102 em.

tűz egy házban

pé

komp

MET

1984 G. úr 90 Kleet adott - kiáll.

Picasso stb. európai

mai Us

óriásszobrok

Bauhaus kiadványok

indián szobrok

kőtemplomok

görög-egyipt. falfestm.

iszlám

asszír (+ közelkelet, Irán)

korea-kínai vázák

India

Afrika: dogon

spanyol átrium

Rembrandt, Vermeer

Holbein stb. Degas terem

XIX. sz. Van Gogh, Monet

- Rembrandt iskola - szovjet kiáll.

- Central park

- World Trade Center éjjel is

so

Guggenheim m.

Albers, kollázsok

állandó anyag 19-20. sz.

Whitney m.

Elisabeth Murray

Kl. és mai absztrakt

Warhol film

- Beával vásárlós boltok, SOHO környék

va

mise

Circle Line

repülőgép-anyahajó múzeum

karnevál

Harlem kocsival

Etiop vendéglő

hé

hasmenés

Term. tud. múzeum

mamut

ember-madár-állatdiorámák

kagyló

brontosaurus

film: Grand Canon

vallások, népek

meteorit

bársony terem - ásványok

- ékszerkiáll. - dinasztia

kd.

Frick múzeum

- vasbolt-bizó

tányérbolt

MET 8.45

egyipt, US szoba

zenekiáll, hangszerek

se

Washington

- vonat, büfé

Nat. Gall.

Gauguin 13 terem

Francia: Bonnard!

hajófestő

Gaugin rajz

U. S. mai-pince

görög portré, pince

állandó anyag

- könyvesboltja

önkiszolg. étterme - vízeséssel

cü

Cloisters

4. busz:

MET / Klee, Afrika

indián

modern near East

Lehmann kollekció

- metro: Kennedy rep. tér

előttünk 10, mögöttünk 8 gép áll sorba

vihar is. rep. idő: Alitalia: 8 óra

(8 múzeumban 55 kiállítás)

1. Ünnep-e a kép vagy hétköznap?

2. Legtöbb klasszikus festő nem tud színezni.

3. -. sz. fontos.

4. Modern m. keretei.

pé:

hazaér: másnap dél: útközben Miklósékhoz. Család Kékkúton.

88. 6. 1934

Levél Marik Tamásnak Ausztráliába

Kedves Tamás!

Hallom, vettél egy vitorláshajót. Akkor talán a szerzetesi övedről egy csomót le is vághatsz, nem?!

Szeretettel ölel:

Deske

88. 6. 1935

-A MÁSIK ÖTVENES ÉVEK-

Javaslat kiállítás ügyben

MŰCSARNOK IGAZGATÓNAK (NÉRAY) ÁTADVA. GYÖRGY PÉTER ÉS PATAKI GÁBOR IS OTT VOLTAK.

Minapában Kecskeméti Kálmán barátommal sétálgatva észbevettük kultúránk egy vakfoltját. Pár éve látni lehetett a szoc. reál. kiállítást Székesfehérváron. Tévesen az ország köztudatában e korról ennyi és csak ennyi maradt meg, hogy -akkor nem volt művészet-. Ezt a kort feltétlen rehabilitálni kell! Létezett egy korszerű, igaz, értékes művészet, volt

absztrakt

nonfiguratív és

szürrealizmus is.

Kiállítani nem tudtak, műtermekbe zarándokoltunk a jó képekért.

Mentették

építették

és továbbadták többek között az én generációmnak a kultúrát. Továbbvitték többek között az Európai Iskola szellemét.

Jó lenne e korról egy nagy kiállítást a Műcsarnokban, mondjuk 1990-ben, megfelelő előkészítés után. bár a kiállítás inkább Székesfehérvár profilja lenne, azonban annál lényegesen szélesebbkörű nyilvánosságra van ez esetben szükség szerintünk. Zavart az értékrend: néhányan túlbecsülve, ugyanakkor pl. Bene Géza - talán mert éppen 1960-ban halt meg - teljesen és méltánytalanul ismeretlen. Ismeretlen Vaszkó Erzsébet is!

Valamelyik művészeti könyvkiadó készíthetne egy földolgozást erről a korszakról.

Korniss Dezső

Czimra Gyula

Bálint Endre

Magyarász Imre

Gadányi Jenő

Kassák Lajos

Vaszkó Erzsébet

Anna Margit

Modok Mária

Gyarmathy Tihamér

Jakovits és

Bartha Lajos szobrászok

Vajda Júlia

Martyn Ferenc

Veszelszky Béla

Gedő Ilka

Papp Oszkár

Ország Lili

Bene Géza

Tóth Menyhért

a sor folytatható.

A kiállítás címe: -A másik ötvenes évek- vagy -Tiltott művek, 1950- lehetne.

88. 6. 16.

Váli Dezső

6. 19. Vajda Gy. fölvállalja informálisan

6. 22. György P. földolgozná, vállalja

7. 15. Vajda telefonja: Néray vár az ügyben

7. 16. Németh Lajost informál, segít

7. 17. Kovács Pétert tájékoztat levélben

7. 22. Néray Műcsarnok ig. + György Péter/Pataky + én: Jó, ha lehet, 1991-ben megcsinálják, ők: értekezlet

7. 22. Kecskemétit tájékoztat

88. 7. 1946

Vajda György miniszterhelyettes

Művelődési Minisztérium

Tisztelt Miniszterhelyettes Elvtárs!

Régóta vajúdik már a Gruber Béla emlékmúzeum ügye. A szakma tudja, hogy szuverén festő volt, életműve jelentős. Kevés idő adatott neki, de impozáns életművet teremtett. Néhány éve úgy látszott, hogy sikerült méltó helyet találni műveinek - de sajnos Vác az igéretek ellenére nem tudta vállalni, közbejött a Hincz-hagyaték ügye.

Úgy hallottam, hogy Szekszárdon esetleg lehetőség lenne egy reprezentatív emlékkiállítás megrendezésére, márpedig az lendítené a végleges elhelyezés ügyét. Szekszárd alkalmas hely lenne - szép képanyaga van, nincs messze tőle Pécs és Kaposvár, e két -képzőművész város-. Emelkedik idegenforgalma is. Nagyon javaslom, hogy a Minisztérium támogassa a kiállítás és a majdani emlékmúzeum ügyét.

Budapest, 1988. júl. 18.

Szívélyes üdvözlettel

(Dr. Németh Lajos)

tszv. egy tanár

88. 10. -HÍRLEVÉL- 1988/7 1950-1952

A M. Képzőműv. Szövetség belső tájékoztatója

Sajnos megkésve, bár reméljük, hogy aktualitását nem vesztve közöljük Váli Dezső festőművész 1988. februári levelét.

TILTAKOZOM!

Tiltakozom, ha agyonvertek is!

Olvasom a 88/1 Hírlevélben az Országos Kiállítás tervezett koncepcióját. Hogy a kitűzendő tematika (környezetalakítás, környezetvédelem) majd módot ad nekünk bebizonyítani, hogy minket! igenis! érdekelnek! a:

-társadalmi, nemzeti kérdések- és hogy így jobban látható majd -művészetünk társadalmi hasznossága-!

Juhhé! tehát hasznos a művész, ha megoldja a bonyhádi gyöngytyúk-farm égető problémáit. Honorárium és különdíjak élőcsirkében.

Tessék mondani, ezt őszintén tetszettek mondani?!

Vagy netán taktikából? Egy kis manipulálás? Egyik se jobb.

A helyes hozzáállásért tessék a Hírlevél 3. oldalára visszalapozni, Bujdosó Ernő cikkéhez:

-A műalkotás nem konkrét, előre megfogalmazott igényünket elégíti ki.-

Pont. Ennyi.

Az országos kiállítás tehát szerintem legyen egy olyan kiállítás, amely országos kiállítás.

88. 2.

Váli Dezső

Megjegyzés:

1989-ben - később meghatározandó időpontban - ismét Tavaszi Tárlatot tervez a Szövetség a Műcsarnokban.

A szerk.

88. 11. 1955

Együtt fogalmaztuk a szakosztályvezetőséggel

FELHÍVÁS A MAGYAR KORMÁNYHOZ

Budapest Európa egyetlen fővárosa, melynek nincs kortárs képzőművészeti múzeuma. Létrehozásának további halogatása jóvátehetetlen károkat okoz a magyar kultúrának és nemzetközi elismertségének. Egyéb lehetőségek mellett a Sándor Palota épülete minden szempontból megfelelő lenne erre a célra.

A Bécs-Budapest és várhatóan Velence részvételével rendezendő VILÁGKIÁLLÍTÁS nemzeti kultúránknak ezt a hiányosságát még nyilvánvalóbbá teszi.

Nyomatékosan kérjük a múzeum létrehozását.

Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége

Név foglalkozás cím

hibás szervezésem miatt csak 250 aláírás gyűlt össze, elküldték.

89. 3. 7. 1975

Kecskemét

Nagylányom, Zsófia!

Hálát adok Istennek, hogy éppen olyan vagy, amilyen vagy. Örülök neki, hogy olyan mélyen-szerető típus vagy. Rendes ember lesz belőled. Bevallom, de hát úgyis tudod, engem nemigen érdekel hányas rendű tanuló vagy, és hogy melyik iskolába fognak fölvenni. Én is tudom és te is tudod, hogy ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben. Bár evvel együtt, többet kellene veled törődnöm. De hát nagyon önző vagyok. Teljesen leköti a figyelmemet a festés és környéke. Ha nem megy - mint például most - nagyon kerge vagyok, minden nagyon nehezen megy. Még a fogmosás is.

Sok bajt okoztunk neked Katával avval is, hogy főleg kiskorod idején annyit veszekedtünk egymással előtted. Ezért a bűnünkért is adjunk hálát ma már Istennek. Szeretem benned, hogy annyira érdekelnek az állatok. Ebben talpraesettebb vagy, mint én voltam gyerekkoromban. Én is nagyon szerettem őket, de valahogy eszembe se jutott, hogy gondozhatnék is egyet-kettőt. Egyszer ugyan - 14 éves voltam, volt egy kölyök farkaskutyánk, mindig betojt, ezért a fürdőszobában tartottuk kis kerítés mögött. De azt a takarítónőnk végül nem engedte, egy hét után el kellett ajándékozni.

A rendetlenséged egyébként Tücsökre emlékeztet. Mami azt mondja, amíg most Pesten volt, 17 éves apáca múlttal - éppúgy széthagyta a fehérneműjét, mint gyerekkorában (azért ezen kicsit csodálkozom).

Örülök neki, hogy most eltűnnek az életedből ezek a tanárok és ezek a gyerekek. Jó lesz tiszta lappal indulnod, felnőttebb fejjel. Engem az általános iskolában nagyon utáltak az osztálytársaim - okkal - s gimnáziumban, ha nem is szerettek, de egészen más volt már a kapcsolatunk.

Örülök, hogy mi négyen nagyon szeretjük egymást mindnyájan, ha néha elég hülyén is.

Röhögök, amikor naponta anyáddal veszekedtek, mit vegyél föl. E téren velem is sok baj volt gyerekkoromban, ha más típusú is volt a hülyeségem, mint a tiéd. Én mindig edzeni akartam magam, és mindig kevesebb ruhát vettem föl, mint Mami szerette volna.

A piarista gimnázium itt elfogadta ajándékba a Keresztutamat, sőt a keret árát ki is fizette. Hátul el van hasadva a tornacipőm, még nem vált szét, de most van pénzem, így hát vettem egy kínai (ronda) fehér vászon tornacipőt. Aztán rájöttem, hogy ez fél év alatt szétmállik, s ahogy szoktam, délután vittem vissza becserélni. Képzeld, csak Puma edzőcipő volt! Ez is ronda, de ez nemesen ronda. Fekete, és van egy fehérvégű iszonyatosan nagy nyelve. Lehet, hogy majd levágok belőle. Reggel már ebben futottam.

Komoróczy Szonja címét szerezd meg, kérlek!

Jó síelést kiskutyám, szia:

Apó

89. 3. 1976

Kedves APÓm!

Borzasztóan örültem, hogy a te nevedre címzett sok levél között egy Váli Zsófi nevű is volt. Köszönöm. Én is hálát adok Istennek, hogy épp ti vagytok a szüleim és hogy ilyen jók, aranyosak vagytok.

Köszi a síelési kívánságot, remélem én is, hogy jó lesz.

Képzeld! tegnap volt a budakeszi gimibe az anyu és azt mondták, hogy én aközt az 5 gyerek között vagyok, akiken még gondolkodnak. Szóval most a napokban dől el a sorsom.

Jól figyeld meg, ha tudod az állatokat, hogy milyen fajtájúak és hogy hogy reagálnak a tavaszra.

Nagyon sajnállak, hogy nem megy a festés, de reménykedjünk, hogy menni fog. Ezt a képet küldöm (csak úgy).

Szia. Nagyon köszi a levelet. Nagyon jólesett.

Zsófi

89. 5. 1989

Nagy Balogh - Füst Milán:

F: Jól van?

N: Ó, nagyon. Dolgozom.

F: S anyagiak? Nincs baj?

N: Hogy gondolja? Rokkantsegényt kapok!

- S ez elég?

- Hogy elég-e? Én uram évekig éltem harminc-negyven koronából. S elég volt.

- Azt elhiszem. De nem hiszem, hogy közben nagyon boldog lett volna.

- Nono! - De igen.

- És nem is kívánkozott soha valami jobb élet után?

- De igen. Mindenki, Tehát én is. Dehát, Ön nagyon jól tudja, hogy vagy dolgozni, vagy kívánkozni. S nékem erre nincs is időm. Ha el akarom végezni a dolgomat itt, - akkor vigyázni kell a kívánságokra...

Egy művész halálára

Bp. 1919. dec. Füst Milán

Közölte: Magyar Művészet folyóirat, 1948. szept. XV. évf. 5. sz.

89. 6. 1999

Az összes óvónéninek

Mikica fiam hétfő reggelre kelve megkérdezte:

- Megyünk óvodába? (memóriája kissé hiányos)

Mondom neki:

- Tudod, Mikica, legközelebb mikor mész óvodába?

- Mikor?

- Hát amikor a kisfiadat és a kislányodat viszed beiratni!

- Akkor én őket majd ugyanabba az óvodába akarom vinni!

Hát ennyi.

Köszönöm négy évi szerető és gondos munkájukat. Búcsúzunk.

89. 6. 19.

Szeretettel:

(Váli Dezső) és

MIKICA

ÉS KÜLÖN KÖSZÖNÖM A MATRICÁKAT

(Mikor hallotta, hogy levelet írok, ő is helyet kért, üzenetnek.)

89. 7. 18. 2010

Salgótarján

Mátraalmási Művésztelep zárókiállítás

megnyitóbeszédem

Hölgyeim és Uraim, kedves közönség, meghívott vendégek! Három dologról akarok szólni. Az egyik, hogy mire való a művészet, a másik, hogy mire nem való a művészet, és a harmadik a Mátraalmási meghívásunk dolga.

A művészet az sok mindenre való. Az emberiségnek egy olyan ősi és csodálatos találmánya, mint például a házasság intézménye. Van, kikezdhető és elpusztíthatatlan. Ezen elmerengtem egy-két éve, hogy például a házasság intézményéből kiiktatunk fontos elemeket, például a gyermekáldást, vagy valamely betegség folytán a komplett szexualitást vagy az egy fedél alatt lakást egy-egy fontos funkciót - és másik vagy másik három funkció nő a helyébe és átveszi az előbbi szerepét. Ilyen a művészet dolga is. Egy csomó mindenre nem jó, mégis az ember az őstörténete óta valahogy nem tud megélni nélküle. Annyi szerepe van. Többek között jó a legalapvetőbb kérdések megválaszolására is. Ez csak az egyik funkciója. Az ember - és mindig az egyén - a gondolkodó én, szembekerül és meg is küzd a lét alapvető problémájával. A kérdéssor végén mindig az a mondat áll, hogy miért élek. A közbenső kérdések olyanok, hogy mit csináljak, mit ne csináljak, mire való a szenvedés, mire való a munka, mire való a másik ember, mire való a jövő, mit kezdjek a halállal, van-e Isten, ha van, akkor evvel a ténnyel mit kezdjek. A művészet ezekre a kérdésekre is ad - nem naprakész, hanem a továbbgondolkodást segítő feleletet.

Van még egy kedvenc hasonlatom a művészlétről, hadd mondjam el. Mi a háborúban az előörsnek, a felderítőknek a szerepe? Az, hogy a hadsereg számára megkeresik a lehetséges utakat. Nem lehet megnyerni egy háborút úgy, hogy a veszélyes helyre a hadsereg megy, hiszen az egész elpusztulhat. Ezért előreküldenek néhány képzett, önkéntes vállalkozót, aki saját felelősségére előremászik, előrekúszik és kukucskál. Kikémleli: erre lehet menni, vagy hogy erre nem lehet menni. Ha pechje van, akkor aknára lép és fölrobban, de a hadseregnek így is szolgál, mert megtudják, hogy arra nem lehet menni, arra akna van. A művész is valahogy ilyen. Előremegy, körülnéz, visszatér és nyilatkozik: arra ne menj. A többiek segítségére van evvel. Ezt a hasonlatot azért gyártottam és azért szeretem, mert a művész általában nem közösségi érzületű ember, egyedül él és egyedül dolgozik, és mégis a közösségért dolgozik, akár anélkül, hogy ezt igazán tudná. Méghozzá súlyosan és egyértelműen a közösségért. És úgy értelmezem ebből a hasonlatból, hogy furcsa módon akkor szolgálja igazán a közösséget, hogyha távol van a többiektől. Ha előrekúszik és mászik, és kikémleli merre kell menni...

A második tétel, hogy mire nem való a művészet. Tóth Elemér újságíró barátunk a napokban a Nógrád folyóiratban is panaszkodott, hogy micsoda világot élünk, tele politikával, olykor a legszennyesebb és legprimitívebb napi politikával és legalja emberi indulatokkal körülvéve. És mit kezdjünk ezzel, hogy lehet így tisztességesen dolgozni, verset írni. És nem idegen a politika gondolkodásától, hogy a művészetet eszközként használja. Mindnyájan jól ismerjük a realizmusok történetét, a kiszolgáló realizmusok történelmét. Mondjuk a harmincas évek végén Rómában néhány kis utcácskában a gipszöntő műhelyekben Mussolini gipszportrék gyártásából élt jó néhány ember. Leírja Lénárd Sándor a gyönyörű novellájában, azt hiszem -Róma 1944--ben. Hát ez nem igazán művészet. Ezeket a gipszszobrokat Mussolini bukása után versenyt dobálták ki az ablakon egy örömünnep alkalmából.

Ezenkívül - nem egészen lineáris a gondolat - de nem való a művészet... nem díszítésre való és nem örömszerzésre. Ha én szépet akarok látni a szobámban - illetve én nem szeretem a szobámban a virágot, mert folyton leverem a könyökömmel és kifolyik a víz - de ha szépet akarunk látni a szobában: kiteszünk egy váza virágot. Annál szebb látvány kevés van. Talán a nők arca ilyen szép időnként. Ha szépet akarunk, megnézünk egy virágot, megnézünk egy női arcot, vagy egyáltalán, egy emberi arcot. Mégis, ezeket a virágokat lefestik. Isten tudja miért, hisz úgy szaga sincsen. Miért festik le, a virágnak nincsen értéke. Mégis megörökítette Chardin 1650 körül, megörökítette mondjuk Van Gogh szintén a századforduló előtt, és ma borsózik a hátunk, ha ránézünk, és megörökített egy virágcsendéletet - én borzasztóan szeretem - Munkácsy, a párizsi korszakában, a szalonképei között. Ami maga volt a századvég enervált, kicsit sánta és korlátolt boldogsága. Ugyanazokkal a virágokkal egészen másról beszélt Charden vagy Van Gogh. Ezt csak figyelmeztetésnek, hogy a TÉMA és esetleg a SZÉP mindig csak az első lépcső, amin át kell lépni ahhoz, hogy a kép súlyosabb tartalmait megértsük.

A harmadik tétel Mátraalmás, hisz erre vagyok felkérve, kötelezve. Itt elmondhatom azt a mondatot, hogy én kértem meg, én kunyoráltam be magam erre a művésztelepre másodjára. Három éve voltam már itt. Ez nem olyan rossz hely. Jó a környék is - bár bevallom, én a Keleti pályaudvar várótermében is ugyanilyen jól tudnék dolgozni, ha hagynának - de valami többlet mégiscsak van. A művészek individuálisak és az Isten és az ember nem tud segíteni egy mű létrehozásában. Ne káromkodjunk, az Isten biztosan tud. És mégis összehúzódunk időnként, csoportba verődve, mint Pilinszky beszél valahol ólmelegről. Emberek, akik nem ismerik egymást és nem is fognak életükben többé találkozni, egymás közelében - tisztes távolságban azért, mondjuk 20-30 méterre egymástól - de mégis egymást hallva, mégis figyelve, kicsit szeretve, kicsit segítve - mégis, valami új minőség jön létre. És ez az új minőség, akármennyire individualisták vagyunk is, és le is tagadjuk, mert időnként utáljuk is egymás arcát - most nem erre a művésztelepre gondolok - mégis szükségünk van egymásra, és mégis keressük egymást. Rejtett ez a csatorna, mégis működik. Valami furcsa módon közösség születik. A kiránduláson, az esti szolgálati pálinka használata közben. A közös sótartó és a kölcsönkért ecsetek. Aztán az egyik videoszalagot hoz, a másik Szibériáról mond két mondatot.

Aztán van egy másik tétele is a történetnek, amit én - most valami romantikus jelzőt kellene találni - amit én szintén nagyon szeretek. Az a fajta gondoskodás, amihez az én generációm nem szokott hozzá. Én vendéglőbe már nem tudok úgy bemenni, hogy ne zavarna, hogy engem a pincér kiszolgál és keresi akár a kedvemet. Ez az én kultúrámban - ennek a negyven évnek a szellemi rombolásai közé tartozott - ez már idegen. Nyertünk is vele valamit, mert mi talán valamivel többet értünk az egyenlőségből. Ez csak egy zárójeles gondolat és bizonytalan. De az effajta gondoskodás, hogy én a hasamra ütök, mert én művész vagyok és lerádiótelefonoztatok, hogy nekem fehér akvarellpapír kellene, mert ami itt van az nem jó, és nagy valószínűséggel másnap megkapom. Én ezt nem tudom megszokni, és ha netán harmadszor is meghív Domonkos úr, akkor se fogom megszokni. A figyelmességnek ezt a fajtáját, ami olyan, mint a házastársi, a hitvesi szeretet és gondoskodás, amiről, ha kérdeznének, hirtelenjében nem is tudnánk mit mondani. Csak ha belegondolunk, hogy minden megvan. Még akkor is megvan minden, hogy természetesen nincs meg minden. Mert speciel halványlila pöttyös nyomdafesték nem volt, amit én nagyon szeretek. Én mindig nagyon roszul érzem magam, mert ilyen alkatú vagyok - de itt most, szégyenkezve be kell vallanom, nagyon jól éreztem magam. És akkor egy zárómondat: a közösség nevében is köszönöm az ittlétet.

Köszönöm figyelmüket.

(13 perc volt)

2019

VÁLI DEZSŐ festőművész kiállítása Kecskemét Cifra Palota 1989.9.8-10.15.

Kecskeméti Képtár

Megnyitja: Szüts Miklós 8-án pénteken 4 órakor

2022

TV-2 Premier c. műsorban 89. 9. 10. vasárnap 20.30.

-Beszélgetés Váli Dezső festőművésszel-

Bejátszott film (10 perc):

(fölvették a megnyitó előtt, alatt a helyszínen)

[...] Kernács: Hogy született meg a Keresztút című sorozatod?

Váli: Egy volt ferencesrendi szerzetes; a volt lelkivezetőm egy ilyen nyughatatlan pasas, és elment Ausztráliába négy évre, mert nem tetszett neki eléggé a magyar kék ég, úgy gondolta, ott szebb az ég, és egy magyar kolóniának lett a plébánosa. És építettek közös munkával, kézi munkával egy kis kápolnát. És levélben, egyszerűen ahogy ez menni szokott, kért, hogy ugyan küldjek neki egy keresztutat, mert neki se pénze, se művésze, hogy a helyszínen ezt elintézze. Így egy korábbi témámat elővéve, evvel elkezdtem dolgozni, és megcsináltam neki, és már föl is tették a kápolnában.

Kernács: Most ezek különös képek. Ilyen sötét jelek ábrázolják tulajdonképpen a kálváriát, a szenvedéseket, amit Krisztus végigjárt, és újságpapírra készültek. Miért?

Váli: Az újságpapírra nyomtatott szövegek tartalma és a mi hitünk tartalma elég távoli két pólusúnak tűnik. De ha az ember egy kicsit belegondol, hogy egy kétezer évvel ezelőtti koncepciós per, egy kétezer évvel ezelőtti politikai statáriális gyilkosság, és az ami a mai, év eleji, januári Magyar Nemzetben, amire ezeket rajzoltam, ami cikkek vannak, - ez meglehetősen összecseng. Az embernek amúgy sincs egy külön hívő élete és egy külön hétköznapi élete. A tragédia és az igazságtalanság az mindig az, a szenvedés mindig az, a szeretet mindig az - akár kétezer éve történt, akár most [...]

89. 9. 2029

Levél Katától:

Ti. építkezés Kékkúton (elleneztem, élesen)

Nekem te mégiscsak sokkal fontosabb vagy mint a fürdőszoba! Csókol szerető feleséged.

89. 11. 6. 2030

Hidvégi Máté, Kanadába.

Máté, hiányzol.

Nem megy ez a rohadt kép, hónapok óta kapirgálom. A délelőtt evvel ment el, meg Mikicával többlépcsőben szétszereltünk egy porszívómotort. Egybek mellett jutott neki egy golyóscsapágy belőle. Náthás, beteg, evvel múlatja idejét, meg mindig valamit kér tőlem: géppapírt, most éppen ollót (hol az övé), borítékot (minek?).

Csak magamról tudok igazán írni.

Hónapok óta gondolkodtam egy új keresztúton, anélkül, hogy tudtam volna. Most megcsináltam két nap alatt. Nagyon szeretem. Fölmentem fotoapparáttal a Munkásmozgalmi Múzeumba, kértem harmincas évek-beli munkás szituációfotókat. Délutánra előhívtam, amit ott a helyszínen lefotóztam belőlük, másnap estére keretezve készen volt. Fölvetettem a püspöki karnak, mi lenne, ha Magyarország ezt ajándékozná két év múlva a pápának, látogatásakor. (Gondolom, nem fognak hamar dönteni, egy reprósorozatot mellékeltem.)

Hogy mit hozzál nekem, ez újabb teher. Hát igen, nagyon szeretek ajándékot kapni, de mindenem van. Hogyan hidalható át. Itt a nagy lehetőség. Ez a szöveg most azért tudott piros lenni itt, mert a múlt héten vett tőlem egy hölgy egy műtermes képet, ami se nem jó, se nem rossz, viszont látta öreg masinámat és - még csak nem is ráadásul, hanem csak úgy - nekem adta második írógépét. Na ez öröm. Azt mondja, bosszantó, hogy az embert túlélik tárgyai, hogy ő ebben teljesen szabad.

Tényleg valami fényképezőgépmütyürben kellene gondolkodnom. Vagy valami jó kis franciakulcsféleségben. Csőkulcs készlet? Nagyon szeretem, sajnos semmi szükségem rá. Na, majd gondolkozom. Dinamós elemlámpát szerintem csak Csehszlovákiában lehet kapni, 1970-ben. Azt vettem volna. És színváltós elemlámpa? Na, az jó!

Valamit nagyon várok. Épp most 10 perc múlva lehet megint telefonon érdeklődni, kész van-e. Öt év bizonytalankodás után múlt héten leadtam összes diámat (képeimről) (1959-től kezdődően talán csak 4 képem nincs lefotózva) - hogy csináljanak belőle 9x13 cm-es papírképet. Egyszerre fogom látni (színesben), mit festettem az elmúlt harminc évben. Nagy esemény. Majdnem 9 ezer forint, ennyi amit a zsidó temető könyv honoráriumából magamra. (A könyv csúszik, még mindig remélem, hogy jövő nyárra kijön a nyomdából, 120 ezret kaptam a nyáron.) Nyaralót betonoztat (terasz) a Kata egy részéből, mifene. Most, hogy a múlt héten kemény valutaszigorítások, - szerepe lesz a pénznek, ti. még mindig intézik, még mindig reménykedem, hogy a pénz 70%-át hivatalosan valutásíthatjuk. Nem mintha utazni akarnánk-tudnánk, - de mégis.

Dehogynem szeretnék utazni. Szüts hazajött Svédországból egy kiállításról. Engem is hívtak volna, de hogy én külföldre nem árulok... szóval hazafelé menet megnézte a Berlin-Dahlen Múzeumot. Na, az szinte az egyetlen múzeum Európában, amit nagyon szeretnék megnézni. Majd, talán. A gyerekek miatt nehéz utaznunk. Nincs vigyázó nagymama. -

Na, ajándékügy. Ha valami Mark Rothko életéről, esetleg gondolatairól, angolul. Nem sikerült szereznem. Iszonyú gőgös pasas volt - joggal. Evvel öngyilkossága 70-ben nagyon szimmetrikus. Jaj, ami még jobban érdekel: egyszer egy egész könyvet lefordítottam Braque-ról (napi hatvan perc, vagy fél év) és egy szó sem volt magánéletéről, szavairól. Volt-e gyereke? Vagy ez mellett, egyébként senki nem ismeri: van Braque-nak egy csodálatos, a halála előtti periódusa, senki nem ismeri, még a Thames & Hudson albumban is csak egy kép szerepelt ebből: Van Goghgal téveszthető össze, expresszív, mágikus. Ismered? Pár képet láttam, széles ecsettel narancs sáv - gabonatábla, fölötte vakító kék csík, hosszúkás - francia formátum. Az egyiken valami fekete folt: egy eke talán. Nagyon izgatott vagyok, mit lehetne nekem ajándékozni. Na.

Itten most minden mindig változik. A lift ma nem jár, Magyarország ma köztársaság, ma nem jött meg az ÉS. Nem tudom, miért. Igaz, vagy fél éve nem néztem bele. De mégis.

A kecskeméti kiállításomon a keresztúton kívül, össz. 7 olajképet tettem ki, sikerült szűkszavúnak lennem ez egyszer. Egyet választhattak ajándékba (a múzeum), a legrondábbat vitték. Valaki megkérdezte, milyen siker volt. (Nem voltam lent azóta.) Mondtam: fantasztikus siker. Majd 10 év múlva hazafelé ballagva egy mérnök fejében fölcsillan egy gondolatfoszlány - és abban benne lesz, amit tőlem tanult.

89. 11. 27. 2032

Hidvégi/Kanada

Szervusz, Máté.

Most, hogy megvan az egész munkásságomról a színes fotósorozat (450 db, már kis albumokká formáltam, gyöngyörű) - a fekete-fehér fotókat eltéptem. Ugyanis - így látszott - olyan kevéssé informatív nálam, nem érdemes (pl. MTA Műv. tört. kut. intézet) odaajándékozni. Legtöbb kép semmit nem mond szín nélkül.

Na, viszont tele lett a padlóm elszakított papírokkal. Tegnap este 10 perc alatt csináltam egy tekercs fotót róla. Kisfiam hordozta a reflektort előttem, félig-meddig komponálatlan új szemétfotók. Aztán a negatívot a nagyítógépbe téve - megtakarítva a legkeservesebb munkafázist - kivetítve, rögtön a lealapozott lemezekre átrajzoltam az egész sorozatot. És ma délelőtt 4-et -le- is festettem belőlük. Vagyis őket. Nyilván szörnyűek (azonnal a fal felé fordítottam őket száradni és nem nézem meg. De ebből már könnyebben tudok képet festeni - folytatni már egy rossz képet - könnyebb. 35x35 cm-esek.)

Új hely. Most itt ülök a hittanterem előterében, körülöttem a váltás ricsaja. Egyszerűbb itt folytatni, mint 7-re újra visszajönni Mikicáért. (Budai Ferencesek. Egy magasított karmesterszéket találtam, az az asztalom.)

Akkor most ez egy hosszú levél lesz.

Na a képkezdésem problémája. Legésszerűbb arról írni, ami ENGEM foglalkoztat most intenzíven.

Ezen tűnődöm hetek óta. Ismerem a Szőnyi képkezdési módszerét, próbálkozom végiggondolni, mások hogyan csinálták. Nagy Balogh, Egry ismerős. Rothko - látom. Rembrandt. Nagy István. Derko. Vajda. Most egy néni elhaladt mellettem, és azt mondja: -Dicsértessék a Jézus Krisztus-. Szabályosan válaszoltam (papnak nézett?). Szóval. Persze minden új kép új szülés. És az is való, hogy a szenvedés elkerülhetetlen. De nem mindegyik. És mindenkinek van valami szisztémája. Én ezekkel a műtermes képekkel csapdába kerültem. Egyszerűsödnek a foltok, itt már nem ésszerű az előző képből indulni, ahogy én mindig tettem. És még egy. Ezek geometrikus vonalhálóból indulnak. A zsidó temető legalább organikus vonalrendszerből (is) indult. És valahogy könnyebben eljutottam az én olykor szeretett rózsa - és mindenféle színű színharmóniáimhoz. Bár tavaly tavasszal sikerült rózsaszínű bútorokat festenem... érted a problémát? Valahogy tűl szűkre zártam. Túl szűk kört húztam magam köré. (Érdekel ez téged? De hát mit csináljak -.) Fejemben jár Czimra Gyula életműve. Őneki elég volt a műterem-téma halálig. Amikor sikerült neki, akkor döbbenetes. Ez is irányít. De nem tudom, követni tudom-e. Na, becsukták az ajtót, kezdődött a hittanóra. Mellettem lábujjhegyen még egy szülő elsuhan (a lábujjhegy is rám vonatkozik). Szóval ezen töröm a fejem. Egy szisztéma, képkezdéshez. Ez nem megy a műterem-témámmal tovább, vagyis nem merem. Ez ama reggeli ötlet - majd meglátjuk. Azért (is) nyúltam vissza a nonfiguratívhoz, mert szerettem volna logikátlanul színes színeket egymás mellé tenni, amit a műteremnél nem tehetek. (Most egy csuhás srác bedugta a fejét.)

Egy hete eszembe jutott Barcsay, akinél természetesnek veszem, hogy a figuratív és nonfig. között sétálgat hol erre, hol arra. Talán nekem is megbocsájtják. Azt se bánnám, ha ismételném magam (ha a kép jó). Csak menne a munka. És közben még figyelni kell a jobbkézszabályra, hogy Mikica fölvegye a sapkáját, hogy a tej ne fusson ki, hogy fogat is mossak és hogy érdeklődjem az operációja felől.

Más.

Egy induló karizmatikus periodika számára a lelki vezetőm megkért (utasítás), írjam meg az imaéletem rendjét. Négyszer írtam át. Valaki megkérdezte, nem volt kényelmetlen feladat? Azt hiszem, pontosan válaszoltam: nem olyan fontosak nekem az emberek, hogy titkolózzak, rejtsem magamat. A cikk - mint mondják - helyenként ki-ha-én-nem hangvételű, önhitt. Nem lehet ezen segíteni. Ha ezt öncenzúráznám, valamit biztosan elveszítene.

Egy idézet emlékezetből belőle. (Amikor az alkalmi, utcán mondott kötetlen imáról van szó:) Amikor a lányokról tavasszal lekerül a nagykabát: -De gyönyörű melle van, dicsőség neked, Uram-. Azt remélem, sok srác megkönnyebbülten fog hátradőlni a székben, olvasva.

Jó lenne leveleiden dátum!

Na, itt már ugrálnak a gyerekek, kezdenek körbeállni. Alighanem vége. Ha nem folytatnám: szia, ölellek benneteket, jót beszélgettünk.

89. 11. 27. Harmincadikán nyílik a Műcsarnok téli tárlat, mindenki zsűri nélkül 1 művet. Én 14-et, mert sorozat, - a fotós kereszút. Montázsnak neveztem el a műfajt. Na, itt ugrál Mikica. Szia

2041

dr.Keresztes Szilárd

Nyíregyháza

Kedves Püspök Atya!

Küldöm II. János Pál pápa számára készített -Stations of the Cross- - című grafikasorozatomat. Novemberi levelemben fölvetettem: esetleg a magyar egyház ezt a műtárgyat ajándékozhatná a magyarországi látogatás alkalmából.

Ha módjukban van, és meg kívánják vásárolni: örülnék neki. Ebből élek. Megbecsültettem: százezer forint. De bármekkora részösszeget is elfogadok. Ha nem kívánnák megvásárolni, akkor is, kérem - szíveskedjenek ajándékként átadni. Köszönöm.